Catherine Fisher- Incarceron

"Semmi sem új. Új nem létezik. Semmi sem változik, semmi sem halad, mozdul előre, fejlődik, virágzik. Az idő megállt. A fejlődést betiltották."

Pongrác, 2011
544 oldal
Fordította: Zubovics Kata
Eredeti cím: Incarceron
ISBN: 978-615-5131-16-5
Tovább a kiadó oldalára

Fülszöveg: 
Képzelj el egy világot, amelyben nemcsak megállították, de vissza is forgatták az idő kerekét. Beköszöntött az örökké tartó 17. század, ahol csak a gazdagok élvezhetik a technika vívmányait. 
Képzelj el egy börtönt, hatalmasat, amelyben a cellák és a folyosók mellett egész erdők, városok és tengerek is elférnek. Most képzelj el egy rabot, akinek nincsenek emlékei! Csak annyit tud, hogy Odakintről jött – pedig a börtönt évszázadokkal ezelőtt lezárták, és azóta csak egyetlen embernek sikerült kijutnia. 
Aztán képzelj el egy lányt, aki egy nemesi birtokon lakik! A sorsa – úgy tűnik – megpecsételődött: megrendezett, szerelem nélküli érdekházasság vár rá. Ő azonban még nem adta fel, kiutat keres, és összeesküvések kusza hálójába gabalyodik. 
Az egyikük Bent van, a másik Odakint, ám mindketten rabok. 
Hát ez az Incarceron!

Az első pillanattól fogva tudtam, hogy ez nekem való könyv. Már a borító is teljesen lenyűgözött, egyszerűen meseszép, a történet pedig telitalálat, imádtam az egészet úgy, ahogy van. Még csak hasonlót sem olvastam soha.

A könyvben két világot ismerhetünk meg: van a világ Odakint, és van az Incarceron, egy teljesen lezárt börtön. Odakint mindent visszaállítottak a 17. század fejlettségi szintjére és ott megállították az időt. Nem láttak más kiutat a hanyatlásból, így betiltották a fejlődést.

"Betiltjuk a fejlődést, és vele együtt a hanyatlást. A becsvágyat, és vele együtt a kétségbeesést. Mert ezek a téves képzetek csak egymás tükörképei, az érem két oldala. De mindenekelőtt magát az Időt tiltjuk be. Mostantól kezdve semmi sem változik. "

Minden tökéletesen Kor-hű, a 17. századi protokoll szerint élnek, nincs előrehaladás, a szegények nem tudnak olvasni, a modern technikai vívmányok használatát betiltották, csak a gazdagok használhatják azokat  titokban.
Ebben a világban él Claudia, gazdag és befolyásos család az övé, apja a Börtön igazgatója. A jövőjét már elrendezték, családi érdekből hozzámegy a trónörököshöz, egy szerelem nélküli boldogtalan kapcsolat vár rá egy pökhendi, elkényeztetett uraság mellett. Ő, bár a szabad világban él, mégis a  szigorúan szabályozott és előre eldöntött életének rabja, ráadásul  intrikával és irigységgel van körülvéve.

Forrás

Az Incarceron egy hatalmas, városokat, erdőket magába foglaló börtön, melyet úgy terveztek, hogy tökéletes világ legyen. Bezárták ide az összes bűnözőt, elmebeteget, és egyéb nemkívánatos személyt, létrehoztak egy komplex és intelligens rendszert, ami mindent irányít, felügyel és bezárták őket. Ez - a történet eseményeihez képest- több évtizede, évszázada történt, azóta senki nem jött ki és senki nem ment be.
 Valami odabent félresiklott, a tökéletes világ helyett maga a pokol lett az élet.
A kintiek tudnak a börtön létezéséről, ( de az Igazgatón kívül senki nem tudja, hol van) úgy tudják, hogy a terv sikerült és bent az élet békés és tökéletes. A Bentiek csak reménykednek, hogy létezik a külvilág. 
Finn a börtön lakója, de nem emlékszik a múltjára, látomások gyötrik,  és azt hiszi, hogy ő a kinti világból került be ide. Persze ez őrültség, hiszen kintről senki nem jött be a börtön lezárása óta.

Engem teljesen lenyűgözött az írónő. Ha fele ilyen képzelőerővel rendelkeznék, mint ő,  már vígan megélnék belőle. Az általa felépített világ egyedi, komplex és egyszerűen fantasztikus. Nem is találok szavakat rá, annyira jól megálmodta és létrehozta az egészet.

Forrás

A két birodalom felépítése, egymáshoz fűződő kapcsolata egészen érdekes és sajátos.
A börtönt úgy ábrázolja, mint gondolkodó és döntéseket hozó rendszert, ami mindig figyeli a benne élőket, ha úgy tetszik neki, terepet rendez, lezár vagy esetleg elgázosít egy-egy területet.

"Ez a Börtön eleven, él. Kegyetlen és közönyös, Finn pedig ott van benne."

Számomra ez  nagyon felkavaró gondolat, borzasztó lehet, hogy mindig szemmel tartanak, és ráadásul ez a beteg humorú intelligens gépezet azon szórakozik, hogy a nyomorult börtönlakókat terrorizálja.
Persze azért volt az Incarceronban olyan is, amit magam is megnéznék, például az erdőt, ami fém fákból áll és fém leveleket hullajt, vagy garantáltan különleges látvány lehet a börtön által létrehozott félig fém, félig szerves anyagból álló állatsereglet is.
Mesteri, ahogy a börtön újabb lakókat és állatokat teremt a régiek maradványaiból, itt nem vész kárba semmi.

"Amikor egy Fegyenc meghal, az atomjait, a bőrét, és a belső szerveit újrahasznosítják. Az új börtönlakókat a régiekből hozzák létre. Megjavítják, újrahasznosítják őket, és ha emberi szövet épp nincs kéznél, akkor fémmel és műanyaggal helyettesítik."

Persze nemcsak az Incarceron nyűgözött le, a külvilág is szépen kidolgozott és felépített, már a gondolat is elképesztő, hogy egy fejlett társadalomból visszaléptek egy lényegesen egyszerűbb és fejletlenebb életbe, mindezt azért, hogy a romlást és hanyatlást megállítsák. Az ötlet elég abszurd, de pont ezért tetszik annyira. Őszintén szólva egyik világban sem élnék szívesen, a külvilágban is rabok az emberek, csak másként.

A szereplők elég jól el lettek találva, Claudia engem néha kicsit irritált, de alapvetően azért megkedveltem, hiszen többször is tanúbizonyságot tett bátorságáról (nem részletezném, mert spoiler lenne) és találékonyságáról.
Finn számomra szerethetőbb figura volt, bár ebben a könyvben senki nem csak fekete vagy csak fehér, ami hitelessé teszi őket.
A két főhőst ugyanazok a célok hajtják, mindketten saját börtönükből  akarnak kitörni és eközben megtudni azt, hogy kik is ők valójában. A könyv így nemcsak egy izgalmas és kalandos történet, hanem a két főszereplő önmagára találása is. Mindketten okkal vannak ott, ahol vannak és ezeket az okokat is megpróbálják kideríteni.
A mellékszereplőkről is érdemes pár szót szólni, hiszen rájuk is odafigyelt az írónő, Nekem Jared különösen belopta magát a szívembe, de például Keiro nagyon unszimpatikus volt végig. Az Igazgató már nem olyan egyszerű eset, mert bár alapvetően nem egy szimpatikus karakter, a vége felé  voltak egészen jó megmozdulásai.

A könyv felépítését tekintve is figyelemreméltó, az elején fejezetenként vált az írónő, hol a Benti, hol a Kinti eseményeket írja le, és látszólag a kettőnek nincs sok köze egymáshoz. Aztán ahogy a két szál összefonódik, úgy a történetvezetés is átalakul, és már egy fejezeten belül váltakoznak a helyszínek, ezzel is fokozva a feszültséget. Nekem nagyon tetszett ez a megoldás, és mindig a legidegtépőbb jelenetnél volt váltás. :)

Minden fejezet elején van egy-egy idézet a könyvben szereplő legendákból, történelmi iratokból. Nekem ezek voltak a kedvenceim, még valóságosabbnak tűnt általuk az egész történet, és a könyv hangulatához is nagyon passzoltak.

"Ki ismeri Incarceront magát,
minden termét, szakadékát s hídját?
Csak az érzi meg a börtön szagát,
ki ismeri a szabadság illatát." Sapphique dalai

Azt kell mondanom, hogy a regény teljesen levett a lábamról, minden szinten. A hangulatát imádtam, nyomasztó, sötét és sugárzik belőle a reményvesztettség érzése . Hatott rám és ezt szerettem.

Az események pörögnek már a könyv elejétől kezdve, nem unatkozunk, feszes a történetvezetés, és egyébként is nagyon olvasmányos stílusban íródott. Sodró lendületű, engem magába szippantott, ráadásul a kaland mellett  van mondanivalója is és elgondolkodtat.
Mindenkinek ajánlom, nekem felejthetetlen élmény volt,  az eredetisége üdítő a sok tucatkönyv között, engem rabul ejtett.

A történetnek van folytatása is Sapphique címmel, ami ha jól tudom, most valamikor nyár elején jelenik meg szintén a Pongrác kiadó gondozásában. 

A könyvet köszönöm a Pongrác kiadónak.

Értékelésem: 5/5 Kedvenc

Kedvenc gondolatok a könyvből: 

"Az emberek egymást gyötrik. Nincs olyan rendszer, amely ezt megakadályozhatná. Nincs olyan fal, amely távol tudná tartani a gonoszt, mert az emberek viszik be magukkal, néha még a gyermekek is." 318. oldal

"...vagy az az igazság, hogy az ember magában hordja a gonoszság magvait? Hogy még akkor is, ha a számára létrehozott édenkertbe kerül, irigységével és vágyaival ő lassan még azt is megmérgezi?" 382. oldal 

És végül a könyv trailere:

Marissa Meyer- Cinder

Alexandra kiadó, 2012
432 oldal
Eredeti cím: Cinder
Fordította: Bujdosó István

Fülszöveg:
126 évvel a IV. világháború után emberek és kiborgok népesítik be Új Peking utcáit. A népességet halálos járvány tizedeli. Az űrből kegyetlen holdlakók figyelnek és várnak a megfelelő alkalomra… Senki sem sejti, hogy a Föld sorsa egyetlen lány kezében van… 
Cindert, a tizenhat éves kiborgot a társadalom nagy része technológiai tévedésnek tartja, mostohaanyja pedig ki nem állhatja. De a kiborglétnek is megvannak a maga előnyei: Cinder szinte mindent meg tud javítani (robotokat, lebegőjárműveket, sőt még a saját meghibásodott alkatrészeit is), ezért Új Peking legjobb műszerészének tartják. E hírnevének köszönheti azt is, hogy Kai herceg személyesen keresi fel, hogy hozza helyre meghibásodott androidját. A megbízás „nemzetbiztonsági ügy”. 
Vajon tényleg Cinder kezében van a Föld jövőjének kulcsa? Vagy a holdbéli királynőnek sikerül varázserejével és más fondorlatokkal meghódítania Kai herceget és vele az egész világot? A Holdbéli krónikák első könyve Hamupipőke klasszikus meséjét kombinálja a Terminátor és a Star Wars elemeivel. Az eredmény egy fantasztikus, magával ragadó történet.

Igazi tündérmese androidokkal, holdlakókkal és kiborgokkal. Elsőre ez így kicsit furcsának tűnhet, de én pont emiatt a furcsaság miatt vettem meg a könyvet. Imádom Hamupipőke történetét, és a többi mesét is és kíváncsi voltam, milyen lehet egy jövőbeli Hamupipőke.

Nem csalódtam, nagyon tetszett a könyv, teljesen elvarázsolt.
Minden benne volt, ami az eredeti történetben. Volt mostoha, gonosz és buta féltestvér, jóképű és kedves herceg, szegény, de jólelkű főhősnő és persze bál is.
Ezeket belehelyezte az írónő a távoli jövőbe, Új Pekingbe.
Cinder, egy kiborg (részben ember, részben robot), aki mostohájával és annak két lányával él. A gyámja gyűlöli és rosszul bánik vele, kihasználja, de Cinder ez ellen nem sokat tehet, mert a kiborgok nem számítanak teljes jogú embernek, inkább tulajdonként bánnak velük.
Cinder a történetben elismert és tehetséges műszerész, ebből tartja el családját és ennek köszönhetően ismerkedik meg Kai herceggel. Ezzel a találkozással indul el az igazi tündérmese. Izgalmas és kalandos történet kerekedik nemzetközi konfliktussal, elveszett hercegnővel, és egy halálos kórral. A történetnek ad egy kis pluszt a Cinder múltját övező homály is.

Szeretem, mikor elővesznek egy régi klasszikust, leporolják és egy modern és merész történetet kreálnak belőle. Szerintem a Cinder erre tökéletes példa. Nagyon jól ötvözte a régit és az újat az írónő, én máris Holdbéli krónikák rajongó lettem.
Meyer a részletekre is odafigyelt. Például nézzük meg, mivel érkezik Hamupipőke a bálba: tökhintóval. És Cinder? Egy narancssárga veterán autóval. Nagyon ötletes.
A szereplők nagyon jól ki lettek találva, teljesen bele tudtam élni magam a történetbe és együtt tudtam érezni Cinderrel és időnként Kai herceggel is. Cinder nagyon szimpatikus hősnő, nem egy önmagát sajnáló, sebeit nyalogató tehetetlen kislány. Kemény, szemtelen és talpraesett, de persze emellett sebezhető és bájos is. Ráadásul ő az első főhősnő,aki olajfoltos estélyiben érkezik a bálra. :)
(Egyvalamit azért irigyelek tőle: azt a kis szenzort, ami jelez neki, ha valaki hazudik. Hasznos lenne...)
Amitől egy kicsit féltem, hogy túl sok lesz a romantika, de ebben is pozitívan csalódtam. Nagyon szolid és visszafogott volt a szerelmi szál, egyáltalán nem volt túl sok.

A sztori természetesen kicsit sötétebb és komorabb volt, mint az eredeti mese, például volt egy-két nagyon borzasztó és szomorú leírás a pestis pusztításáról és a tét is komolyabb, mint Cinder vagy Kai herceg boldogsága. Több millió ember élete és jövője múlik a döntésükön,  és ettől talán még jobban tetszett.

A könyv vége nagyon meglepett. Arra számítottam, hogy mivel ez egy Hamupipőke átdolgozás, tudom , mi lesz a vége. Hát tévedtem, és nagyon csodálkoztam, hogy már csak 2 oldal és még sehol a happy end. A vége függőben maradt és így még jobban várom a folytatást.
 Nagyon élveztem ezt a könyvet, igazán egyedi és ötletes volt. Ez az írónő első könyve és szerintem ennél jobban nem is kezdhette volna el a karrierjét.

Értékelésem: 5/5 

A Cinder folytatása a Scarlet lesz (külföldi megjelenés: 2013 február), amiben Cinder kaladjai folytatódnak, de bekerül a képbe Scarlet, aki Piroska ultramodern megfelelője, és eltűnt nagymamája után nyomoz Wolf, az utcai harcos segítségével.
Ezeket még két kötet követi, a Cress Aranyhaj, a Winter pedig Hófehérke történetét porolja le.

Gail Carriger: Changeless – Változatlan

Könyvmolyképző kiadó, 2012
390 oldal
Fordította: Miks-Rédai Viktória
Eredeti cím: Changeless

Fülszöveg:
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Alexia Maccon, Woolsey grófnéja egy kora esti órán arra ébred, hogy férje, akinek, mint minden rendes farkasembernek, illedelmesen aludnia kellene, teli torokból ordít mellette. Később el is tűnik, magára hagyva Alexiát, akinek így egyedül kell megbirkóznia egy egész természetfeletti regimenttel, akik már ott várják lakása küszöbén; az űzött szellemek seregével, és Viktória királynő haragjával. Ám Alexia fel van fegyverezve: van egy legújabb divat szerint készült napernyője, és harapós modora. Még amikor nyomozása Skóciába, a rusnya mellények honába sodorja, és egy egész farkas falkával kerül szembe, akkor is helytáll. Erre pedig csak egy lélektelen képes… 
Arra is marad ideje, hogy megkeresse elkóborolt férjét – ha akarja.

Nagyon vártam már ezt a kötetet, az első rész (amiről itt olvashattok bővebben) zseniális volt, rögtön rajongója lettem az írónőnek. Egyedi stílusa van és remek humora, amivel engem megfogott.
Az elsőhöz hasonlóan a Változatlan is nagyon tetszett, talán izgalomból kicsit több volt benne, Lord Macconból pedig egy picit kevesebb.
Alexia továbbra is az egyik kedvenc karakterem, pimasz, vicces, szókimondó és nagyon jó éles helyzetekben. Ebben a kötetben kevesebb volt a közte és Lord Maccon közt zajló évődésből, de ez annak köszönhető, hogy az említett- egyébként nagyon imádnivaló- alfahím kevesebbet szerepelt. Elbírtam volna többet is belőle, de a hiányát az írónő elég sikeresen kompenzálta a rengeteg kalanddal és rejtéllyel.
Aminek örültem, hogy a cselekményszál elvezetett Londonból és egyenesen Skóciában köthettem ki Alexiával. Persze nem is akárhogyan, léghajóval utazott a kalapokra igen kényes főhősnő, ahogy az egy steampunkkal megbolondított viktoriánus kori történetben illik.
Skócia azért is tetszett nagyon, mert rengeteg dolog derült ki Lord Maccon múltjáról, ami még érdekesebbé tette a karakterét.

SPOILER
Amellett, hogy a régi szereplőkről sok új dolog derül ki, új szereplővel is gazdagodik a történet. Egy nagyon ellentmondásos, de alapvetően elég szimpatikus hölgyről van szó, Madame Lefoux-ról. Egy férfiruhát hordó tudós, aki kalapokat árul, és nem mellesleg a saját neméhez vonzódik. Khm... egészen szokatlan, de szerintem csak színesítette a könyvet és a történetet.
SPOILER VÉGE

Ami plusz pont, hogy kialakult még egy szerelmi szál, amiről nem szeretnék elárulni túl sokat, mindenesetre én jót mosolyogtam az események alakulásán ezen a fronton is. Igazán vicces, amikor egy ilyen prűd és illemszabályokkal teli társadalomban titkos viszony szövődik. Mindenki csak irul-pirul. :)

Amit továbbra is szerettem, azok a steampunk stílusú eszközök és gépezetek. Fantasztikusan lenyűgöznek ezek a dolgok. Ha hóbortos milliomos lehetnék, biztos, hogy ilyen stílusú holmikat és kiegészítőket hordanék. Alexia esernyője például tényleg eszméletlen. Nagyon jó ötlet volt az írónőtől, ezzel teljes lett Alexia megjelenése.

Egyetlen dolog nem tetszett: hogy úgy lett vége, hogy tiszta ideg lettem, Lord Macconra borzasztó dühös vagyok még most is, legszívesebben fejbe kólintanám, hogy kapjon már az eszéhez. Ennyire nem lehet h*lye!
Az írónő pedig igazi szadista, hogy ilyen kínok között hagyja vergődni hűséges olvasóit. Remélem nagyon gyorsan elkészülnek a magyar fordítással, mert ahogy megjelenik én rohanok is a boltba megvenni, az biztos.
Ezt leszámítva, vagy ezzel együtt nagyon imádtam az egészet és egy nap alatt ki is olvastam.

Értékelésem: 5/5

Kedvenc idézetem:

"– Tényleg foglalkoznunk kell a kommunikációnkkal. Talán, ha nem a házastársi érintkezés más formái érdekelnének egyfolytában, még hozzá is jutnék az adatokhoz, amikre szükségem van, hogy ne kapjak gutaütést! – Erősen oldalba bökte a férfit. – Több beszélgetés, kevesebb ágytorna!" 348. oldal

Aki a steampunk stílusról és műfajról szeretne többet megtudni, az katt ide!
Az írónő oldala: itt

És a végére néhány steampunk kiegészítő:

Gail Carriger: Soulless-Lélektelen

Könyvmolyképző Kiadó, 2012
374 oldal
Fordította: Miks-Rédai Viktória
Eredeti cím: Soulless

Fülszöveg:
Alexia Tarabotti több okból sem élhet komolyabb társasági életet.
Elsősorban azért, mert nincs lelke. Másodsorban azért, mert vénkisasszony, apja pedig olasz, ráadásul már meg is halt. Harmadiknak feltétlenül meg kell említenünk a vámpírt, aki az illemszabályokat semmibe véve, bárdolatlan módon lerohanja őt.
De hogyan tovább? Alexia kilátásai nem túl rózsásak, mivel véletlenül megöli támadóját, majd rögtön színre lép a szörnyű Lord Maccon (a nagyhangú, lompos öltözetű, de jóvágású farkasember), hogy Viktória királynő nevében fényt derítsen a haláleset körülményeire.

Míg bizonyos vámpírok váratlanul felbukkannak, mások ugyanilyen váratlanul tűnnek el, és közben mindenki Alexiára mutogat. Vajon ki tudja nyomozni, mi zajlik London legfelsőbb társadalmi köreiben? Hasznosnak bizonyul-e lélektelen mivolta, amely semlegesíti a természetfeletti erőket, vagy csak felbosszantja ezek gazdáit? És a legfőbb kérdés: ki az igazi ellenség, és van-e nála cukorszörptorta?

Nagyon régóta szemezek ezzel a könyvvel, rögtön megfogott a borító és a fülszöveg. Meg is rendeltem a Könyvmolyképző nagy féláras akciójában, de csak most olvastam el. Eddig a könyvtári könyvek voltak a porondon, de nem bírtam tovább és lekaptam a polcról.

El sem tudom mondani, mennyire tetszett. Jó könyvre számítottam, de sokkal jobbat kaptam.
Az írónő stílusa remek, nagyon tetszettek a párbeszédek. A világ, amit alkotott szintén fantasztikus. Kinek jutna eszébe, hogy Jane Austen világába belekeverje a vámpírokat, vérfarkasokat, lélekszipolyokat és ezt mind megbolondítsa egy kis steampunk beütéssel? Zseniális! Még hasonlót sem olvastam eddig.

A  kor miliője is nagyon tetszett, magam előtt láttam a korabeli Londont, a sok puccos hölgyet és urat.
Alexia Tarabotti karaktere egyszerűen felülmúlhatatlan, nagyon jól szórakoztam, ahányszor csak megszólalt. Értelmes, gyakorlatias és rettentő vicces. Nagyon bírtam, hogy micsoda tragédiaként élte meg például a barátnője borzasztó kalapjait vagy a rá támadó vámpír öltözetét.
Másik kedvencem Lord Maccon volt természetesen. Amit Miss Tarabotti kisasszonnyal műveltek, az egyszerűen csúcs volt. Lord Maccon nagyon szimpatikus pasi, tetszett a hirtelensége és a nyers stílusa.

Amellett, hogy jól szórakoztam, a történetben volt kellő mennyiségű romantika-szintén nem a megszokott módon tálalva- és izgalom is bőven akadt.
A titkos tudós társaság a polipmániával, az elvakult tudósokkal és a gólemmel szintén remekül ki lett találva és dolgozva.

Egy szó, mint száz, le vagyok nyűgözve. Alig várom a folytatást, amiből szerencsére lesz bőven.
Értékelésem: 5/5*

Kíváncsi lettem és rákerestem az írónő képére, mikor megláttam, azonnal szimpatikus lett. Látszik a hölgyön, hogy nagyon eredeti figura. :)

Az írónő fölolvas a könyvből:



További kötetek: