2013. június 18., kedd

Buglyó Gergely- Oni: Szürke vér

Ciceró, 2013
346 oldal
ISBN: 9789635398164
Oni-trilógia 1.
Tovább a Ciceró kiadó oldalára

Fülszöveg:
Áron és testvérei hétköznapi tizenévesek. Vagy mégsem? Miért lesz szürke a vérük, ha napfény éri, és miféle titkot rejt apjuk állóórája? Amikor új lány érkezik az iskolába, csakhamar elszabadul a pokol, és kiderül, hogy hőseinknek még a tanárok közt is akadnak ellenségeik. Áron útja az álmos dunántúli kisvárosból egy lidérces kriptán, majd egy különös szentélyen át egyenesen Barathrum, az alvilág sötét mélységeibe vezet.



Azt hiszem, sosem fogom megunni az ifjúsági irodalmat, legalábbis addig biztosan nem, amíg ilyen igényes és szórakoztató kötetek kerülnek a kezembe, mint Buglyó Gergely regénye. Többször megnevettetett és még meg is tudott lepni, ami nagy szó ebben a kategóriában.

Áron két testvérével és édesanyjukkal él egy dunántúli kisvárosban, Kaplagon. Itt leginkább semmi nem szokott történni, egy teljesen hétköznapi és unalmas helyről van szó. Azonban Áronék nem teljesen hétköznapiak. Erősebbek és gyorsabbak az embereknél és valamilyen rejtélyes oknál fogva a vérük napfény hatására szürkévé válik. A dolog miértjéről édesapjuk tudna mesélni a gyerekeknek, ő azonban évekkel ezelőtt eltűnt és nem hagyott maga után mást, csak egy furcsa állóórát és egy zavaros levelet egy jóslatról. A jövendölés szerint a testvéreknek egy lányt kell majd megvédeniük. Hamarosan lehetőségük adódik kipróbálni  képességeiket, mert veszélyes és titokzatos események következnek.

Már a könyv elején azt gondoltam, hogy bizony ez nekem máris tetszik. Ami óriási pozitív csalódás volt, hogy a nyelvezete igényes, nincs lebutítva, mint ahogy azt sok ifjúsági könyvnél tapasztaltam. Szerintem ez jó dolog, a gyerekek nem hülyék, képesek felfogni a szépen és változatosan megfogalmazott regényt is.
A másik nagy pozitívuma könyvnek, hogy pörögnek az események, nem unatkoztam egyszer sem az olvasása közben. Mozgalmas, van néhány igen izgalmas akciójelenet benne, amit remekül ír le az író, ezért nekem ezek a részek voltak a kedvenceim. Szinte magam előtt láttam az egészet, így még jobban izgultam a szereplőkért.
Volt benne egy rejtélyes, nyomozós szál, ami érdekes volt és rendesen kidolgozott, nem volt kiszámítható, nem tudtam kitalálni, mi fog kisülni belőle. Ha éppen csak az iskolai órákról volt szó a kötetben, azt is jól megoldotta az író, humort és megmosolyogtató pillanatokat csempészve a hétköznapokba.
Néhány miértre nem kaptam választ, de gondolom az elvarratlan szálak a folytatásban lesznek tisztázva.

Az író stílusa megfogott, olvasmányosan és élvezetesen tárta elém az általa megálmodott világot, nagyon bele tudtam merülni ezáltal a történetbe. Ez tipikusan az a könyv, ahol azt éreztem, hogy mindig csak még egy fejezetet akarok elolvasni, és aztán még egyet és még egyet. Nem bírtam letenni, pedig igazából nem én vagyok a célközönsége.
Nagy pirospont az írónak a párbeszédekért, ez a regény egyik nagy erőssége. Élnek a párbeszédek, nem üres szófecsérlés, hanem tényleges beszélgetések hangzanak el.
Sok eredetiség van ebben a könyvben, sok lehetőség, már ami a folytatását illeti és sok jó és tanulságos gondolat. Szerintem már az egy remek ötlet volt, hogy Magyarországon, egy kis eldugott kisvárost választott helyszínnek az író. Az én nagyszüleim is egy ehhez hasonló unalmas helyen élnek, sok nyarat töltöttem náluk, de soha nem jutott eszembe a városról semmi misztikus. Viszont a regény elolvasása után már egészen más szemmel fogok körbenézni legközelebb, ha látogatóba megyek. :)

Ami külön öröm volt számomra, hogy a kötet amellett hogy egy remek fantasy, értéket is közvetít a fiatalok felé. A testvérek összekovácsolódása, hogy csak egymásra számíthattak jó példa arra, hogy mennyire fontos a testvéri szeretet és bizalom az életben. Persze ez a tanulság nincs a szánkba rágva szerencsére, csak olyan megkapóan ábrázolta az író, ahogyan az örökösen civakodó testvérek a bajban képesek összefogni és egymást segíteni, hogy muszáj volt megemlítenem.

A szereplők nagyon szerethető figurák, bírtam őket. Anna igazi kíváncsi, tanulós és okos lány, aki szeret olvasni. A testvérek is jól el lettek találva, Lili, a cserfes, csajos és pimasz húgi, Nátán, a komoly és megfontolt báty és Áron, a tipikus középső gyerek. Nekem egyébként Feri volt a kedvencem, a mindentől halálra rémülő barát, aki a végére azért minden rettegése ellenére is kitartott, ami becsülendő.

Két dolog volt a könyvben, ami kevésbé tetszett. Az egyik Áron bátyjának neve. Annyira nem lett eltalálva a Nátán név, abszolút nem éreztem odaillőnek. Lehet, hogy ez az én hülyeségem és persze elég pici dologról van szó, de akkor sem tudtam túllendülni ezen, egyszerűen zavart. A Lili és Áron név mellett olyan idegenül hatott.
A másik negatívuma a kötetnek, hogy a végén egyszerre annyi új információt zúdít a nyakunkba az író, hogy egy ideig eléggé meg voltam kavarodva. Persze a végére kitisztult a kép szerencsére, csak jobb lett volna ezt a rengeteg infót kicsit lassabban kapni.

Összességében egy remek könyv, nem tökéletes, de tudott újat és mást hozni a megszokottnál, emellett nagyon olvasmányos és az írónak a humora is remek. Egy okosan kitalált és felépített történet, amit nemcsak az ifjúság figyelmébe ajánlok, hanem a fantasykedvelőknek is kortól függetlenül, hiszen a könyvben bőven akad mágia, keleti mitológia, és szörnyek is, valamint nem kevés utalás a fantasy nagymesterére, Tolkienra és a Gyűrűk urára.
Igényesen megírt és szerethető regény, amely felveszi a versenyt a külföldi vetélytársaival is. 
Én szerettem olvasni és nagyon várom a folytatást.

A könyvet köszönöm a Ciceró kiadónak és a szerkesztőnek, Roboz Gábornak aki a figyelmembe ajánlotta.

Értékelésen: 4,5/ 5

Kedvenc gondolat a könyvből:
"-A cél nem az, hogy legyőzz másokat- bölcselkedett Nátán-, hanem, hogy holnap képes légy legyőzni azt, aki ma vagy." 40.o.
Pár szó az íróról:


Buglyó Gergely 1980-ban született Debrecenben, orvosi diplomával rendelkezik, jelenleg kutatóként és oktatóként tevékenykedik a debreceni egyetemen. Emellett nagyon szereti a fantasy-történeteket, jelenleg az Oni-trilógia második kötetén dolgozik.
A szerző blogja: http://buglyogergely.blogspot.hu/







A második rész tartalmából:
ONI: A NÉMA VÁROS

Áron és testvérei felvételt nyertek az Altare Tertium tagjai közé: vállalták a feladatot, hogy segítenek megóvni a Meratánok harmadik oltárát, amely utolsó kapocsként összetartja a valóság szövedékét. Ehhez meg kell fékezniük az Arctalan Kóborlót, aki Anna lelkének mélyén lapul. De ha a Tertium valóban nemes célért küzd, akkor miért őriznek titkokat újdonsült tagjaik előtt? Miért nem fedik fel Annának a jóslatot, amelyből megtudhatná, hogy micsoda valójában a Kóborló?
Amikor Áronék megfejtik édesapjuk órájának utolsó titkát is, végképp bebizonyosodik: maga Yric sem bízott meg a Tertiumban. De vajon lehet-e helye a kétségeknek akkor, amikor Baphomet csatlósai is feltűnnek a színen, és súlyos vereséget mérnek a Tertiumra?
Áronék ráébrednek, hogy a határvonal barát és ellenség között olykor elmosódik, és mindkét oldalról átléphető. Már nem éri őket meglepetésként, ha számító Virrasztókkal, eszelős Onikkal vagy más szörnyekkel kerülnek szembe, de csakhamar be kell látniuk: ha valóban tudni akarják az igazat a Kóborlóról, akkor még a legendás Néma Város meglátogatásától sem riadhatnak vissza.

A sorozatról bővebb információkat az  www.onitrilogia.hu címen találhattok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése