Mark Lawrence- Tövisek hercege

Széthullott birodalom trilógia 1.
Fumax, 2012
328 oldal
Fordította: Gy. Horváth László
Eredeti cím: Prince of Thorns
Könyvrészlet

Fülszöveg:
Óvakodj a Tövisek Hercegétől…

Kilencévesen végignézte, ahogy anyját és öccsét meggyilkolják. Tizenhárom évesen már egy vérszomjas rablóbanda vezére.

Tizenöt évesen király akar lenni…

Elérkezett az idő, hogy Honorous Jorg Ancrath herceg visszatérjen a várba, amelynek egykor hátat fordított, és elvegye, ami jog szerint őt illeti. Mióta egy tüskebokor tövisein vergődve végig kellett néznie, ahogy Renar gróf emberei lemészárolják anyját és kistestvérét, Jorgot pusztán a harag vezérli. Élet és halál számára csak játszma – és nincs vesztenivalója.

Ám atyja várában ármány leselkedik rá. Ármány és fekete mágia. Bármennyire megingathatatlan is az akaratereje, legyőzheti-e egyetlen fiatalember az elképzelhetetlen hatalommal bíró ellenséget?

Rajongok a jó fantasy regényekért, és a Tövisek hercege a fülszöveg alapján elég ígéretesnek tűnt, ezért úgy döntöttem, elolvasom a kegyetlen Jorg herceg történetét. Persze az is a könyv mellett szólt, hogy eléggé megosztotta az olvasókat, rengeteg dicsérő véleményt láttam és legalább ugyanennyi negatívot is. Az igazság az, hogy mindkét tábornak igaza van: ez a könyv zseniális és gyomorforgatóan kegyetlen is egyben.

A történet főhőse (vagy inkább antihőse) Jorg herceg, aki 9 évesen végignézte, ahogy megbecstelenítik, majd végeznek az édesanyjával, és megölik öccsét is. Csak a véletlenen múlt, hogy Jorg túlélte Renar gróf merényletét: egy tüskebokorba zuhant, ahol a támadók nem leltek rá. Jorg herceg testét a bokor tüskéi mélyen megsebezték, ahogyan a látott szörnyűségek a lelkét. A fiatal fiú -miután apja nem tett semmit-bosszút esküdött a merénylő gróf ellen, elszökött és egy rablóbandába állt be.
13 évesen már a banda kegyetlen, és ellentmondást nem tűrő vezére lett, akinek rengeteg gyilkosság szárad a lelkén. Társaival fosztogatnak, gyilkolnak, falvakat égetnek porrá.
Jorg megfogadta, hogy 15 évesen király lesz, így 14 évesen elindul haza, apja várába. Nem is sejti, miféle játékba keveredett, és mekkora hatalommal bírnak ellenségei...

"Még hogy tizenöt! Hát dúlnék én falvakat, ha tizenöt volnék? Tizenöt évesen Király leszek!"

Az író rögtön bedobja az olvasóit a mély vízbe, a történet közepébe csöppenünk, ahol minden csupa vér és gyilkolás. Picit meglepett ezzel a kezdéssel és azzal a brutalitással, amit az első oldalakon olvastam, de erős a gyomrom, úgyhogy ez nem tántorított el a folytatástól. Az események itt még kissé zavarosak voltak számomra és a sok szereplő sem könnyítette meg a helyzetet, de a történet előrehaladtával szépen lassan kitisztult a kép.

"- Vizet! Vizet!- A haldoklók folyton vízért rimánkodnak. Fura, én pont az öldökléstől szoktam megszomjazni."

Ami szintén furcsa volt nekem, az a nyelvezet, de pár oldal után megszoktam és meg is szerettem, mert a szépirodalmi igényességgel megalkotott mondatok nagyon jól illettek a középkori hangulathoz. Élvezet volt úgy olvasni egy véres, gyilkolászós jelenetet, hogy az egy cseppet sem volt primitív vagy alpári. Itt megemlíteném a fordítót, Gy. Horváth Lászlót is, hiszen ez az ő érdeme is, nem lehetett egyszerű lefordítani ezt a könyvet, le a kalappal előtte.

Több meglepetés is volt a regényben, az egyik legnagyobb számomra az volt, mikor rájöttem, hogy ez a történet nem a múltban játszódik, hanem egy elképzelt jövőben. Először nem is értettem, mit keres egy középkori dark fantasy-ban Platón, Nietsche, Shakespeare és vegyi fegyverek meg neurotoxiológia. Aztán a sok  információmorzsa nagy nehezen felnyitotta a szemem. Ezer évvel járunk egy világégés után, amiben elpusztult az akkori civilizáció, és csak apró nyomok maradtak utánuk( utak, könyvek, épületek), a technikai tudás visszafejlődött középkori szintre, és a élők és holtak közötti határ meggyengült, ezáltal ebben a világban jelen van a mágia. 

Sötét középkor
Kép forrása

Tetszett ez az elképzelés, viszont a kivitelezés már kevésbé. Szerettem volna többet megtudni arról, hogy hogyan pusztult el a világ vagy hogy miért fejlődött vissza ennyire a technikai tudás, de ezekre a kérdésekre sajnos nem kaptam választ.Teljesebb lett volna a kép, ha nem csak apró utalásokat kapok a múltban történt katasztrófára.

A történet egyébként izgalmas volt, az események, a meglépett tettek tényleg egy sakkjátszmára hasonlítottak, ahogy a könyvben is többször említették. Nem lehet tudni, ki a bábu és ki a "játék" mozgatórugója. Elsőre úgy tűnik, hogy a királyságokat valóban a királyok irányítják, de ha mélyebbre tekintünk, már egyáltalán nem vagyunk biztosak a dolgunkban, mert olyan erővel találjuk szemben magunkat, amivel eddig nem számoltunk. 

"Játszanak velünk, Makin. Figurák vagyunk a sakktáblájukon.
Mosolyra húzódott csupa seb szája.
– Mindnyájan figurák vagyunk valakinek a tábláján, Jorg."

Azt azért sajnálom, hogy a királyságokról, a köztük fennálló viszonyokról vagy az ott élőkről nem tudtam meg túl sokat. Érdekelt volna, pont ezt szerettem például a Trónok harcában is, hogy az író bőven ellátott minket háttérinformációval a szemben álló vagy éppen a szövetséges felekről. 

Térkép
Kép forrása

Örültem, hogy két idősíkon keresztül ismerhetjük meg a történet részleteit. Érdekes volt megismerni Jorg életútját, látni, ahogy a kilencéves fiúban az őt ért tragédia hatására valami meghasad és megszűnik gyereknek lenni, ahogy apja tétlensége belehajszolja őt egy esküre, miszerint megbosszulja szerettei halálát, és ahogy kegyetlen gyilkos lesz belőle. Elgondolkodtam, hogy vajon egy ilyen brutális élmény valóban ennyire meg tud változtatni valakit vagy talán Jorgban már előtte is ott volt az a tomboló őrült? Nem tudom, de az biztos, hogy a gyerekkorban szerzett sebek nehezen gyógyulnak.

"A gyűlölet akkor is életben tart, ha a szeretet kudarcot vall."

Talán meglepő, de én megkedveltem Jorgot, annak ellenére, hogy brutális és kíméletlen rohadék. Végig logikusan gondolkodott és következetesen haladt a kitűzött célja felé és ez nagyon tetszett benne. Persze ezt úgy tette, hogy bármit és bárkit feláldozott az ügye érdekében, akár saját magát is, de nem hagyta, hogy eltántorítsák vagy hogy játszanak vele.

"Amit nem tudsz feláldozni, az lebéklyóz. Kiszámíthatóvá, gyengévé tesz."

 Ráadásul valahol tudtam vele azonosulni is vagy legalábbis meg tudtam érteni, hiszen a legfőbb mozgatórugója a bosszú volt, amiért meggyilkolták a szeretteit. Ki ne ragadna kardot és torolná meg azt, ami velük történt?
Örültem, hogy végre találkozom egy olyan főhőssel, aki nem hős és akit egyáltalán nem könnyű szeretni. Lawrence nagyon jól kidolgozta Jorg karakterét, talán ez a regény egyik legnagyobb erőssége. És itt jön a képbe az egyik gyengesége is: a többi karakter sajnos elnagyolt, kidolgozatlan, mintha róluk megfeledkezett volna az író. Nagyon szerettem volna többet megtudni Makinról, a Núbairól , a többi bandatagról vagy éppen Jorg apjáról vagy  Katherine-ről, de csak felületesen lettek ábrázolva. Kihagyott lehetőségnek érzem, mert lett volna potenciál a szereplőkben. Remélem a folytatásban jobban odafigyel rájuk is az író.

Mark Lawrence
Kép forrása

A regény egyébként nagyon olvasmányos,sodró lendületű, eseménydús, tele van akciójelenettel, és a történet is jól kitalált (külön tetszett a sakkjátszmás hasonlat, ami végig jelen volt), az első 50 oldal után teljesen beszippantott. Voltak hibái és hiányosságai, de ezekkel együtt is szerettem és el fogom olvasni a folytatást is. Első regénynek remek, Lawrence stílusa levett a lábamról.
A magyar kiadás igényes kívül-belül, a borító gyönyörű, a fordító, Gy. Horváth László pedig tökéletes választás volt, kiváló munkát végzett.

A könyvet köszönöm a Fumax kiadónak!

Értékelésem: 4,5/5 

Kedvenc idézetem: 

"Ellenségeink határoznak meg bennünket – őket viszont mi magunk választhatjuk meg."

A trilógia további kötetei:

2. kötet - Tövisek királya

3. kötet- Tövisek császára
Megjelenés:  2013. november 25.

A könyv és az író honlapja: http://princeofthorns.com/

A Fumax kiadó Facebook oldala: https://www.facebook.com/fumaxkiado?fref=ts

Neil Gaiman- Óceán az út végén

Agave Könyvek, 2013
192 oldal
Eredeti cím: The Ocean at the End of the Lane
Fordította: Pék Zoltán
ISBN: 9786155272219
Részlet a könyvből ITT
Tovább a kiadó oldalára

Fülszöveg:
AMIKOR EGY EMLÉK FELENGED, A MÚLT SZIVÁROG KI BELŐLE 

Mit tehet egy hétéves fiú, ha az addig nyugodt, vidéki életet megzavarja valami, ami nagyobb nemcsak nála, de az általa ismert felnőtteknél, sőt az általa ismert világnál is? Ami a világon túlról jött? Hirtelen elszakad a saját családjától, és egyetlen hely van ahová mehet, egy ház a földút végén. Ebben a házban három nő lakik, három nemzedék, nagymama, anya és lánya, akik sokat láttak és még többet tudnak. Ismerik a titkos utakat és lebegő járatokat, értik a halk szavakat és a néma igéket, jártak a földeken innen és a vizeken túl. Ők segíthetnek, csakhogy mint mindennek, a segítségnek ára van. 

Neil Gaiman új regénye a gyermekkor varázslatát mutatja a felnőttlét karcos szemüvegén át, az ártatlanság elvesztését a tapasztalat párás tükrében, hírnevéhez méltóan egy olyan történetben, amely semmihez sem hasonlít.

Neil Gaiman a kedvenc íróm, imádok elmerülni az általa teremtett világokban, a Csillagpor, a Coraline vagy a Sosehol egytől egyik a szívemhez közel álló történetek, ezért már nagyon vártam az Óceán az út végént. Az én és a többi rajongó nagy örömére az Agave kiadó a nemzetközi megjelenéssel egyidőben adta ki a könyvet, így nem kellett hónapokat várnunk a magyar nyelvű fordításra.

A történet mesélője egy középkorú férfi, aki egy temetés miatt tér vissza gyermekkora meghatározó helyszínére. A ceremónia után autóba ül és a környéket bejárva végül emlékeit követve a Hempstock-

Egy sussex-i farm
(Kép forrása)

farmnál köt ki. Annál a farmnál, ahol hétéves korában hihetetlen dolgokat élt át; ahol három furcsa nő él: nagymama, anya és lánya; ahol a ház mögött egy tó van, melyről a legfiatalabb Hempstock, Lettie makacsul állította, hogy az egy óceán; ahol a legidősebb asszony ott volt a Hold keletkezésénél.
A férfi leül a tó melletti vén padra és eszébe jutnak a régen elfeledett gyerekkori emlékek.

"A gyerekkori emlékeket néha elfedi és betakarja mindaz, ami később rárakódik, ahogy egy felnőtt zsúfolt szekrénye alján az elfeledett gyerekkori játékokat, de sohasem vesznek el végleg."

Nagyon nehéz leírni azokat az érzéseket, amiket előcsalogat a könyv. Eszünkbe juttatja, milyen érzés volt gyereknek lenni, amikor még a világ tele volt varázslattal, újdonságokkal és minden percben rácsodálkoztunk valamire. Amikor a megszokott, bejárt utak helyett újakat kerestünk és amikor még képesek voltunk hinni a csodákban. Amikor a felnőttek világa még érthetetlennek és sokszor értelmetlennek látszott. És mindezt egy már érett ember szemén keresztül látjuk, ettől kissé szomorkás és nosztalgikus hangulat társul a tiszta gyermeki látásmód mellé.
Az egyes szám első személyben történő meséléstől nagyon meghitté válik a történet, mintha Gaiman a saját gyerekkori emlékeit, ábrándjait osztaná meg az olvasóival. Talán ebben a könyvben éreztem leginkább az író, mint ember jelenlétét és közelségét a sorok között.

"A gyerekkorom nem hiányzik, de az igen, ahogyan örömömet leltem a kis dolgokban, még akkor is, amikor a nagyobb dolgok összeomlottak körülöttem. Nem tudtam irányítani a világot, amiben voltam, nem tudtam otthagyni fájdalmas dolgokat, embereket vagy pillanatokat, de örömömet leltem kis dolgokban, boldoggá tettek." 

A szereplők kidolgozottak, és nagyon jól kitaláltak, a hétéves főszereplő pont olyan, amilyennek egy hétévesnek lennie kell: bizonytalan, esendő, kíváncsi, fél, és persze őszinte. Belecsöppen egy titokzatos világba, és képes azt elfogadni, bármennyire is hihetetlennek tűnik. Persze az eseményeknek inkább elszenvedője, hiszen gyerekként főleg a való világban történt dolgokba nincs túl sok beleszólása, de ez így hiteles.
A Hempstock-ház három lakóját nagyon szerettem. A nők, akik ki tudja mióta léteznek, a maguk módján tartják fenn a rendet a világban: egy egyszerű kis tanyán élnek, pitét sütnek, tehenet fejnek, néhanapján pedig visszaküldik a sötét dolgokat oda, ahonnan jöttek. (Szeretem a mitológiát, így rögtön a pogány istennő-ábrázolás jutott eszembe, ahol az istennőnek három alakja van: a lány, az anya és a  idős asszony).Végtelenül bölcsek, még Lettie is, aki látszólag 11 éves, de lényegesen nagyobb élettapasztalattal rendelkezik.

Kép forrása

A könyv nem hosszú, de mégis egy kerek egész, nem volt hiányérzetem a végén. Minden szó a helyén volt, tökéletes volt a történetvezetés és az összes szál el lett varrva a végére. Könnyed stílusával, utánozhatatlan hangulatteremtésével, a mitológiai elemek és a történet megfelelő arányú keverésével Gaiman megint felejthetetlent alkotott. Mostani könyvében nem a mágia, a varázslat kapta a nagyobb hangsúlyt, hanem a cselekmény, de azért még így is elképesztő az ötletgazdagság, ami a könyvet jellemzi.Engem mindig le tud nyűgözni, hogy Gaiman ilyen határtalan fantáziával van megáldva. Az éhmadarak, a vödörben elférő óceán vagy éppen a világ megfoltozása olyan szép és elképesztő képek, hogy megint csak ámultam.
Amiben szerintem az Óceán az út végén felülmúlja az eddigi könyveit (mert szerintem felülmúlja), hogy érettebb, kiforrottabb és érződik rajta, milyen szeretettel íródott. Tele van csodával, szomorúsággal, elmúlással, csalódással és bölcsességgel. Emellett pedig az nyelvezete is nagyon szép, engem néha versre emlékeztetett, annak ellenére, hogy egy regényről van szó.

"Soha semmi nem ugyanolyan. Se egy másodperc, se száz év múlva. Mindig tajtékos és zavaros. Az emberek ugyanúgy változnak, mint az óceán."

Egyszerűen gyönyörű ez a könyv, nagyon megérintett, olyan, amit újra és újra szeretnék felfedezni és amit minél többször olvas az ember, annál többet kap tőle. A történet beleég az ember szívébe és lelkébe. Az ilyen könyvek miatt szeretek olvasni.
 Gaiman-rajongóknak kötelező, de aki csak most ismerkedik az íróval, annak is ajánlom, mert ebben a könyvben biztosan nem fog csalódni.

A könyvet köszönöm az Agave kiadónak.

Értékelésem: 5/5 KEDVENC

Neil Gaiman
(Kép forrása)

Az Óceán az út végén az év egyik nagy szenzációja, nem csoda, hogy már elkeltek a megfilmesítési jogai is, sőt megtalálták hozzá a rendezőt is. A Tom Hanks tulajdonában lévő Playtone Pictures fog felelni a munkálatokért (ők dolgoznak egy ideje az Amerikai istenek televíziós sorozatán is), a rendező pedig Joe Wright lesz, aki nemrég az Oscar-díjas Anna Kareninát rendezte, de már korábban is szintén díjnyertes alkotásokat jegyzett (Hanna, Vágy és vezeklés, Büszkeség és balítélet). (Forrás: cultura.hu)

Karen Marie Moning: Új nap virrad- Tündérkrónikák 5.

Cor Leonis, 2012
596 oldal
Eredeti cím: Shadowfever
Fordító: Laskay Ildikó

Fülszöveg:
A nagy sikerű Tündérkrónikák 5. része. Mac sokszor érezte már, hogy mindent elveszített, de ahogy ott áll a sziklaszirten, lábai előtt egy halott férfival, akit ő segített megölni, már tudja minden átélt borzalom csak rózsaszín közjáték volt. 
A nővére miatti bosszú már túl kevés, a szülei utáni aggódás eltörpül, a világ megmentése csupán másodlagos. A bűntudat, amit az emberélet kioltása okozott, és a remény, hogy van kiút az ismeretlen, tündérátokkal sújtott világból, szinte jelentéktelenné válik az egyre több kérdés, és a sürgető vágy mellett, hogy visszaszerezze azt, amit saját önön hibájából elvesztett. Az Új nap virrad nem csak az alternatív tündérbirodalmakat, de Olvasók világát is kiforgatja a négy sarkából, mielőtt választ adna bármelyik kérdésre is! Titkok és izgalmak rejtőznek minden oldalon, ahogy egyre inkább haladunk a történet vége felé. Az Új nap virrad is elemi erővel ejti rabul az embert a legelejétől, és nem is ereszti egészen a legvégéig, ahol a legnagyobb rejtély megoldása vár. Mit akar a Sinsar Dubh? Igaz-e a prófécia, és Mac tényleg pusztulást hoz-e a világra? Még mindig az Alina halála miatti bosszú a legfontosabb? Mi történet valójában V’Lane-nel? Egyáltalán ki a halott férfi Mac lábainál? Na és kicsoda valójában Mac? De ami a legfontosabb, maradt-e még annyi fény a világban, hogy minden jóra forduljon?

SPOILERES
Nagyon nehezen vettem rá magam, hogy elolvassam ezt a kötetet, nem akartam, hogy vége legyen McKayla történetének. Végül persze győzött a kíváncsiság, és ismét csoda történt. Nem gondoltam volna, hogy a negyedik kötetet felül tudja múlni az írónő, de sikerült neki. Ez volt a legfantasztikusabb és magával ragadóbb könyv a sorozatban.
Tökéletes volt, beszippantott, teljesen belesüppedtem a történetbe és nem akartam visszatérni belőle. Ott akartam sétálni a szerető palotájában, órákig gyönyörködni a szebbnél szebb szobákban és kertekben.
Persze van, ami még csábítóbb McKayla világában: Barrons. Ez a pasi... A legjobb. Ha lenne három kívánságom, ő lenne az egyik. :) 
Az előző kötetnek nagyon kegyetlenül lett vége és el sem akartam hinni, hogy Barrons meghalt. Teljesen kétségbe estem, faltam az oldalakat, és közben azt mondogattam: nem, ez nem történhet meg. Nem halhat meg! Persze Moning csak húzta az idegeimet, de végül megkegyelmezett. A könyvben minden esemény, mozzanat a helyére került, végre McKayla is ott volt, ahol lennie kell: Barrons mellett. Imádtam a kettejük közt zajló hangos és néma párbeszédeket.Tökéletesen összeillenek.
 V'lane mindig is kicsit gyanús volt, de erre nem számítottam. A mocsok! Meg bírtam volna nyúzni.

Olyan az egész könyv, hogy azt sem tudtam, hová kapjam a fejem, az utolsó oldalak is fordulatokat és meglepetést tartogattak.  Jól átgondolt és felépített történet, zseniális kivitelezés. 
Imádom, ahogy a szereplők- Főleg Mac- változnak, alkalmazkodnak és fejlődnek. Rózsaszín Macből igazi dögös kemény harcos lett. Barronsról pedig végre megtudhattunk egy csomó mindent, ezt vártam a legjobban a könyvek olvasása alatt. :)

Tudom, hogy ez a bejegyzés is ömlengős, de nem tehetek róla. Nem tudok rosszat írni, csak egy problémám van: még akarok!!! A legjobb tündéres sorozat, amit olvastam. 

Értékelésem: 5/5**** nagybetűs KEDVENC

Bejegyzés az előző kötetről: http://mangaolvas.blogspot.hu/2012/07/karen-marie-moning-rossz-hold-kelt-fel.html

Karen Marie Moning- Rossz hold kelt fel- Tündérkrónikák 4.

Cor Leonis kiadó, 2012
400 oldal
Fordította: Laskay Ildikó
Eredeti cím: Dreamfever

Fülszöveg:
„Ki a fene maga?
Itt, a padlón, az utolsó pillanataimban, MacKayla Lane utolsó nagy mámorában, már látom, hogy erre a kérdésre az a válasz, hogy az vagyok, aki mindig is voltam.
Egy senki.”

ROSSZ HOLD KELT FEL

Elvesztette a nővérét, távol került a családjától, az otthonától, a régi, gondtalan életétől. Egy új, veszélyes helyen, két világ között üldözi testvére gyilkosát, ám őt még többen akarják kiiktatni.

MacKayla Lane azt hitte, készen áll, hogy szembenézzen a pokollal is, ám rá kell döbbennie, hogy sokkal rosszabb is van, mint a halál.

A Rossz hold kelt fel ott folytatódik, ahol a Hajnalra várva vége szakadt.

Amikor a világok közötti kapu kinyílt, a Dublinra szabaduló szörnyű hercegek Prí-yát csináltak Macből, aki így immár a szabad akaratától is megfosztatott.
Meztelenül fekszik egy templom kőpadlóján, kiszolgáltatva a lelket is porrá zúzó szexuális éhségtől, s immár nem az a kérdés, hogy a sidhe-látó véghez tudja-e vinni tervét – hogy megszerezi a Sinsar Dubh-t és megöli testvére gyilkosát –, hanem, hogy van-e még egyáltalán esély arra, hogy valaha újra önmaga legyen.

Van-e még remény ott, ahol minden elveszettnek látszik? Van-e kiút abból a borzalomból, amitől Mac egész végig tartott, s ami nővére életét is követelte?
Vajon a titokzatos Barrons és a MacKeltarok, vagy V’lane, az érzéki Seelie herceg segíthet-e még ezek után, vagy ők is elbuktak azon az éjszakán, amikor az Árnyak elözönlötték a világunkat?

Arra az éjszakára, melyre rossz hold kelt fel, virradhat-e még reményt és enyhülést hozó hajnal?

Mindig maradj a fényben!

Nagyon vártam már ezt a kötetet, az előzőnek úgy lett vége, hogy azt hittem bekattanok, ha nem kaphatom meg azonnal a folytatást.
Szerencsére a Cor Leonis kiadó kézbe vette az ügyet és végre az olvasók kezébe kerülhet a Rossz hold kelt fel.
A borító gyönyörű lett és passzol az első kettőhöz (a harmadikat nem tudom, miért rontotta el a Kelly kiadó annyira :( ).

Egy fél nap alatt kiolvastam, nem tudtam letenni. Hihetetlen jó volt, végig izgalmas, pörgős,néha vicces,  a Barrons-os részekről meg ne is beszéljünk! A legjobb könyves pasi!
Teljesen beszippantott a könyv, hihetetlen a világ, amit Moning kitalált és egyre jobb és jobb lesz.
Interdimenzionális tündérkátyú, teleportáló ezüstök, halált hozó szextündérek... nem tudok betelni a sok egyedi és bizarr dologgal, amik Mac világában megjelennek. És ott van a könyv, aminek saját akarata van és képes alakot változtatni! Tényleg zseniális!

Nagy piros pont, hogy rózsaszín Macből végre vérszomjas Mac lett, nagyon vártam már ezt a pillanatot (nem mindha bajom lenne a rózsaszínnel, egyszerűen be kellett végre keményítenie kicsit! ). Mac végre igazán és komolyan felvette a kesztyűt.

Barrons még mindig egy nagy rejtély, de azért egy kis információt róla is megtudtam, ennek örülök, remélem a következő kötetben még többet megtudhatok róla.
Én nagyon bírom V'lane-t is, remekül kitalált karakter, ahogy Dani is.
Ami különösen tetszik ebben a sorozatban, hogy senki nem egyszerűen rossz vagy jó. Mindenkiben vannak hibák vagy egy kis rossz, senki sem fekete vagy fehér. Ja, és a szereplők fejlődnek, változnak. Ettől annyira hiteles és szerethető ez a könyv ( többek között ettől is ).
Eddig ez a kedvenc kötetem a sorozatból, pedig a többit is imádtam.

Már csak egyet nem értek: hogy lehet így abbahagyni??? Ez felér egy kínzással! Remélem nagyon hamar kijön a folytatás, mert fennáll a veszély, hogy a rettentő gyenge angolom ellenére elkezdem a folytatást eredeti nyelven!

Értékelésem: 5/5*

A könyv trailere:

A következő kötet: