A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Agave. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Agave. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. január 8., szerda

Februárban érkezik: Jeff VanderMeer – Expedíció


Február 4-én jelenik meg Jeff VanderMeer Expedíció című regénye az Agave kiadó gondozásában, amely a Déli Végek-trilógia nyitó kötete, és a nemzetközi megjelenéssel azonos időben érkezik a hazai könyvesboltokba.

Az Expedíció egy szépirodalmi igényességgel megírt sci-fi (vagy hátborzongató pszichológiai thriller..., vagy talán mindkettő?), ami azt boncolgatja, hogy mit jelent igazából szembenézni az ismeretlennel.
A kiadó szerint a könyv olyan, mintha a Sztrugackij-fivérek találkoznának a Lost televíziós sorozattal Stanislaw Lem írógépén, Amerikában pedig azt mondják, hogy olyan, mintha J.J. Abrams csinálna valami közöset Margaret Atwooddal.

E pillanatban a Déli Végek-trilógia kiadásának a jogai már több mint tizenöt országban keltek el, és sokan úgy vélekednek, hogy ez lesz az év sci-fije.

Fülszöveg:
Az X Térséget a kormányzat már harminc éve környezeti katasztrófa sújtotta övezetnek álcázza, így mostanra az érintetlen és burjánzó vadonnak látszó terület csupa misztikum és rejtély az emberek szemében. A Déli Végek nevű titkos ügynökség ez idő alatt számos expedíciót küldött a hely felderítésére - szinte mindegyik tragikus véget ért.

Most indul útnak a tizenkettedik expedíció.

A kutatócsoport négy nőből áll: egy antropológusból, egy geodétából, egy pszichológusból és egy biológusból. A küldetésük felderíteni a terepet és mintákat gyűjteni, feljegyezni minden tudományos megfigyelést a környezetről és egymásról, valamint mindenek felett elkerülni az X Térség természetfeletti hatását.

Az expedíció mindenre felkészülve indul útnak, és hamar megdöbbentő felfedezéseket tesz - például talál egy megmagyarázhatatlan topográfiai jelenséget és olyan életformákat, amik meghaladják a megértés képességét -, de mégsem ezek, hanem a tagok egymás elől gondosan elrejtett titkai változtatnak meg mindent.

Jeff VanderMeer Déli Végek-trilógiájának az első kötete szépirodalmi magasságokba emelkedő, sodró lendületű, mélyen elgondolkodtató sci-fi, ami az ismeretlennel való szembenézésről szól. Mind a világban, mind magunkban legbelül.

Várható megjelenés: 2014. február 4.
Terjedelem: 176 oldal
Műfaj: sci-fi, pszicho-thriller
Fordító: Török Krisztina
Eredeti cím: Annihilation


Jeff VanderMeer
Jeff VanderMeer 1968. július 7-én született a pennsylvaniai Bellefonte-ban, de a gyerekkora nagyobbik
részét a Fidzsi-szigeteki Köztársaságban töltötte, mivel a szülei a Békehadtest helyi állomásán dolgoztak. Ez az élmény, valamint, hogy fiatalon láthatta Ázsia, Afrika és Európa egyes részeit, nagy hatással volt később a könyveire. Közülük a legismertebb az Ambergris-ciklus, ami egy vaskos novelláskötetből (City Of Saints And Madmen) és további két regényből áll (Shriek: An Afterword, Finch), középpontjukban egy különleges városburjánzással, melynek a lakóit - egy spóra alapú humanoid fajt - az emberek a föld alá száműzték.

VanderMeer jelenleg a Déli Végek-trilógián dolgozik, aminek az első része az Expedíció, és a másik kettő - Authority, Acceptance - még szintén 2014-ben megjelenik. Ezeknek a kiadási jogai már most több mint tizenöt országban keltek el, és a sci-fi műfajában az év egyik legfontosabb művének tartják.
Az író saját oldala: http://www.jeffvandermeer.com/

(Forrás: Agave Könyvek)

2013. november 7., csütörtök

Olvass bele: John Scalzi- Zoë története

„Scalzi azon ritka írók egyikévé vált, aki úgy tud megírni egy regénysorozatot, hogy annak minden darabja megáll a saját lábán is. Ami különösen igaz Zoë történetére.”
Starlog
November 14-én – jövő hét csütörtökön – jelenik meg John Scalzi Zoë története című regénye, Vének háborúja-sorozat negyedik, egyben befejező kötete.
 Az amerikai sikerszerző tavaly május óta töretlen népszerűségnek örvend Magyarországon is, amit jól jelez, hogy e négykötetes sorozatát másfél év alatt adta ki az Agave kiadó. És ami különösen jó hír az olyan fanatikus Scalzi-rajongóknak, mint amilyen én is vagyok:  jövőre újabb könyvek várhatóak tőle.

Rövid tartalom:
Képzeld el...
Képzeld el, hogy tizenöt éves vagy, a rég halott biológiai apád az emberiség legnagyobb árulója, a nevelőszüleid ellenben hős exkatonák és egy új gyarmat kormányzói. Képzeld el, hogy minden lépésedet két félelmetes földönkívüli testőr kíséri, és egy komplett idegen faj tanulja tőled egy csillagközi valóságshow keretében, hogy miként kell öntudattal rendelkező intelligens lényként élni.

Képzeld el, hogy örökre el kell hagynod szülővárosod és szülőbolygód egy világvégi új gyarmat kedvéért, ahol új barátokat kell szerezned vadidegen telepesek között, hogy örömeidet és gondjaidat megoszthasd valakivel. Mert az új világ mindkettőt bő kézzel méri. Te mit tennél ebben a helyzetben?


John Scalzi nem osztott meg velünk minden részletet a Roanoke történetéből Az utolsó gyarmat című könyvében, ezért olvasóira hallgatva még egy utolsó, különleges utazásra hív minket a Vének háborúja-univerzumba és a Roanoke-ra, hogy újra átéljük a gyarmat kalandos létrejöttét.


A kötet előrendelhető 35 %-kal olcsóbban az Agaveboltban: http://www.agavebolt.com/837-zoe-tortenete.html


Könyvrészlet: 

A szerzőről:
John Scalzi
Kép forrása
John Scalzi az ezredforduló után feltűnt sci-fi írók nemzedékének termékeny és invenciózus tagja. Több stílusban és médiában kipróbálta magát: ír filmrecenziókat, ismeretterjesztő könyveket és esszéket. Dolgozott kreatív tanácsadóként a Csillagkapu Univerzum tévésorozatban; népszerű blogja, a Whatever pedig az egyik legrégibb a maga nemében. A Vének háborúja az első műve, mára kultkönyvvé vált, és további négy része jelent még meg. Scalzi szakmai elismerését jelzi, hogy 2010-ben megválasztották az Amerikai Science-Fiction és Fantasy Írószövetség elnökévé. Jelenleg az ohiói Bradfordban él feleségével és lányával.



Megjelenés: 2013.11.14.
Terjedelem: 320 oldal
Kötés: puhakötés ragasztva
Fordító: Farkas István
Műfaj: sci-fi
Borítóár: 3280 Ft

2013. november 5., kedd

Olvass bele: Dan Simmons- Endymion felemelkedése

„Erővel és szenvedéllyel teli regény; epikus befejezése a modern sci-fi irodalom egyik legkiválóbb művének.”
Locus
November 7-én, csütörtökön jelenik meg  Dan Simmons népszerű Hyperion-sorozatának befejező kötete, az Endymion felemelkedése. A könyv  nemcsak kiváló, de valóban nagy is: a 832 oldalával ez a kiadó fennállása óta létező leghosszabb regénye.
A tetralógia ( Hyperion Cantos – Hyperion, Hyperion bukása, Endymion, Endymion felemelkedése) a science-fiction élvonalába emelte Dan Simmonst: egy Hugo-, egy Brit Science Fiction Association- és három Locus-díjat kapott a kötetekért, melyek sokak szerint a modern sci-fi irodalom megkerülhetetlen alapművei.

Rövid tartalom: 
Elérkezett a végső leszámolás napja. Az egyház meghirdeti a mindent eldöntő, népirtással fenyegető keresztes hadjáratot, amely végérvényesen rabszolgasorba döntheti az emberiséget. A világ túlfelén közben felnő egy új messiás, aki a rejtélyes Idegenek szárnyai alatt szokatlan képességekre tesz szert. A messiás neve: Aenea.
Aeneának azonban segítségre van szüksége ahhoz, hogy elterjessze megdöbbentő üzenetét tanítványai egyre népesebb táborában. Útra kel hát védelmezőjével, az egykori pásztorral és elítélt gyilkossal, Raul Endymionnal, hogy teljesítsenek egy utolsó, minden képzeletet felülmúló küldetést, és megfejtsék az egész világegyetem rejtett jelentését. Régi és új ellenségek veszik üldözőbe őket, miközben nyomukban jár a titokzatos Shrike is – szörnyeteg, angyal, gyilkológép –, aki végre leránthatja a leplet származásáról és rendeltetéséről. A Hyperionon pedig, ahol a világrengető kaland a kezdetét vette, minden titokra fény derül: az apokaliptikus igazság feltárja az élet értelmét, és mindörökre meghatározza a galaxist lakó emberiség sorsát. A nagyszabású tetralógia váratlan fordulatokban bővelkedő, befejező kötete felejthetetlen pontot tesz az évszázadokon átívelő űropera végére.

A kötet előrendelhető 35 %-kal olcsóbban 2912 Ft-ért ITT, sőt a négy kötetet csomagban is előrendelhetitek kedvezményes áron 9 980 Ft-ért ITT.

Olvassatok bele a kötetbe az alábbi linken (97! oldalas részlet):

Megjelenés: 2013.11.07.
Kötés: puhakötés ragasztva
Terjedelem: 832 oldal
Műfaj: sci-fi
Fordító: Huszár András
Borítóár: 4480 Ft

2013. október 18., péntek

Olvass bele: Alma Katsu - Megtorlás

„Képtelenség letenni. Csodálatos regény.”
Scott Westerfeld, a Leviatán szerzője

Október 24-én – jövő hét csütörtökön – jelenik meg Alma Katsu Halhatatlan-trilógiájának a második része, a Megtorlás.
Aki szereti a komolyabb thrillereket, az bátran kezdjen bele a háromrészes sorozatba:  a történet egy évszázadokon átívelő szerelmi történetet mesél el természetfeletti szereplőkkel, ugyanakkor rendkívül realista ábrázolásban, sötét hangulatban és tapintható feszültséggel.

Rövid tartalom:
Lanore McIlvrae az a fajta nő, aki bármit megtesz a szerelemért. Ha kell, téglából és kőből emelt fal mögé zárja a férfit, aki szereti.
Nincs más választása, mint eltemetni Adairt, bosszúálló végzetét azért, hogy megmentse Jonathant, akivel az 1800-as évek elején nőtt fel Maine állam egyik aprócska városában. Azt hitte, Adair örök társa lesz majd, de a férfinak más terve volt Lanore-ral. Titokzatos, túlvilági hatalmát felhasználva örök életet adott neki, a nő viszont túl későn tudta meg, hogy milyen árat kell fizetnie az ajándékért. 
Kétszáz évvel azután, hogy Adairt bebörtönzik, Lanore vezekelni próbál a bűneiért. Megválik hosszú évek során összegyűjtött kincseitől, hogy megtisztítsa múltját, és boldog életet élhessen új kedvesével, Luke Findley-vel. Ám ahogy a londoni Viktória és Albert Múzeumban kiállított tárgyait szemléli, hirtelen rá kell eszmélnie, hogy bekövetkezett, amitől kétszáz évig rettegett: Adair megszökött a börtönéből. A férfi újra szabad, és el fog jönni érte. Lanore-nak pedig fogalma sincs arról, hogyan védje meg magát ellene.

A kötet előrendelhető az Agaveboltban kedvezményes áron, 2587 Ft-ért ITT.

Részlet a könyvből:

A szerzőről: 
Alma Katsu
Kép forrása
Alma Katsu a massachusettsi Concordban nőtt fel, ami saját elmondása szerint a világ legbizarrabb kisvárosa. Az egyetem elvégzését követően huszonegy évig dolgozott a nemzetbiztonsági szolgálatnál, majd további tízet a CIA-nál töltött. A változást végül egészségügyi problémák hozták el: egy időben erős fejfájásai voltak, és miközben orvostól-orvosig járt, figyelemelterelésül írni kezdett, és rájött, hogy már mióta szeretett volna ezzel foglalkozni. 
A komoly sikereket arató Halhatatlan (The Taker) című első könyvét 2011-ben adták ki, amihez azóta két folytatást is írt: a Megtorlás 2012-ben jelent meg, a The Descent pedig 2014 elején várható.


Megjelenés: 2013.10.24.
Kötés: keménytáblás fűzve
Terjedelem: 368 oldal
Műfaj: thriller
Fordító: Lakatos Anna
Borítóár: 3480 Ft              

2013. október 6., vasárnap

Olvass bele: Laurell K. Hamilton - Isteni vétkek

„Egy érzelmileg intenzív és izgalmakban bővelkedő történet annyi meglepetéssel, csavarral és fordulattal, hogy ne lehessen abbahagyni az olvasását.”
Romance Reviews Today
Október 10-én  jelenik meg Laurell K. Hamilton Isteni vétkek című regénye,a Merry Gentry-sorozat 8. része.
Az Anita-Blake sorozattal vált ismertté az írónő, és az egész világot meghódította és lassan hasonló népszerűséget ér el  a tündér hercegnőből magánnyomozóvá vált Merry Gentry kalandjaival is.

Rövid tartalom: 
Mintha nem lenne elég az ikreivel terhes Meredith NicEssus faerie hercegnőnek visszarázódnia a Los Angeles-i mindennapok valóságába – odahagyva trónt és koronát –, a rendőrség egy sorozatgyilkossági ügyben kéri segítségét: a városban élő féltündéket valaki brutális módon lemészárolja, a holttesteket pedig tündérmesekönyv-illusztrációk mintájára rendezgeti el. Ráadásul feltűnik az Angyalok városának tündérkeresztanyja is, csáberejének mindenhatóságába vetett megingathatatlan hitével.

Merrynek nemcsak az emberek világában kell helyt állnia, a mágia visszatérő hatalmával újraéledő sidhe udvartartások intrikái is megnehezítik életét, ugyanakkor testőrei és szeretői – belső konfliktusoktól, vetélkedésektől sem mentes – hadával is meg kell birkóznia. Azt hitte, sikerült hátrahagynia a vért és a politikát; idilli életről álmodott a napsütötte Los Angelesben, szerettei körében. De itt az ideje az ébredésnek, rájönni, hogy a gonosz nem ismer határokat, és senki nem él örökké – még a mágiával élők sem. 

Olvass bele: 
A kötet kedvezményesen, 35 %-kal olcsóbban előrendelhető az Agaveboltban.

Megjelenés: 2013.10.10.
Terjedelem: 336 oldal
Kötés: puhakötés ragasztva
Fordító: Hodász Eszter
Műfaj: fantasy
Borítóár: 3280 Ft

2013. szeptember 30., hétfő

Olvass bele: Christopher Moore-Te szent kék!

„Vajon Moore képes megtalálni a humort a komor van Goghban? Ha valaki, akkor ő igen.”USA Today
Október 3-án, csütörtökön jelenik meg Christopher Moore legújabb regénye, a Te szent kék!

A kötet 2012 tavaszán jelent meg külföldön, és óriási sikert aratott,  mostanra sokan fontosságában egy lapon említik a Biff evangéliumával, és vannak olyanok, akik még annál is jobbnak tartják. 
A könyv egy fiatal pékről/festőről szól, aki csatlakozik Henri Toulouse-Lautrec-hez egy rejtélyekkel, szerelemmel és képtelen dolgokkal teli nyomozásban, mely Vincent van Gogh feltételezett öngyilkosságát tárja fel.
Noha Moore a humort soha nem hagyja el az írásaiban, a Te szent kék!-re nagy hatással volt a krimi is.


Rövid tartalom:
1890 júliusában Vincent van Gogh rejtélyes körülmények között lelőtte magát egy kukoricaföldön. De hogy mi történt pontosan, azt senki nem tudja. Például ki az a ronda kis "színember", azaz festékárus, aki Vincent szerint követte őt? És miért rémült halálra a nagy festő a kék szín egy bizonyos árnyalatától?Ez csak néhány kérdés azok közül, amelyekre Vincent barátai – a pékből festővé avanzsált Lucien Lessard és a bonviván Henri Toulouse-Lautrec – választ akarnak találni. A nyomozásból pedig egy szürreális odüsszeia kerekedik kávézóról kávézóra és bordélyból bordélyra a tizenkilencedik század végi Párizs művészvilágában.

Christopher Moore új regénye az intrika, a szenvedély és a művészettörténet sajátos egyvelege, kánkánlányokkal, bagettel és finom francia konyakkal. Garantáljuk, hogy rajongói most sem fognak csalódni a szerző eddigi legsikeresebb regényében.

Olvass bele: http://bit.ly/14KL6AR

A kötet most előrendelhető 35%-kal olcsóbban, 2132 Ft-ért az Agaveboltban.

Megjelenés: 2013.10.03.
Terjedelem: 352 oldal
Kötés: puhakötés ragasztva
Fordító: Pék Zoltán
Műfaj: humor
Borítóár: 3280 Ft

A szerzőről:
Christopher Moore
Kép forrása
Christopher Moore 1957-ben született az ohiói Toledóban. Az édesapja autópályarendőr volt, az édesanyja pedig bolti eladó. A tanulmányait az Ohio Állami Egyetemen kezdte, majd a Santa Barbara-i Brooks Fotográfia Intézetben folytatta. 19 éves korában költözött Kaliforniába, 2003-ban pedig Hawaii-ra. Jelenleg San Franciscóban él.

Az első könyvének – Ördögöd van! – 1992-es megjelenése előtt ácsként, bolti eladóként, éjszakai portásként, biztosítási ügynökként, pincérként és rock and roll dj-ként dolgozott. Azóta sikert sikerre halmoz a regényeivel, melyek közül a legismertebb a Biff evangéliuma, illetve a Vérszívó démonok, Totál szívás és Csak egy harapás című kötetekből összeálló Love Story-trilógia.

John Scalzi- Az utolsó gyarmat

Vének háborúja sorozat 3.
Agave kiadó, 2013
304 oldal
Fordította: Makai Péter Kristóf
Eredeti cím: The Last Colony

Fülszöveg:
Katonai szolgálata végeztével John Perry leszerelt, és eseménytelen veteránéveit Huckleberry távoli bolygóján tengeti, ahol a Gyarmati Szövetség falusi békebírójaként a telepesek tyúk- és kecskepereiben szolgáltat igazságot. A korábban a Különleges Erőknél szolgáló feleségével, Jane Sagannel él együtt, több hektáros tanyájukon földet művelnek, és büszkeségtől dagadó kebellel figyelik, hogyan cseperedik örökbefogadott lányuk, Zoë.

A falusi idill nyolc évét azonban egy csapásra fenekestül felforgatja, amikor a Gyarmati Szövetség fejese kopogtat a portájukon. Az emberek gyarmatbirodalma ugyanis politikai válság szélére sodródott: a maroknyi telepes segítségével létesített egykori kolóniák az évek során annyira megerősödtek, hogy egy ideje maguk is gyarmatosítási jogot követelnek saját bolygóiknak. Ki más lehetne rátermettebb kormányzója a baljós nevű Roanoke-ra készülő, tíz külön világról érkezett, önfejű telepesnek, mint Perry, a békebíró és az ellentmondást nem tűrő Sagan? Az új kolóniához a Gyarmati Szövetség nagy reményeket fűz, de nem csak azért, mert ezzel megzabolázhatja az elégedetlenkedő gyarmatokat, hanem egy ennél grandiózusabb, magasztosabb cél hajtja, mely egyben Johnt és Jane-t is a galaktikus politika, ármány és cselszövés legmélyebb vízébe dobja, a fejük felett lebegő háború árnyáról már nem is beszélve.

Aki olvasta a korábbi kötetekről a bejegyzéseimet, az tudja, hogy nagy rajongója vagyok a sorozatnak, úgyhogy igencsak felvillanyozott a hír, hogy a harmadik rész ilyen gyorsan követi az előzőt. Az Agave kiadó kitett magáért, amiért szerintem sokan nagyon hálásak, többek között én is.

Az előző epizód eseményei óta eltelt nyolc év. John Perry és Jane Sagan letelepedtek egy gyarmaton, a Huckleberry-n, itt nevelik Zoë-t, örökbefogadott lányukat,és földet művelnek. John emellett békebíróként igazságot tesz a telepesek apró-cseprő ügyeiben. A békés és nyugalmas életük Rybicki, Perry volt felettesének érkezéséig tart, aki közli  Johnnal és Sagannal, hogy ismét szükség van rájuk, csak ezúttal egy egészen újszerű feladatot bíznának rájuk: egy új gyarmat vezetését. Az ügy különösen bonyolult, hiszen most nem a Földről hozzák a telepeseket, hanem más gyarmatokról. Sajnos nem ez az egyetlen dolog, ami miatt nehéz és küzdelmes lesz a megbízás: a vezetőség túl sok fontos információt titkol el, amikre mondhatni, későn derül fény az újonnan összerakott kolóniában és amiknek komoly és veszélyes következményei lesznek.

Azt kell mondjam, egyre jobban szeretem ezt a sorozatot. Scalzi továbbra is gördülékeny stílusban ír, megmaradt az a fanyar humor is, amit én annyira bírok, de emellett megfigyelhető az is, ahogy kötetről kötetre egyre összetettebb és komolyabb a történet. Az utolsó gyarmat már igencsak bővelkedik politikai és hatalmi játszmákban, taktikázásban, emiatt kissé lassabb folyású, viszont sokkal elgondolkodtatóbb és több meglepetésben is lesz részünk, ami az események kimenetelét illeti. Többször is leesett az állam, mert teljesen más történt, mint amire számítottam. Perry egészen jól belejött a játszmázásba és olyat lépett a kötetben több alkalommal is, hogy azt gondoltam: igen, ez aztán tökös megoldás! Kiállt az emberei mellett, még ha igencsak megnehezítették is a dolgát a főnökei, és nekik köszönhetően lényegében az egész univerzum.
Az biztos, hogy emberi természet nem hazudtolja meg önmagát, rövid idő alatt lényegében az összes idegen faj tyúkszemére lépünk, és szövetségesek helyett ellenségeket gyűjtünk, mert azt diktálja az ösztön, hogy az idegen rossz, amit nem ismerünk, azt megöljük. Scalzi ezt elég reálisan ábrázolja, ha egyszer kijutnánk az űrbe és ott más fajokat is találnánk, nagy valószínűséggel pontosan az történne, amit Scalzi leír.
Kundák ("kurva rondák")
Kép forrása

Az első részben megismertük a GyV-t és úgy általában az űr sokszínűségét, a második a szellemhadtest működésébe engedett betekintést, és most a harmadik részben végre a sokat emlegetett gyarmatosítás menetét fedezhetjük fel.
Érdekes volt, ahogyan hozzáláttak egy új, és teljesen ismeretlen bolygó megismeréséhez, ahogyan feltérképezték a környezetet és elkezdték előkészíteni és lakhatóvá tenni a terepet. Persze Perryéknek ez is sokkal nagyobb kihívás volt, mint általában egy sima gyarmatosításnál, de egészen jól állták a sarat. Izgalmas volt, ahogy megoldották az újabb és újabb általános vagy éppen egyáltalán nem hétköznapi konfliktushelyzeteket és kihívásokat, mint mondjuk a legkevésbé sem barátságos őshonos fajok kérdését.
"-...Eddig egyedül azokat a patkányszerű lényeket láttuk a kantin körül.
- A kundákat- nevezte meg őket Zane.
- A miket?- kérdeztem vissza.
- A kundákat- ismételte Zane.- A srácok hívják így őket, mert kurva rondák."
Persze egy olyan gyarmaton, ahol ennyiféle embercsoport verődött össze, más jellegű gondok is felmerülnek, de az egymásra utaltság hamar összehozza a bandát.

A gyarmatosítás megismertetése mellett ami nagyon tetszett, hogy tovább árnyalta az író a meglévő szereplőket, és olyan újakat is behozott a képbe, akik tovább színesítették és szórakoztatóbbá tették a történetet.
John Perryt már eddig is elég jól megismertük, de ő megunhatatlan és most egy új oldaláról is bemutatkozott, hiszen egyrészről van ez a humoros, őszinte és laza pasi, aki a maga 90 évével elég kiegyensúlyozott és nyugodt természet, és akit már láttunk az első részben is, másrészt viszont a rá kényszerített helyzet igazi taktikus politikust faragott belőle, aki nemcsak egy feláldozható bábu a sakktáblán.
Jane Sagan személyisége mondhatni kissé fejletlen volt eddig, de a történetben eltelt nyolc év embert faragott belőle. Nagyon egyenes és kegyetlenül őszinte embert, aki egyre érdekesebb lesz az olvasók számára, de Perry mellett még mindig kicsit kevésnek éreztem.
Az új szereplők közül én Savitrít, Perry indiai származású asszisztensét kedveltem meg nagyon, vicces és passzív-agresszív beszólásai miatt. Ő tényleg dobott a történeten, nagyon bírtam, ahogy húzták egymás agyát Johnnal.
Apacuka, Fundaluka és Zoe
Kép forrása
Említést érdemel még a két obin is, Apacuka és Fundaluka is, akik Zoë védelmezői. Már a nevük miatt is muszáj volt szóba hoznom őket, meg persze azért is, mert egy igen érdekes nép tagjai, akiknek mesterséges a tudatuk, amit ha kell, ki is tudnak kapcsolni. Eredeti.

A harmadik kötet több szempontból is figyelemreméltó és tökéletes folytatása a sorozatnak: egyrészt itt futnak össze az első két rész cselekményszálai, ami betölti az eddigi űrt, másrészt talán ennél a résznél látjuk és értékeljük át először igazán a Gyarmati szövetség politikáját és tevékenységét. Hiszen az első kötetben úgy gondoltuk, ők a jófiúk, a másodikban már kezdtünk gyanakodni, hogy talán nem a legjobb a hozzáállásuk a dolgokhoz, de még mindig ők a jobb fiúk, a harmadik részben viszont nagyon úgy tűnik, hogy nem csak mindenki más a hülye, hanem az emberek politikájában is óriási hiba van.. Mert miért is kell rögtön erőszakosan reagálni mindenre és agresszíven lépni akkor, amikor lenne más megoldás is, titkolózni, megfélemlíteni, uralkodni?
"Amint az irányításod alá kerül a kommunikáció, bármit elrejthetsz mások szeme elől."
Nálam ez a sorozat a harmadik résznek köszönhetően bekerült a Top3 kedvenc sorozatba, mert most már nemcsak egy izgalmas és akciódús történetet kaptam, hanem egy okosan felépített és összetett, bravúros megoldásokban bővelkedő könyvet is, amin olvasás közben és utána is gondolkodik az ember.  
Aki még nem olvasta a sorozatot, az vegye meg és kezdje el, mert ezt biztosan nem bánja meg. Nekem már sikerült függővé tennem a családom több tagját is, eddig mindenki odáig volt meg vissza, akinek a kezébe adtam a könyvet. Ez azért már jelent valamit, nem? :)

Egy kis érdekesség, hogy eredetileg Az utolsó gyarmattal véget ért volna a sorozat, de úgy látszik, az írót is
beszippantotta az általa megálmodott zseniális világ, így mégiscsak folytatta John és Sagan történetét a rajongók legnagyobb örömére. Ha jól tudom, eddig öt kötet jelent meg külföldön és jövőre érkezik a hatodik. Izgatottan várjuk a magyar kiadásokat.

Értékelésem: 5/5

A könyvet nagyon köszönöm az Agave kiadónak!

2013. szeptember 24., kedd

Olvass bele: John le Carré- Törékeny igazság

„Időszerűbb nem is lehetne.”
The New York Times
Szeptember 26-án, csütörtökön jelenik meg John le Carré Törékeny igazság című regénye.
A kötet a tavasz végén jelent meg világszerte, és óriási sikert aratott mindenhol, megmutatva, hogy le Carré még 82 évesen is kiváló író és rendkívüli pontossággal ábrázolja, hogy mi történik napjainkban a hírszerzésben. A Törékeny igazság elegáns, ugyanakkor elkeseredett vádirat a kiszolgáltatottságról, az amerikai vallásos jobb oldal és a háború elüzletiesedéséről. Edward Snowden óta ráadásul rettentő aktuális, le Carré erre többször is kitért az interjúiban, legutóbb például két héttel ezelőtt a Financial Times-on: http://on.ft.com/19gdyKr

Rövid tartalom:
2008-ban Nagy Britannia gyarmatainak ékkövén, Gibraltáron, Vadvilág fedőnéven titkos, terrorista-ellenes akciót szerveznek, amelynek célja elfogni és elrabolni egy rendkívül veszélyes dzsihádista fegyverkereskedőt. Az akció értelmi szerzője egy ambiciózus külügyminisztériumi államtitkár és egy közeli barátja, aki az amerikai szélsőjobb sorait erősíti, egykoron a CIA-nak dolgozott és most történetesen honvédelmi alvállalkozó. A művelet annyira titkos, hogy még az államtitkár személyi titkára, Toby Bell sem tudhat róla. Toby azonban veszedelmes összeesküvést sejt, de amint megpróbálja megakadályozni, azonnali hatállyal külföldre helyezik át.

Három évvel később a Különleges Erők egy tagja üzenetet küld a síron túlról, és hirtelen törékennyé válik az igazság: a Vadvilág művelet valóban olyan sikeres volt, mint mondták, vagy nem más, mint egy könyörtelenül elhallgatott emberi tragédia? Az egykori személyi titkárt ekkor egy nyugalmazott diplomata, Sir Christopher Probyn hívja el magához düledező cornwalli otthonába, ami után Tobynak választania kell a külügy iránti hűsége és a lelkiismerete között, miközben egyre jobban gyötri a kérdés: ha a gonosz győzelméhez nem kell más, mint a jó emberek tétlensége, akkor hogyan hallgathat tovább?

A kötet előrendelhető az Agave webshopjában 35 %-kal olcsóbban, 2 067 Ft-ért ezen a linken: http://www.agavebolt.com/818-torekeny-igazsag.html

Megjelenés: 2013.09.26.
Terjedelem: 336 oldal
Kötés: puhakötés ragasztva
Fordító: Széky János
Műfaj: szépirodalom
Borítóár: 3180 Ft

2013. szeptember 12., csütörtök

Olvass bele: China Miéville- Kraken

"A Kraken ambiciózus, lendületes regény, telis-tele lélegzetelállító és eredeti ötletekkel." (The Guardian)
Szuper hír minden Miéville-rajongónak: szeptember 19-én jelenik meg a Locus-díjas író külföldön óriási sikert aratott urban fatasyje, a Kraken, az Agave Könyvek gondozásában.
A kiadó márciusban hozta el nekünk az írótól a Konzulváros című zseniális sci-fit, aminek olvasása után nagyon reméltem, hogy megismerhetem a többi művét is. Külön öröm, hogy ilyen hamar teljesült a vágyam.
Mindenki, aki szereti mind a modern, mind a hagyományos fantasyt (például Neil Gaiman és a Trónok harca rajongók), bátran vesse bele magát a Krakenbe, garantáltan izgalmas élmény lesz.

Rövid tartalom: 
A londoni Természettudományi Múzeumból eltűnik a világ egyik legnagyobb preparált polipja, az Architeuthis dux. A megmagyarázhatatlan bűncselekmény – miként kerülhetett ki a gigászi üvegtartály a bezárt teremből? – azonban csak a kezdet, amely még ennél is bizarrabb események láncolatát indítja el.

A fejlemények szökőárként sodorják el a rendkívüli példány preparátorát és egyben a bűntény felfedezőjét, Billy Harrow-t. A racionális tudóst elnyeli a modern London mágikus birodalma, ahol szekták vívják vallásos bandaháborúikat, a kultuszrendőrség az apokalipszis elhárításán fáradozik, és groteszk orgyilkosok dolgoznak az embernek már semmilyen értelemben nem nevezhető maffiafőnököknek.

Billy helyzetét nehezíti, hogy az Architeuthis dux teremtőjeként hirtelen túlságosan is fontos személlyé válik abban a másik nagyvárosban, ahol a lényt valódi istennek tartják. A kérdés pedig innentől már nem egyszerűen az, hogy ki tervelte ki a páratlan bűntényt – hanem az, hogy vajon melyik szekta akarja egy halott isten segítségével elhozni a nagy, végső apokalipszist?

A Konzulváros szerzőjének urban fantasyje sötéten humoros és közben mégis véresen komoly regény; rendkívüli ötletekkel teli utazás egy őrült és titokzatos London szívébe.

Könyvrészlet (első 70 oldal):


Rendeld elő kedvezményes áron 35 %-kal olcsóbban, 2 262 Ft-ért az Agaveboltból: http://www.agavebolt.com/813-kraken.html

Megjelenés: 2013.09.19.
Terjedelem: 656 oldal
Műfaj: urban fantasy
Fordító: Juhász Viktor
Kötés: puhakötés ragasztva
Borítóár: 3480 Ft

2013. szeptember 8., vasárnap

Olvass bele: Gordon & Williams - Vissza a felszínre

„Csodálatosan elképzelt földalatti fantasy, amelynek világa teljesen magával ragad.” 
Publishing News
Hosszabb kihagyás után szeptember 12-én érkezik Roderick Gordon és Brian Williams Alagutak-sorozatának negyedik része, a Vissza a felszínre. Az eredetileg trilógiának induló sorozat nagy sikert aratott világszerte és itthon is a 2000-es évek végén, a szerzőpáros pedig folytatta a könyvek írását. A sorozat jelenleg hat résznél tart - a legutóbbi, Terminal című kötet 2013-ban jelent meg Angliában -, és már készül belőle a film is, amit Mikael Håfström  (1408, A rítus) rendez, és várhatóan 2014-ben mutatják be.

Rövid tartalom:
A Belső Földben, a Föld legeslegbelsejében idilli világ várja Willt, Elliottot és dr. Burrowst: régen kihalt állatfajok, zöld fényben vibráló növényvilág, egy örökké ragyogó nap és egy ősi nép titokzatos piramisai. Miután a kis csapat megszerezte a Domínium vírust a Rebecca ikrektől, abban a hitben ringatják magukat, hogy sikerült végleg elhárítani az emberiséget fenyegető veszélyt. Fogalmuk sincs azonban arról, mi zajlik eközben a felszínen: hogy Drake egyedül veszi fel a harcot a styx-ügynökökkel a Felvilágban, hogy Chestert túszul ejti egy számkivetett, bomlott elméjű kolónialakó, és hogy már az ő nyomukban is regulátorcsapatok lihegnek. Ahogy arról sem tudhatnak semmit, hogy a Fekete Fénnyel az öntudatlanságig kezelt Mrs. Burrows elméjének legrejtettebb zugában éppen egy új személyiség születik.

Bár a két világban kibontakozó küzdelem egymástól függetlenül zajlik, a tét ugyanaz: megóvni az emberiséget a halálos vírustól, és megakadályozni a styxeket világuralmi terveik végrehajtásában. A kíméletlen harcból senki sem vonhatja ki magát, mindenki érintetté válik, legyen felvilági, styx vagy éppen a belső világ titokzatos lakója?

A könyv előrendelhető 35 %-kal olcsóbban, 2262 Ft-ért az Agaveboltban ezen a linken: http://www.agavebolt.com/811-vissza-a-felszinre.html


Alagutak-sorozat eddig megjelent részei az Agave Könyvek gondozásában:
Az Alagutak rejtélye
Földmély titka
Zuhanás a mélybe

Megjelenés: 2013.09.12.
Terjedelem: 448 oldal
Műfaj: gyerek és ifjúsági
Fordító: H. Kovács Mária
Kötés: keménytáblás fűzve
Borítóár: 3480 Ft

2013. szeptember 2., hétfő

Olvass bele: Rory Clements - Herceg

„Véres, élvezetes és kíméletlen.”
The Guardian

Szeptember 5-én, azaz  csütörtökön jelenik meg Rory Clements  John Shakespeare-sorozatának a 3. része, a Herceg. A 16. századi Angliában játszódó történelmi krimik kedvelőinek és C. J. Sansom rajongóknak Clements könyve kötelező darab.

„Clements energikusan, magával ragadó lendülettel és a kor iránti mélységes lelkesedéssel visz végig bennünket regényén…Pokolian jó olvasmány.”
Crime Time

Rory Clements saját elmondása szerint a John Shakespeare-sorozata indulását több mint egy évtizedes kutatómunka előzte meg. A Mártír című első rész 2009-ben jelent meg, és hatalmas sikert aratott az olvasók körében. A Bosszúálló című folytatásért már komoly szakmai elismeréseket is kapott, például elnyerte a rangos Ellis Peters-díjat, amit a Crime Writer’s Association a legjobb történelmi kriminek ítél oda évente. A sorozat azóta további kötetekkel bővült, az ötödik könyv The Heretics címmel 2013 februárjában jelent meg.

A Herceg fülszövege:
Rory Clements Herceg című regényében John Shakespeare továbbra is Sir Robert Cecil, a királynő főminiszterének szolgálatában áll, és újabb, még szövevényesebb rejtélyeket kell kibogoznia. 1593-ban járunk, az országban egyre növekszik a nyomor és ennek vonzataként az idegengyűlölet. Uszító hirdetmények tűnnek fel London utcáin, sőt az újságokban is. A királynő azonban nem engedheti, hogy a kincstárnak jelentős hasznot hajtó holland kereskedőket és tisztes puritánokat fenyegessék, talán el is üldözzék az amúgy is nehéz napokat élő birodalomból. Shakespeare feladata utánajárni ezen hangulatkeltőknek, azonban kiderül, hogy nem egyszerű hőzöngésről van szó, hiszen puskaport robbantanak több helyen is, és az áldozatok között van Shakespeare felesége is.

Közben híre kel egy eltitkolt hercegnek, Stuart Mária állítólagos fiának, akit eddig a spanyolok neveltek, és aki most talán színre lép, hogy elfoglalja előbb a skót, majd az angol trónt. Ezt azonban nem hagyhatják, hiszen ezzel az ország a spanyolok gyarmatává válna. Shakespeare egyre inkább belebonyolódik a rejtélyes ügybe, amely, úgy tűnik, összetettebb még a legvadabb elképzeléseknél is. Pokoli tervek szövődnek, sátáni szerkezetek készülnek, közben skót boszorkák járnak ördögi táncot. A gyász és a sorscsapások közepette Shakespeare és segítői igyekeznek megelőzni az összeesküvőket. London olyan, akár egy felbolydult méhkas, miközben közelít a pestis, és egyre kevesebb az idő…

A könyv előrendelhető 35 %-kal olcsóbban, 2132 Forintért az Agaveboltban az alábbi linken: http://www.agavebolt.com/810-herceg.html


Megjelenés: 2013.09.05.
Terjedelem: 448 oldal
Műfaj: történelmi krimi
Fordító: Török Krisztina
Kötés: puhakötés ragasztva
Borítóár: 3280 Ft

2013. augusztus 14., szerda

Olvass bele: George Simenon- Az elátkozott hajó


„Simenon regényei súlyosak, tömörek, hihetetlenül változatosak, és olyan frappánsak, mint a jó popdalok.”
Luc Sante

Újabb jó hír a Simenon-rajongóknak: Augusztus 22-én jelenik meg  Georges Simenontól Az elátkozott hajó az Agave kiadó gondozásában, a roman dur-kötetek legújabb darabja.

Rövid tartalom:
Sokat látott matrózok azt mondják, létezik egy átok, amely a világ bármely pontján sújthatja a hajókat, ráadásul senki nem tudja pontosan, hogy mi rá a magyarázat. Talán csak a véletlenek kegyetlen összjátékáról van szó.
Baljóslatú események egész sorozata kezdődhet egészen ártatlan módon, de egy tapasztalt tengerész látja a különbséget. Hirtelen, minden ok nélkül elpattan egy árbockötél, és eltöri az egyik matróz karját. Egy hajósinas megvágja az ujját krumplihámozás közben, és másnapra belehal a sebfertőzésbe. És ez csak a kezdet.

Petersen kapitány, a Norvég-tenger tapasztalt tengeri medvéje már a kihajózáskor érzi, hogy valami nincsen rendben a fedélzeten. Amikor végül bekövetkezik a szerencsétlenség, gyanakodni kezd nem csak a legénység új tagjaira, hanem az utasokra is, kivétel nélkül. Hamarosan kiderül, hogy bűnöző rejtőzik köztük, a hajónak azonban folytatnia kell útját észak felé. A fedélzeten egymást követik a furcsa események, és Petersen egyre elszántabban próbálja előkeríteni a tettest, hiszen mindnyájuk élete veszélyben forog?

A könyv már előrendelhető 35 %-kal olcsóbban, 1482 Forintért az Agaveboltban az alábbi linken: http://www.agavebolt.com/809-az-elatkozott-hajo.html

Ha bele szeretnétek olvasni a kötetbe, azt itt tudjátok megtenni (részlet a könyvből):
http://issuu.com/mangaolvas/docs/georges_simenon_az_elatkozott_hajo_

Megjelenés: 2013.08.22.
Terjedelem: 144 oldal
Fordító: Barta Tamás
Műfaj: krimi

2013. augusztus 5., hétfő

Olvass bele: Georges Simenon- Maigret és a gengszterek

„Picasso előtt máshogy festettek. Trenet előtt máshogy énekeltek. És Simenon előtt máshogy írtak.” 
Frédéric Dard

Augusztus 8-án jelenik meg Maigret főfelügyelő legújabb kalandja, a Maigret és a gengszterek.A belga születésű Georges Simenon (1903-1989) a francia nyelvű regényirodalom világszerte ismert alakja, műveit eddig ötvenöt nyelvre fordították le. A hatalmas siker Simenon legismertebb regényszereplőjének, Maigret főfelügyelőnek köszönhető.

Rövid tartalom:
Chicagói gengszterek az 50-es évek Párizsában! Leszámolás a nyílt utcán, autóból kidobott áldozat, levitézlett bokszolók és mindenre elszánt maffiózók a párizsi amerikai kolónia törzshelyein. Maigret ugyan jól ismeri a tengerentúli alvilág módszereit, eleinte mégsem talál fogást a brutális módszerekkel dolgozó bűnözőkön. Ám azt már mégsem engedheti meg a főfelügyelő, hogy a gengszterek helyben hagyják Lognont, a mindenki által rossz pénzként ismert Balfácán felügyelőt, és Párizs sikátoraiban lődözzenek a helyi rendőrökre…
Maigret persze nem az erőszak embere. Bár ezúttal kivételesen fegyvert vesz magához, mégis szívesebben folyamodik jól bevált békebeli módszereihez: borjút vacsorál firenzei módra a gyanús alakok törzshelyén, sörözget, vizsgálódik, elbeszélget, bárpultokat támaszt, és benéz még egy whiskyre a Manhattan bárba is. Miközben lassan összeáll a kép, egyre jobban éleződik a feszültség, hogy időben rátalál-e a főfelügyelő a két körözött gyilkosra, a gátlástalan Charlie-ra és Cinagliára?

A kötet előrendelhető 35 %-kal olcsóbban, mindössze 1482 Forintért az Agaveboltban az alábbi linken: http://www.agavebolt.com/791-maigret-es-a-gengszterek.html

Egy kis kedvcsináló ( részlet a könyvből):
http://issuu.com/mangaolvas/docs/georges_simenon_maigret_es_a_gengsz

Megjelenés: 2013.08.08.
Terjedelem: 160 oldal
Fordító: Ertl István
Műfaj: krimi

2013. július 28., vasárnap

John Le Carré: A kém, aki bejött a hidegről

"Hátborzongató izgalom teszi elevenné ennek a vérfagyasztó történetnek minden lapját, melyeken lelepleződik a vasfüggöny mindkét oldalán űzött kémkedés visszataszító valósága... Ez a könyv a kémregény csúcsa."
Yorkshire Post
Agave kiadó, 2013
240 oldal
Eredeti cím: The Spy Who Came in from the Cold
Fordította: Falvay Mihály, Lakatos Anna
ISBN: 9786155272219
Tovább az Agave webshopjába

Fülszöveg:
Amikor Alec Leamas utolsó ügynökét is megölik Kelet-Németországban, a kémet visszahívják Londonba. Leames úgy hiszi, annyi hosszú, sötét és jeges év után végre bejöhet a hidegről.

Ám Kontroll, a brit hírszerzés feje mindenáron térdre akarja kényszeríteni a kelet-német kémszervezetet. Terve megvalósításához Leamasra van szüksége, a kémre, akit még egyszer, utoljára visszaküld a hidegbe...

John le Carré regényét világszerte a kortárs angol irodalom egyik legnagyszerűbb alkotásaként tartják nyilván. A kiadó a regényt megjelenése 50. évfordulója alkalmából Falvay Mihály klasszikus fordításában adja közre ismét. A kötet ezen felül tartalmazza még a szerző két új írását is: az egyiket a nagy sikerű film létrejötte kapcsán írta, a másikat pedig annak alkalmából, hogy a regény fél évszázada jelent meg és vált a műfaj talán legnagyobb klasszikusává.

Még nem olvastam kémregényt, és eddig nem is igazán mozgatott meg a téma, de John le Carré regényéről nagyon sok pozitív véleményt hallottam, ráadásul fent van az 1001 könyv listán is. A könyv 1963-ban, pont 50 éve jelent meg először, ez alkalomból az Agave Könyvek újra kiadta megújult külsővel és az író elő- és utószavával kiegészítve.

Forrás
Alec Leamas, a brit titkosszolgálat kelet-németországi hálózatának vezető ügynöke szeme láttára elveszíti utolsó emberét is, ezért Kelet-Berlinből visszahívják Londonba. Kudarcot vallott, leírták, irodai munkára ítélik. Leamas elindul a lejtőn, lezüllik, inni kezd,még sikkaszt is, ezért kirúgják.
"Magányos figura lett, gyászos tagja az időnap előtt félreállított aktív emberek gyászos kasztjának- víztől eltiltott úszóbajnok, színpadról eltanácsolt színész."
Ezután piti munkákból él és hamarosan még börtönbe is kerül. Persze mindez csak egy jól kitalált terv része, Leamas utolsó nagy dobása., mellyel főnöke, Kontroll megbízza. A célpont a keletnémet titkosszolgálat nagykutyája, Mundt.
Az akció cseppet sem veszélytelen, és váratlan események is nehezítik. Egy idő után már nem tudhatjuk, kinek mi a szerepe a történetben és hogy valójában ki a célpont.

Az első benyomásom a könyvről az volt, hogy rideg. Már a legelejétől érezni lehet a korszak nyomasztó hangulatát, a félelmet, kiábrándultságot és feszültséget, a fallal kettéválasztott Berlin puskaporos levegőjét. Mindenkit megfigyelnek, bárki lehet párttag vagy éppen kém, úgyhogy vigyázni kell, mit mond az ember és kinek.
A könyvben szereplők közül senkire nem lehet egyértelműen rámondani, hogy jó vagy rossz, mint mondjuk egy James Bond filmben, ahol minden fekete és fehér, és a hős mindig győzedelmeskedik.Itt a "hősnek", Leamasnak nincsen csillogó autója, sem méregdrága öltönye, nincs ellenállhatatlan külsője és nem veszik körül bombázó csajok. Egyáltalán nem mondható hihetetlenül zseniális ösztönökkel megáldott szuperkémnek, ő egy átlagos fickó, hibákkal és félelmekkel.
Igazából a két, egymással szemben álló titkosszolgálat között sincs túl nagy különbség, csak a képviselt ország arculata más. Ami közös bennük, hogy a cél érdekében mindkét oldalon gondolkodás nélkül áldozzák fel a gyalogokat.
"Voltaképp azt mondhatjuk, hogy a háború óta a módszerek- a miénk meg az ellenfeleinké- meglehetősen azonosak. "
A történet szövevényes, az író úgy mozgatja a szereplőit és a szálakat, hogy teljesen elbizonytalanítja az
Forrás
olvasóját.
Egy idő után már nem lehet tudni, ki kinek dolgozik, hogy mi motiválja a karaktereket és azt sem, hogy az események láncolatában mi lesz a következő állomás. Én különösen élveztem ezt a bizonytalanságot, odaláncolt a könyvhöz, felkeltette a kíváncsiságomat. Mikor már éppen azt hittem, hogy teljesen képben vagyok, történt valami és az addigi elméletemnek lőttek. Apránként csepegteti az író az információkat, sokszor párbeszédeken keresztül, egy kis morzsa és máris más színben látjuk az egész történetet. Éppen ezért nagyon figyelni kell minden kis részletre,és talán emiatt kicsit nehezebb olvasmánynak mondanám.

Bár kémregényről van szó, mégis meg kell említenem, hogy ez a könyv egyértelműen szépirodalom. A nyelvezete, az igényessége kiemeli őt az egyszerű krimik, kémtörténetek gyakran ponyva minőségű világából egy magasabb szintre. Élvezet volt olvasni minden sorát, a kiváló magyar fordítás Falvay Mihálynak köszönhető.

Izgalmas és egyben fojtó hangulatú regény ez, ami által hiteles képet kaptam a történelem egyik gyászos és hitevesztett korszakáról. Érdekes és lebilincselő olvasmány, időnként nekem talán túlságosan is tárgyilagos volt, de ettől függetlenül kiváló könyvnek tartom.  

A könyvet köszönöm az Agave kiadónak!

Értékelésem: 4,5/5

Kedvenc idézet:
"Mondják, a halálraítélteket időnként megmagyarázhatatlan jókedv fogja el, mintha pusztulásuk, miként a gyertyalángba repülő pillének, a kiteljesedésükkel esnék egybe."
Néhány érdekesség az íróról:
John le Carré
Kép forrása

  •  Eredeti neve David John Moore Cornwell
  • 1950-ben belépett a brit hadsereg hírszerző testületéhez, ahonnan Ausztriába irányították. Ott főként a Vasfüggönyön átjutott embereket hallgatta ki.
  • Miután visszatért Angliába,  az MI5-nak kémkedett szélsőbaloldali csoportokba beépülve, lehetséges szovjet ügynökök után kutatva, 1960- banátkerült az MI6-hez – a külföldi hírszerzéshez – és másodtitkárként beépülve dolgozott a bonni Brit Követségen. 
  • Lord Clanmorris (írói nevén John Bingham) bátorítására kezdett bele az írásba, az 1961-es Ébresztő a halottaknak volt az első regénye.
  • A Kém, aki bejött a hidegről hatalmas sikere miatt lépett ki a hírszerzéstől 1964-ben, hogy csak az írásnak szentelhesse az életét.
  • 1964-ben elnyerte a Somerset Maugham-díjat
  • 2008-ban a Times a huszonkettedik helyre rangsorolta az "50 legnagyobb brit író 1945 óta" című listáján.
    (Forrás: Wikipédia)

2013. július 23., kedd

Philip K. Dick- Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?

Agave Könyvek, 2013
218 oldal
Eredeti cím: Do Androids Dream of Electric Sheep?
Fordította: Pék Zoltán
ISBN: 9637118217
Tovább az Agave webshopjába

Fülszöveg:
Nexus 6, másolatok, Deckard, Rachel...
A nevek ismerősek. A könyv is. Philip K. Dick korszakalkotó regénye, amely alapját képezte Ridley Scott kultfilmjének, a Szárnyas fejvadásznak. A kötethez három vezető irodalomtörténész - Bényei Tamás, H. Nagy Péter és Tillman J.A. - írt kísérő szöveget, amelyek segítségével végre a helyére kerülhet Dick egyik legnagyobb hatású alkotása.


Philip K. Dick neve a sci-fi rajongók körében nem ismeretlen, ő a műfaj egyik legnagyobb alakja, műveit 25 nyelvre fordították le és több könyvéből film is készült, az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal például Ridley Scott kultfilmjének, a Szárnyas fejvadásznak szolgált alapjául.
Az eredetileg 1968-ban megjelent regényt az Agave Könyvek először 2005-ben adta ki, és mivel a népszerűsége a mai napig töretlen, a Könyvhét alkalmából utánnyomás készült belőle. Kapva kaptam az alkalmon, ugyanis be kell vallanom, hogy én, annak ellenére, hogy szeretem a science fictiont, Dick-től még nem olvastam semmit, és ez ellen most már tennem kellett.

A történet egy elképzelt jövőben, a Végső Világháború után játszódik, ahol a Föld teljesen tönkrement, szemét és a por,  a nukleáris szennyezettség, a radioaktivitás szinte minden állatot kiirtott, és az emberek többsége más bolygókra költözött.
"Először- különös módon- a baglyok haltak ki."
A Földön maradottak között óriási kincs, státusszimbólum egy élő állat birtoklása,  hiszen olyan kevés maradt belőlük. Egy vagyon még a legkisebb is, és akinek nem telik rá, a jómód látszatát az élőhöz megszólalásik hasonlító másállattal, egy elektronikus utánzattal tartja fenn.

A Földön élők között van Rick Deckard is, aki rendőrként dolgozik, és legújabb megbízásában hat szökött Nexus 6 típusú androidot kell felkutatnia és kiiktatnia. A Nexus 6 a legfejlettebb technikával készült, amelyet már szinte meg sem lehet különböztetni az embertől. Külsőre teljesen olyanok,  mint mi, organikus anyagból készültek, testfelépítésük is megegyezik az emberével; intelligensek, de egyvalami hiányzik belőlük: az empátia. El tudják játszani, de nem érzik. Éppen azért egy empátiateszttel  szűrték ki eddig őket, de ahogy fejlesztik az androidokat, nem biztos, hogy ez a módszer elég megbízható. Ráadásul attól, hogy valaki nem mutat empátiát, még nem biztos, hogy android. Kezd összemosódni a határ ember és android között.
"Hiszen végeredményben az empátia elmossa a határokat vadász és áldozat, győztes és legyőzött között."
Miután befejeztem a könyvet, arra gondoltam, hogy addig senki nem vallhatja magát SF-fannak, amíg legalább egy Dick-művet el nem olvasott. Azt hiszem, én is most váltam igazán ennek a műfajnak az őszinte rajongójává, úgy érzem, mintha átestem volna az igazi tűzkeresztségen.
Ez a könyv egy olyan alapmű, amit egyszerűen nem szabad kihagyni. Zseniális. Pedig féltem tőle. Féltem, hogy túl sok lesz, túl elvont, de abszolút pozitív csalódás volt. És minél többet gondolkodom rajta, annál jobban megfog.

A Dick által lefestett jövőkép nagyon ijesztő és valóságos, egy tönkretett, kizsigerelt bolygó lett a Földből, ahol a portól már a nap sugarai sem jutnak át, ahol az állatokat szinte teljes egészében kiirtottuk, az emberiség pedig inkább más bolygókra települ át. Az anyabolygón maradottak emberi roncsok, akik közül bár legtöbben fizikailag épek, depresszióval és egyéb lelki problémákkal küzdenek, szánalmas és kilátástalan életükben egyetlen megnyugvást a Pennfield-orgona nevű hangulatmanipuláló eszköz nyújtja számukra, és a Mercerizmusnak nevezett tömegvallás, mely hallucinációkon, szuggesztión keresztül próbál valamiféle lelki közösséget nyújtani egyfajta menedékként.(Legalábbis én így értelmeztem, de ez tipikusan olyan könyv, amit többször kell elolvasni ahhoz, hogy mindent tökéletesen megérts és felfedezz és ezen a részen még vannak sötét foltok.)
Az androidok szinte teljesen olyanok, mint az emberek, és mégsem. Hiányzik belőlük az empátia, az együttérzés, de sajnos ez nem elég ahhoz, hogy megkülönböztessük őket magunktól, hisz az emberek egy része sem mutat empátiát. Akkor mi is a különbség ember és android között? Az az ember, akinél alacsony az empatikus képesség, az nem ember?

A legjobban az fogott meg a könyvben, hogy nagyon elgondolkodtató, komoly morális, etikai és filozófiai kérdéseket vet fel, amelyekre nem is lehet egyértelműen választ adni. Mitől ember az ember? Lehet lelke egy általunk létrehozott gondolkodni képes lénynek? Jogunkban áll csak azért megsemmisíteni valamit, mert más? Milyen következményekkel jár, ha az ember istent játszik? Ezekre a kérdésekre nem ad egyértelműen választ, és attól még érdekesebbé válik az egész mű, hogy kétségek közt tartja az olvasót azzal kapcsolatban, hogy ki is számít embernek: többször megfigyelhető, hogy az androidok bizonyos helyzetekben emberhez méltóbban viselkednek, mint maguk az emberek.
Rick Deckard a Szárnyas fejvadász című filmben, akit Harrison Ford játszott
Kép forrása itt

A másik dolog, ami miatt nagyon izgalmassá válik ez a regény, Rick Deckard folyamatos énkeresése és saját személyiségének, jellemének felülvizsgálata. Végig elemzi a tetteit és azok önmagára gyakorolt hatását, elbizonytalanodik, és a végére teljesen más embernek érzi magát, átértékeli a saját magáról alkotott képét, megkérdőjelezi cselekedeteinek, eddigi döntéseinek helyességét.
Deckard hihetetlenül izgalmas karakter, és egészen érdekes élmény volt valaki lelki, morális vívódásaiba ilyen szinten betekinteni.

A mély mondanivaló mellett egyébként a könyv egy remek sci-fi, cyberpunk és krimi regény is, amely bővelkedik akciójelenetekben, feszes tempójú és végig fenntartja az olvasók érdeklődését. Ráadásul kifejezetten egyedi hangulatot áraszt magából. A magányosság, kilátástalanság érzése hatja át a könyvet, árad belőle a melankólia. Nagyon hatásos, ezzel teljesen ráhangolt a könyvben megálmodott világra.

Philip K. Dick
Kép forrása
Az Álmodnak-e az androidok nem véletlenül vált a 20. század egyik legmeghatározóbb művévé, mesteri alkotás. Azt hiszem, a legjobb regényt választottam Philip K. Dick-kel való ismerkedésemhez, nagyon megfogott a könyv, mind stílusával, mind mondanivalójával.  Fejet hajtok a mester előtt, ez a könyv bőven megelőzte a korát, olyannyira, hogy még ma is aktuálisnak, frissnek hat.
A könyvben található három értekezés is a könyvről, illetve a filmről, amiket szintén érdemes elolvasni, egészen érdekes szemszögből láttatják a művet.

A könyv hatására megnéztem a belőle készült filmet, a Szárnyas fejvadászt is, és azt kell mondjam, a könyv klasszisokkal jobb. Értem, hogy miért lett kultfilm Ridley Scott filmjéből, de attól még nem igazán tudtam szeretni, nem nyűgözött le úgy, ahogyan a könyv.

A kötetet nagyon köszönöm az Agave kiadónak!

Értékelésem: 5/5

Kedvenc idézet:
"Bárhová mész, mindenhol rosszat kell majd csinálnod. Ez az élet alapvető feltétele: erőszakot tenni a személyiségeden. Előbb-utóbb minden teremtmény erre a sorsra jut. Ez a végső árnyék, a teremtés kudarca. Ez az átok, ami rajtunk ül, ami táplál minden életet. Mindenhol a világegyetemben."

2013. június 25., kedd

Neil Gaiman- Óceán az út végén

Agave Könyvek, 2013
192 oldal
Eredeti cím: The Ocean at the End of the Lane
Fordította: Pék Zoltán
ISBN: 9786155272219
Részlet a könyvből ITT
Tovább a kiadó oldalára

Fülszöveg:
AMIKOR EGY EMLÉK FELENGED, A MÚLT SZIVÁROG KI BELŐLE 

Mit tehet egy hétéves fiú, ha az addig nyugodt, vidéki életet megzavarja valami, ami nagyobb nemcsak nála, de az általa ismert felnőtteknél, sőt az általa ismert világnál is? Ami a világon túlról jött? Hirtelen elszakad a saját családjától, és egyetlen hely van ahová mehet, egy ház a földút végén. Ebben a házban három nő lakik, három nemzedék, nagymama, anya és lánya, akik sokat láttak és még többet tudnak. Ismerik a titkos utakat és lebegő járatokat, értik a halk szavakat és a néma igéket, jártak a földeken innen és a vizeken túl. Ők segíthetnek, csakhogy mint mindennek, a segítségnek ára van. 

Neil Gaiman új regénye a gyermekkor varázslatát mutatja a felnőttlét karcos szemüvegén át, az ártatlanság elvesztését a tapasztalat párás tükrében, hírnevéhez méltóan egy olyan történetben, amely semmihez sem hasonlít.

Neil Gaiman a kedvenc íróm, imádok elmerülni az általa teremtett világokban, a Csillagpor, a Coraline vagy a Sosehol egytől egyik a szívemhez közel álló történetek, ezért már nagyon vártam az Óceán az út végént. Az én és a többi rajongó nagy örömére az Agave kiadó a nemzetközi megjelenéssel egyidőben adta ki a könyvet, így nem kellett hónapokat várnunk a magyar nyelvű fordításra.

A történet mesélője egy középkorú férfi, aki egy temetés miatt tér vissza gyermekkora meghatározó helyszínére. A ceremónia után autóba ül és a környéket bejárva végül emlékeit követve a Hempstock-
Egy sussex-i farm
(Kép forrása)
farmnál köt ki. Annál a farmnál, ahol hétéves korában hihetetlen dolgokat élt át; ahol három furcsa nő él: nagymama, anya és lánya; ahol a ház mögött egy tó van, melyről a legfiatalabb Hempstock, Lettie makacsul állította, hogy az egy óceán; ahol a legidősebb asszony ott volt a Hold keletkezésénél.
A férfi leül a tó melletti vén padra és eszébe jutnak a régen elfeledett gyerekkori emlékek.
"A gyerekkori emlékeket néha elfedi és betakarja mindaz, ami később rárakódik, ahogy egy felnőtt zsúfolt szekrénye alján az elfeledett gyerekkori játékokat, de sohasem vesznek el végleg."
Nagyon nehéz leírni azokat az érzéseket, amiket előcsalogat a könyv. Eszünkbe juttatja, milyen érzés volt gyereknek lenni, amikor még a világ tele volt varázslattal, újdonságokkal és minden percben rácsodálkoztunk valamire. Amikor a megszokott, bejárt utak helyett újakat kerestünk és amikor még képesek voltunk hinni a csodákban. Amikor a felnőttek világa még érthetetlennek és sokszor értelmetlennek látszott. És mindezt egy már érett ember szemén keresztül látjuk, ettől kissé szomorkás és nosztalgikus hangulat társul a tiszta gyermeki látásmód mellé.
Az egyes szám első személyben történő meséléstől nagyon meghitté válik a történet, mintha Gaiman a saját gyerekkori emlékeit, ábrándjait osztaná meg az olvasóival. Talán ebben a könyvben éreztem leginkább az író, mint ember jelenlétét és közelségét a sorok között.
"A gyerekkorom nem hiányzik, de az igen, ahogyan örömömet leltem a kis dolgokban, még akkor is, amikor a nagyobb dolgok összeomlottak körülöttem. Nem tudtam irányítani a világot, amiben voltam, nem tudtam otthagyni fájdalmas dolgokat, embereket vagy pillanatokat, de örömömet leltem kis dolgokban, boldoggá tettek." 
A szereplők kidolgozottak, és nagyon jól kitaláltak, a hétéves főszereplő pont olyan, amilyennek egy hétévesnek lennie kell: bizonytalan, esendő, kíváncsi, fél, és persze őszinte. Belecsöppen egy titokzatos világba, és képes azt elfogadni, bármennyire is hihetetlennek tűnik. Persze az eseményeknek inkább elszenvedője, hiszen gyerekként főleg a való világban történt dolgokba nincs túl sok beleszólása, de ez így hiteles.
A Hempstock-ház három lakóját nagyon szerettem. A nők, akik ki tudja mióta léteznek, a maguk módján tartják fenn a rendet a világban: egy egyszerű kis tanyán élnek, pitét sütnek, tehenet fejnek, néhanapján pedig visszaküldik a sötét dolgokat oda, ahonnan jöttek. (Szeretem a mitológiát, így rögtön a pogány istennő-ábrázolás jutott eszembe, ahol az istennőnek három alakja van: a lány, az anya és a  idős asszony).Végtelenül bölcsek, még Lettie is, aki látszólag 11 éves, de lényegesen nagyobb élettapasztalattal rendelkezik.
Kép forrása

A könyv nem hosszú, de mégis egy kerek egész, nem volt hiányérzetem a végén. Minden szó a helyén volt, tökéletes volt a történetvezetés és az összes szál el lett varrva a végére. Könnyed stílusával, utánozhatatlan hangulatteremtésével, a mitológiai elemek és a történet megfelelő arányú keverésével Gaiman megint felejthetetlent alkotott. Mostani könyvében nem a mágia, a varázslat kapta a nagyobb hangsúlyt, hanem a cselekmény, de azért még így is elképesztő az ötletgazdagság, ami a könyvet jellemzi.Engem mindig le tud nyűgözni, hogy Gaiman ilyen határtalan fantáziával van megáldva. Az éhmadarak, a vödörben elférő óceán vagy éppen a világ megfoltozása olyan szép és elképesztő képek, hogy megint csak ámultam.
Amiben szerintem az Óceán az út végén felülmúlja az eddigi könyveit (mert szerintem felülmúlja), hogy érettebb, kiforrottabb és érződik rajta, milyen szeretettel íródott. Tele van csodával, szomorúsággal, elmúlással, csalódással és bölcsességgel. Emellett pedig az nyelvezete is nagyon szép, engem néha versre emlékeztetett, annak ellenére, hogy egy regényről van szó.
"Soha semmi nem ugyanolyan. Se egy másodperc, se száz év múlva. Mindig tajtékos és zavaros. Az emberek ugyanúgy változnak, mint az óceán."
Egyszerűen gyönyörű ez a könyv, nagyon megérintett, olyan, amit újra és újra szeretnék felfedezni és amit minél többször olvas az ember, annál többet kap tőle. A történet beleég az ember szívébe és lelkébe. Az ilyen könyvek miatt szeretek olvasni.
 Gaiman-rajongóknak kötelező, de aki csak most ismerkedik az íróval, annak is ajánlom, mert ebben a könyvben biztosan nem fog csalódni.


A könyvet köszönöm az Agave kiadónak.

Értékelésem: 5/5 KEDVENC


Neil Gaiman
(Kép forrása)
Az Óceán az út végén az év egyik nagy szenzációja, nem csoda, hogy már elkeltek a megfilmesítési jogai is, sőt megtalálták hozzá a rendezőt is. A Tom Hanks tulajdonában lévő Playtone Pictures fog felelni a munkálatokért (ők dolgoznak egy ideje az Amerikai istenek televíziós sorozatán is), a rendező pedig Joe Wright lesz, aki nemrég az Oscar-díjas Anna Kareninát rendezte, de már korábban is szintén díjnyertes alkotásokat jegyzett (Hanna, Vágy és vezeklés, Büszkeség és balítélet). (Forrás: cultura.hu)

2013. június 11., kedd

László Zoltán- Egyszervolt

Agave Könyvek, 2013
256 oldal
ISBN: 9786155272240
Részlet a könyvből ITT
Agavebolt 

Fülszöveg:
TE IS AZT HISZED, HOGY A MESÉK CSAK A KÉPZELET SZÜLÖTTEI?

TALÁN JOBB IS ÍGY.

AZ IGAZSÁG NÉHA KIFEJEZETTEN ÉLETVESZÉLYES.

Karsa Harlan egy budapesti kórház patológiai osztályán dolgozik, és időnként emlékezetkiesései vannak. E két tény önmagában is beárnyékolja az életét, na meg a nőkhöz való viszonyát. Amikor azonban akaratán kívül belekeveredik a mesehősök leszármazottainak belső intrikáiba, egy csapásra vonzóbbnak tűnik a korábbi józan, unalommal bélelt élete. Csakhogy a normálishoz már nincs visszatérés, ha az ember megtudja, hogy elfeledett gyerekkora egyáltalán nem nevezhető hétköznapinak. Ha iratmániás hétfejű sárkányok, a parlamenti képviselőket manipuláló óriások és legalább két potenciális barátnő teszi kiszámíthatatlanná a mindennapjait.

Harlan csak úgy élheti túl az egyre veszélyesebb kalandokat, ha a maga kezébe veszi a dolgok irányítását, és dacolva az ellene szövetkezett erőkkel, fényt derít saját múltjára. A nyomok pedig a mesehősök titokzatos őshazájába, Transzóperenciába vezetnek.

A könyvheti megjelenések közül László Zoltán regényére voltam majdhogynem a legkíváncsibb. Kortárs magyar író, a történet Magyarországon játszódik, ráadásul urban fantasy, amibe népmesei elemek keveredtek. Izgalmasan hangzik, és erre csak ráerősített az, hogy a borítón Gaimanhoz hasonlítják, aki a kedvenc íróm.  A könyv elolvasása után pedig azt mondom, hogy pontosan ez hiányzott a magyar fantasykínálatból.
"Karsa Harlan felnőtt életét két körülmény súlyosbította igazán. Az egyik, hogy a patológián dolgozott, a másik pedig, hogy időnként emlékezetkiesésektől szenvedett. Valószínűleg a munkahelye volt a rosszabb."
A történet kissé balek főhőse Karsa Harlan, aki éli egyhangú, átlagosnak mondható életét, amiben nincsenek nagyra törő célok, se kalandok, csak egy munka a patológián, amit nem is igazán szeret. Az unalmas  mindennapokat csak a néha-néha előforduló emlékezetkiesései zavarják meg, a legutóbbi például egy randi közepén tör rá, aminek eredményeképp a fakénél hagyott lány dühös lesz, Harlan furcsa szerzetekbe botlik, majd egy számára teljesen ismeretlen világ nyílik meg előtte. Belecsöppen egy óriási kalandba, kinyílik a szeme a mások számára láthatatlan dolgokra és megismeri, hogy mi rejtőzik a felszín alatt.

Ha egy szóval kellene összefoglalnom a véleményemet, akkor azt mondanám: imádtam. Többek között azért, mert megerősítette a kortárs magyar szerzőkbe vetett hitem. Nagyon sokáig félve nyúltam magyar írók könyveihez, az okát nem igazán tudnám megmondani, talán a nem megfelelő kötelező olvasmányok miatt. Az utóbbi egy évben viszont több olyan -főleg kortárs- magyar íróhoz volt szerencsém, akik bebizonyították, hogy igenis érdemes nyitni feléjük, ők is tudnak olyan kreatív, egyedi, humoros és igényes műveket írni, mint külföldi kollégáik. Baráth Katalin, Schäffer Erzsébet, Nyulász Péter vagy éppen Ta-Mia Sansa után most László Zoltán volt az, aki olyat alkotott, ami felveszi a versenyt bármelyik külföldi szerzővel, akár a borítón emlegetett Neil Gaimannal is.

A történet ötletes, és tökéletes arányban keveri benne a szerző a valódi világ elemeit a népmesék
Hétfejű sárkány
Kép forrása itt
szereplőivel.
 Aminek örültem, hogy nem beleerőltette azokat a modern városi környezetbe, hanem úgy alkotta meg őket, mint akik alkalmazkodtak a mai kor elvárásaihoz. Nagyon eredeti, ahogy  a hétfejű sárkányt aktatáskás bürokrataként ábrázolja vagy  ahogyan a 'jó tett helyében jót várj' mesei elemet újraértelmezte. 

Élveztem azt is, hogy végre ismerős helyszíneken bukkannak elő a csodalények. Bár nem vagyok pesti, azért a Westendben én is sokszor jártam már, és éppen ezért volt olyan lenyűgöző a gondolat, hogy a vízesés mögött rejtőzködve élhet egy kígyótestű nőszemély.
Ezek miatt sokkal közelebb éreztem magamhoz a szereplőket és a történetet is, olyan volt az egész, mintha tényleg lenne egy rejtett világ a miénk mellett, és most Harlan szemén keresztül én is bepillantást nyertem volna a valóság színfalai mögé. Talán az én szomszédomnál, Marika néninél is mozognak a szobrok a vitrinben és mágikus hamuban sült pogácsa van a sütis dobozban?
Egyértelműen érezhető Gaiman hatása, de senki ne gondolja, hogy utánzásról lenne szó, László Zoltán nem Neil Gaiman, csak hasonló finomsággal csempészte be a mágiát a valós környezetbe, mégpedig úgy, hogy elhittem minden szavát.

Nemcsak a népmesei elemek tarkítják a könyvet, nem egy science fiction utalás is van benne, amik nagyon tetszettek, különösen a fanatikus sf kolónia vicces és mégis valahogy elfogadható kombinációja a kacsalábon forgó palotával. Én már ezért kiosztanék valami díjat László Zoltánnak.

Maga a történet fordulatos és meglepetésektől sem mentes, igazi kaland,ami magával ragadja az olvasót és az utolsó sorig el sem engedi. Mindez vicces helyzetekkel, humorral és egy kis szerelemmel  van fűszerezve, amit én megint csak imádni tudtam.
A szereplők egytől egyig élnek, nem üres karakterek. Mindenki egyéniség, csupa szerethető vagy éppen ellenszenves figura, a lényeg, hogy érzéseket váltanak ki az emberből. Nekem személy szerint Mayer néni volt a kedvencem a mellékszereplők közül.

Aki egy olvasmányos, pörgős és szórakoztató urban fantasyra vágyik, annak bátran ajánlom az Egyszervoltot, nem fog csalódást okozni a könyv. Könnyed stílusával és ötletességével engem abszolút levett a lábamról. Egy dologban azért reménykedem: hogy az író nem tervez folytatást. Annyira tetszett a befejezés és az egész történet, hogy nem igazán örülnék neki, ha ebből is sorozat lenne. Ez így jó, ahogy van. ( Persze, ha mégis ír még egy részt, biztosan elolvasom. :D )

A könyvet köszönöm az Agave kiadónak!

Értékelésem: 5/5 

Pár szó az íróról:
László Zoltán 1977-ben született Hatvanban. Hosszú ideje Budapesten él, webszerkesztőként és újságíróként dolgozik. 1999 óta publikál rendszeresen novellákat különböző folyóiratokban, antológiákban. Első sci-fi regénye 2005-ben jelent meg Hiperballada címmel, amelyben a kiberpunk elemei alternatív történelmi fejtegetésekkel keverednek. Szintén 2005-ben jelent meg az urban fantasy irányzatba sorolható Nagate, amelyben tudományos-fantasztikus írói szemszögből teremt meg egy ipari forradalmát élő világot. A regénynek négy évvel később Nulla pont címmel megjelent egy lazán kapcsolódó folytatása. 2007-ben látott napvilágot harmadik könyve, A keringés, amely a bolygókolonizálós sci-fiket keveri az időutazósokkal. (Forrás: Agave)

Olvass bele: Neil Gaiman- Óceán az út végén

„Elsöprő erejű és szívbe markoló, ékesszóló és hátborzongató, kifogástalanul megírt mese, ami eszünkbe juttatja, hogy az életünket hogyan határozzák meg a gyerekkori élményeink, mit kapunk tőlük, és ezért milyen árat fizetünk.”  Kirkus Reviews
 2013. június 18-án jelenik meg világszerte Neil Gaiman új kötete, az Óceán az út végén, nálunk az Agave kiadó gondozásában. Az Eisner-,  Hugo-, Nebula-, Bram Stoker-, World Fantasy- és Locus-díjas fantasyszerzőnek több, mint 5 év kihagyás után ez az első könyve, éppen ezért nem is csoda, hogy óriási az érdeklődés. Én, mint nagy Gaiman-rajongó már alig várom, hogy gyönyörködhessek a meseszép borítóban és újra elmerülhessek abban a hangulatban, amit csak Gaiman képes megteremteni.

Rövid tartalom:
Amikor egy emlék felenged, a múlt szivárog ki belőle.

Mit tehet egy hétéves fiú, ha az addig nyugodt, vidéki életet megzavarja valami, ami nagyobb nemcsak nála, de az általa ismert felnőtteknél, sőt az általa ismert világnál is? Hirtelen elszakad a saját családjától, és egyetlen hely van ahová mehet, egy ház a földút végén. Ebben a házban három nő lakik, három nemzedék, nagymama, anya és lánya, akik sokat láttak és még többet tudnak. Ismerik a titkos utakat és lebegő járatokat, értik a halk szavakat és a néma igéket, jártak a földeken innen és a vizeken túl. Ők segíthetnek, csakhogy mint mindennek, a segítségnek ára van.

Neil Gaiman új regénye a gyermekkor varázslatát mutatja a felnőttlét karcos szemüvegén át, az ártatlanság elvesztését a tapasztalat párás tükrében, hírnevéhez méltóan egy olyan történetben, amely semmihez sem hasonlít.


A kötet előrendelhető 35 %-kal olcsóbban 1872 Ft-ért az Agave webáruházában ITT.