Ernest Cline- Ready Player One

Agave kiadó, 2012
512 oldal
ISBN: 9786155272011
Fordította: Roboz Gábor
Eredeti cím: Ready Player One

Fülszöveg:
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

2044-et írunk, és a valóság elég ronda egy hely.

Az emberiség nagy részéhez hasonlóan a gimnazista Wade Watts is azt a kiutat látja zord környezetéből, hogy bejelentkezik az OASIS-ba, a világméretű virtuális utópiába, ahol az avatárján keresztül mindenki szabadon tanulhat, dolgozhat, és szórakozhat. Ugyancsak az emberiség nagy részéhez hasonlóan Wade is arról álmodozik, hogy ő találja meg elsőként a virtuális világ elrejtett kincsét. A szimuláció tervezőjeként ismert James Halliday ugyanis ördögi feladványt hagyott maga után, amelynek leggyorsabb megfejtője szédületes vagyonra és hatalomra tehet szert.

A Halliday által kifundált feladatok sikeres teljesítéséhez a popkultúra megszállott ismeretére van szükség, Wade pedig éppúgy otthon van a Gyalog galoppban, mint a Pac-Manben, a Rush életművében vagy az animékben. Amikor a tizennyolc éves srác hosszú évek kitartó munkája után megoldja az első feladványt, hirtelen a figyelem középpontjába kerül, és ez életveszélybe sodorja. Egyes játékosok ugyanis még a gyilkosságig is hajlandóak elmenni a mesés nyeremény megszerzéséért.

Nem tudtam elképzelni, hogy ez a könyv nekem tetszhet. Nem vagyok kocka,  a számítógépes-, és szerepjátéktudásom pedig majdnem egyenlő a nullával. Ezek ellenére rettenetesen piszkálta a fantáziám és amikor a molyon több "nemkocka" is pozitív értékelést írt a könyvről, úgy döntöttem, megpróbálkozom vele én is. Jelentem, nem bántam meg, óriási pozitív csalódás volt.

Rakások- sepiawolf.deviantart.com

A történet 2044-ben játszódik, a gazdaság romokban, a munkanélküliség és a szegénység óriási méreteket öltött, a jövő kilátástalan. Ebből a világból szinte mindenki az OASIS-ba menekül, egy virtuális térbe, ahol az  avatárján keresztül bárki tanulhat, pénzt kereshet, ismerkedhet, ráadásul a személyazonossága rejtve marad. Itt mindenki az lehet, aki lenni akar.

" Egy varázslatos hely, ahol minden lehetséges."

Az OASIS-ban több ezer különböző bolygó létezik egy hatalmas virtuális űrben, melyekre a felhasználók elutazhatnak. Vannak bolygók, melyeken mágiát használhatnak, van bolygó a középiskolai tanulóknak, de még Középfölde vagy a Korongvilág hiteles mását is megalkották itt.

Az OASIS létrejöttével az embereknek mind inkább ez lett a valóság.

" Emberek milliárdjai dolgoztak és játszottak az OASIS-ban nap mint nap. Néhányan úgy ismerkedtek meg, szerettek egymásba és házasodtak össze, hogy egyszer sem tartózkodtak ugyanazon a földrészen. Az emberek valódi személyisége és avatárja közötti határvonal lassan elmosódott."

Forrás: www.atariforce.free.fr 

Az OASIS mesteri megalkotója James Halliday, egy igazi 80-as évek popkultúra-rajongó kocka. Halála előtt elrejtett a játékban egy sor feladványt, melyeknek megfejtője/megtalálója végül elnyeri Halliday óriási vagyonát és posztját az OASIS-ban.
A verseny milliókat mozgatott meg, mindenki elkezdett kutatni nyomok után. Többek között az IOI nevű vállalat is több ezer emberével; mindenképpen meg akarták nyerni a játékot, hogy az OASIS-t megkaparintsák és havidíjassá tegyék.

" ...az OASIS nyílt forráskódú utópiából vállalati irányítás alatt álló disztópia lesz, túl drága vidámpark tehetős elitistáknak."

Persze a feladványok nem voltak egyszerűek, megfejtésükhöz lényegében mindent ismerni kellett, amiért Halliday rajongott.
Évek teltek el anélkül, hogy bárki is talált volna valamit, egyre többen feladták a keresést. Egészen addig, míg Wade (alias Perzival) meg nem találta az első kulcsot. Ezzel a keresés újra megindult és most már a hajsza is, hogy vajon ki találja meg leghamarabb a következő, majd a legvégső kulcsot/kaput, végül a Húsvéti tojást. A keresés ezen a szinten már veszélyessé vált.

A könyv teljesen magába szippantott, az OASIS hihetetlenül izgalmas és végtelen világa olyan tökéletesen lett kitalálva, hogy még nekem is kedvem lett volna elkalandozni benne annak ellenére, hogy soha életemben nem vonzottak a szimulációk és a számítógépes játékok.

Ernest Cline
Kép forrása: www.wired.com

Az író nagyon hihetően festi le az általa  megálmodott világot, minden lényeges részletre kitér, sok izgalmas háttérinfót oszt meg az olvasóval, ami miatt teljesen valóságosnak tűnik ez a virtuális birodalom. Nem csoda, hogy ebben az elképzelt jövőben mindenki ide menekül a komor valóság elől, hiszen az OASIS a csodák tárháza, itt minden lehetséges, minden sokszínű és eleven.

Ernest Cline a regényén keresztül mutatja meg a mai társadalmi problémákat is, hiszen ha jobban belegondolunk, egy hasonló jövő felé tartunk mi is. Pusztítjuk a környezetünket, élhetetlenné tesszük a való világot, ráadásul egyre inkább függünk az internettől. Már lehet vásárolni, dolgozni, ismerkedni, tanulni a neten, és rengetegen ki is használják a lehetőségeket. Ha megnézzük a most felnövő generációkat, azt látjuk, hogy a társasági életük nagy részét a közösségi oldalakon és online játékokkal töltik, egyre jobban elszigetelődnek egymástól a valóságban. Itt van a könyvben Wade, a tökéletes példa: a virtuális világban töltötte e gyerekkorát, ott voltak barátai, számára az OASIS volt a valóság, és mikor kilépett, azt érezte idegennek és én is így éreztem olvasás közben.

" Egyszobás lakásom zordan világító fénycsövei alatt állva szembe kellett néznem a igazsággal. A valódi életben nem voltam más, mint egy antiszociális remete. Egy kívülálló. Egy sápadt bőrű, popkultúra-megszállott kocka. Egy agorafóbiás otthonülő, igazi barátok, családtagok és valódi emberi kapcsolatok nélkül. Csak egy újabb szomorú, elveszett, magányos lélek, aki egy bálványozott számítógépes játékra pazarolja az életét. "

A könyv egyébként nagyon dinamikus, pörögnek az események, folyamatosan fenn tudta tartani a figyelmemet és élveztem, hogy legalább úgy izgultam végig a nyomok keresését, mintha egy nyest lettem volna a sok közül. Nagyon jó ötlet volt, hogy a főhősnek nemcsak a rejtvényeken kellett átrágnia magát és egyszerűen követni a nyomokat, hanem szembekerült egy elnyomó szellemiségű ellenséggel is. Bár nem új ötlet, azért nagyon jól működött a történetben.

A szereplők szerethetőek voltak, és emberiek, nem lettek tökéletesen és minden részletet kimerítően kidolgozva, de szerintem nem is volt rá szükség, én Wade karakterét enélkül is megkedveltem.

Forrás: www.halfpress.com 

A könyv amellett, hogy egy zseniális regény, igazi tisztelgés is a 80-as évek popkultúrája előtt. Hemzseg az adott időszakra vonatkozó utalásoktól, az író megemlíti a legjelentősebb írókat, zenéket, filmeket, játékokat a 80-as évekből a Star Warstól a Pac Man-en át egészen a Duran Duranig. Teljesen nosztalgikus hangulatom lett  a Sólyomasszony, a Legenda, a Vissza a jövőbe vagy a Gyalog galopp említésekor. Én, mint a 80-as, 90-es évek gyermeke ezeken nőttem fel, és a mai napig imádom a kor zenéit, filmjeit.
(Csináltam is egy Youtube lejátszási listát a könyvben említett zenékkel, akit érdekel, az katt ide!)
Szerintem ha nem ismerném ezeket, akkor is élveztem volna a könyvet és talán el is kezdtem volna érdeklődni a 80-as évek iránt, annyira ragadós az író lelkesedése és rajongása.

Nagyon örülök, hogy végül bevállaltam ezt a könyvet, kár lett volna kihagyni, igazi élmény volt olvasni. Kockáknak kötelező, de a többiek se ijedjenek meg tőle, én bátran ajánlom mindenkinek.

Értékelésem: 5/5

Kedvenc idézet:

" Onnan tudod, hogy teljesen tönkrevágtad az életedet, hogy az egész világod egy szarkupaccá válik, és az egyetlen személy, aki szóba áll veled, a számítógépes rendszered mesterséges intelligenciája." 325. o.

Itó Projekt- Harmónia

Ad Astra kiadó, 2012
308 oldal
Fordította: Mayer Ingrid, Oroszlány Balázs
Eredeti cím:   ハーモニー (Harmony)

Fülszöveg:
Ebben a jövőben az egyén teste közös tulajdon. Légy egészséges! Légy boldog! Akkor is, ha nem akarod. 
Utópia végre megvalósult, hála az orvosi nanotechnológiának és a társadalmi jólétet szabályozó törvényeknek. A rendszer azonban, amely az állampolgárok egészségét hivatott őrizni, ellenük fordul. Az egész emberiség egy titokzatos elme túszává válik. 
Kirie Tuan, a diktatórikus jóindulat ellen egykor öngyilkossági kísérlettel lázadó lányt a múltja kísérti, miközben az Egészségügyi Világszervezet tagjaként versenyt fut az idővel, hogy megmentse világát. 
Te mit adnál meg azért, hogy harmóniában élhess magaddal?

Ismét egy könyv, ami teljesen lesokkolt.
Adott egy olyan társadalom, amely- a múltban történt atomháborúk, vérengzések, a Nagy katasztrófa után -az emberiség fennmaradása érdekében radikális eszközöket vetett be.

" {...} Ezen egészséget fenyegető veszélyek láttán a világ a kormányok vezette kapitalista fogyasztói társadalom helyett a tagjai egészségét mindenek fölé helyező ökormány-alapú jóléti gyógytársadalmi rendszerekre állt át."

 Minden emberbe egy Watchme nevű rendszert telepítettek, mely felügyeli a testet, jelzéseket küld, mértékletességre int. Mindenki maradéktalanul egészséges, nincs rák, az emberek sokáig élnek.Nincs alkohol, nincs nikotin, nincsenek drogok, zsíros ételek.

"Ezáltal az emberiség győzedelmeskedett a saját szervezetén."

 Emellett minden olyan képi, hang-, és egyéb forrásanyagot, mely sokkoló, erőszakos vagy valamilyen módon felborzolja a kedélyeket, eltöröltek. A külső ingereket bizonyos korlátok közé szorították. Az emberekbe belenevelik, hogy az egészség az első, hogy szeresd és segítsd embertársaidat, hogy légy mindig kedves, ha mást érzel, fojtsd magadba. Az emberek szó szerint megfojtják egymást az empatikusságukkal és a szeretetükkel.
Ha ez még nem lenne elég, a magánügy, mint olyan, már csak a szexuális dolgokra korlátozódik, minden más közszemlére van téve.

" A mi világunkban mindenen rajta volt a felhasználók értékelése.
És minden emberen a társadalmi értékpont nevű csillagok. {...} Kirie Tuan négycsillagos, Reikadó Cían három."

Ez akár jónak is tűnhet a mai helyzethez képest, ahol sok a gyűlölet, az erőszak, a betegség. Valami mégsem működik. Ez a jövő mégsem tökéletes. Sokan érzik úgy, hogy túl sok korlátot állított fel az emberiség saját magának, már nincs uralmuk a saját testük felett, az már a köz tulajdona, nem az egyéné.
Erre is van persze megoldás, csak kérdés, hogy mekkora árat érdemes fizetni a tökéletes világért.

Itó Projekt a legborzalmasabb jövőképet festette le, amit én el tudok képzelni. Már a gondolat is elborzaszt, hogy nem ehetek, mondhatok, olvashatok, nézhetek azt, amit akarok, hogy csak a mértékletesség létezik, hogy a társadalom előbbre való, mint az egyén.
És ami a legsokkolóbb volt, hogy a tökéletes világhoz, a harmóniához végül milyen áron jutottak el.
Spoiler (Ha el akarod olvasni, jelöld ki! )
Eddig mindig azt gondoltam, hogy a jövőben azzal fogják kiiktatni az emberi lét gyengeségeit, hogy a tudatot feltöltik valamiféle virtuális világba, és a testünkre nem lesz szükség.
Ebben a könyvben pont az ellenkezője valósul meg. A tudat nélkül, az Én nélkül lesz a világ tökéletes és boldog. 

" A tökéletes ember számára a lélek, mint olyan- fölösleges."

Spoiler vége

Több kérdést is felvet ez a könyv. Mennyit érdemes áldozni saját magunkból a közjó érdekében? Mi is az a szabad akarat, lélek? Szükség van ezekre vagy csak akadályoznak minket a tökéletességhez vezető úton?

Gondolatébresztő olvasmány volt, az biztos. Többször is szünetet tartottam, miközben olvastam, olyan sűrű és nehéz volt az, amit be kellett fogadnia az agyamnak. Egyébként írnom is kifejezetten nehéz róla.
 Annyira borzasztó és kilátástalan volt ez a jövőkép,és a könyv hangulata, írásmódja erre csak ráerősített. Feszes, nyomasztó, kétségbeejtő volt minden sora. A beiktatott etml sorok valahogy még inkább növelték bennem ezt az érzést.
Nagyon ellentmondásos gondolatokkal van tele a könyv, talán ezért is olyan nehéz feldolgozni. Létrejöhet a tökéletes társadalom az emberek érdekében, ha ehhez pont azt kellene kiiktatni, amitől ember az ember? 
Lehet tökéletes harmónia. De ha nincs egyéni érdek, nincs tudat, akkor ez nemcsak egy jól működő gépezet, ami nem hibázik, nem halad semerre, stagnál, hisz nincs motiválóerő? Így van értelme a harmóniának?

René Magritte- Golconde 1953.

"<panic>
Ugyanolyanok. Egytől egyig.
{...}
<\panic>"

Mindenesetre én ragaszkodom a lelkemhez, az Énemhez, a szabad akaratomhoz. Talán önző vagyok, de szerintem az életnek semmi értelme, ha nem fejezheted ki önmagad, ha nem lehetsz egyedi és megismételhetetlen, ha nem érnek intenzív ingerek, ha nem fejlődhetsz, változhatsz, hibázhatsz.
A tökéletesség nem egy normális állapot, az ember pont attól ember, hogy nem tökéletes és hogy mindenki más és más.

Összefoglalva a könyv zseniális, tele mély gondolatokkal, igazi disztópia a legjobb fajtából, de nem könnyű olvasmány. Az is előny, ha bírjuk a filozófiai eszmefuttatásokat, mert ebben a könyvben az is akad bőven.
Szeretnék még olvasni Itó Projekttől, halála előtt megjelent még két könyve ezen kívül, biztos azok is nagyon jók.

Értékelésem: 5/5

Raana Raas- Csodaidők 3-4.

Csodaidők 3.- Árulás
Shremeya kiadó, 2009
406 oldal


Fülszöveg:
Az Alfa elfoglalása utáni pár év tűzszünet lehetőséget adott arra, hogy hőseink – amennyire lehet – rendezzék az életüket. Judy, aki régi nevén rejtőzött el, a CSU-1-en tanul, Giin a szabad államok kormányaiba beépült SE-tagokra vadászik, Yaan pedig két kislányát neveli a feleségével. A háború azonban újra fellángol, és hamarosan mindhárman a csatatéren találják magukat, ráadásul nem is mindig az egymással szembenéző seregek soraiban.

A háború alakulását a háttérben zajló árulások legalább annyira befolyásolják, mint maga a harc, de a politikai színtér mellett a Raas családnak szembe kell néznie saját árulóival is, és van, akit végül azok árulnak el, akikre az életét is rábízta volna.

Csodaidők 4.- Hazatérők
Shremeya, 2010
404 oldal

Fülszöveg:
Yaan bebörtönzése után a Csillagunió hódításai megrekedtek ugyan, a küzdelmeknek azonban még nincs vége. Judy megtudja, hogy fia súlyos beteg, és kétségbeesetten veti magát a gyógymód megtalálását célzó kutatásba, mely végül messzebb sodorja otthonától, mint valaha álmodta volna. Az Oderut hosszas habozás után belép a háborúba, fővezérnek Giint szeretnék megnyerni, ő azonban felesége betegsége miatt nem akar közügyekkel foglalkozni. Amikor végül újra fellángolnak a harcok, Yaannak ismét szembe kell néznie az övéivel – de saját magával is számot kell vetnie.

Spoilermentes
Most, hogy végeztem a sorozattal, azt hiszem bátram kijelenthetem, hogy az egyik legjobban megírt családregény/sci-fi, amit valaha olvastam.
A harmadik és negyedik kötet volt a két kedvencem. Mindkét kötet hihetetlenül izgalmas és sodró lendületű volt, sírtam, nevettem, dühöngtem és csodálkoztam az olvasásuk közben, néha mindezt egyszerre. Le a kalappal az írónő előtt, végig fordulatos volt, most egyáltalán nem éreztem hullámzónak, minden sora tökéletes.
Mindezek mellett nagyon komplex és bonyolult az egész, minden tekintetben, és páratlan részletességgel van kidolgozva. A világ, ahol játszódik, a Raas család, a vallás annyira hiteles, hogy szinte már elhittem, hogy létezik az Alfa, a Nies, a családtagok.


Fantasztikus jellemrajzok vannak a könyvben, akik - és ettől igazán mesteri- még az utolsó két kötetben is fejlődnek, változnak. Nagyon megszerettem több szereplőt is, Yaan/Paul a végére igazán belopta magát a szívembe, de Judy és Giin is nagy kedvenceim voltak.

Mindkét könyvben olyan fordulatok és meglepő történések voltak, hogy sokszor leesett az állam. A hazatérők végére is sikerült olyan csavarokat bevinni, hogy el sem hittem, még a legvégén is meglepődtem többször is.De végül minden szál el lett varrva.

Úgy gondolom, hogy ez egy remek sci-fi, egy nagyon izgalmas és néha tragikus családregény, de emellett egy zseniális társadalomkritika is. Tükröt tart elénk és elgondolkodtat.

A bejegyzés talán kissé ömlengősre sikeredett, de most így érzek, rosszat nem tudok írni a könyvekről, nagy rajongójuk lettem.

Értékelésem: mindkét kötet 5**, kedvenc

Bejegyzések az előző kötetekről: 
http://mangaolvas.blogspot.hu/2012/08/raana-raas-csodaidok-1-az-ogfak-vorose.html
http://mangaolvas.blogspot.hu/2012/09/raana-raas-csodaidok-2-kiszakadtak.html

Raana Raas- Csodaidők 1.- Az ogfák vöröse

Animus Kiadó, 2006
452 oldal

Fülszöveg:
A Csodaidők világa különös, futurisztikus, gazdag fantáziával megalkotott világ. Sem rosszabb, sem jobb, mint a miénk, csak éppen más. Amikor azonban átlépsz ebbe a világba, ahol már több bolygón él az emberiség, mégsem csak álmélkodni fogsz, sok mindent ismerősnek is találsz. Mi még ugyan nem utazunk naprendszerek között, nem lépdelünk narancsszín gyepen vörös levelű fák árnyékában, nem ismerjük a háromdimenziós sakkot vagy a holokapcsolat döbbenetes lehetőségeit, de jól értjük az árvaházban növekvő Judy vágyait, a zsarnoki apa ellen lázadó Yaan indulatát, s Giin, a tekintélyes közösségi és szellemi vezető vívódásait. És ismerősök a családi erőterek is, ismerős a hagyományőrzés fészekmelege, a fiatalok forrófejűsége, a nagypolitika boszorkánykonyhája – vagy éppen a terrorizmus. A Csodaidők nagyregény; egy családé is, egy világé is. Észrevétlenül ragad magával ez a világ sodró erejű cselekményével, fantasztikus lüktetésével.

"Emberek vagyunk mi mindannyian, még ha más nyelvet beszélünk is, más módon akarunk is boldogok lenni."

Féltem ettől a könyvtől, féltem, hogy nem fog lekötni, hogy túl távoli a jövő, amiben játszódik, hogy nem fog érdekelni az egész űrbéli világ. Tévedtem. Ez a könyv hihetetlenül jól van felépítve, nagyon izgalmas és a világ, amelyben játszódik egyedi és ötletes.

Nagyon tetszett, hogy nem egy ember szemszögéből láthattam az eseményeket, hanem három teljesen más ember szemén keresztül.
Judyt és Giint nagyon megkedveltem, Judynak nagyon becsülendő a kitartása és az ereje, amivel tartotta magát az intézetekben, később pedig az odaadása és az alázata.
Giin nagyon jó ember, olyan, akire fel lehet nézni, emberséges és becsületes.
Yaant-az idősebbet és a fiát egyaránt- ki nem állhattam. Az apa-Yaan zsarnokoskodó, kegyetlen és kicsinyes, a fiatalabb pedig -bár szép, hogy vannak elvei és vágyik a szabadságra- buta és irányítható, és undorító, hogy nemcsak hátat fordított a családjának, de egyenesen ellenük tevékenykedik.

Nagyon jó ötletnek tartom a niesiek nagycsaládját, tisztára, mint az olaszoknál, ahol több generáció él egy fedél alatt (bár én nem hiszem, hogy sokáig el bírnám viselni pl. nagyapámat).
Az írónő nagyon nagy fantáziával van megáldva, saját nyelvet talált ki, egy világot szokásokkal, vallással, mindennel együtt. Kicsit úgy éreztem magam, mint a Gyűrűk ura olvasása közben: szinte már elhittem, hogy ez a világ létezik valahol.

Amiért külön plusz pont jár, hogy nem volt benne nyáladzás és erőltetett szerelmi szál. Sajnos mostanság a legtöbb könyvbe bele próbálnak erőszakolni egy kis romantikát, pedig nem mindenhol van rá igény és szükség.

Családregény, kalandregény, scifi egy könyvben,  és szerintem ez nem ifjúsági, hanem felnőttirodalom.
A távoli jövő nem is áll olyan távol a mi világunktól, a társadalmi problémák hasonlóak, az emberek ott is ugyanolyan gondokkal küzdenek, mint mi.Vallás, család, hagyományok, eltaszított gyerekek, kiszakadtak... komoly témák ezek, és az írónő jól beleszőtte a történetbe ezeket a valós gondokat rámutatva ezzel talán a saját világunk gyengeségeire és hibáira is. Hiszen a segélyért vállalt gyerekek problémája megvan a mi társadalmunkban is, biztos mindenki hallott már legalább egy tucat ilyen történetet, és sajnos mindig a gyerekek sínylik meg. Vagy kegyetlen apákról, akik megkeserítik az egész család életét és a gyerekeiből pedig egy életre lelki sérült embert csinál.
Nagyon elgondolkodtató volt a könyv, remek társadalomkritika és emellett egy fantasztikus regény, el fogom olvasni a folytatást is.

Kedvenc idézet:

"Döntéseink mutatják meg, kik vagyunk. Amennyiben ez a mutató csalóka lenne, döntéseinkhez való viszonyunk árulkodik rólunk. Aki saját döntései mellett képtelen kiállni, életét vesztegeti el, álmait szórja a szélbe."

Értékelésem: 5/5 

További kötetek:

      

Takami Kósun- Battle Royale

"Van rosszabb az iskolánál"

Ulpius-Ház, 2010
738 oldal

Fordította: Mayer Ingrid
Eredeti megjelenés: 1999

Fülszöveg:
Valahol, valamikor egy diktatórikus távol-keleti országban, az állami vezetők kegyetlen kísérletet eszelnek ki: negyvenkét középiskolást egy lakatlan szigeten arra kényszerítenek, hogy életre-halálra megvívjanak egymással. Géppisztolytól kezdve a sarlón át a konyhai étkészletből származó villáig, bármilyen fegyver a rendelkezésükre áll… A Programnak csak egyetlen túlélője lehet: A GYŐZTES. Takami Kósun regénye – melyet gyakran neveznek a 21. századi Legyek urának – botrányos karriert futott be. Bár megjelenését a japán kormány is ellenezte, a regény 1999 óta több kontinensen vezeti a sikerlistákat, számos feldolgozást ért meg.


No lássuk! Tehát, van egy nemlétező fasiszta birodalom valahol a Távol-Keleten, mindenkit eltüntet, aki nemkívánatos, aki másképp gondolkodik, aki kilóg a sorból. Szigorú szabályok vonatkoznak mindenkire, még a zenét is ellenőrzik és korlátozzák, a rock például tiltott zene. Sem hallgatni, sem játszani nem szabad.

"Ez itt a megvalósult fasizmus. Ilyen gáz helyet sehol másutt nem találsz a világon!" 24.o.

Ez a kormány kitalált egy "játékot", a Battle Royale-t: minden évben kisorsolnak egy kilencedikes osztályt, elviszik őket egy kiürített területre- jelen esetben egy szigetre-, fegyvereket adnak nekik és a diákoknak meg kell ölniük egymást. Csak egy maradhat. Ha nem hajlandók megölni egymást, 24 órán belül mindenkinek lerobbantják a fejét a nyakukra helyezett nyomkövetős nyakörv segítségével. Hogy mozgásra kényszerítsék a gyerekeket, két óránként egy-egy területet tiltottá nyilvánítanak, ha valaki ottmarad, szintén aktiválódik a bomba a nyakörvben. Ha valaki esetleg a vízben akarna menekülni, arra várnak az őrhajók és lelövik.

Az osztályban fiúk, lányok vannak vegyesen, mindenkinek más az erőssége és a gyengesége, éppen ezért különböző fegyvereket kapnak véletlenszerűen kiosztva. Mindenki kap egy hátizsákot, benne valamilyen fegyverrel, kenyérrel, vízzel, térképpel és iránytűvel.A szerencsések gépfegyvert, pisztolyt találnak a táskában, de valakinek csak egy kés vagy esetleg sarló jut. Az "osztályfőnök" naponta négyszer hangosbemondón beolvassa a halottak neveit és a tiltott zónákat.
Hát ennyit a szabályokról!

Az író nem sokáig húzza az időt, szinte azonnal elkezdődik az öldöklés. A gyerekeket kieresztik a szigetre és elkezdődik a harc. Nem tudom én mit tettem volna ebben a helyzetben. Ha nem ölsz, megölnek. Reméled, hogy az osztálytársaid nem mennek bele a játékba, de nem bízol senkiben, mert mi van, ha mégis játszanak? Ha valaki rád támad, kénytelen vagy védekezni, bujkálni a zónák miatt csak ideig-óráig lehet. Elég borzasztó a helyzet. Én olvastam az Éhezők-viadala trilógiát és a Legyek urát is, mind zseniális és elszomorító, de talán a Battle Royale a legkegyetlenebb, mert itt egy összeszokott osztályközösség kell, hogy legyilkolja egymást. Barátok a barátokat.
Mind a három könyvnél az szomorított el a legjobban, hogy néhány emberből milyen gyorsan előjön a gyilkolási ösztön. Vannak, akik próbálják tartani magukat és emberségesek maradni, de egy ilyen szituációban nagyon nehéz.

Nagyon izgalmas volt egyébként végig a könyv, nem voltak unalmasabb részek. Az csak fokozta az egész hangulatát, hogy minden lap tetején ki van írva, hogy mennyi diák van még életben, illetve a fejezetek végén is. Elég durva!
A könyvben elég sok volt a véres, brutális jelenet, persze ezt sejteni lehet a 18-as karikáról a könyv elején.
A karakterek is jól ki lettek dolgozva, egyetlen problémám a nevekkel volt, az európai agyamnak nagyon idegenek és nehezen megjegyezhetőek voltak. Persze, megszoktam és több embert meg is kedveltem a könyvben. Kavada volt az abszolút kedvenc, végig nagyon szurkoltam neki meg Sújának és Norikónak, meg is lepett a könyv vége.
Nagyon ajánlom a könyvet mindenkinek, aki bírja a véresebb jeleneteket, mert ez a könyv nemcsak erről szól. Ugyanúgy, mint a fent említett Legyek ura, vagy az Éhezők viadala, ez a könyv is egy remek társadalomkritika.

Értékelésem: 5/5*

Ez az írásom kikerült az Ulpius kiadó blogjára is.

A könyvből természetesen film is készült, meg is néztem , miután a könyvvel végeztem. A tapasztalat a szokásos: a könyv sokkal jobb, de azért egyszer érdemes megnézni. Nagyjából a könyv sztorija maradt, de sajnos változtattak is, ami általában nem jól sül el. Az nagyon nem tetszett például, hogy Kirijama és Kavada nem is tartozott az osztályba, hanem csak odarakták öket, hogy izgalmasabb legyen a játék.
Ami viszont benne volt a filmben is, hogy mindig kiírták, hogy ennyi meg annyi gyerek halt meg, még ennyi maradt.