Ann Aguirre- Helyőrség

Razorland-trilógia 2.
Fumax, 2013
352 oldal
Eredeti cím: Outpost
Fordította: Gálla Nóra
ISBN: 9789639861558
Tovább a kiadó oldalára

Fülszöveg: 
Sötét színek, hátborzongató történet… Ann Aguirre könyvét nem lehet letenni! – Gena Showalter, a New York Times sikerszerzője

Pikk egy új világban találja magát. Míg odalent a társai felnőttként, a közösség teljes jogú tagjaként kezelték, a városkában csak egy gyerek a sok közül, akinek az iskolapadban a helye. Pikk képtelen megtagadni magát, hiába igyekszik beilleszkedni a kisváros életébe, makacssága újabb és újabb konfliktusokba sodorja. 
Ráadásul Fakó is hűvösen és távolságtartóan viselkedik vele, míg Kósza többet akar a puszta barátságnál. Az új környezetben a barátok egyre jobban eltávolodnak egymástól. Pikk nem tehet mást: a maga útját kell járnia, bármilyen fájdalmas és magányos legyen is az. 

A tanév végén Pikk őrszolgálatra jelentkezik, hogy a kiválasztottakkal együtt megvédhesse a földműveseket a korcsok egyre hevesebb és kegyetlenebb támadásaitól. Az eseménytelenül induló küldetés azonban váratlan fordulatot vesz. A városlakók által alábecsült korcsok figyelik az embereket. Terveket szőnek és várnak. El akarják pusztítani Megváltás városát, és a végső katasztrófát csak Pikk látja előre…

A trilógia előző kötete, a Menedék olvasása után nagyon vártam a folytatást, amit végre sikerült beszereznem, és ki is olvastam egy nap alatt. Erre mondja néhány ismerősöm, hogy nekem kár könyvet venni, mert olyan gyorsan kivégzem őket, de nem tudtam visszafogni magam, annyira berántott a történet, hogy nem bírtam letenni. :)

Az előző rész végén Pikk és három társa nem kicsit viharverten elérnek Megváltásba, amely egy kis vallásos kolónia, az emberek itt a régi értékek szerint élik mindennapjaikat. Kissé bigottak és teljesen jól elvannak azzal a naiv hozzáállással, hogy ha mindent istennek tetsző módon tesznek, akkor biztonságban vannak. Épp ezért a nők hosszú szoknyát, zárt ruhát viselnek és csak asszonyhoz illő feladatokat végeznek, főznek meg kötögetnek, és gondoskodnak az urukról. Az  itt élők mindent maguknak termelnek meg és állítanak elő a két kezükkel és persze sűrűn imádkoznak. Rájuk is fér, mert ilyen szintű vakság mellett max. az ima segíthet rajtuk. Persze azért itt is van néhány értelmes ember, Hosszúpuska például vagy Oaks mamáék, akikhez Pikk került. Ők jó emberek, akik hajlandók kinyitni a szemüket és elfogadni az új dolgokat.

"Megváltásban nem követeltek efféle vak engedelmességet – igaz, itt a vallási fanatizmus öltött aggasztó méreteket."

 A Megváltásban  lévő törvények és szokások Pikknek és barátainak teljesen ismeretlenek, épp ezért a közösségbe való beilleszkedés nem egyszerű feladat számukra. Pikk nehezen viseli, hogy itt gyerekként kezelik, nem adnak a véleményére, és nem csinálhatja azt, amit akar. Nem igazán fogadja el a többi gyerek, sok felnőtt is ferde szemmel néz rá és rengeteg galibába kerül amiatt, hogy nem képes feladni önmagát. Hogy is néz már az ki, hogy egy lány férfigúnyában parádézik és fegyvert hord! Botrányos. 

"A tapasztalat, különösen nehéz időkben, nem arányos az évek számával – ezt az itteniek is tudhatnák. De nem tudják, gondoltam sóhajtva, és ezen egyikünk sem változtathat."

Miközben a kis közösség éli világát, a falakon kívül egyre több a korcs, vagy ahogy itt nevezik, a mutáns. Egyre többen vannak, egyre szervezettebbek és Megváltás polgárainak vérére szomjaznak. Pikk már korábban észrevette a lényeken a változást, a kolónia számára azonban csak akkor válik nyilvánvalóvá a dolog, amikor a mutánsok tönkreteszik az elvetett terményeket. Ha nincs termény, nincs élelem, ezért a földeken helyőrséget kell létrehozni. A nyílt terepen veszélyes a munka, nem tolonganak az önként jelentkezők, ám Pikk, Kósza és Fakó az elsők közt vannak. Végre azt csinálhatják, amihez értenek, ám ami odakint vár rájuk, arra még ők sincsenek felkészülve.

Ritkán fordul elő, hogy egy sorozat második része jobban tetszik, mint az első, de itt ez a helyzet. A Menedéket is szerettem, de a Helyőrség még zseniálisabb lett. Kicsit kevesebb benne az akciójelenet-ám azok brutálisak és emlékezetesek,- viszont az írónő többet elárul a korcsokról, valamint a szereplők jellemét is jobban megismerjük.
 Az új környezet miatt a szereplők fejlődnek, tanulnak, megismerik önmagukat és ez a folyamat igazán érdekes az olvasó számára is. Pikk felfedezi nőies énjét,  Kósza átértékeli a múltban elkövetett tetteit és még Tegan is talál célt az életének. Ann Aguirre fantasztikusan jól ábrázolja a fiatalok lelki vívódásait és azt, ahogyan próbálnak alkalmazkodni az új életformához. Mindannyiuk személyiségét sikerül árnyalnia az írónőnek, de természetesen Pikk az, akinek újabb és újabb oldalát ismerhetjük meg. Rengeteg dolog ismeretlen számukra, meg kell tanulniuk, mit jelent gyereknek lenni, mit jelent, ha önzetlenül szeretnek, vagy hogy mi az a vallás.

A korcsok is fejlődnek, mégpedig aggasztó ütemben,sokkal többet tudunk meg róluk, mint az előző részben, többek között kiderül az is, hogy már nem csak az motiválja őket, ami eddig. Arról is kapunk néhány infót, hogy mi történhetett a múltban, ami miatt létrejöttek, de ezt nem írom le, mert nem akarok spoilerezni.

Természetesen a történetben helyet kap a szerelmi szál is, itt jóval erőteljesebben, mit az előző részben, ám ami jó hír, hogy a szerelmi háromszög nem igazi szerelmi háromszög, hiszen Pikk szíve csak egy fiúhoz húz. Kicsit féltem az első kötet végén, hogy nagyon erőltetni fogja ezt a dolgot, de végül is nagyon jól jött ki belőle az írónő.
Nekem az első részben Fakó volt a szimpatikusabb, ám ebben a kötetben kicsit már untam. Nem tetszett a kicsit sem férfias viselkedése, hogy rögtön félreállt, mert ő vetélytársat látott Kószában és persze nem kérdezte meg a dologról Pikket és a kötet végén lévő magába fordulásával is csak felbosszantott.Legszívesebben kihajítottam volna a korcsok közé, annyira idiótán viselkedett.
Kósza ellenben sokat fejlődött és őt nagyon bírtam. Ő legalább kitartó és a viszonzatlan érzelmek ellenére is ott volt Pikk mellett mindvégig, a legnagyobb bajban is.

Szerettem ezt a kötetet azért is, mert míg az előző részben a négy fiatalt a szükség tartotta össze, addig a második rész végére már azért lesznek egy csapat, mert így akarják, igazi kapocs lesz köztük. Ráadásul most már tényleg van miért harcolniuk, nemcsak a saját életük a tét. Rettentően várom a folytatást, annyi lehetőség van ebben a regényben és a második kötetben lévő bravúros megoldásokból kiindulva úgy érzem, az írónő meg is ragadja majd azokat.

Egy szó, mint száz, imádtam az egészet, úgy ahogy van. Tudott rám hatni, dühöngtem, féltem, örültem és borzongtam az olvasása közben, sokkal jobban beszippantott, mint az első rész. 
Jár dicséret a kiadónak is, hiszen fordítóváltás volt és ezt olyan ügyesen megoldották, hogy alig lehetett észrevenni, talán annyi, hogy még gördülékenyebb lett a stílus és ez szerintem az új fordító érdeme is.

A harmadik rész, a Horda elvileg 2014-ben jelenik meg nálunk, és én már tűkön ülök, hogy olvashassam.

Értékelésem: 5/5  kedvenc

Kedvenc idézet: 

"…alapjáraton olyan barátságos szoktam lenni, mint egy meztelen késpenge a sötét sikátorban." 86. oldal 

Mark Lawrence- Tövisek hercege

Széthullott birodalom trilógia 1.
Fumax, 2012
328 oldal
Fordította: Gy. Horváth László
Eredeti cím: Prince of Thorns
Könyvrészlet

Fülszöveg:
Óvakodj a Tövisek Hercegétől…

Kilencévesen végignézte, ahogy anyját és öccsét meggyilkolják. Tizenhárom évesen már egy vérszomjas rablóbanda vezére.

Tizenöt évesen király akar lenni…

Elérkezett az idő, hogy Honorous Jorg Ancrath herceg visszatérjen a várba, amelynek egykor hátat fordított, és elvegye, ami jog szerint őt illeti. Mióta egy tüskebokor tövisein vergődve végig kellett néznie, ahogy Renar gróf emberei lemészárolják anyját és kistestvérét, Jorgot pusztán a harag vezérli. Élet és halál számára csak játszma – és nincs vesztenivalója.

Ám atyja várában ármány leselkedik rá. Ármány és fekete mágia. Bármennyire megingathatatlan is az akaratereje, legyőzheti-e egyetlen fiatalember az elképzelhetetlen hatalommal bíró ellenséget?

Rajongok a jó fantasy regényekért, és a Tövisek hercege a fülszöveg alapján elég ígéretesnek tűnt, ezért úgy döntöttem, elolvasom a kegyetlen Jorg herceg történetét. Persze az is a könyv mellett szólt, hogy eléggé megosztotta az olvasókat, rengeteg dicsérő véleményt láttam és legalább ugyanennyi negatívot is. Az igazság az, hogy mindkét tábornak igaza van: ez a könyv zseniális és gyomorforgatóan kegyetlen is egyben.

A történet főhőse (vagy inkább antihőse) Jorg herceg, aki 9 évesen végignézte, ahogy megbecstelenítik, majd végeznek az édesanyjával, és megölik öccsét is. Csak a véletlenen múlt, hogy Jorg túlélte Renar gróf merényletét: egy tüskebokorba zuhant, ahol a támadók nem leltek rá. Jorg herceg testét a bokor tüskéi mélyen megsebezték, ahogyan a látott szörnyűségek a lelkét. A fiatal fiú -miután apja nem tett semmit-bosszút esküdött a merénylő gróf ellen, elszökött és egy rablóbandába állt be.
13 évesen már a banda kegyetlen, és ellentmondást nem tűrő vezére lett, akinek rengeteg gyilkosság szárad a lelkén. Társaival fosztogatnak, gyilkolnak, falvakat égetnek porrá.
Jorg megfogadta, hogy 15 évesen király lesz, így 14 évesen elindul haza, apja várába. Nem is sejti, miféle játékba keveredett, és mekkora hatalommal bírnak ellenségei...

"Még hogy tizenöt! Hát dúlnék én falvakat, ha tizenöt volnék? Tizenöt évesen Király leszek!"

Az író rögtön bedobja az olvasóit a mély vízbe, a történet közepébe csöppenünk, ahol minden csupa vér és gyilkolás. Picit meglepett ezzel a kezdéssel és azzal a brutalitással, amit az első oldalakon olvastam, de erős a gyomrom, úgyhogy ez nem tántorított el a folytatástól. Az események itt még kissé zavarosak voltak számomra és a sok szereplő sem könnyítette meg a helyzetet, de a történet előrehaladtával szépen lassan kitisztult a kép.

"- Vizet! Vizet!- A haldoklók folyton vízért rimánkodnak. Fura, én pont az öldökléstől szoktam megszomjazni."

Ami szintén furcsa volt nekem, az a nyelvezet, de pár oldal után megszoktam és meg is szerettem, mert a szépirodalmi igényességgel megalkotott mondatok nagyon jól illettek a középkori hangulathoz. Élvezet volt úgy olvasni egy véres, gyilkolászós jelenetet, hogy az egy cseppet sem volt primitív vagy alpári. Itt megemlíteném a fordítót, Gy. Horváth Lászlót is, hiszen ez az ő érdeme is, nem lehetett egyszerű lefordítani ezt a könyvet, le a kalappal előtte.

Több meglepetés is volt a regényben, az egyik legnagyobb számomra az volt, mikor rájöttem, hogy ez a történet nem a múltban játszódik, hanem egy elképzelt jövőben. Először nem is értettem, mit keres egy középkori dark fantasy-ban Platón, Nietsche, Shakespeare és vegyi fegyverek meg neurotoxiológia. Aztán a sok  információmorzsa nagy nehezen felnyitotta a szemem. Ezer évvel járunk egy világégés után, amiben elpusztult az akkori civilizáció, és csak apró nyomok maradtak utánuk( utak, könyvek, épületek), a technikai tudás visszafejlődött középkori szintre, és a élők és holtak közötti határ meggyengült, ezáltal ebben a világban jelen van a mágia. 

Sötét középkor
Kép forrása

Tetszett ez az elképzelés, viszont a kivitelezés már kevésbé. Szerettem volna többet megtudni arról, hogy hogyan pusztult el a világ vagy hogy miért fejlődött vissza ennyire a technikai tudás, de ezekre a kérdésekre sajnos nem kaptam választ.Teljesebb lett volna a kép, ha nem csak apró utalásokat kapok a múltban történt katasztrófára.

A történet egyébként izgalmas volt, az események, a meglépett tettek tényleg egy sakkjátszmára hasonlítottak, ahogy a könyvben is többször említették. Nem lehet tudni, ki a bábu és ki a "játék" mozgatórugója. Elsőre úgy tűnik, hogy a királyságokat valóban a királyok irányítják, de ha mélyebbre tekintünk, már egyáltalán nem vagyunk biztosak a dolgunkban, mert olyan erővel találjuk szemben magunkat, amivel eddig nem számoltunk. 

"Játszanak velünk, Makin. Figurák vagyunk a sakktáblájukon.
Mosolyra húzódott csupa seb szája.
– Mindnyájan figurák vagyunk valakinek a tábláján, Jorg."

Azt azért sajnálom, hogy a királyságokról, a köztük fennálló viszonyokról vagy az ott élőkről nem tudtam meg túl sokat. Érdekelt volna, pont ezt szerettem például a Trónok harcában is, hogy az író bőven ellátott minket háttérinformációval a szemben álló vagy éppen a szövetséges felekről. 

Térkép
Kép forrása

Örültem, hogy két idősíkon keresztül ismerhetjük meg a történet részleteit. Érdekes volt megismerni Jorg életútját, látni, ahogy a kilencéves fiúban az őt ért tragédia hatására valami meghasad és megszűnik gyereknek lenni, ahogy apja tétlensége belehajszolja őt egy esküre, miszerint megbosszulja szerettei halálát, és ahogy kegyetlen gyilkos lesz belőle. Elgondolkodtam, hogy vajon egy ilyen brutális élmény valóban ennyire meg tud változtatni valakit vagy talán Jorgban már előtte is ott volt az a tomboló őrült? Nem tudom, de az biztos, hogy a gyerekkorban szerzett sebek nehezen gyógyulnak.

"A gyűlölet akkor is életben tart, ha a szeretet kudarcot vall."

Talán meglepő, de én megkedveltem Jorgot, annak ellenére, hogy brutális és kíméletlen rohadék. Végig logikusan gondolkodott és következetesen haladt a kitűzött célja felé és ez nagyon tetszett benne. Persze ezt úgy tette, hogy bármit és bárkit feláldozott az ügye érdekében, akár saját magát is, de nem hagyta, hogy eltántorítsák vagy hogy játszanak vele.

"Amit nem tudsz feláldozni, az lebéklyóz. Kiszámíthatóvá, gyengévé tesz."

 Ráadásul valahol tudtam vele azonosulni is vagy legalábbis meg tudtam érteni, hiszen a legfőbb mozgatórugója a bosszú volt, amiért meggyilkolták a szeretteit. Ki ne ragadna kardot és torolná meg azt, ami velük történt?
Örültem, hogy végre találkozom egy olyan főhőssel, aki nem hős és akit egyáltalán nem könnyű szeretni. Lawrence nagyon jól kidolgozta Jorg karakterét, talán ez a regény egyik legnagyobb erőssége. És itt jön a képbe az egyik gyengesége is: a többi karakter sajnos elnagyolt, kidolgozatlan, mintha róluk megfeledkezett volna az író. Nagyon szerettem volna többet megtudni Makinról, a Núbairól , a többi bandatagról vagy éppen Jorg apjáról vagy  Katherine-ről, de csak felületesen lettek ábrázolva. Kihagyott lehetőségnek érzem, mert lett volna potenciál a szereplőkben. Remélem a folytatásban jobban odafigyel rájuk is az író.

Mark Lawrence
Kép forrása

A regény egyébként nagyon olvasmányos,sodró lendületű, eseménydús, tele van akciójelenettel, és a történet is jól kitalált (külön tetszett a sakkjátszmás hasonlat, ami végig jelen volt), az első 50 oldal után teljesen beszippantott. Voltak hibái és hiányosságai, de ezekkel együtt is szerettem és el fogom olvasni a folytatást is. Első regénynek remek, Lawrence stílusa levett a lábamról.
A magyar kiadás igényes kívül-belül, a borító gyönyörű, a fordító, Gy. Horváth László pedig tökéletes választás volt, kiváló munkát végzett.

A könyvet köszönöm a Fumax kiadónak!

Értékelésem: 4,5/5 

Kedvenc idézetem: 

"Ellenségeink határoznak meg bennünket – őket viszont mi magunk választhatjuk meg."

A trilógia további kötetei:

2. kötet - Tövisek királya

3. kötet- Tövisek császára
Megjelenés:  2013. november 25.

A könyv és az író honlapja: http://princeofthorns.com/

A Fumax kiadó Facebook oldala: https://www.facebook.com/fumaxkiado?fref=ts

Ann Aguirre- Menedék

Razorland-trilógia 1.
Fumax, 2012
274 oldal
Eredeti cím: Enclave
Fordította: Benes Attila
ISBN: 9789639861473
Könyvrészlet ITT
Tovább a kiadó oldalára 

Fülszöveg:
A második világégéskor születtem. Legendák szóltak egy olyan korról, amikor az emberek hosszú ideig éltek. Én dajkamesének tartottam. Az én világomban senki sem érte meg a negyven évet. Egy enklávéban éltem, ahol a legidősebb közülünk huszonöt éves volt. Némelyek azt suttogták, megváltás lenne számára a halál, de igazából csak nem akarták a saját maguk jövendőjét látni.

Pikk amióta csak az eszét tudja, vadásznő szeretett volna lenni. A vadászok feladata élelmet szerezni a közösségnek a föld alatti menedéket körülölelő, életveszélyes alagútrendszerből, amelyben örök sötétség honol, miközben igyekeznek elkerülni a Korcsokat, ezeket a zombiszerű, vérszomjas szörnyetegeket. Amikor az örök kívülálló, Fakó nevű vadászt osztják be mellé társul, aki titokzatos körülmények között került az enklávéba, a lányt tiltott érzelmek kerítik hatalmukba. 
Fakóval hamarosan rádöbbennek, hogy a Korcsok egyre szervezettebben lépnek fel ellenük, ám az idősek nem hallgatnak figyelmeztetésükre. Megszokott kis világuk szertefoszlik, így rákényszerülnek, hogy szembenézzenek az ismeretlennel.

Köszöntünk az apokalipszisben!

Rajongok a disztópiákért, úgyhogy amikor először megláttam a Menedéket, tudtam, hogy ez az én könyvem,  hát még a fülszöveg elolvasása után, amikor rádöbbentem, hogy ebben zombik is vannak!
Az első kézbevételnél beleszerettem a borítójába, élőben valami fantasztikus. Metál csillogás, ráadásul dombornyomott...telitalálat és a történethez is nagyon jól passzol.

A történet egy elképzelt jövőben játszódik, ahol az emberiség nagy része elpusztult, nincs egységes irányítás, nem léteznek igazi városok, nincs áram, se kapcsolat az egyes embercsoportok között. Viszont vannak Korcsok, az emberi faj elkorcsosult zombiszerű lényei, amik mindenféle tudatosság nélkül ösztöneiktől hajtva friss húsra vágynak.

" A hideg futkosott a hátamon. A Korcsok úgy festettek, akár egy ember- de nem azok voltak. Bőrüket sebek borították, fogaik pengeélesek voltak, és körmök helyett karmaik nőttek."

A főszereplő Pikk, aki egy földalatti elszigetelt közösség tagja. ( Igazából a new york-i metróhálózat alagútjaiban élnek. ) Itt 25 éves a legidősebb ember és mindenki a képességei alapján tevékenyen részt vesz a közösség életben tartásában. Pikk vadásznő, ők védik a „várost” a Korcsoktól, járőröznek az alagutakban, és harcolnak. Vannak még nemzők, akik a fajfenntartásért felelnek, építők, az ő feladatuk az eszközök létrehozása és karbantartása, valamint vannak a város irányítói.
Pikk itt született, ő csak ezt a világot ismeri, neki ez a létforma a természetes. Viszont van a közösségben egy fiú, Fakó, aki máshonnan származik. Azt állítja, hogy a felszínen élt a szüleivel, de idelent senki nem hisz neki, hiszen ők úgy tudják, hogy odafent nem lehet életben maradni.
Fakó és Pikk vadásztársak lesznek, és rádöbbennek az alagutak védése közben, hogy a Korcsok egye szervezettebbek. Furcsa események sora indul el, és a két fiatal csak egymásra számíthat.

Az Éhezők viadala elindított egy disztópia-lázat az olvasók között, és ennek következményeként rengeteg ilyen könyv került ki a könyvpiacra, egy idő után azonban sajnos a kínálat felhígult, sok gyenge és sablonos kötet is kiadásra került. Én is belefutottam néhányba, de szerencsére a Menedék nem tartozik közéjük.A kliséket többnyire kerüli, és rengeteg izgalmas ötlet és megoldás van a regényben. Rögtön a főhősnő karaktere is kitűnik az egy kaptafára készült főszereplők sorai közül. Nem nyavalyog, nincs hiszti, csak teszi, amit tennie kell és túlél, alkalmazkodik. Pikk igazi harcos, de emellett a másik dolog, ami miatt nagyon megkedveltem, hogy gondolkodik is. Meg meri kérdőjelezni azt, amit mások feltétel nélkül elfogadnak.

Nagyon eredetinek tartom azokat a finomságokat is, amivel élővé és hihetővé tette az írónő a történetet. Ilyen például a névadási szerződés a föld alatti közösségben, amikor arról kapják a nevüket a felnőtté avatottak, amelyik tárgyra rácseppen a vérük- így születnek olyan nevek, mint Kő vagy Pikk- vagy a karjukra karcolt jelzés, ami a társadalmukban betöltött posztot jelöli.

" Emberemlékezet óta a karon díszelgő hegek száma mutatta, milyen szerepet tölt be a társadalomban az adott személy."

A föld alatti körülményeket teljesen láttam magam előtt, a sötét folyosókat, az apró szálláshelyeket, nagyon jól átjött a hely hangulata.
 Azt, hogy mi történt a világgal, mitől halt meg az emberiség nagy része vagy hogy hogyan jöttek létre a Korcsok, nem tudjuk, hiszen egy olyan ember szemszögéből látjuk az eseményeket, aki mit sem tud ezekről, de egyáltalán nem zavart ez az információhiány. Igazából ettől még inkább bele tudtam élni magam a dolgokba, mert csak annyit tudtam, amennyit Pikk.

A fenti világ és annak szabályai is érdekesek voltak, odafent sem jobb vagy könnyebb az élet. Itt bandaháborúk, hatalmi harcok dúlnak, tehát jó sok az erőszak. El tudom képzelni, hogy egy világvége-szituációban valóban ilyen állatokká válnának az emberek. Elég kiábrándító jövőkép, de sajnos simán megtörténhet valami hasonló.
A lenti világgal szemben itt a nők szinte semmit nem érnek, teljesen alá vannak rendelve a férfiaknak. Emiatt lesznek furcsa szituk Pikkel, de nem akarok spoilerezni.

A szereplők- legalábbis a két főszereplő- elég jól ki lett dolgozva, mindkettejüket megkedveltem. Pikk jelleme az egyik ok, amiért ennyire szerettem ezt a könyvet. Ahogy már feljebb említettem, kemény csaj, nem nyávog és panaszkodik folyamatosan, remekül alkalmazkodik a legváratlanabb helyzetekben is. Igazi túlélő.
Fakó is szimpatikus volt, kicsit titokzatos, kicsit hideg, de nekem ez bejött.
Éltek a szereplők a könyvben, hibákat követtek el, féltek, bizonytalanok voltak, egyszóval emberiek voltak, és a regény folyamán fejlődtek is.

A többi szereplőre nem fordított ekkora energiát az írónő, de azért nem voltak elnagyoltak. Én nem hoztam volna be még két embert a képbe a második részben, jobban szerettem volna, ha csak Pikk és Fakó közös túléléséről olvashatok, de persze így sem volt rossz. Kicsit félek azért, mert bár ebben a kötetben nagyon halovány volt a szerelmi szál, a következőben az átkos szerelmi háromszöget még bedobhatja az írónő. Azzal szerintem óriási hibát követne el, úgyhogy remélem kihagyja ezt a klisét.

A könyv hangulata nálam csillagos 5-ös, nagyon komor és borús, beletörődő, pont passzol a világhoz, amelyben élnek a főhőseink. Amiért szintén dicséret jár az írónőnek, hogy Pikk és Fakó nem akarta megmenteni a bolygót, meg annak minden lakóját, nem derítették ki, mi miért történt és nem gyógyították meg a Korcsokat sem, egyszerűen csak túlélni akartak, és egy biztonságos, élhető helyet. Szerintem ez teljesen normális, ha most a világvége után két nappal lennénk, nekem sem azon járna az eszem, hogy megváltsam a világot, hanem, hogy legyen mit ennem és hogy biztos helyen legyek a családommal. 

Egyébként a jó történethez társul egy olvasmányos stílus is, én elég gyorsan kivégeztem, gördülékeny, feszültséggel teli, az a letehetetlen fajta. :) 

Összességében egy kiváló poszt-apokaliptikus regény a Menedék, szerethető szereplőkkel, meglepő fordulatokkal és egy olyan jövőképpel, ami már majdnem ijesztően valóságos.

Egy hajszálon múlt, hogy nem lett kedvenc, de az 5 csillag azért jár. ( Csak a két plusz szereplő bevonása miatt nem lett az). Természetesen a folytatást is be fogom szerezni, amint megjelenik nálunk is.

A könyvet nagyon köszönöm a Fumax kiadónak!

Értékelésem: 5/5

A sorozat következő kötetei:

Dan Wells: Partials- Részben ember

Fumax, 2012
456 oldal
Eredeti cím: Partials
Fordította: Bayer Antal
ISBN: 9789639861466
Tovább a Kiadó oldalára

Fülszöveg:
Az emberi faj a teljes megsemmisülés szélén áll, miután a Részlegesekkel – az emberekhez megtévesztésig hasonlító, ám mesterségesen előállított szerves lényekkel – folytatott háború megtizedelte a népességet. Az ott bevetett RM nevű vírus néhány tízezerre redukálta a túlélők számát, akik Long Islanden rendezkedtek be, míg a Részlegesek rejtélyes módon visszavonultak. Bármikor lecsaphatnak újra, de ennél is sürgetőbb probléma, hogy egy évtizede nem született az RM-re immúnis csecsemő.

Kira, egy tizenhat éves orvostanhallgató a saját bőrén tapasztalja meg, ahogy az RM miatt az emberiség maradéka lassan kipusztul, miközben a kötelező terhességi törvény a polgárháború szélére sodorja őket. Kira nem hajlandó tétlenül nézni az eseményeket, mindent elkövet, hogy megtalálja a vírus gyógymódját. Erőfeszítései közben döbben rá: mind az emberiség, mind a Részlegesek túlélése azon múlik, sikerül-e felfednie a két faj közötti kapcsolatot – amelyet az emberiség vagy elfelejtett, vagy soha nem is tudott róla.

Dan Wells, a Nem vagyok sorozatgyilkos méltán elismert szerzője izgalmas utazásra invitálja az olvasót egy olyan világba, amelyben maga az emberi lét fogalma kérdőjeleződik meg – ahol emberi mivoltunk egyben a legnagyobb hátrányunk és egyetlen reményünk a túlélésre.

Dan Wells neve már nem ismeretlen a magyar olvasók körében, a Nem vagyok sorozatgyilkos című young adult thrillerével nagy rajongótáborra tett szert. Sajnos én még nem olvastam, de a Partials kivégzése után megfogadtam, hogy el fogom.
A Részben ember először a borítójával ragadta meg a figyelmemet, ami szerintem nagyon látványos, és  ötletes lett. Sötét, baljós világvége-hangulatot áraszt, tisztára egyedül-a-világ-ellen benyomást kelt az emberben. A borító miatti nyálcsorgatás után láttam, hogy disztópia és sci-fi,amitől csak még jobban akartam a könyvet, majd elolvastam a fülszöveget és már fel is raktam a végeláthatatlan kívánságlistámra.

A történet egy elképzelt jövőben játszódik: háború dúlt, melyre a Paragen vállalat az emberhez hasonló szerves gépkatonákat gyártott, és őket vetették be az emberek helyett. A háború után a Részlegeseket rabszolgaként kezelték, ezért fellázadtak; ők és egy RM nevű vírus kipusztította az emberiség 99,99 százalékát, a maradék néhány ezer ember Long Islanden rendezkedett be, a részlegesek pedig eltűntek.
A túlélők lassan, de biztosan haladnak a kipusztulás felé, mert bár ők nem haltak bele a vírusba, hordozzák azt és az összes újszülött csecsemő megfertőződik és meghal. 11 éve egy gyerek sem született. Az orvosok keresik a gyógymódot, de eddig nincs eredmény. Kira, a 16 éves orvostanhallgató elszántan veti bele magát a kutatásba, majd hajmeresztő ötlete támad, mely talán megoldás lehet az emberiség számára.

" Az embergyerekek átlagos élettartama a Szakadás óta ötvenhat óra volt. "

Elkeztem olvasni a könyvet és már az első oldalon teljesen a padlóra küldött. Rögtön azzal indítunk, hogy meghal egy újabb újszülött, amit az orvosok és Kira, a főszereplőnk végignéz és dokumentál. A pici édesanyja az üvegfal másik oldalán elkeseredetten sír, és könyörög, hogy legalább egy kicsit a kezében tarthassa a gyermekét. Megrázó volt, sokkoló és nagyon szomorú.

Kép forrása

A könyvben, főleg elején, amíg megismertet minket az író a világgal, én kettősséget éreztem. Egyrészt ott a világ, amely romokban hever, az emberiség a kihalás szélén, a születő gyerekek meghalnak, a kormány nyomást gyakorol a fiatal lányokra, a városokat visszahódította a természet, a gazdaság mint olyan, megszűnt létezni. Nincs fejlett technológia, néhány eszköz kivételével nem tudnak használni semmit, a tudás is odaveszett.

" Láttunk egy párducot Brooklynban. Láttunk egy antilopkölyköt, egy apró kis antilopot, alig lehetett két hónapos. Egy napon majd elgondolkodnak, hogy hová tűnhetett az a sok furcsa, kétlábú állat, aztán isznak egy kortyot a folyóból, felnéznek a felhőkre, és elfelejtik, hogy valaha is eszükbe jutottunk. Az élet megy tovább. "

A családok szétestek, a vírus és a háború miatt még testvérpár is alig akad, ezért összerakott, amolyan szedett-vedett családokban élnek az emberek. Összefoglalva a helyzet nem túl rózsás.
Másrészről viszont az emberek mégis buliznak, kertet művelnek, összevesznek, szeretnek, vagyis élik az életüket. Érdekes ezt látni, miközben szétesik a világuk. Persze azt gondolom, hogy a valóságban is így lenne. Néhány ember kitartóan kutatna és harcolna minden eszközzel, hogy megmenthesse azt, ami még maradt, de a nagy többség egy idő után visszasüllyedne a hétköznapok megnyugtató egyhangúságába.

Míg a könyv első felében megismerjük a kialakult helyzetet, a folytatásban már az cselekményen van a hangsúly. Pörgős és váratlan jelenetek követik egymást, és egyszer csak azzal kell szembesülnünk, hogy egy újabb letehetetlen kötetet tartunk a kezünkben. A kutatás a vírus után és Kira kis csapatának magánakciója garantáltan a kanapéhoz szögezi az ember lányát. Miután egy Részleges, Samm is képbe kerül, még inkább érdekessé válik a helyzet. Félelmetes egy olyan ellenség, amelyik úgy néz ki, mint mi. Persze a történet előrehaladtával kiderül, hogy igazából vajmi keveset tudnak az emberek a Részlegesekről, és a biztosnak gondolt dolgok közül is sok minden tévedés. Itt egyszerűen a szokásos emberi reakció működik, vagyis az ismeretlentől való félelem.
A könyv elején még azt gondoljuk, milyen rosszak, gonoszak, vérengző embertelen lények ezek a Részlegesek, de aztán minél több infó derül ki róluk és a múltban történtekről, azért rá kell jönnünk, hogy kettőn áll a vásár. Egy elnyomott csoportról van szó, akik fellázadtak az elnyomóik ellen. Wells burkoltan tükröt tart elénk,  jól megmutatja milyenek is vagyunk.

A társadalomkritika mellett a fennálló rendszer elleni lázadás is ott van a könyvben. A Szenátus a védelmező szerepében tetszeleg, de valójában manipulatív és egyetlen célja irányítani az embereket. Kira szép lassan elkezd a felszín mögé látni, és amit ott lát, egyáltalán nem tetszik neki. Ráadásul az ún. Remény törvény, ami a kamasz lányokat teherbe esésre kényszeríti, pont az ő korosztályára gyakorol nyomást. Emiatt és mert ez egy YA regény, egy csapat tinédzser próbálja megdönteni a rendszert. Nincs is ezzel semmi baj szerintem, ki más lázadna a múlthoz kötődő és az újat elutasító elnyomó vezetés ellen, ha nem az új generáció?
A szereplők egyébként bár fiatalok, elég érett gondolkodásúak, Kira különösen kitűnik közülük. Okos, kitartó, bátor, és erős igazságérzettel rendelkezik. Jó kombináció szerintem, ráadásul a szokásos tinihisztik is elmaradnak, aminek nagyon örültem. Nem is rossz, amikor férfi író alkot női főhőst. 

A kötet közepe táján elég sokat olvashatunk az RM kutatásának szakaszairól is, ami meglepett, hogy YA kötethez képest elég rendesen részletezi is a virológiai magyarázatokat. Nekem ez nagyon bejött, ettől még élvezetesebb lett az érettebb olvasók számára is. Először mondjuk kicsit furcsállottam, hogy egy 16 éves lány ilyen kimagaslóan teljesít ezen a területen, de jobban belegondolva lehetséges. Nyilván amikor ilyen kevés az ember, komoly energiákat fektetnek arra, hogy ne "felesleges" dolgokkal tömjék a fiatalok fejét, hanem már nagyon hamar szakosodjanak és egy területre koncentráljanak. Ez az elméletem, csak így tudom elhinni Kira szakmai tudását.

A könyv utolsó szakasza volt számomra a a legelképesztőbb. Egyrészt sokkal többet megtudunk Sammről, aki Kira mellett a kedvenc szereplőm lett, másrészt ebben a részben még több rejtély, akció és megdöbbentő fordulat van, olyan jól összerakva, hogy egy pillanatra sem tudtam letenni a könyvet. Szerettem, hogy meg tudott lepni, és hogy továbbra is volt mondanivalója. Samm megismerésével felmerül a kérdés: miben is különbözik ő a "normális" emberektől? Mitől ember az ember?

A könyv hangulata a borítóhoz hasonlóan nyomasztó és sötét, ami  nálam mindig jó pont. Amit még megemlítenék pozitívumként, hogy végre nem volt szerelmi háromszög, és a romantikus szál sem volt hangsúlyos. Örülök, hogy nem próbált valami szirupos lovestory-t beleerőltetni a történetbe.

Fragments- Partials series 2.

Bár nyilván kiderült a bejegyzésből is, de azért leírom: imádtam a könyvet, az egyik legjobb YA disztópia, amit mostanában olvastam. Eredeti, lebilincselő olvasmány, ami engem teljesem magával ragadott. A könyv egy trilógia első kötete, remélem még idén megjelenik magyarul a folytatás, én mindenképpen el fogom olvasni.

A könyvet köszönöm a Fumax kiadónak.

Értékelésem: 5/5

Kedvenc idézetem:

" Ha nem tudod megismerni az igazságot, éld át a lehető legnagyszerűbb hazugságot, amit csak képes vagy kitalálni." 268.o.