Vének háborúja sorozat 3.
Agave kiadó, 2013
304 oldal
Fordította: Makai Péter Kristóf
Eredeti cím: The Last Colony
Fülszöveg:
Katonai szolgálata végeztével John Perry leszerelt, és eseménytelen veteránéveit Huckleberry távoli bolygóján tengeti, ahol a Gyarmati Szövetség falusi békebírójaként a telepesek tyúk- és kecskepereiben szolgáltat igazságot. A korábban a Különleges Erőknél szolgáló feleségével, Jane Sagannel él együtt, több hektáros tanyájukon földet művelnek, és büszkeségtől dagadó kebellel figyelik, hogyan cseperedik örökbefogadott lányuk, Zoë.
A falusi idill nyolc évét azonban egy csapásra fenekestül felforgatja, amikor a Gyarmati Szövetség fejese kopogtat a portájukon. Az emberek gyarmatbirodalma ugyanis politikai válság szélére sodródott: a maroknyi telepes segítségével létesített egykori kolóniák az évek során annyira megerősödtek, hogy egy ideje maguk is gyarmatosítási jogot követelnek saját bolygóiknak. Ki más lehetne rátermettebb kormányzója a baljós nevű Roanoke-ra készülő, tíz külön világról érkezett, önfejű telepesnek, mint Perry, a békebíró és az ellentmondást nem tűrő Sagan? Az új kolóniához a Gyarmati Szövetség nagy reményeket fűz, de nem csak azért, mert ezzel megzabolázhatja az elégedetlenkedő gyarmatokat, hanem egy ennél grandiózusabb, magasztosabb cél hajtja, mely egyben Johnt és Jane-t is a galaktikus politika, ármány és cselszövés legmélyebb vízébe dobja, a fejük felett lebegő háború árnyáról már nem is beszélve.
Aki olvasta a korábbi kötetekről a bejegyzéseimet, az tudja, hogy nagy rajongója vagyok a sorozatnak, úgyhogy igencsak felvillanyozott a hír, hogy a harmadik rész ilyen gyorsan követi az előzőt. Az Agave kiadó kitett magáért, amiért szerintem sokan nagyon hálásak, többek között én is.
Az előző epizód eseményei óta eltelt nyolc év. John Perry és Jane Sagan letelepedtek egy gyarmaton, a Huckleberry-n, itt nevelik Zoë-t, örökbefogadott lányukat,és földet művelnek. John emellett békebíróként igazságot tesz a telepesek apró-cseprő ügyeiben. A békés és nyugalmas életük Rybicki, Perry volt felettesének érkezéséig tart, aki közli Johnnal és Sagannal, hogy ismét szükség van rájuk, csak ezúttal egy egészen újszerű feladatot bíznának rájuk: egy új gyarmat vezetését. Az ügy különösen bonyolult, hiszen most nem a Földről hozzák a telepeseket, hanem más gyarmatokról. Sajnos nem ez az egyetlen dolog, ami miatt nehéz és küzdelmes lesz a megbízás: a vezetőség túl sok fontos információt titkol el, amikre mondhatni, későn derül fény az újonnan összerakott kolóniában és amiknek komoly és veszélyes következményei lesznek.
Azt kell mondjam,
egyre jobban szeretem ezt a sorozatot. Scalzi továbbra is
gördülékeny stílusban ír, megmaradt az a
fanyar humor is, amit én annyira bírok, de emellett megfigyelhető az is, ahogy kötetről kötetre
egyre összetettebb és komolyabb a történet. Az utolsó gyarmat már igencsak
bővelkedik politikai és hatalmi játszmákban, taktikázásban, emiatt kissé lassabb folyású, viszont sokkal
elgondolkodtatóbb és több meglepetésben is lesz részünk, ami az események kimenetelét illeti. Többször is leesett az állam, mert teljesen más történt, mint amire számítottam. Perry egészen jól belejött a játszmázásba és olyat lépett a kötetben több alkalommal is, hogy azt gondoltam
: igen, ez aztán tökös megoldás! Kiállt az emberei mellett, még ha igencsak megnehezítették is a dolgát a főnökei, és nekik köszönhetően lényegében az egész univerzum.
Az biztos, hogy emberi természet nem hazudtolja meg önmagát, rövid idő alatt lényegében az összes idegen faj tyúkszemére lépünk, és szövetségesek helyett ellenségeket gyűjtünk, mert azt diktálja az ösztön, hogy az idegen rossz, amit nem ismerünk, azt megöljük. Scalzi ezt elég reálisan ábrázolja, ha egyszer kijutnánk az űrbe és ott más fajokat is találnánk, nagy valószínűséggel pontosan az történne, amit Scalzi leír.
Az
első részben megismertük a GyV-t és úgy általában az űr sokszínűségét, a
második a szellemhadtest működésébe engedett betekintést, és most a harmadik részben végre a sokat emlegetett
gyarmatosítás menetét fedezhetjük fel.
Érdekes volt, ahogyan hozzáláttak egy új, és teljesen ismeretlen bolygó megismeréséhez, ahogyan feltérképezték a környezetet és elkezdték előkészíteni és lakhatóvá tenni a terepet. Persze Perryéknek ez is sokkal nagyobb kihívás volt, mint általában egy sima gyarmatosításnál, de egészen jól állták a sarat. Izgalmas volt, ahogy megoldották az újabb és újabb általános vagy éppen egyáltalán nem hétköznapi konfliktushelyzeteket és kihívásokat, mint mondjuk a legkevésbé sem barátságos őshonos fajok kérdését.
"-...Eddig egyedül azokat a patkányszerű lényeket láttuk a kantin körül.
- A kundákat- nevezte meg őket Zane.
- A miket?- kérdeztem vissza.
- A kundákat- ismételte Zane.- A srácok hívják így őket, mert kurva rondák."
Persze egy olyan gyarmaton, ahol ennyiféle embercsoport verődött össze, más jellegű gondok is felmerülnek, de az egymásra utaltság hamar összehozza a bandát.
A gyarmatosítás megismertetése mellett ami nagyon tetszett, hogy
tovább árnyalta az író a meglévő szereplőket, és olyan
újakat is behozott a képbe, akik tovább színesítették és szórakoztatóbbá tették a történetet.
John Perryt már eddig is elég jól megismertük, de ő megunhatatlan és most egy új oldaláról is bemutatkozott, hiszen egyrészről van ez a humoros, őszinte és laza pasi, aki a maga 90 évével elég kiegyensúlyozott és nyugodt természet, és akit már láttunk az első részben is, másrészt viszont a rá kényszerített helyzet
igazi taktikus politikust faragott belőle, aki nemcsak egy feláldozható bábu a sakktáblán.
Jane Sagan személyisége mondhatni kissé fejletlen volt eddig, de
a történetben eltelt nyolc év embert faragott belőle. Nagyon egyenes és kegyetlenül őszinte embert, aki egyre érdekesebb lesz az olvasók számára, de Perry mellett még mindig kicsit kevésnek éreztem.
Az új szereplők közül én
Savitrít, Perry indiai származású asszisztensét kedveltem meg nagyon, vicces és passzív-agresszív beszólásai miatt. Ő tényleg dobott a történeten, nagyon bírtam, ahogy húzták egymás agyát Johnnal.
Említést érdemel még a két obin is,
Apacuka és Fundaluka is, akik Zoë védelmezői. Már a nevük miatt is muszáj volt szóba hoznom őket, meg persze azért is, mert egy igen érdekes nép tagjai, akiknek mesterséges a tudatuk, amit ha kell, ki is tudnak kapcsolni. Eredeti.
A harmadik kötet több szempontból is
figyelemreméltó és tökéletes folytatása a sorozatnak: egyrészt
itt futnak össze az első két rész cselekményszálai, ami betölti az eddigi űrt, másrészt talán ennél a résznél látjuk és értékeljük át először igazán a Gyarmati szövetség politikáját és tevékenységét. Hiszen az első kötetben úgy gondoltuk, ők a jófiúk, a másodikban már kezdtünk gyanakodni, hogy talán nem a legjobb a hozzáállásuk a dolgokhoz, de még mindig ők a jobb fiúk, a harmadik részben viszont nagyon úgy tűnik, hogy nem csak mindenki más a hülye, hanem az emberek politikájában is óriási hiba van.. Mert miért is kell rögtön erőszakosan reagálni mindenre és agresszíven lépni akkor, amikor lenne más megoldás is, titkolózni, megfélemlíteni, uralkodni?
"Amint az irányításod alá kerül a kommunikáció, bármit elrejthetsz mások szeme elől."
Nálam ez a sorozat a harmadik résznek köszönhetően bekerült a Top3 kedvenc sorozatba, mert most már nemcsak egy izgalmas és akciódús történetet kaptam, hanem egy okosan felépített és összetett, bravúros megoldásokban bővelkedő könyvet is, amin olvasás közben és utána is gondolkodik az ember.
Aki még nem olvasta a sorozatot, az vegye meg és kezdje el, mert ezt biztosan nem bánja meg. Nekem már sikerült függővé tennem a családom több tagját is, eddig mindenki odáig volt meg vissza, akinek a kezébe adtam a könyvet. Ez azért már jelent valamit, nem? :)
Egy kis érdekesség, hogy eredetileg Az utolsó gyarmattal véget ért volna a sorozat, de úgy látszik, az írót is
beszippantotta az általa megálmodott zseniális világ, így mégiscsak folytatta John és Sagan történetét a rajongók legnagyobb örömére. Ha jól tudom, eddig öt kötet jelent meg külföldön és jövőre érkezik a hatodik. Izgatottan várjuk a magyar kiadásokat.
Értékelésem: 5/5
A könyvet nagyon köszönöm az
Agave kiadónak!
