Ann Aguirre- Menedék

Razorland-trilógia 1.
Fumax, 2012
274 oldal
Eredeti cím: Enclave
Fordította: Benes Attila
ISBN: 9789639861473
Könyvrészlet ITT
Tovább a kiadó oldalára 

Fülszöveg:
A második világégéskor születtem. Legendák szóltak egy olyan korról, amikor az emberek hosszú ideig éltek. Én dajkamesének tartottam. Az én világomban senki sem érte meg a negyven évet. Egy enklávéban éltem, ahol a legidősebb közülünk huszonöt éves volt. Némelyek azt suttogták, megváltás lenne számára a halál, de igazából csak nem akarták a saját maguk jövendőjét látni.

Pikk amióta csak az eszét tudja, vadásznő szeretett volna lenni. A vadászok feladata élelmet szerezni a közösségnek a föld alatti menedéket körülölelő, életveszélyes alagútrendszerből, amelyben örök sötétség honol, miközben igyekeznek elkerülni a Korcsokat, ezeket a zombiszerű, vérszomjas szörnyetegeket. Amikor az örök kívülálló, Fakó nevű vadászt osztják be mellé társul, aki titokzatos körülmények között került az enklávéba, a lányt tiltott érzelmek kerítik hatalmukba. 
Fakóval hamarosan rádöbbennek, hogy a Korcsok egyre szervezettebben lépnek fel ellenük, ám az idősek nem hallgatnak figyelmeztetésükre. Megszokott kis világuk szertefoszlik, így rákényszerülnek, hogy szembenézzenek az ismeretlennel.

Köszöntünk az apokalipszisben!

Rajongok a disztópiákért, úgyhogy amikor először megláttam a Menedéket, tudtam, hogy ez az én könyvem,  hát még a fülszöveg elolvasása után, amikor rádöbbentem, hogy ebben zombik is vannak!
Az első kézbevételnél beleszerettem a borítójába, élőben valami fantasztikus. Metál csillogás, ráadásul dombornyomott...telitalálat és a történethez is nagyon jól passzol.

A történet egy elképzelt jövőben játszódik, ahol az emberiség nagy része elpusztult, nincs egységes irányítás, nem léteznek igazi városok, nincs áram, se kapcsolat az egyes embercsoportok között. Viszont vannak Korcsok, az emberi faj elkorcsosult zombiszerű lényei, amik mindenféle tudatosság nélkül ösztöneiktől hajtva friss húsra vágynak.

" A hideg futkosott a hátamon. A Korcsok úgy festettek, akár egy ember- de nem azok voltak. Bőrüket sebek borították, fogaik pengeélesek voltak, és körmök helyett karmaik nőttek."

A főszereplő Pikk, aki egy földalatti elszigetelt közösség tagja. ( Igazából a new york-i metróhálózat alagútjaiban élnek. ) Itt 25 éves a legidősebb ember és mindenki a képességei alapján tevékenyen részt vesz a közösség életben tartásában. Pikk vadásznő, ők védik a „várost” a Korcsoktól, járőröznek az alagutakban, és harcolnak. Vannak még nemzők, akik a fajfenntartásért felelnek, építők, az ő feladatuk az eszközök létrehozása és karbantartása, valamint vannak a város irányítói.
Pikk itt született, ő csak ezt a világot ismeri, neki ez a létforma a természetes. Viszont van a közösségben egy fiú, Fakó, aki máshonnan származik. Azt állítja, hogy a felszínen élt a szüleivel, de idelent senki nem hisz neki, hiszen ők úgy tudják, hogy odafent nem lehet életben maradni.
Fakó és Pikk vadásztársak lesznek, és rádöbbennek az alagutak védése közben, hogy a Korcsok egye szervezettebbek. Furcsa események sora indul el, és a két fiatal csak egymásra számíthat.

Az Éhezők viadala elindított egy disztópia-lázat az olvasók között, és ennek következményeként rengeteg ilyen könyv került ki a könyvpiacra, egy idő után azonban sajnos a kínálat felhígult, sok gyenge és sablonos kötet is kiadásra került. Én is belefutottam néhányba, de szerencsére a Menedék nem tartozik közéjük.A kliséket többnyire kerüli, és rengeteg izgalmas ötlet és megoldás van a regényben. Rögtön a főhősnő karaktere is kitűnik az egy kaptafára készült főszereplők sorai közül. Nem nyavalyog, nincs hiszti, csak teszi, amit tennie kell és túlél, alkalmazkodik. Pikk igazi harcos, de emellett a másik dolog, ami miatt nagyon megkedveltem, hogy gondolkodik is. Meg meri kérdőjelezni azt, amit mások feltétel nélkül elfogadnak.

Nagyon eredetinek tartom azokat a finomságokat is, amivel élővé és hihetővé tette az írónő a történetet. Ilyen például a névadási szerződés a föld alatti közösségben, amikor arról kapják a nevüket a felnőtté avatottak, amelyik tárgyra rácseppen a vérük- így születnek olyan nevek, mint Kő vagy Pikk- vagy a karjukra karcolt jelzés, ami a társadalmukban betöltött posztot jelöli.

" Emberemlékezet óta a karon díszelgő hegek száma mutatta, milyen szerepet tölt be a társadalomban az adott személy."

A föld alatti körülményeket teljesen láttam magam előtt, a sötét folyosókat, az apró szálláshelyeket, nagyon jól átjött a hely hangulata.
 Azt, hogy mi történt a világgal, mitől halt meg az emberiség nagy része vagy hogy hogyan jöttek létre a Korcsok, nem tudjuk, hiszen egy olyan ember szemszögéből látjuk az eseményeket, aki mit sem tud ezekről, de egyáltalán nem zavart ez az információhiány. Igazából ettől még inkább bele tudtam élni magam a dolgokba, mert csak annyit tudtam, amennyit Pikk.

A fenti világ és annak szabályai is érdekesek voltak, odafent sem jobb vagy könnyebb az élet. Itt bandaháborúk, hatalmi harcok dúlnak, tehát jó sok az erőszak. El tudom képzelni, hogy egy világvége-szituációban valóban ilyen állatokká válnának az emberek. Elég kiábrándító jövőkép, de sajnos simán megtörténhet valami hasonló.
A lenti világgal szemben itt a nők szinte semmit nem érnek, teljesen alá vannak rendelve a férfiaknak. Emiatt lesznek furcsa szituk Pikkel, de nem akarok spoilerezni.

A szereplők- legalábbis a két főszereplő- elég jól ki lett dolgozva, mindkettejüket megkedveltem. Pikk jelleme az egyik ok, amiért ennyire szerettem ezt a könyvet. Ahogy már feljebb említettem, kemény csaj, nem nyávog és panaszkodik folyamatosan, remekül alkalmazkodik a legváratlanabb helyzetekben is. Igazi túlélő.
Fakó is szimpatikus volt, kicsit titokzatos, kicsit hideg, de nekem ez bejött.
Éltek a szereplők a könyvben, hibákat követtek el, féltek, bizonytalanok voltak, egyszóval emberiek voltak, és a regény folyamán fejlődtek is.

A többi szereplőre nem fordított ekkora energiát az írónő, de azért nem voltak elnagyoltak. Én nem hoztam volna be még két embert a képbe a második részben, jobban szerettem volna, ha csak Pikk és Fakó közös túléléséről olvashatok, de persze így sem volt rossz. Kicsit félek azért, mert bár ebben a kötetben nagyon halovány volt a szerelmi szál, a következőben az átkos szerelmi háromszöget még bedobhatja az írónő. Azzal szerintem óriási hibát követne el, úgyhogy remélem kihagyja ezt a klisét.

A könyv hangulata nálam csillagos 5-ös, nagyon komor és borús, beletörődő, pont passzol a világhoz, amelyben élnek a főhőseink. Amiért szintén dicséret jár az írónőnek, hogy Pikk és Fakó nem akarta megmenteni a bolygót, meg annak minden lakóját, nem derítették ki, mi miért történt és nem gyógyították meg a Korcsokat sem, egyszerűen csak túlélni akartak, és egy biztonságos, élhető helyet. Szerintem ez teljesen normális, ha most a világvége után két nappal lennénk, nekem sem azon járna az eszem, hogy megváltsam a világot, hanem, hogy legyen mit ennem és hogy biztos helyen legyek a családommal. 

Egyébként a jó történethez társul egy olvasmányos stílus is, én elég gyorsan kivégeztem, gördülékeny, feszültséggel teli, az a letehetetlen fajta. :) 

Összességében egy kiváló poszt-apokaliptikus regény a Menedék, szerethető szereplőkkel, meglepő fordulatokkal és egy olyan jövőképpel, ami már majdnem ijesztően valóságos.

Egy hajszálon múlt, hogy nem lett kedvenc, de az 5 csillag azért jár. ( Csak a két plusz szereplő bevonása miatt nem lett az). Természetesen a folytatást is be fogom szerezni, amint megjelenik nálunk is.

A könyvet nagyon köszönöm a Fumax kiadónak!

Értékelésem: 5/5

A sorozat következő kötetei:

Buglyó Gergely- Oni: Szürke vér

Ciceró, 2013
346 oldal
ISBN: 9789635398164
Oni-trilógia 1.
Tovább a Ciceró kiadó oldalára

Fülszöveg:
Áron és testvérei hétköznapi tizenévesek. Vagy mégsem? Miért lesz szürke a vérük, ha napfény éri, és miféle titkot rejt apjuk állóórája? Amikor új lány érkezik az iskolába, csakhamar elszabadul a pokol, és kiderül, hogy hőseinknek még a tanárok közt is akadnak ellenségeik. Áron útja az álmos dunántúli kisvárosból egy lidérces kriptán, majd egy különös szentélyen át egyenesen Barathrum, az alvilág sötét mélységeibe vezet.


Azt hiszem, sosem fogom megunni az ifjúsági irodalmat, legalábbis addig biztosan nem, amíg ilyen igényes és szórakoztató kötetek kerülnek a kezembe, mint Buglyó Gergely regénye. Többször megnevettetett és még meg is tudott lepni, ami nagy szó ebben a kategóriában.

Áron két testvérével és édesanyjukkal él egy dunántúli kisvárosban, Kaplagon. Itt leginkább semmi nem szokott történni, egy teljesen hétköznapi és unalmas helyről van szó. Azonban Áronék nem teljesen hétköznapiak. Erősebbek és gyorsabbak az embereknél és valamilyen rejtélyes oknál fogva a vérük napfény hatására szürkévé válik. A dolog miértjéről édesapjuk tudna mesélni a gyerekeknek, ő azonban évekkel ezelőtt eltűnt és nem hagyott maga után mást, csak egy furcsa állóórát és egy zavaros levelet egy jóslatról. A jövendölés szerint a testvéreknek egy lányt kell majd megvédeniük. Hamarosan lehetőségük adódik kipróbálni  képességeiket, mert veszélyes és titokzatos események következnek.

Már a könyv elején azt gondoltam, hogy bizony ez nekem máris tetszik. Ami óriási pozitív csalódás volt, hogy a nyelvezete igényes, nincs lebutítva, mint ahogy azt sok ifjúsági könyvnél tapasztaltam. Szerintem ez jó dolog, a gyerekek nem hülyék, képesek felfogni a szépen és változatosan megfogalmazott regényt is.
A másik nagy pozitívuma könyvnek, hogy pörögnek az események, nem unatkoztam egyszer sem az olvasása közben. Mozgalmas, van néhány igen izgalmas akciójelenet benne, amit remekül ír le az író, ezért nekem ezek a részek voltak a kedvenceim. Szinte magam előtt láttam az egészet, így még jobban izgultam a szereplőkért.
Volt benne egy rejtélyes, nyomozós szál, ami érdekes volt és rendesen kidolgozott, nem volt kiszámítható, nem tudtam kitalálni, mi fog kisülni belőle. Ha éppen csak az iskolai órákról volt szó a kötetben, azt is jól megoldotta az író, humort és megmosolyogtató pillanatokat csempészve a hétköznapokba.
Néhány miértre nem kaptam választ, de gondolom az elvarratlan szálak a folytatásban lesznek tisztázva.

Az író stílusa megfogott, olvasmányosan és élvezetesen tárta elém az általa megálmodott világot, nagyon bele tudtam merülni ezáltal a történetbe. Ez tipikusan az a könyv, ahol azt éreztem, hogy mindig csak még egy fejezetet akarok elolvasni, és aztán még egyet és még egyet. Nem bírtam letenni, pedig igazából nem én vagyok a célközönsége.
Nagy pirospont az írónak a párbeszédekért, ez a regény egyik nagy erőssége. Élnek a párbeszédek, nem üres szófecsérlés, hanem tényleges beszélgetések hangzanak el.
Sok eredetiség van ebben a könyvben, sok lehetőség, már ami a folytatását illeti és sok jó és tanulságos gondolat. Szerintem már az egy remek ötlet volt, hogy Magyarországon, egy kis eldugott kisvárost választott helyszínnek az író. Az én nagyszüleim is egy ehhez hasonló unalmas helyen élnek, sok nyarat töltöttem náluk, de soha nem jutott eszembe a városról semmi misztikus. Viszont a regény elolvasása után már egészen más szemmel fogok körbenézni legközelebb, ha látogatóba megyek. :)

Ami külön öröm volt számomra, hogy a kötet amellett hogy egy remek fantasy, értéket is közvetít a fiatalok felé. A testvérek összekovácsolódása, hogy csak egymásra számíthattak jó példa arra, hogy mennyire fontos a testvéri szeretet és bizalom az életben. Persze ez a tanulság nincs a szánkba rágva szerencsére, csak olyan megkapóan ábrázolta az író, ahogyan az örökösen civakodó testvérek a bajban képesek összefogni és egymást segíteni, hogy muszáj volt megemlítenem.

A szereplők nagyon szerethető figurák, bírtam őket. Anna igazi kíváncsi, tanulós és okos lány, aki szeret olvasni. A testvérek is jól el lettek találva, Lili, a cserfes, csajos és pimasz húgi, Nátán, a komoly és megfontolt báty és Áron, a tipikus középső gyerek. Nekem egyébként Feri volt a kedvencem, a mindentől halálra rémülő barát, aki a végére azért minden rettegése ellenére is kitartott, ami becsülendő.

Két dolog volt a könyvben, ami kevésbé tetszett. Az egyik Áron bátyjának neve. Annyira nem lett eltalálva a Nátán név, abszolút nem éreztem odaillőnek. Lehet, hogy ez az én hülyeségem és persze elég pici dologról van szó, de akkor sem tudtam túllendülni ezen, egyszerűen zavart. A Lili és Áron név mellett olyan idegenül hatott.
A másik negatívuma a kötetnek, hogy a végén egyszerre annyi új információt zúdít a nyakunkba az író, hogy egy ideig eléggé meg voltam kavarodva. Persze a végére kitisztult a kép szerencsére, csak jobb lett volna ezt a rengeteg infót kicsit lassabban kapni.

Összességében egy remek könyv, nem tökéletes, de tudott újat és mást hozni a megszokottnál, emellett nagyon olvasmányos és az írónak a humora is remek. Egy okosan kitalált és felépített történet, amit nemcsak az ifjúság figyelmébe ajánlok, hanem a fantasykedvelőknek is kortól függetlenül, hiszen a könyvben bőven akad mágia, keleti mitológia, és szörnyek is, valamint nem kevés utalás a fantasy nagymesterére, Tolkienra és a Gyűrűk urára.
Igényesen megírt és szerethető regény, amely felveszi a versenyt a külföldi vetélytársaival is. Én szerettem olvasni és nagyon várom a folytatást.

A könyvet köszönöm a Ciceró kiadónak és a szerkesztőnek, Roboz Gábornak aki a figyelmembe ajánlotta.

Értékelésen: 4,5/ 5

Kedvenc gondolat a könyvből:

"-A cél nem az, hogy legyőzz másokat- bölcselkedett Nátán-, hanem, hogy holnap képes légy legyőzni azt, aki ma vagy." 40.o.

Pár szó az íróról:

Buglyó Gergely 1980-ban született Debrecenben, orvosi diplomával rendelkezik, jelenleg kutatóként és oktatóként tevékenykedik a debreceni egyetemen. Emellett nagyon szereti a fantasy-történeteket, jelenleg az Oni-trilógia második kötetén dolgozik.
A szerző blogja: http://buglyogergely.blogspot.hu/







A második rész tartalmából:
ONI: A NÉMA VÁROS

Áron és testvérei felvételt nyertek az Altare Tertium tagjai közé: vállalták a feladatot, hogy segítenek megóvni a Meratánok harmadik oltárát, amely utolsó kapocsként összetartja a valóság szövedékét. Ehhez meg kell fékezniük az Arctalan Kóborlót, aki Anna lelkének mélyén lapul. De ha a Tertium valóban nemes célért küzd, akkor miért őriznek titkokat újdonsült tagjaik előtt? Miért nem fedik fel Annának a jóslatot, amelyből megtudhatná, hogy micsoda valójában a Kóborló?
Amikor Áronék megfejtik édesapjuk órájának utolsó titkát is, végképp bebizonyosodik: maga Yric sem bízott meg a Tertiumban. De vajon lehet-e helye a kétségeknek akkor, amikor Baphomet csatlósai is feltűnnek a színen, és súlyos vereséget mérnek a Tertiumra?
Áronék ráébrednek, hogy a határvonal barát és ellenség között olykor elmosódik, és mindkét oldalról átléphető. Már nem éri őket meglepetésként, ha számító Virrasztókkal, eszelős Onikkal vagy más szörnyekkel kerülnek szembe, de csakhamar be kell látniuk: ha valóban tudni akarják az igazat a Kóborlóról, akkor még a legendás Néma Város meglátogatásától sem riadhatnak vissza.

A sorozatról bővebb információkat az  www.onitrilogia.hu címen találhattok.

John Green- Csillagainkban a hiba

Gabo, 2013
296 oldal
Eredeti cím: The Fault in Our Stars
Fordította: Bihari György
ISBN: 9789636896171
Tovább a kiadó webáruházába

Fülszöveg:
A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni…
„A csillagainkban a hiba” – John Green eddigi legambiciózusabb és legfájdalmasabb, mélyenszántó, vakmerő, pimasz és kíméletlen műve, lélegzetelállító felfedezőút az élet és a szerelem kacagtató, vérpezsdítő és tragikus birodalmában.

Amikor először megláttam a könyv borítóját, teljesen beleszerettem. Egyszerű, mégis annyira szép, vonzza a tekintetet. A fülszöveg elolvasása után már kissé elbizonytalanodtam. Nem igazán szoktam romantikus könyveket olvasni, beteg emberekről szólót meg pláne nem. Valahogy az ötlet is kicsit abszurdnak tűnt, hogy valaki haldokló tinikről írjon szerelmes történetet. A sok pozitív vélemény viszont mégiscsak meggyőzött arról, hogy bizony ezt a könyvet talán mégis érdemes elolvasnom. A kötet elolvasása után pedig már azon gondolkodtam, hogy 1. ) miért nem olvastam hamarabb és 2. ) ha most újra elolvasom, azt túl korai?

" Hazel a nevem. Tizenhat éves vagyok. Pajzsmirigyrákom van, és áttétek a tüdőmben. Egyébként oké vagyok. "

A könyv főszereplője, mint ahogy a fenti idézetből is kiderül halálos beteg. Hazel végső stádiumban lévő rákos, aki egy gyógyszernek köszönhetően kapott még egy kis időt, de nincs esély a gyógyulására és ebbe bele is törődött, megtanult együtt élni a halál gondolatával. Édesanyja unszolására támaszcsoportba jár, amit ő leginkább csak nyűgnek érez addig, míg meg nem ismerkedik itt Augustus Waters-szel, egy nagyon elbűvölő, oszteoszarkómából felgyógyult sráccal, aki Hazellel ellentétben nem hajlandó elfogadni a csendes elmúlást, nyomot akar hagyni a világban, valami jelentőset szeretne tenni. Rögtön szimpatikusak lesznek egymásnak, és lassan egymásba szeretnek. Kihasználják az időt, ami jutott nekik és úgy élnek meg minden napot, mintha az utolsó lenne, hiszen számukra csak pillanatok vannak megírva a csillagokban. Ez a történet nem happy end.

"Az örökkévalóságot adtad nekem a megszámozott napokban, és én hálás vagyok érte."

Őszintén szólva elég megrázó élmény volt a könyv olvasása, egyszerre volt borzasztóan szívfájdító és  lélekemelő is. Hol nevettem Hazel és Gus poénjain, hol a fájdalom és az elkeseredettség érzése kerített hatalmába, amikor Hazel próbált távolságot tartani mindenkitől, mert nem akarta megsebezni azokat, akik szeretik őt.

"-Ilyen vagyok. Ilyen. Mint egy gránát, mama. Gránát vagyok, ami előbb-utóbb felrobban, és szeretném a minimumra csökkenteni a sebesültek számát, érted?"

  Nem gondoltam volna, hogy ennyi érzelmet fog kiváltani belőlem, de az írónak sikerült úgy a padlóra küldenie, hogy közben mégis boldoggá tett. Az idei évem egyik legkülönlegesebb olvasmánya volt és még napokkal az elolvasása után is a hatása alatt vagyok. Nem tudom, mennyire sikerül összeszednem a gondolataimat, annyi minden kavarog a fejemben, de azért remélem nem leszek túlságosan csapongó. :)

A történetről nem fogok többet írni, nem szeretnék túl sokat elárulni, bár talán nem nehéz kitalálni a könyv végét. Inkább azt emelném ki, hogy mennyire gondolatébresztő volt a könyv. Elgondolkodtatott: vajon fel lehet készülni a halálra? Van értelme reménykedni egy reménytelen helyzetben? Szülőként fel lehet dolgozni azt, hogy a gyereked haldoklik? A szerelem túlél mindent? A könyv tele van mély gondolatokkal és komoly témákkal, amire nem is számítana az ember egy young adult kötetben. Rávilágít, mennyire rövid és törékeny az élet, és hogy mennyire más úgy élni a mindennapokat, hogy a halál ólálkodik a sarkadban.
Rengeteg bölcsesség, tapasztalat és életigenlés van ebben a könyvben, és úgy tanítja az olvasót, hogy észre sem vesszük, finoman hangol át minket, akár egy hangszert.

FORRÁS

"– Oké – mondta egy örökkévalóság után. – Nálunk talán az oké lesz az örökké. – Oké – bólintottam."

Annak ellenére, hogy az egész kötet az elmúlás, tehetetlenség  és a beletörődés témáját boncolgatja, mégis voltak vidám, kacagtató pillanatok is, amiket nagyon szerettem. Hazel és Gus humorral és öniróniával próbálta oldani a hangulatot és átvészelni a hétköznapokat. Ez nagyon szimpatikus volt, hogy sikerült egy kis vidámságot csempészniük az életükbe, ez tényleg csodálatos hozzáállás, hiszen humorral sokkal könnyebb elviselni mindent szerintem.

A két főszereplő szerelme nagyon megható volt, még nekem is, pedig nem szeretem a szerelmi történeteket. És persze tragikus. Szerettem, hogy nem kapkodtak, nem estek rögtön egymásnak, rengeteg beszélgetésen és közös programon keresztül tényleg megismerték egymást, így  a szerelmük lassan bontakozott ki. Nagyon élveztem ezt a folyamatot, tényleg üdítő volt egy olyan szerelemről olvasni, ami igaz és nem csak egy kis romantikus tinifellángolás, aminek semmi alapja nincsen.

Forrás

"A szerelem az, hogy mindenképpen megtartjuk az ígéretet."

Augustus, a rákból felgyógyult srác, aki mindenképpen nyomot akar hagyni a világban, nagyon eleven és vibráló karakter a könyvben. Annyira szerethető, hogy még én is majdnem belezúgtam a könyv végére. Jópofa, okos, humoros, vagány és élettel teli, még fél lábbal is. Azt hiszem, őt mindenképpen jelölni kell a Könyves Álompasik párbajára. :)

Hazelt is nagyon megszerettem, tetszett az élethez való hozzáállása, 16 éves lányhoz képest nagyon jól és éretten állt a dolgokhoz, ráadásul remek humorral lett megáldva.
Igazából minden karakter ki lett dolgozva rendesen, nem volt olyan érzésem, hogy felületesen ábrázolt volna bárkit is az író. Még a mellékszereplőket is egytől-egyig nagyon hitelesen írta le, köztük Isaac volt nálam az abszolút kedvenc. A srác, aki a szemműtéte után nem a vakságán kesereg, hanem hogy elhagyta a barátnője. Ettől annyira igazi ez a könyv, mert elhiszem, hogy egy kamaszfiú tényleg képes így gondolkodni.

"Isaac túl van a műtéten. Jól ment. Hivatalosan KKM.
Ez azt jelenti, hogy „kóros képlettől mentes”. Pár másodperc múlva jött a következő SMS.
Viszont vak. Ez a rossz hír."

Ami még megfogott a könyvben, az az író stílusa. Hihetetlenül gördülékeny, olvasmányos a kötet, a szóhasználata, a fogalmazásmódja már az első oldaltól kezdve magával ragadott. Ez az egyik legnagyobb erőssége az írónak, valamint az őszintesége, ami miatt igazinak érzek minden szót a könyvben.

A Csillagainkban a hiba egy alapmű, mindenkinek el kellene olvasnia, aki már elmúlt 15. (Alatta nem ajánlom, mert a témához már kell egy kis érettség.)
Egy megkapó és elragadó történet szerelemről, az életről és az elmúlásról. Nálam nagybetűs KEDVENC lett, és bekerült azok közé a könyvek közé, amiket érdemes újraolvasni többször is.

Értékelésem: 5/5 Kedvenc

FORRÁS

Pár szó az íróról:
John Green 1977-ben született Indianapolisban, de a Florida állambeli Orlando-ban nőtt fel. Diplomáját 2000- ben szerezte meg angol és vallási tanulmányaiból.
A főiskola után öt hónapot egy gyermekkórházban dolgozott lelkészként. Az itt megszerzett tapasztalatok, a  gyermekek halálos betegségei és szenvedéseik inspirálták őt, hogy író legyen, és később, hogy megírja a Csillagainkban a hiba című könyvét.
Több évig dolgozott Chicago-ban a Booklist-nál kiadói asszisztensként, jelenleg a The New York Times munkatársa.
Többek között Printz-éremmel, Printz-oklevéllel és Edgar díjjal büszkélkedhet. (Forrás: Wikipédia, Gabo)

További magyarul megjelent művei:
Alaszka nyomában
Katherine a köbön -Avagy a szerelem képlete 

A könyvet nagyon köszönöm a Gabo kiadónak!

Catherine Fisher- Incarceron

"Semmi sem új. Új nem létezik. Semmi sem változik, semmi sem halad, mozdul előre, fejlődik, virágzik. Az idő megállt. A fejlődést betiltották."

Pongrác, 2011
544 oldal
Fordította: Zubovics Kata
Eredeti cím: Incarceron
ISBN: 978-615-5131-16-5
Tovább a kiadó oldalára

Fülszöveg: 
Képzelj el egy világot, amelyben nemcsak megállították, de vissza is forgatták az idő kerekét. Beköszöntött az örökké tartó 17. század, ahol csak a gazdagok élvezhetik a technika vívmányait. 
Képzelj el egy börtönt, hatalmasat, amelyben a cellák és a folyosók mellett egész erdők, városok és tengerek is elférnek. Most képzelj el egy rabot, akinek nincsenek emlékei! Csak annyit tud, hogy Odakintről jött – pedig a börtönt évszázadokkal ezelőtt lezárták, és azóta csak egyetlen embernek sikerült kijutnia. 
Aztán képzelj el egy lányt, aki egy nemesi birtokon lakik! A sorsa – úgy tűnik – megpecsételődött: megrendezett, szerelem nélküli érdekházasság vár rá. Ő azonban még nem adta fel, kiutat keres, és összeesküvések kusza hálójába gabalyodik. 
Az egyikük Bent van, a másik Odakint, ám mindketten rabok. 
Hát ez az Incarceron!

Az első pillanattól fogva tudtam, hogy ez nekem való könyv. Már a borító is teljesen lenyűgözött, egyszerűen meseszép, a történet pedig telitalálat, imádtam az egészet úgy, ahogy van. Még csak hasonlót sem olvastam soha.

A könyvben két világot ismerhetünk meg: van a világ Odakint, és van az Incarceron, egy teljesen lezárt börtön. Odakint mindent visszaállítottak a 17. század fejlettségi szintjére és ott megállították az időt. Nem láttak más kiutat a hanyatlásból, így betiltották a fejlődést.

"Betiltjuk a fejlődést, és vele együtt a hanyatlást. A becsvágyat, és vele együtt a kétségbeesést. Mert ezek a téves képzetek csak egymás tükörképei, az érem két oldala. De mindenekelőtt magát az Időt tiltjuk be. Mostantól kezdve semmi sem változik. "

Minden tökéletesen Kor-hű, a 17. századi protokoll szerint élnek, nincs előrehaladás, a szegények nem tudnak olvasni, a modern technikai vívmányok használatát betiltották, csak a gazdagok használhatják azokat  titokban.
Ebben a világban él Claudia, gazdag és befolyásos család az övé, apja a Börtön igazgatója. A jövőjét már elrendezték, családi érdekből hozzámegy a trónörököshöz, egy szerelem nélküli boldogtalan kapcsolat vár rá egy pökhendi, elkényeztetett uraság mellett. Ő, bár a szabad világban él, mégis a  szigorúan szabályozott és előre eldöntött életének rabja, ráadásul  intrikával és irigységgel van körülvéve.

Forrás

Az Incarceron egy hatalmas, városokat, erdőket magába foglaló börtön, melyet úgy terveztek, hogy tökéletes világ legyen. Bezárták ide az összes bűnözőt, elmebeteget, és egyéb nemkívánatos személyt, létrehoztak egy komplex és intelligens rendszert, ami mindent irányít, felügyel és bezárták őket. Ez - a történet eseményeihez képest- több évtizede, évszázada történt, azóta senki nem jött ki és senki nem ment be.
 Valami odabent félresiklott, a tökéletes világ helyett maga a pokol lett az élet.
A kintiek tudnak a börtön létezéséről, ( de az Igazgatón kívül senki nem tudja, hol van) úgy tudják, hogy a terv sikerült és bent az élet békés és tökéletes. A Bentiek csak reménykednek, hogy létezik a külvilág. 
Finn a börtön lakója, de nem emlékszik a múltjára, látomások gyötrik,  és azt hiszi, hogy ő a kinti világból került be ide. Persze ez őrültség, hiszen kintről senki nem jött be a börtön lezárása óta.

Engem teljesen lenyűgözött az írónő. Ha fele ilyen képzelőerővel rendelkeznék, mint ő,  már vígan megélnék belőle. Az általa felépített világ egyedi, komplex és egyszerűen fantasztikus. Nem is találok szavakat rá, annyira jól megálmodta és létrehozta az egészet.

Forrás

A két birodalom felépítése, egymáshoz fűződő kapcsolata egészen érdekes és sajátos.
A börtönt úgy ábrázolja, mint gondolkodó és döntéseket hozó rendszert, ami mindig figyeli a benne élőket, ha úgy tetszik neki, terepet rendez, lezár vagy esetleg elgázosít egy-egy területet.

"Ez a Börtön eleven, él. Kegyetlen és közönyös, Finn pedig ott van benne."

Számomra ez  nagyon felkavaró gondolat, borzasztó lehet, hogy mindig szemmel tartanak, és ráadásul ez a beteg humorú intelligens gépezet azon szórakozik, hogy a nyomorult börtönlakókat terrorizálja.
Persze azért volt az Incarceronban olyan is, amit magam is megnéznék, például az erdőt, ami fém fákból áll és fém leveleket hullajt, vagy garantáltan különleges látvány lehet a börtön által létrehozott félig fém, félig szerves anyagból álló állatsereglet is.
Mesteri, ahogy a börtön újabb lakókat és állatokat teremt a régiek maradványaiból, itt nem vész kárba semmi.

"Amikor egy Fegyenc meghal, az atomjait, a bőrét, és a belső szerveit újrahasznosítják. Az új börtönlakókat a régiekből hozzák létre. Megjavítják, újrahasznosítják őket, és ha emberi szövet épp nincs kéznél, akkor fémmel és műanyaggal helyettesítik."

Persze nemcsak az Incarceron nyűgözött le, a külvilág is szépen kidolgozott és felépített, már a gondolat is elképesztő, hogy egy fejlett társadalomból visszaléptek egy lényegesen egyszerűbb és fejletlenebb életbe, mindezt azért, hogy a romlást és hanyatlást megállítsák. Az ötlet elég abszurd, de pont ezért tetszik annyira. Őszintén szólva egyik világban sem élnék szívesen, a külvilágban is rabok az emberek, csak másként.

A szereplők elég jól el lettek találva, Claudia engem néha kicsit irritált, de alapvetően azért megkedveltem, hiszen többször is tanúbizonyságot tett bátorságáról (nem részletezném, mert spoiler lenne) és találékonyságáról.
Finn számomra szerethetőbb figura volt, bár ebben a könyvben senki nem csak fekete vagy csak fehér, ami hitelessé teszi őket.
A két főhőst ugyanazok a célok hajtják, mindketten saját börtönükből  akarnak kitörni és eközben megtudni azt, hogy kik is ők valójában. A könyv így nemcsak egy izgalmas és kalandos történet, hanem a két főszereplő önmagára találása is. Mindketten okkal vannak ott, ahol vannak és ezeket az okokat is megpróbálják kideríteni.
A mellékszereplőkről is érdemes pár szót szólni, hiszen rájuk is odafigyelt az írónő, Nekem Jared különösen belopta magát a szívembe, de például Keiro nagyon unszimpatikus volt végig. Az Igazgató már nem olyan egyszerű eset, mert bár alapvetően nem egy szimpatikus karakter, a vége felé  voltak egészen jó megmozdulásai.

A könyv felépítését tekintve is figyelemreméltó, az elején fejezetenként vált az írónő, hol a Benti, hol a Kinti eseményeket írja le, és látszólag a kettőnek nincs sok köze egymáshoz. Aztán ahogy a két szál összefonódik, úgy a történetvezetés is átalakul, és már egy fejezeten belül váltakoznak a helyszínek, ezzel is fokozva a feszültséget. Nekem nagyon tetszett ez a megoldás, és mindig a legidegtépőbb jelenetnél volt váltás. :)

Minden fejezet elején van egy-egy idézet a könyvben szereplő legendákból, történelmi iratokból. Nekem ezek voltak a kedvenceim, még valóságosabbnak tűnt általuk az egész történet, és a könyv hangulatához is nagyon passzoltak.

"Ki ismeri Incarceront magát,
minden termét, szakadékát s hídját?
Csak az érzi meg a börtön szagát,
ki ismeri a szabadság illatát." Sapphique dalai

Azt kell mondanom, hogy a regény teljesen levett a lábamról, minden szinten. A hangulatát imádtam, nyomasztó, sötét és sugárzik belőle a reményvesztettség érzése . Hatott rám és ezt szerettem.

Az események pörögnek már a könyv elejétől kezdve, nem unatkozunk, feszes a történetvezetés, és egyébként is nagyon olvasmányos stílusban íródott. Sodró lendületű, engem magába szippantott, ráadásul a kaland mellett  van mondanivalója is és elgondolkodtat.
Mindenkinek ajánlom, nekem felejthetetlen élmény volt,  az eredetisége üdítő a sok tucatkönyv között, engem rabul ejtett.

A történetnek van folytatása is Sapphique címmel, ami ha jól tudom, most valamikor nyár elején jelenik meg szintén a Pongrác kiadó gondozásában. 

A könyvet köszönöm a Pongrác kiadónak.

Értékelésem: 5/5 Kedvenc

Kedvenc gondolatok a könyvből: 

"Az emberek egymást gyötrik. Nincs olyan rendszer, amely ezt megakadályozhatná. Nincs olyan fal, amely távol tudná tartani a gonoszt, mert az emberek viszik be magukkal, néha még a gyermekek is." 318. oldal

"...vagy az az igazság, hogy az ember magában hordja a gonoszság magvait? Hogy még akkor is, ha a számára létrehozott édenkertbe kerül, irigységével és vágyaival ő lassan még azt is megmérgezi?" 382. oldal 

És végül a könyv trailere:

Dan Wells: Partials- Részben ember

Fumax, 2012
456 oldal
Eredeti cím: Partials
Fordította: Bayer Antal
ISBN: 9789639861466
Tovább a Kiadó oldalára

Fülszöveg:
Az emberi faj a teljes megsemmisülés szélén áll, miután a Részlegesekkel – az emberekhez megtévesztésig hasonlító, ám mesterségesen előállított szerves lényekkel – folytatott háború megtizedelte a népességet. Az ott bevetett RM nevű vírus néhány tízezerre redukálta a túlélők számát, akik Long Islanden rendezkedtek be, míg a Részlegesek rejtélyes módon visszavonultak. Bármikor lecsaphatnak újra, de ennél is sürgetőbb probléma, hogy egy évtizede nem született az RM-re immúnis csecsemő.

Kira, egy tizenhat éves orvostanhallgató a saját bőrén tapasztalja meg, ahogy az RM miatt az emberiség maradéka lassan kipusztul, miközben a kötelező terhességi törvény a polgárháború szélére sodorja őket. Kira nem hajlandó tétlenül nézni az eseményeket, mindent elkövet, hogy megtalálja a vírus gyógymódját. Erőfeszítései közben döbben rá: mind az emberiség, mind a Részlegesek túlélése azon múlik, sikerül-e felfednie a két faj közötti kapcsolatot – amelyet az emberiség vagy elfelejtett, vagy soha nem is tudott róla.

Dan Wells, a Nem vagyok sorozatgyilkos méltán elismert szerzője izgalmas utazásra invitálja az olvasót egy olyan világba, amelyben maga az emberi lét fogalma kérdőjeleződik meg – ahol emberi mivoltunk egyben a legnagyobb hátrányunk és egyetlen reményünk a túlélésre.

Dan Wells neve már nem ismeretlen a magyar olvasók körében, a Nem vagyok sorozatgyilkos című young adult thrillerével nagy rajongótáborra tett szert. Sajnos én még nem olvastam, de a Partials kivégzése után megfogadtam, hogy el fogom.
A Részben ember először a borítójával ragadta meg a figyelmemet, ami szerintem nagyon látványos, és  ötletes lett. Sötét, baljós világvége-hangulatot áraszt, tisztára egyedül-a-világ-ellen benyomást kelt az emberben. A borító miatti nyálcsorgatás után láttam, hogy disztópia és sci-fi,amitől csak még jobban akartam a könyvet, majd elolvastam a fülszöveget és már fel is raktam a végeláthatatlan kívánságlistámra.

A történet egy elképzelt jövőben játszódik: háború dúlt, melyre a Paragen vállalat az emberhez hasonló szerves gépkatonákat gyártott, és őket vetették be az emberek helyett. A háború után a Részlegeseket rabszolgaként kezelték, ezért fellázadtak; ők és egy RM nevű vírus kipusztította az emberiség 99,99 százalékát, a maradék néhány ezer ember Long Islanden rendezkedett be, a részlegesek pedig eltűntek.
A túlélők lassan, de biztosan haladnak a kipusztulás felé, mert bár ők nem haltak bele a vírusba, hordozzák azt és az összes újszülött csecsemő megfertőződik és meghal. 11 éve egy gyerek sem született. Az orvosok keresik a gyógymódot, de eddig nincs eredmény. Kira, a 16 éves orvostanhallgató elszántan veti bele magát a kutatásba, majd hajmeresztő ötlete támad, mely talán megoldás lehet az emberiség számára.

" Az embergyerekek átlagos élettartama a Szakadás óta ötvenhat óra volt. "

Elkeztem olvasni a könyvet és már az első oldalon teljesen a padlóra küldött. Rögtön azzal indítunk, hogy meghal egy újabb újszülött, amit az orvosok és Kira, a főszereplőnk végignéz és dokumentál. A pici édesanyja az üvegfal másik oldalán elkeseredetten sír, és könyörög, hogy legalább egy kicsit a kezében tarthassa a gyermekét. Megrázó volt, sokkoló és nagyon szomorú.

Kép forrása

A könyvben, főleg elején, amíg megismertet minket az író a világgal, én kettősséget éreztem. Egyrészt ott a világ, amely romokban hever, az emberiség a kihalás szélén, a születő gyerekek meghalnak, a kormány nyomást gyakorol a fiatal lányokra, a városokat visszahódította a természet, a gazdaság mint olyan, megszűnt létezni. Nincs fejlett technológia, néhány eszköz kivételével nem tudnak használni semmit, a tudás is odaveszett.

" Láttunk egy párducot Brooklynban. Láttunk egy antilopkölyköt, egy apró kis antilopot, alig lehetett két hónapos. Egy napon majd elgondolkodnak, hogy hová tűnhetett az a sok furcsa, kétlábú állat, aztán isznak egy kortyot a folyóból, felnéznek a felhőkre, és elfelejtik, hogy valaha is eszükbe jutottunk. Az élet megy tovább. "

A családok szétestek, a vírus és a háború miatt még testvérpár is alig akad, ezért összerakott, amolyan szedett-vedett családokban élnek az emberek. Összefoglalva a helyzet nem túl rózsás.
Másrészről viszont az emberek mégis buliznak, kertet művelnek, összevesznek, szeretnek, vagyis élik az életüket. Érdekes ezt látni, miközben szétesik a világuk. Persze azt gondolom, hogy a valóságban is így lenne. Néhány ember kitartóan kutatna és harcolna minden eszközzel, hogy megmenthesse azt, ami még maradt, de a nagy többség egy idő után visszasüllyedne a hétköznapok megnyugtató egyhangúságába.

Míg a könyv első felében megismerjük a kialakult helyzetet, a folytatásban már az cselekményen van a hangsúly. Pörgős és váratlan jelenetek követik egymást, és egyszer csak azzal kell szembesülnünk, hogy egy újabb letehetetlen kötetet tartunk a kezünkben. A kutatás a vírus után és Kira kis csapatának magánakciója garantáltan a kanapéhoz szögezi az ember lányát. Miután egy Részleges, Samm is képbe kerül, még inkább érdekessé válik a helyzet. Félelmetes egy olyan ellenség, amelyik úgy néz ki, mint mi. Persze a történet előrehaladtával kiderül, hogy igazából vajmi keveset tudnak az emberek a Részlegesekről, és a biztosnak gondolt dolgok közül is sok minden tévedés. Itt egyszerűen a szokásos emberi reakció működik, vagyis az ismeretlentől való félelem.
A könyv elején még azt gondoljuk, milyen rosszak, gonoszak, vérengző embertelen lények ezek a Részlegesek, de aztán minél több infó derül ki róluk és a múltban történtekről, azért rá kell jönnünk, hogy kettőn áll a vásár. Egy elnyomott csoportról van szó, akik fellázadtak az elnyomóik ellen. Wells burkoltan tükröt tart elénk,  jól megmutatja milyenek is vagyunk.

A társadalomkritika mellett a fennálló rendszer elleni lázadás is ott van a könyvben. A Szenátus a védelmező szerepében tetszeleg, de valójában manipulatív és egyetlen célja irányítani az embereket. Kira szép lassan elkezd a felszín mögé látni, és amit ott lát, egyáltalán nem tetszik neki. Ráadásul az ún. Remény törvény, ami a kamasz lányokat teherbe esésre kényszeríti, pont az ő korosztályára gyakorol nyomást. Emiatt és mert ez egy YA regény, egy csapat tinédzser próbálja megdönteni a rendszert. Nincs is ezzel semmi baj szerintem, ki más lázadna a múlthoz kötődő és az újat elutasító elnyomó vezetés ellen, ha nem az új generáció?
A szereplők egyébként bár fiatalok, elég érett gondolkodásúak, Kira különösen kitűnik közülük. Okos, kitartó, bátor, és erős igazságérzettel rendelkezik. Jó kombináció szerintem, ráadásul a szokásos tinihisztik is elmaradnak, aminek nagyon örültem. Nem is rossz, amikor férfi író alkot női főhőst. 

A kötet közepe táján elég sokat olvashatunk az RM kutatásának szakaszairól is, ami meglepett, hogy YA kötethez képest elég rendesen részletezi is a virológiai magyarázatokat. Nekem ez nagyon bejött, ettől még élvezetesebb lett az érettebb olvasók számára is. Először mondjuk kicsit furcsállottam, hogy egy 16 éves lány ilyen kimagaslóan teljesít ezen a területen, de jobban belegondolva lehetséges. Nyilván amikor ilyen kevés az ember, komoly energiákat fektetnek arra, hogy ne "felesleges" dolgokkal tömjék a fiatalok fejét, hanem már nagyon hamar szakosodjanak és egy területre koncentráljanak. Ez az elméletem, csak így tudom elhinni Kira szakmai tudását.

A könyv utolsó szakasza volt számomra a a legelképesztőbb. Egyrészt sokkal többet megtudunk Sammről, aki Kira mellett a kedvenc szereplőm lett, másrészt ebben a részben még több rejtély, akció és megdöbbentő fordulat van, olyan jól összerakva, hogy egy pillanatra sem tudtam letenni a könyvet. Szerettem, hogy meg tudott lepni, és hogy továbbra is volt mondanivalója. Samm megismerésével felmerül a kérdés: miben is különbözik ő a "normális" emberektől? Mitől ember az ember?

A könyv hangulata a borítóhoz hasonlóan nyomasztó és sötét, ami  nálam mindig jó pont. Amit még megemlítenék pozitívumként, hogy végre nem volt szerelmi háromszög, és a romantikus szál sem volt hangsúlyos. Örülök, hogy nem próbált valami szirupos lovestory-t beleerőltetni a történetbe.

Fragments- Partials series 2.

Bár nyilván kiderült a bejegyzésből is, de azért leírom: imádtam a könyvet, az egyik legjobb YA disztópia, amit mostanában olvastam. Eredeti, lebilincselő olvasmány, ami engem teljesem magával ragadott. A könyv egy trilógia első kötete, remélem még idén megjelenik magyarul a folytatás, én mindenképpen el fogom olvasni.

A könyvet köszönöm a Fumax kiadónak.

Értékelésem: 5/5

Kedvenc idézetem:

" Ha nem tudod megismerni az igazságot, éld át a lehető legnagyszerűbb hazugságot, amit csak képes vagy kitalálni." 268.o.

Ursula Poznanski- Erebos

Pongrác kiadó, 2012
544 oldal
Eredeti cím: Erebos
Fordította: Gémes Szilvia
ISBN: 9786155131202
Rendeld meg a kiadó oldalán!

Fülszöveg:
VIGYÁZZ! CSELEKMÉNYLEÍRÁST TARTALMAZ!
Nick megszállottja az Erebos című számítógépes játéknak, ami kézről kézre jár az iskolájában. A szabályok elég szigorúak: mindenki csupán egyetlen esélyt kap, hogy Erebost játszhasson. Játék közben egyedül kell lenni és senkinek sem szabad róla beszélni. Aki ezeket megszegi, vagy nem teljesíti a küldetéseit, kiesik, és többé nem is tudja elindítani a játékot. De ami a legérdekesebb: az Erebos olyan megbízásokat ad, amelyeket nem a virtuális világban, hanem a valóságban kell végrehajtani. A képzelet és a valóság zavarosan összemosódik. Aztán a játék arra utasítja Nicket, hogy öljön meg egy embert…

Erebos: a görög mitológiában az ősi sötétség, Khaosz gyermeke. Később Erebosz, mint az ősi sötétség lekerült az alvilágba. A Tartarosz fölötti túlvilági részt nevezték az idő múlásával Erebosznak. Ide is bűnös lelkek jutottak le, de a tisztító tűzben volt lehetőségük, hogy akár az elíziumi mezőkre kerüljenek. (Forrás)

A cím sokat sejtető, bár a fülszövegből kiderül, hogy ebben az esetben Erebos nem egy mitológiai alak, hanem egy játék. Egy számítógépes játék, ami egyik napról a másikra elkezd terjedni az iskolában. Kézről-kézre jár, titok lengi körül, nem beszélnek róla a diákok, de hatással van rájuk.
Az Erebos más, mint a többi játék, több annál. Figyel, tanulmányoz, utasít,  és ami a legérdekesebb: a feladatokat a való világban kell teljesíteni. (A játékról többet nem nagyon árulnék el, mert bármit írnék, az spoileres lenne.)

"Lépj be!

Vagy fordulj vissza!

Ez Erebos."

Mikor először megláttam a könyvet, azonnal tudtam, hogy nekem ezt el kell olvasnom. A borító eszméletlen jó lett, a téma pedig érdekes, bár azt le kell szögeznem, hogy én nem szoktam játszani. Elkezdtem olvasni és azon kaptam magam, hogy nem tudom letenni. Olyan függő lettem, mint a könyvben szereplő gyerekek, teljesen magával ragadott a történet, és a majd 600 oldalas kötetet kivégeztem két nap alatt. Olvasmányos, feszes a történetvezetés, a hangulat sötét és nyomasztó, pont ahogy én szeretem.

A számítógépes téma kezd teret hódítani a könyvekben, ami szerintem nem baj, hiszen a mai tinik életének szerves részei a különböző online- és szerepjátékok. Az Erebost és az ehhez hasonló jól megírt  és modern tematikájú könyveket kellene a gyerekek kezébe adni az iskolában, talán akkor többen olvasnának.
Fiatalos nyelvezetével, közvetlen stílusával és szerethető karaktereivel tényleg a mai kamaszokat szólítja meg. Persze ez nem azt jelenti, hogy felnőttek ne is vegyék a kezükbe, ez a könyv mindenkinek remek választás kortól függetlenül. Fordulatos, meghökkentő és kicsit félelmetes regény, ami nálam kedvenc lett. A végén, amikor kiderült az egésznek a miértje, őszintén meglepődtem, nagyon eredeti csavar volt a befejezés. Mindenre számítottam, csak pont erre nem.

A történet ötletgazdag, remekül alkotta meg mindkét világot az írónő, és ügyesen is lavíroz a valóság és a cybertér között. Nálam telitalálat volt a görög mitológia belecsempészése is, gazdagította a sztorit.
A szereplők megalkotásában is brillírozott, legyen szó a kamaszok személyiségéről, vagy az avatárjaikról. A karakterek valóságosak voltak, többeket nagyon megkedveltem, a főszereplő, Nick rendes srác, de nálam az abszolút kedvenc Viktor volt.

Igazán ötletesnek találtam, ahogyan az írónő felépítette a könyvet: Nick a játék előtt, közben és után.  Izgalmas volt látni, hogyan változik meg a főhősünk, ahogy elkezd játszani. Azonnal a hatása alá kerül, a valóság többé nem érdekes, csak a virtuális világ eseményei izgatják, nem akar lemaradni semmiről és szinte bármit megtenne, hogy bennmaradhasson. Összemosódik a határ a létező és az Erebosbeli élete között.

" Minden egyes új nappal értéktelenebb lesz a valóságom. Hangos és rendetlen, megjósolhatatlan és fáradtságos.
Mit is tud a valóság?Éhessé tesz, szomjassá, elégedetlenné. Fájdalmat okoz, betegségekkel dobálózik, nevetséges törvényeknek engedelmeskedik. De főként: véges. Mindig halállal végződik. "

Poznanski  nagyon reálisan ábrázolja a még formálható gyerekekben végbemenő morális dilemmákat és változásokat, azt, hogy mennyire gyorsan képesek túllépni az addig betartott erkölcsi szabályokon. Kicsit ijesztő volt látni, milyen gyorsan veszítik el a kontrollt már egy kevés nyomás hatására is. 

Az írónő felhívja a figyelmet egy létező problémára, a játékfüggőségre, amely napjainkban egyre inkább terjed. Persze ha valaki szülőként olvassa, azért nem kell rögtön eltiltani a gyerkőcöket az összes játéktól, elég, ha a kezükbe nyomják az Erebost, ami jól ábrázolja a függőség fázisait, negatív hatásait, megmutatja a kamaszoknak, hogy mennyire kifordíthat valakit önmagából.

A magyar kiadás igényességét is meg kell említenem, a Pongrác kiadó nagyon masszív, keménykötésű kivitelben dobta a piacra a könyvet. Minőségi darab.

Negatívumot is említenék szívesen, ha találtam volna, de nálam abszolút kedvenc lett a könyv, betalált úgy, ahogy van. :)

A kötet egyébként 2010-ben jelent eredeti nyelven és 2011-ben  Irodalmi díjat is nyert. A bécsi születésű írónő következő műve, a Saeculum előreláthatólag 2014-ben várható magyarul szintén a Pongrác kiadó gondozásában.

A könyvet nagyon köszönöm a Pongrác kiadónak.

Értékelésem: 5/5 Kedvenc

Marie Lu: Legenda

Könyvmolyképző, 2012
304 oldal
ISBN: 9789632457031
Eredeti cím: Legend
Fordította: AncsaT

Fülszöveg:
A hajdani Los Angeles partvidékét elöntötte a tenger. Észak-Amerika két nemzetre szakadt; a Köztársaság hadban áll a Kolóniákkal. A jómódú környéken, az elithez tartozó családba született, tizenöt éves June kivételes tehetség. kötelességtudó, szenvedélyes, a haza iránt elkötelezett, nyitva áll előtte az út a Köztársaság legmagasabb katonai köreibe. A Lake Szektorban, a nyomornegyedben született, tizenöt éves Day a Köztársaság legkeresettebb bűnözője. De a szándékai korántsem olyan elítélendők, mint azt gondolnánk. Ők ketten két külön világban élnek, és talán sosem keresztezné egymást az útjuk, ám egy nap June bátyja gyilkosság áldozatává válik. Az első számú gyanúsított Day lesz. Ezzel kezdetét veszi a mindent eldöntő macska-egér játék, melyben Day kétségbeesett versenyt fut a családja életéért, miközben June elszántan igyekszik megbosszulni bátyja halálát. De az események megdöbbentő fordulatot vesznek. Rájönnek, kettejükben van valami közös, és azt is megtudják, milyen messzire hajlandó elmenni a hatalom, hogy megőrizze titkait.

Egy újabb Ya disztópia, ezúttal egy kínai születésű amerikai írónő tollából. A helyszín a jövőbeli Amerikai Köztársaság, mely háborúban áll a Kolóniákkal, a lázadókkal, akiknek a hatalom megdöntése és Amerika újraegyesítése lenne a célja. A földterület ráadásul egyre kisebb a tengerek vízszintjének emelkedése miatt.
Mindemellett a Köztársaságban állandóan felüti a fejét a Ragály is, persze csak a nyomornegyedekben, mely tizedeli a lakosságot.
Az egyik ilyen nyomornegyedben él Day, egy igazi lázadó, aki ahol  csak teheti keresztbe tesz a Köztársaságnak, mindemellett észrevétlenül óvja és támogatja családját, értük tesz mindent.  Mikor testvére beteg lesz, Day megpróbál neki ellenszert lopni, de az akció félresikerül, és ez egy lavinát indít el Day életében. Ennek következményeként ismerkedik meg June-nal, aki teljesen más világból jött, mint ő, mégis összefonódik a sorsuk.

A könyv nagyon olvasmányos, egyszerű, de azért nem primitív nyelvezettel, van benne egy kis humor, némi szerelem, egy elnyomó diktatúra. Ami hiányzik, az az eredetiség. Sajnos nem tudott újat hozni a műfajban, a disztópia-alapcsomag kellékeit vonultatta fel, és nem többet. Persze ezzel nem azt mondom, hogy rossz a könyv, mert szó sincs róla, csak semmi pluszt nem kaptam. Ettől függetlenül igazából tetszett, mert szeretem a disztópiákat, még a sablonosokat is. Fordulatos és sodró lendületű könyv, volt benne akció és izgalom bőven, ami miatt elég gyorsan ki lehet végezni.
Szerencsére mondanivalója is volt a könyvnek,  elgondolkodtató és riasztó felvetésekkel is találkozhatunk benne.

A karakterek megalkotása elég jól sikerült az írónőnek, amit külön díjazni tudtam, az June, a női főszereplő jelleme. Végre egy csaj, aki nem idegesített halálra. Erős, okos, elszánt és kemény, de képes mérlegelni, empatikus és sebezhető is tud lenni. És nem hisztériázik.
Day is nagyon szerethető figura. Lázadó, bevállalós rosszfiú, de persze a felszín alatt egy családját féltő, segítőkész, érzékeny és csupalélek srác.
Egy bajom volt velük: nem hittem el, hogy csak 15 évesek. Sokkal érettebbeknek tűntek a döntéseik és a gondolkodásuk alapján.

A könyvet izgalmasabbá teszi, hogy a két főhős szemszögéből láthatjuk az eseményeket felváltva. A nézőpontváltás határozottan jót tett a könyvnek. Az újítás a dologban, hogy a kötetben a kettőt két különböző betűtípussal nyomták, eddig ilyet még nem láttam, de nem rossz ötlet.

Egy olvasásra tökéletesen jó volt, valószínűleg a folytatást is elolvasom, kíváncsi vagyok, mit tud kihozni belőle az írónő.
A legenda izgalmas és kezdésnek nem rossz, remélem, hogy a második kötetben több egyediség lesz és kevesebb sablon.

Értékelésem: 4,5/5

Kedvenc idézet:

" Minden nap azt jelenti, hogy újabb huszonnégy órányi lehetőséged van. Minden nap azt jelenti, hogy megint megtörténhet bármi. A pillanatnak élsz, és meghalhatsz egy szempillantás alatt, ezért aztán épp elég, ha egyszerre csak egy nappal törődsz." 299. o.

Amy Kathleen Ryan- Ragyogás

Maxim kiadó, 2012
352 oldal
ISBN: 9789632612096
Fordította: Sóvágó Katalin
Eredeti cím: Glow

Fülszöveg:
Mit éreznél, ha egy olyan űrhajón születtél volna, ahol csak a szüleid és az idősebbek ismerik a Földet? Te sosem láttad, csak az általuk mesélt történetek alapján ismered, és minden vágyad, hogy megérkezzetek az új otthonotokba, arra a bolygóra, amelyet benépesíthettek.

A történet középpontjában Waverly áll, akinek az élete váratlan fordulatot vesz. A barátja, Kieran éppen megkéri a kezét, amikor a szövetséges hajójuk váratlanul megtámadja őket és elrabolja az összes nőt az űrhajóról, ahol eluralkodik a káosz. A szerelmeseket elszakítják egymástól az események, s mindkettejüknek helyt kell állnia az új és szokatlan helyzetben.

Ahhoz, hogy visszataláljanak egymáshoz és szeretteiket is megmentsék, sokat kell küzdeniük. Hamarosan arra is ráébrednek, hogy az ellenségek nem mindig kívülről érkeznek.

A Ragyogás egy trilógia első része. A kitartásról, szerelemről és árulásról szóló lebilincselő történet fenntartja az érdeklődést és kíváncsiságot az olvasóban. A második rész 2013 őszén fog megjelenni.

Amikor tavaly a Maxim előrukkolt a Dream és History válogatással, azonnal felfigyeltem a könyveikre, különösen a Ragyogás és Alice Hoffmann legújabb könyve, a Galambok őrizői keltették fel az érdeklődésemet. Azóta mindkét kötet felkerült a polcomra, és a Ragyogás elolvasása után azt kell mondjam: csak így tovább Maxim kiadó!

A történet egy olyan jövőben játszódik, melyben a Föld készletei kimerültek, az időjárás szélsőségessé vált, egyre nagyobb terület sivatagosodott el. Hogy megmentsék az emberiséget, két űrhajót indítanak el egy év különbséggel. Az Új Látóhatár és az Empyreum jelenti a jövőt, nekik kell terraformálni egy másik bolygót és lerakni egy civilizáció építőköveit. Az odavezető út nagyon hosszú, ezért a küldetés része, hogy már a hajón szülessenek gyerekek, akik majd szüleik helyébe lépve az elsők lesznek az új világban. Az az Empyreumon sikerül is, de az Új Látóhatáron valami félresiklik, és egy gyerek sem születik.

A két hajónak nem szabadna találkozni az út során, ez mégis bekövetkezik, az Új Látóhatár bevárja az Empyreumot, majd -az ott élők legnagyobb döbbenetére- megtámadják őket és elrabolják a lánygyerekeket.
Ezek között van Waverly is, aki 16 évesen a legidősebb a lányok között.
Az Empyreumon magukra maradnak a fiúk, hisz a felnőttek egy része meghalt, mások eltűntek. Egyedül kell boldogulniuk.

Azt gondoltam a fülszöveg alapján, hogy egy könnyed történetet kapok kamaszszerelemmel és néhány izgalmas jelenettel az űrben, egy szokványos YA történetet. Óriásit tévedtem és nagyon örülök neki. Ez a könyv sokkal komolyabb, mélyebb mondanivalóval bír, mint azt elsőre gondolnánk.

Amy Kathleen Ryan

Egyáltalán nem a fiatalok szerelme van a középpontban, ez inkább csak egy mellékszál. A történet inkább az emberi döntések következményeiről, árulásról, bátorságról, és a vallásos és világi nézetek szembeállításáról szól.
Komor hangulatú, nyomasztó történet, sok szenvedéssel és veszteséggel.

Az írónő- aki bár ránézésre elég fiatalnak tűnik- nagyon jól ábrázolja az emberi lélek folyamatait, mozgatórugóit. Nagyon hitelesen ábrázolja azt a  lelki folyamatot a szereplőkben, ami a megváltozott körülmények miatt alakul ki bennük. Ott van például Kieran, akit a felelősség súlya és a reménytelenség a vallás irányába fordít.

" Apám mindig azt mondta, hogy a lövészárokban nincsenek ateisták."

Minden szereplő olyan dolgokkal szembesül, amire egyáltalán nem voltak felkészülve, de nem sajnálják magukat, megpróbálják a legjobbat kihozni a helyzetből. Hoznak rossz döntéseket is, amik miatt néha a falra másznánk, de hát épp ettől ennyire emberiek és igaziak.

Igazán nem számítottam ebben a könyvben a vallás megjelenésére, arra pláne nem, hogy szembekerülnek a vallásos és a világi eszmék, emberek. Be kell vallanom, én nem vagyok hívő és mindig is úgy gondoltam, hogy sok emberből a legrosszabbat hozza ki a vallásosság. Felhatalmazva érzik magukat, hogy Isten nevében bármit megtegyenek, mondván: ez Isten terve. Ez jól látszik az Új látóhatáron is, ahol a lelki vezetőből fanatikus elnyomó lett, aki az általa kívánt cél érdekében bármilyen eszközt bevet.
Persze szó sincs arról, hogy az írónő a világi gondolkodásúakat különbnek ábrázolná, annak hibáira is rámutat.
Ami a legfurcsább, hogy valahogy egyik csoportot sem tudtam igazán hibáztatni vagy őszintén elítélni a tetteik miatt. Az adott szituációban teljesen elfogadható, sőt várható a szélsőség megjelenése. Ilyen az emberi természet.

" Nem látod, mik az emberek? Állatok. Az utolsó szálig. "

A történet szerelmi szála csak a háttérben húzódik meg, nyilván ebben erősen közrejátszik az is, hogy a kialakulófélben lévő szerelmi háromszögből kiragadják Waverlyt. Igen, sajnos ismét egy szerelmi háromszög. Azt hiszem, ez az egyetlen negatívum, amit felróhatok az írónőnek, bár egyenlőre nagyon takarékon hagyta ezt a vonalat. Seth és Kieran között-akik egy hajón maradnak - viszont ennek ellenére is nagyon elharapódzik a viszony, bár ebben más is közrejátszik.

A könyv több olyan fordulatot, eseményt is rejtett, amikre álmaimban sem számítottam, jóleső érzés volt, hogy meg tudott lepni, nem is egyszer. Emellett nagyon feszes és pörgős volt a történet, egy délután alatt olvastam ki az egészet, mert nem tudtam letenni. Nagyon jól felépített és átgondolt a regény, és ami különösen tetszett, hogy két nézőpontból láttuk az eseményeket, így igazából nem egy főszereplőnk lett, hanem kettő: Kieran és Waverly egyforma fontosak, és mindkettejük szemszögéből izgalmas volt a történet, mindkettejük lelkébe bepillantást nyerünk.

Spark- a folyatás

A kötet kívülről gyönyörű, meseszép lett a borító és a kiadás is igényes, minőségi munka.

A fülszövegben 2013 őszére ígérik a folytatást, én már nagyon várom, biztos vagyok benne, hogy a további kötetek is tartogatnak még egy-két meglepetést.

Értékelésem: 5/5

Kedvenc idézet: -

Laini Taylor- Füst és csont leánya

Kossuth kiadó, 2012
394 oldal
Eredeti cím: Daughter of Smoke and Bone
Fordította: Gálvölgyi Judit

Fülszöveg: 

Egyszer volt, hol nem volt, egyszer egy angyal meg egy ördög egymásba szeretett. A történet nem végződik jól.

A sodó erejű fantasy regénytrilógia első része egy tiltott szerelemről, egy ősi háborúról mesél és egy újjáteremtett világ reményét hirdeti.

Régóta szemeztem a könyvvel, mindig bent volt a könyvtárban, ott árválkodott a polcon. Kicsit furcsállottam, mert elég jó véleményeket olvastam róla.Legutóbb kikölcsönöztem és egyáltalán nem bántam meg. A számomra semmitmondó borító egy fantasztikusan felépített, egyedi és varázslatos világot rejtett.

A történet Prágában játszódik, a főszereplő Karou, egy 17 éves lány. Karou múltját homály fedi, nem tudja kik a szülei és azt sem tudja ő ki vagy mi. Kimérák nevelték fel( kiméra fogalma itt) egy rejtett kis zugban, ahonnan Karou kijárhatott a való világba.Számára ők jelentik a családot. Karou kettős életet él: hétköznapi életében művészeti suliba jár, de emellett titkos küldetéseket teljesít Kénkőnek, aki kiméra és apja helyett apja. Fogakat kell begyűjtenie- emberi és állati fogakat egyaránt- a világ minden tájáról. Azt nem tudja, mire jók a fogak. Egyik helyről a másikra különböző ajtókon, portálokon keresztül jut el. Ezeken az ajtókon baljós, fekete tenyérnyomok kezdenek megjelenni.
Mikor Karou Marrakeshbe utazik fogakat begyűjteni, találkozik egy szeráffal, egy angyallal, aki mindent megváltoztat, és teljesen felforgatja Karou addigi életét.

Mikor elkezdtem olvasni, csalódott voltam. Az első 60-80 oldal nagyon gyenge. Nem hittem el, hogy ez a könyv 89 %-os a molyon. Szerencsére nem adtam fel, mert a további oldalak fantasztikus, és teljesen új világot nyitottak meg előttem. Még soha nem olvastam szeráfokról és kimérákról, részbe állat, részben ember lényekről. Ez már felüdülés volt, de az írónő nemcsak ezzel tett rám nagy hatást, hanem a világ kidolgozottságával is. A könyvben rengeteget megtudunk a kiméra-szeráf háborúról, a mítoszaikról és történelmükről. Elvarázsoltak és teljesen beszippantottak ezek a részek, mindig is imádtam a mitológiával fűszerezett regényeket. Számomra ilyen egy igazi fantasy.
Volt benne egy kedvenc részem, szerintem -többek között- ezek miatt a részek miatt érdemes kézbe venni a könyvet:

"A megbánás gyermekei (részlet)
Egyszer volt, hol nem volt, még a kimérák és a szeráfok előtt létezett a nap meg a holdak. A nap eljegyezte Nitidet, a fényesebb holdat, ám a mindig merész nővére mögött bujkáló, tartózkodó Ellai gerjesztette vágyra. Egyszer meglepte, amikor a tengerben fürdött, és a magáévá tette. Ellai ellenkezett, de a nap azt gondolta, megkaphat mindent, amit akar. Ellai megszúrta, de ő elmenekült, ám a nap vércseppjei mint megannyi szikra hullott a földre, ahol szeráfokká- a tűz törvénytelen gyermekeivé változtak. És ahogyan az apjuk, ők is úgy hitték, hogy bármit megkívánhatnak és megkaphatnak.
Ellai elmesélte Nitidnek, hogy mi történt, és Nitid sírt. A két nővér kimérává, a megbánás gyermekeivé változott.
Amikor a nap ismét felkereste a nővéreket, egyikük sem fogadta el. Nitid a háta mögé tolta, és oltalmazta Ellait, bár a még mindig szikrákat vérző nap tudta, hogy Ellai nem annyira védtelen, mint amilyennek látszik.
Könyörgött Nitidnek, hogy bocsásson meg, de ő elutasította. A nap mindmáig követi a nővéreket az égen, egyre kívánja, de sosem kapja meg őket, ez a büntetése mindörökre." 352.oldal

A világ felépítésén és részletgazdagságán kívül nagyon jól kitalált szereplők is színesítik a történetet. Karou nagyon érdekes főhős, erős, okos és szerethető, de magányos is. Talán a benne lévő űrtől csak még érdekesebb számomra.
Akivat is megkedveltem, bár ő elsőre tipikus paranormál-romantikus férfikarakternek tűnik, de ahogy jobban megismerjük kettejük történetét, számomra ő is egyéniség lesz.
Aki viszont abszolút kedvenc, az Kénkő. Már a legelejétől kezdve valahogy szimpatikus volt, de a végére tényleg ő lett a legkedvesebb szereplőm.
A legjobb, hogy a mellékszereplők jelleme sem lett elnagyolva, mindenki nagyon jól ki lett találva és hitelesek, érdekesek voltak.

Prága- Károly híd

Nagyon örültem a helyszínnek is, Prága városa remek választás volt. Igazi történelmi város, macskaköves utcákkal, gótikus tornyokkal, sikátorokkal. Nagyon tetszettek a leírások, meghozta a kedvemet, hogy elutazzak Prágába, mert sajnos eddig csak képen gyönyörködtem benne.Ráadásul nem sok fantasyt olvastam, ahol egy cseh város lett volna a helyszín.

"Prága utcái olyan fantáziát képeztek, amelyet alig érintett meg a huszonegyedik század – vagy akár a huszadik, esetleg a tizenkilencedik. Alkimisták és álmodozók városa volt, középkori macskakövein gólemek, misztikusok, hódító hadseregek jártak egykor. Magas házak ragyogtak aranyvessző és kárminvörös és tojáshéjkék színekben, rokokó gipszcsipkékkel díszítve, egyforma piros tetők alatt. Barokk kupolák antik reze zöldellt lágyan, és gótikus tűtornyok nyúltak az égbe, hogy felnyársalják a bukott angyalokat. A szél mágia, hegedűk emlékét sodorta, és a macskaköves utcák úgy kanyarogtak, mint megannyi patak. Mozart-parókás banditák kamarazenét játszottak az utcasarkokon, és az ablakokból marionettek lógtak, amelyektől az egész város egyetlen, nagy bábszínháznak tetszett, láthatatlan bábosokkal a bársony mögött. Mindennek fölébe tornyosult a kastély a dombtetőn, körvonalai élesek voltak, mint a tövisek. éjszaka reflektorfényben fürdött, kísértetiesen." 31-32.o.

A könyvben egy szerelmi történet is kibontakozik, őszintén szólva én ettől féltem a leginkább. Nem rajongok a romantikus könyvekért, de itt egyáltalán nem tartottam zavarónak a dolgot. Szép és megható volt a szerelmi szál, és meglepő fordulatok is voltak benne. Amiért külön dicséret jár, hogy végre nem volt szerelmi háromszög. Manapság elég ritka az ilyen sajnos.

Összességében nagyon élvezetes olvasmány volt izgalmas fordulatokkal és meglepetésekkel. Tipikusan olyan könyv, ahol a végére áll össze minden egy kerek egésszé. Az eleje miatt le kell vonnom fél pontot, de ettől eltekintve mindenkinek ajánlom, aki szereti a fantasyt és a mitológiát. Én mindenképpen elolvasom a folytatást is, amint megjelenik.

Értékelésem: 4,5/ 5

Marissa Meyer- Cinder

Alexandra kiadó, 2012
432 oldal
Eredeti cím: Cinder
Fordította: Bujdosó István

Fülszöveg:
126 évvel a IV. világháború után emberek és kiborgok népesítik be Új Peking utcáit. A népességet halálos járvány tizedeli. Az űrből kegyetlen holdlakók figyelnek és várnak a megfelelő alkalomra… Senki sem sejti, hogy a Föld sorsa egyetlen lány kezében van… 
Cindert, a tizenhat éves kiborgot a társadalom nagy része technológiai tévedésnek tartja, mostohaanyja pedig ki nem állhatja. De a kiborglétnek is megvannak a maga előnyei: Cinder szinte mindent meg tud javítani (robotokat, lebegőjárműveket, sőt még a saját meghibásodott alkatrészeit is), ezért Új Peking legjobb műszerészének tartják. E hírnevének köszönheti azt is, hogy Kai herceg személyesen keresi fel, hogy hozza helyre meghibásodott androidját. A megbízás „nemzetbiztonsági ügy”. 
Vajon tényleg Cinder kezében van a Föld jövőjének kulcsa? Vagy a holdbéli királynőnek sikerül varázserejével és más fondorlatokkal meghódítania Kai herceget és vele az egész világot? A Holdbéli krónikák első könyve Hamupipőke klasszikus meséjét kombinálja a Terminátor és a Star Wars elemeivel. Az eredmény egy fantasztikus, magával ragadó történet.

Igazi tündérmese androidokkal, holdlakókkal és kiborgokkal. Elsőre ez így kicsit furcsának tűnhet, de én pont emiatt a furcsaság miatt vettem meg a könyvet. Imádom Hamupipőke történetét, és a többi mesét is és kíváncsi voltam, milyen lehet egy jövőbeli Hamupipőke.

Nem csalódtam, nagyon tetszett a könyv, teljesen elvarázsolt.
Minden benne volt, ami az eredeti történetben. Volt mostoha, gonosz és buta féltestvér, jóképű és kedves herceg, szegény, de jólelkű főhősnő és persze bál is.
Ezeket belehelyezte az írónő a távoli jövőbe, Új Pekingbe.
Cinder, egy kiborg (részben ember, részben robot), aki mostohájával és annak két lányával él. A gyámja gyűlöli és rosszul bánik vele, kihasználja, de Cinder ez ellen nem sokat tehet, mert a kiborgok nem számítanak teljes jogú embernek, inkább tulajdonként bánnak velük.
Cinder a történetben elismert és tehetséges műszerész, ebből tartja el családját és ennek köszönhetően ismerkedik meg Kai herceggel. Ezzel a találkozással indul el az igazi tündérmese. Izgalmas és kalandos történet kerekedik nemzetközi konfliktussal, elveszett hercegnővel, és egy halálos kórral. A történetnek ad egy kis pluszt a Cinder múltját övező homály is.

Szeretem, mikor elővesznek egy régi klasszikust, leporolják és egy modern és merész történetet kreálnak belőle. Szerintem a Cinder erre tökéletes példa. Nagyon jól ötvözte a régit és az újat az írónő, én máris Holdbéli krónikák rajongó lettem.
Meyer a részletekre is odafigyelt. Például nézzük meg, mivel érkezik Hamupipőke a bálba: tökhintóval. És Cinder? Egy narancssárga veterán autóval. Nagyon ötletes.
A szereplők nagyon jól ki lettek találva, teljesen bele tudtam élni magam a történetbe és együtt tudtam érezni Cinderrel és időnként Kai herceggel is. Cinder nagyon szimpatikus hősnő, nem egy önmagát sajnáló, sebeit nyalogató tehetetlen kislány. Kemény, szemtelen és talpraesett, de persze emellett sebezhető és bájos is. Ráadásul ő az első főhősnő,aki olajfoltos estélyiben érkezik a bálra. :)
(Egyvalamit azért irigyelek tőle: azt a kis szenzort, ami jelez neki, ha valaki hazudik. Hasznos lenne...)
Amitől egy kicsit féltem, hogy túl sok lesz a romantika, de ebben is pozitívan csalódtam. Nagyon szolid és visszafogott volt a szerelmi szál, egyáltalán nem volt túl sok.

A sztori természetesen kicsit sötétebb és komorabb volt, mint az eredeti mese, például volt egy-két nagyon borzasztó és szomorú leírás a pestis pusztításáról és a tét is komolyabb, mint Cinder vagy Kai herceg boldogsága. Több millió ember élete és jövője múlik a döntésükön,  és ettől talán még jobban tetszett.

A könyv vége nagyon meglepett. Arra számítottam, hogy mivel ez egy Hamupipőke átdolgozás, tudom , mi lesz a vége. Hát tévedtem, és nagyon csodálkoztam, hogy már csak 2 oldal és még sehol a happy end. A vége függőben maradt és így még jobban várom a folytatást.
 Nagyon élveztem ezt a könyvet, igazán egyedi és ötletes volt. Ez az írónő első könyve és szerintem ennél jobban nem is kezdhette volna el a karrierjét.

Értékelésem: 5/5 

A Cinder folytatása a Scarlet lesz (külföldi megjelenés: 2013 február), amiben Cinder kaladjai folytatódnak, de bekerül a képbe Scarlet, aki Piroska ultramodern megfelelője, és eltűnt nagymamája után nyomoz Wolf, az utcai harcos segítségével.
Ezeket még két kötet követi, a Cress Aranyhaj, a Winter pedig Hófehérke történetét porolja le.

Simone Elkeles: Perfect Chemistry- Tökéletes kémia

Könyvmolyképző, 2011
412 oldal
Eredeti cím: Perfect chemistry
Fordította: Neset Adrienn

Fülszöveg:
Chicagó külvárosában, a Fairfield gimiben mindenki tudja, hogy a kerület északi és déli negyedeiben élők között kibékíthetetlen ellentétek húzódnak. Így amikor a pomponlányok csapatkapitánya, Brittany Ellis mellé Alex Fuentest, egy helyi bűnbanda tagját osztják be tanulópárnak kémiaórán, az eredmény borítékolható: ezek ketten robbanékony egyveleget képeznek. 
A fiatalok egyike sem számol azonban egy meglepő kémiai reakcióval: a szerelemmel. 
Vajon sikerül-e legyőzniük saját előítéleteiket és családjuk, barátaik ellenszenvét a másik iránt? Sikerülhet-e a látszólag lehetetlen?

"– Ellis kisasszony? Ön következik. Mutassa be Alexet az osztálynak! 
– Ez itt Alejandro Fuentes. Ezen a nyáron, amikor éppen nem utcasarkokon lődörgött ártatlan 
embereket zaklatva, a város börtöneiben turnézott. Gondolom, mindenki érti, hogy mit akarok ezzel mondani. Van azonban egy titkos vágya, amit senki sem sejt róla… A titkos vágya… A titkos vágya az, hogy főiskolára mehessen, és kémiatanár legyen, mint ön, Mrs. Peterson. 
Brittany diadalmas mosolyt villant felém, azt gondolja, hogy ezt a kört megnyerte. Azt te csak hiszed, gringa! 
– Ő Brittany Ellis – mondom a szemek kereszttüzében. – Ezen a nyáron elment a bevásárlóközpontba, és új ruhákat vett, hogy felturbózza a ruhatárát, és apuci pénzén felkeresett egy plasztikai sebészt is, hogy felturbózza… izé… amit fel kell. Az ő titkos vágya pedig az, hogy egy mexicanóval randizhasson az érettségi előtt."

A játszma elkezdődött.

Először is leszögezném, hogy nem rajongok a romantikus történetekért. Ha van a könyvben némi fantasy, akkor elmegy, de a csak romantikusok nem igazán az én műfajom.
Ez a könyv tipikus romantikus történet, tele klisékkel. Szegény mexikói fiú, aki természetesen benne van egy bandában, gazdag fehér lány, aki természetesen pompon lány és látszólag tökéletes. Mindenki tudja, mi lesz a történet vége, tökéletesen kiszámítható.
Ezek után nehéz bevallani, de nagyon tetszett. Nem tudom, hogy sikerült ezt az írónak elérnie, de nem tudtam letenni. Végig izgultam és úgy olvastam, mintha nem is sejteném, mi lesz a vége.

Tetszett, hogy az első ránézésre tipikus szereplőket érdekessé tudta tenni az írónő. Alexet nagyon bírtam, dögös, igazi rosszfiú, aki ha jobban megismerjük, egy nagyon rendes és érzőszívű srác, csak a bandával kapcsolatos dolgoknál sokszor dühítő volt a viselkedése (bár sajnos tényleg valami hasonló a helyzet egy igazi bandákban is).

Brittany-nek már a neve is tipikus, egy csini szőke, aki mindig tökéletes, a pomponcsapat kapitánya, a pasija pedig természetesen a focicsapat kapitánya.
Aztán ha a maszk mögé nézünk, kiderül, hogy ő sem tökéletes, nem is olyan buta, mint első ránézésre, nem egy elkényeztetett  barbi,aki mindent megkap, az ő családjában is vannak problémák. Szegény lányban olyan szintű megfelelési kényszer van, hogy a saját vágyait is háttérbe szorítja.

A két fiatal között óriási a társadalmi különbség, senki nem nézi jó szemmel a kibontakozó kapcsolatot kettejük között. Mindkettőjüktől mást várnak, a fehér gazdagok nem szoktak keveredni a mexikói bandatagokkal, Alex és Brittany mégis egymás mellett köt ki  az akadályok és nehézségek ellenére (gondolom ezzel nem lőttem le a poént).

Szóval imádtam az egészet, a szereplők nagyon jók, az írónő stílusa lendületes és magával ragadó, a történet tipikus, de mégis szerethető és izgalmas. Várom a folytatást.

Értékelésem: 5/5

Következő rész:

Scott Westerfeld: Csúfok-Szépek- Különlegesek

Szinte egymás után olvastam a három kötetet, ezért egy bejegyzésben foglalnám össze a benyomásaimat a könyvekről.

1. kötet- Csúfok

Fülszöveg:

Mindenki olyan gyönyörű lesz, mint egy szupermodell. Mi baj lehet ezzel? Tallynek hamarosan itt a tizenhatodik születésnapja, amit már alig vár. Nem a jogosítvány miatt, hanem azért, hogy széppé változhasson. Tally világában a tizenhatodik születésnap egy olyan műtétet jelent, ami az embert taszító csúfból lélegzetelállítóan vonzó széppé változtatja, aki azonnal egy olyan high-tech paradicsomba kerül, ahol nincs más dolga, mint igazán jól szórakozni. Tally új barátnője Shay azonban nem biztos benne, hogy széppé akar válni. Szívesebben tenné kockára az életét odakint. Amikor Shay megszökik, Tally megismeri a szépek világának egy teljesen új oldalát, ami nem valami szép. A hatóságok az elképzelhető legrosszabb ajánlatot teszik Tallynek: találja meg barátnőjét és adja a kezükre, máskülönben sosem változhat széppé. Választása örökre megváltoztatja az életét. Egy új, rabulejtő tetralógia első kötete.

2. kötet- Szépek

Fülszöveg: 

Gyönyörű. Közkedvelt. Tökéletes. Tökéletesen mű. 

Tally végre szép lett. A tökéletesnél is jobban néz ki, ruhái őrületesek, a fiúja észvesztő, s ő a társaság központja. Éppen ez az amire vágyott. 

De a sok szórakozás – az állandó bulik, a high-tech luxus, a teljes szabadság – sem palástolja, hogy valami nincs rendjén.Valami fontos.Ekkor üzenet érkezik Tally csúf múltjából. Miután elolvasta, emlékezni kezd arra, hogy mi is a baj a szép élettel, s vége a mulatságnak. 

Választania kell: vagy azért küzd, hogy elfelejtse amit tud, vagy pedig az életéért, mivel a hatóságok nem hagynak életben senkit, aki ilyen információ birtokában van.

3. kötet- Különlegesek

Fülszöveg: 

A Különleges Körülmények Ügyosztálya: ezektől a szavaktól Tallyt taszító, lázadó csúf napjai óta kiveri a víz. Régen a Különlegesek csupán fenyegető szóbeszédként léteztek, félelmetesen szépet, veszélyesen erőset, és lélegzetelállítóan gyorsat is jelentve. 

Egy hétköznapi Szép leélheti az életét úgy, hogy soha nem találkozik Különlegessel. 

Tally azonban sosem volt hétköznapi. 

Most pedig egyik napról a másikra maga is közéjük tartozik: feltuningolt harci gépezet, melynek célja, hogy a Csúfok nyugton, a Szépek pedig bután maradjanak. Az erő, a sebesség, és gondolkodásának gyorsasága és tisztasága jobb érzés, mint bármi, amire Tally vissza tud emlékezni. Általában. 

Azonban szívének egy aprócska csücske még mindig emlékszik valami többre. Ezt mégis könnyű elhessegetni, amíg Tallynek fel nem ajánlják a feladatot, hogy irtsa ki véglegesen Újfüstös lázadóit. Végül nincs más választása: hallgatni kénytelen arra az apró, halk szívdobbanásra, vagy véghezvinni a feladatot, melyre beprogramozták. 

Akárhogy dönt is, Tally világa soha többé nem lesz már a régi.

Nagyon érdekes világot álmodott meg az író, ötletes, egyedi és a változatosság kedvéért egy férfi író tollából született műről van szó.
 Egy elképzelt jövő, ahol béke van, mindenki boldog, az embereknek megvan mindene, mindenki szép és egészséges, a fiataloknak nincs más dolguk, csak bulizni. A 16. szülinap a fordulópont mindenki életében, ekkor végzik el a csúf tiniken a szépítő műtétet és átkerülnek a folyó másik oldalára, bulitornyok és tökéletes társaik közé.Mindenki várja, hisz ki ne akarna szép és tökéletes lenni, állandóan bulizni a barátokkal?

A három könyvben kiderül, hogy ez a világ sem tökéletes, és a békéért komoly árat fizetnek az emberek. 

Nem szeretném leírni, hogy miről szólnak a könyvek, a fülszövegekből úgy is megismerhetjük a történetek vázát.
A történet egyáltalán nem tipikus, és annak ellenére, hogy nyelvezetén érződik, hogy ifjúsági irodalom, érdekes és komoly kérdéseket is felvet az író. Mennyit érdemes áldozni a békéért? Mit engedhet meg magának a kormány a szebb jövő érdekében? Megfoszthatók-e az embereket a szabad akaratuktól? 

Azt mindenképpen leírnám, hogy én nem szeretnék egy ilyen jövőben élni, a hideg rázott az egésztől. A műtéttől, az azonosító gyűrűktől, az intelligens épületektől, attól, hogy mindenki boldog és gyönyörű, legalábbis látszólag. Félelmetes, bár azt értem, miért gondolta a kormány, hogy valamit tenni kell az emberekkel a föld és a béke érdekében, de egy kicsit túlzásba estek szerintem. Mindenesetre elgondolkodtató a sztori. 

A szereplők érdekesek voltak, Tally, a főszereplő különösen, jó sok változáson ment keresztül a három kötetben, érdekes volt látni az átalakulásait. Egészen megkedveltem, tetszett a kitartása és hogy ő végig jót akart a barátainak, még ha ez időnként nem úgy sült el, ahogy tervezte.

A kedvencem még sem ő lett, számomra David és Zane volt a befutó. Bátrak, áldozatkészek és szerethetőek. 

Aki végig irritált az Shay volt, legtöbbször azt kívántam, valaki csapja már le egy légdeszkával vagy valamivel. Nem tudtam megkedvelni egy kicsit sem.

Annak örülök, hogy a szerelem-vonal nem volt túl sok és nyálas, a Ya könyveknél sűrűn előfordul, hogy indokolatlanul is beleerőltetnek egy szerelmi szálat, de itt ezt nem éreztem.

A három kötet közül a második tetszett a legjobban, talán ez volt a legizgalmasabb és magával ragadóbb számomra. Úgy tudom, lesz még folytatása, mindenképpen el fogom olvasni, kíváncsi vagyok, mit tud még kihozni a történetből az író.

Én bátran ajánlom az idősebbeknek is annak ellenére, hogy ifjúsági sorozatról van szó. Számomra abszolút élvezhető volt, jól el tudtam merülni ebben a világban és elég gyorsan kiolvastam, nagyon olvasmányos és pörgős.

Értékelésem: 

1. kötet - 4,5/5

2. kötet - 5 /5

3. kötet 4,5/5