John Green- Csillagainkban a hiba

Gabo, 2013
296 oldal
Eredeti cím: The Fault in Our Stars
Fordította: Bihari György
ISBN: 9789636896171
Tovább a kiadó webáruházába

Fülszöveg:
A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni…
„A csillagainkban a hiba” – John Green eddigi legambiciózusabb és legfájdalmasabb, mélyenszántó, vakmerő, pimasz és kíméletlen műve, lélegzetelállító felfedezőút az élet és a szerelem kacagtató, vérpezsdítő és tragikus birodalmában.

Amikor először megláttam a könyv borítóját, teljesen beleszerettem. Egyszerű, mégis annyira szép, vonzza a tekintetet. A fülszöveg elolvasása után már kissé elbizonytalanodtam. Nem igazán szoktam romantikus könyveket olvasni, beteg emberekről szólót meg pláne nem. Valahogy az ötlet is kicsit abszurdnak tűnt, hogy valaki haldokló tinikről írjon szerelmes történetet. A sok pozitív vélemény viszont mégiscsak meggyőzött arról, hogy bizony ezt a könyvet talán mégis érdemes elolvasnom. A kötet elolvasása után pedig már azon gondolkodtam, hogy 1. ) miért nem olvastam hamarabb és 2. ) ha most újra elolvasom, azt túl korai?

" Hazel a nevem. Tizenhat éves vagyok. Pajzsmirigyrákom van, és áttétek a tüdőmben. Egyébként oké vagyok. "

A könyv főszereplője, mint ahogy a fenti idézetből is kiderül halálos beteg. Hazel végső stádiumban lévő rákos, aki egy gyógyszernek köszönhetően kapott még egy kis időt, de nincs esély a gyógyulására és ebbe bele is törődött, megtanult együtt élni a halál gondolatával. Édesanyja unszolására támaszcsoportba jár, amit ő leginkább csak nyűgnek érez addig, míg meg nem ismerkedik itt Augustus Waters-szel, egy nagyon elbűvölő, oszteoszarkómából felgyógyult sráccal, aki Hazellel ellentétben nem hajlandó elfogadni a csendes elmúlást, nyomot akar hagyni a világban, valami jelentőset szeretne tenni. Rögtön szimpatikusak lesznek egymásnak, és lassan egymásba szeretnek. Kihasználják az időt, ami jutott nekik és úgy élnek meg minden napot, mintha az utolsó lenne, hiszen számukra csak pillanatok vannak megírva a csillagokban. Ez a történet nem happy end.

"Az örökkévalóságot adtad nekem a megszámozott napokban, és én hálás vagyok érte."

Őszintén szólva elég megrázó élmény volt a könyv olvasása, egyszerre volt borzasztóan szívfájdító és  lélekemelő is. Hol nevettem Hazel és Gus poénjain, hol a fájdalom és az elkeseredettség érzése kerített hatalmába, amikor Hazel próbált távolságot tartani mindenkitől, mert nem akarta megsebezni azokat, akik szeretik őt.

"-Ilyen vagyok. Ilyen. Mint egy gránát, mama. Gránát vagyok, ami előbb-utóbb felrobban, és szeretném a minimumra csökkenteni a sebesültek számát, érted?"

  Nem gondoltam volna, hogy ennyi érzelmet fog kiváltani belőlem, de az írónak sikerült úgy a padlóra küldenie, hogy közben mégis boldoggá tett. Az idei évem egyik legkülönlegesebb olvasmánya volt és még napokkal az elolvasása után is a hatása alatt vagyok. Nem tudom, mennyire sikerül összeszednem a gondolataimat, annyi minden kavarog a fejemben, de azért remélem nem leszek túlságosan csapongó. :)

A történetről nem fogok többet írni, nem szeretnék túl sokat elárulni, bár talán nem nehéz kitalálni a könyv végét. Inkább azt emelném ki, hogy mennyire gondolatébresztő volt a könyv. Elgondolkodtatott: vajon fel lehet készülni a halálra? Van értelme reménykedni egy reménytelen helyzetben? Szülőként fel lehet dolgozni azt, hogy a gyereked haldoklik? A szerelem túlél mindent? A könyv tele van mély gondolatokkal és komoly témákkal, amire nem is számítana az ember egy young adult kötetben. Rávilágít, mennyire rövid és törékeny az élet, és hogy mennyire más úgy élni a mindennapokat, hogy a halál ólálkodik a sarkadban.
Rengeteg bölcsesség, tapasztalat és életigenlés van ebben a könyvben, és úgy tanítja az olvasót, hogy észre sem vesszük, finoman hangol át minket, akár egy hangszert.

FORRÁS

"– Oké – mondta egy örökkévalóság után. – Nálunk talán az oké lesz az örökké. – Oké – bólintottam."

Annak ellenére, hogy az egész kötet az elmúlás, tehetetlenség  és a beletörődés témáját boncolgatja, mégis voltak vidám, kacagtató pillanatok is, amiket nagyon szerettem. Hazel és Gus humorral és öniróniával próbálta oldani a hangulatot és átvészelni a hétköznapokat. Ez nagyon szimpatikus volt, hogy sikerült egy kis vidámságot csempészniük az életükbe, ez tényleg csodálatos hozzáállás, hiszen humorral sokkal könnyebb elviselni mindent szerintem.

A két főszereplő szerelme nagyon megható volt, még nekem is, pedig nem szeretem a szerelmi történeteket. És persze tragikus. Szerettem, hogy nem kapkodtak, nem estek rögtön egymásnak, rengeteg beszélgetésen és közös programon keresztül tényleg megismerték egymást, így  a szerelmük lassan bontakozott ki. Nagyon élveztem ezt a folyamatot, tényleg üdítő volt egy olyan szerelemről olvasni, ami igaz és nem csak egy kis romantikus tinifellángolás, aminek semmi alapja nincsen.

Forrás

"A szerelem az, hogy mindenképpen megtartjuk az ígéretet."

Augustus, a rákból felgyógyult srác, aki mindenképpen nyomot akar hagyni a világban, nagyon eleven és vibráló karakter a könyvben. Annyira szerethető, hogy még én is majdnem belezúgtam a könyv végére. Jópofa, okos, humoros, vagány és élettel teli, még fél lábbal is. Azt hiszem, őt mindenképpen jelölni kell a Könyves Álompasik párbajára. :)

Hazelt is nagyon megszerettem, tetszett az élethez való hozzáállása, 16 éves lányhoz képest nagyon jól és éretten állt a dolgokhoz, ráadásul remek humorral lett megáldva.
Igazából minden karakter ki lett dolgozva rendesen, nem volt olyan érzésem, hogy felületesen ábrázolt volna bárkit is az író. Még a mellékszereplőket is egytől-egyig nagyon hitelesen írta le, köztük Isaac volt nálam az abszolút kedvenc. A srác, aki a szemműtéte után nem a vakságán kesereg, hanem hogy elhagyta a barátnője. Ettől annyira igazi ez a könyv, mert elhiszem, hogy egy kamaszfiú tényleg képes így gondolkodni.

"Isaac túl van a műtéten. Jól ment. Hivatalosan KKM.
Ez azt jelenti, hogy „kóros képlettől mentes”. Pár másodperc múlva jött a következő SMS.
Viszont vak. Ez a rossz hír."

Ami még megfogott a könyvben, az az író stílusa. Hihetetlenül gördülékeny, olvasmányos a kötet, a szóhasználata, a fogalmazásmódja már az első oldaltól kezdve magával ragadott. Ez az egyik legnagyobb erőssége az írónak, valamint az őszintesége, ami miatt igazinak érzek minden szót a könyvben.

A Csillagainkban a hiba egy alapmű, mindenkinek el kellene olvasnia, aki már elmúlt 15. (Alatta nem ajánlom, mert a témához már kell egy kis érettség.)
Egy megkapó és elragadó történet szerelemről, az életről és az elmúlásról. Nálam nagybetűs KEDVENC lett, és bekerült azok közé a könyvek közé, amiket érdemes újraolvasni többször is.

Értékelésem: 5/5 Kedvenc

FORRÁS

Pár szó az íróról:
John Green 1977-ben született Indianapolisban, de a Florida állambeli Orlando-ban nőtt fel. Diplomáját 2000- ben szerezte meg angol és vallási tanulmányaiból.
A főiskola után öt hónapot egy gyermekkórházban dolgozott lelkészként. Az itt megszerzett tapasztalatok, a  gyermekek halálos betegségei és szenvedéseik inspirálták őt, hogy író legyen, és később, hogy megírja a Csillagainkban a hiba című könyvét.
Több évig dolgozott Chicago-ban a Booklist-nál kiadói asszisztensként, jelenleg a The New York Times munkatársa.
Többek között Printz-éremmel, Printz-oklevéllel és Edgar díjjal büszkélkedhet. (Forrás: Wikipédia, Gabo)

További magyarul megjelent művei:
Alaszka nyomában
Katherine a köbön -Avagy a szerelem képlete 

A könyvet nagyon köszönöm a Gabo kiadónak!

Marie Lu: Legenda

Könyvmolyképző, 2012
304 oldal
ISBN: 9789632457031
Eredeti cím: Legend
Fordította: AncsaT

Fülszöveg:
A hajdani Los Angeles partvidékét elöntötte a tenger. Észak-Amerika két nemzetre szakadt; a Köztársaság hadban áll a Kolóniákkal. A jómódú környéken, az elithez tartozó családba született, tizenöt éves June kivételes tehetség. kötelességtudó, szenvedélyes, a haza iránt elkötelezett, nyitva áll előtte az út a Köztársaság legmagasabb katonai köreibe. A Lake Szektorban, a nyomornegyedben született, tizenöt éves Day a Köztársaság legkeresettebb bűnözője. De a szándékai korántsem olyan elítélendők, mint azt gondolnánk. Ők ketten két külön világban élnek, és talán sosem keresztezné egymást az útjuk, ám egy nap June bátyja gyilkosság áldozatává válik. Az első számú gyanúsított Day lesz. Ezzel kezdetét veszi a mindent eldöntő macska-egér játék, melyben Day kétségbeesett versenyt fut a családja életéért, miközben June elszántan igyekszik megbosszulni bátyja halálát. De az események megdöbbentő fordulatot vesznek. Rájönnek, kettejükben van valami közös, és azt is megtudják, milyen messzire hajlandó elmenni a hatalom, hogy megőrizze titkait.

Egy újabb Ya disztópia, ezúttal egy kínai születésű amerikai írónő tollából. A helyszín a jövőbeli Amerikai Köztársaság, mely háborúban áll a Kolóniákkal, a lázadókkal, akiknek a hatalom megdöntése és Amerika újraegyesítése lenne a célja. A földterület ráadásul egyre kisebb a tengerek vízszintjének emelkedése miatt.
Mindemellett a Köztársaságban állandóan felüti a fejét a Ragály is, persze csak a nyomornegyedekben, mely tizedeli a lakosságot.
Az egyik ilyen nyomornegyedben él Day, egy igazi lázadó, aki ahol  csak teheti keresztbe tesz a Köztársaságnak, mindemellett észrevétlenül óvja és támogatja családját, értük tesz mindent.  Mikor testvére beteg lesz, Day megpróbál neki ellenszert lopni, de az akció félresikerül, és ez egy lavinát indít el Day életében. Ennek következményeként ismerkedik meg June-nal, aki teljesen más világból jött, mint ő, mégis összefonódik a sorsuk.

A könyv nagyon olvasmányos, egyszerű, de azért nem primitív nyelvezettel, van benne egy kis humor, némi szerelem, egy elnyomó diktatúra. Ami hiányzik, az az eredetiség. Sajnos nem tudott újat hozni a műfajban, a disztópia-alapcsomag kellékeit vonultatta fel, és nem többet. Persze ezzel nem azt mondom, hogy rossz a könyv, mert szó sincs róla, csak semmi pluszt nem kaptam. Ettől függetlenül igazából tetszett, mert szeretem a disztópiákat, még a sablonosokat is. Fordulatos és sodró lendületű könyv, volt benne akció és izgalom bőven, ami miatt elég gyorsan ki lehet végezni.
Szerencsére mondanivalója is volt a könyvnek,  elgondolkodtató és riasztó felvetésekkel is találkozhatunk benne.

A karakterek megalkotása elég jól sikerült az írónőnek, amit külön díjazni tudtam, az June, a női főszereplő jelleme. Végre egy csaj, aki nem idegesített halálra. Erős, okos, elszánt és kemény, de képes mérlegelni, empatikus és sebezhető is tud lenni. És nem hisztériázik.
Day is nagyon szerethető figura. Lázadó, bevállalós rosszfiú, de persze a felszín alatt egy családját féltő, segítőkész, érzékeny és csupalélek srác.
Egy bajom volt velük: nem hittem el, hogy csak 15 évesek. Sokkal érettebbeknek tűntek a döntéseik és a gondolkodásuk alapján.

A könyvet izgalmasabbá teszi, hogy a két főhős szemszögéből láthatjuk az eseményeket felváltva. A nézőpontváltás határozottan jót tett a könyvnek. Az újítás a dologban, hogy a kötetben a kettőt két különböző betűtípussal nyomták, eddig ilyet még nem láttam, de nem rossz ötlet.

Egy olvasásra tökéletesen jó volt, valószínűleg a folytatást is elolvasom, kíváncsi vagyok, mit tud kihozni belőle az írónő.
A legenda izgalmas és kezdésnek nem rossz, remélem, hogy a második kötetben több egyediség lesz és kevesebb sablon.

Értékelésem: 4,5/5

Kedvenc idézet:

" Minden nap azt jelenti, hogy újabb huszonnégy órányi lehetőséged van. Minden nap azt jelenti, hogy megint megtörténhet bármi. A pillanatnak élsz, és meghalhatsz egy szempillantás alatt, ezért aztán épp elég, ha egyszerre csak egy nappal törődsz." 299. o.

Laini Taylor- Füst és csont leánya

Kossuth kiadó, 2012
394 oldal
Eredeti cím: Daughter of Smoke and Bone
Fordította: Gálvölgyi Judit

Fülszöveg: 

Egyszer volt, hol nem volt, egyszer egy angyal meg egy ördög egymásba szeretett. A történet nem végződik jól.

A sodó erejű fantasy regénytrilógia első része egy tiltott szerelemről, egy ősi háborúról mesél és egy újjáteremtett világ reményét hirdeti.

Régóta szemeztem a könyvvel, mindig bent volt a könyvtárban, ott árválkodott a polcon. Kicsit furcsállottam, mert elég jó véleményeket olvastam róla.Legutóbb kikölcsönöztem és egyáltalán nem bántam meg. A számomra semmitmondó borító egy fantasztikusan felépített, egyedi és varázslatos világot rejtett.

A történet Prágában játszódik, a főszereplő Karou, egy 17 éves lány. Karou múltját homály fedi, nem tudja kik a szülei és azt sem tudja ő ki vagy mi. Kimérák nevelték fel( kiméra fogalma itt) egy rejtett kis zugban, ahonnan Karou kijárhatott a való világba.Számára ők jelentik a családot. Karou kettős életet él: hétköznapi életében művészeti suliba jár, de emellett titkos küldetéseket teljesít Kénkőnek, aki kiméra és apja helyett apja. Fogakat kell begyűjtenie- emberi és állati fogakat egyaránt- a világ minden tájáról. Azt nem tudja, mire jók a fogak. Egyik helyről a másikra különböző ajtókon, portálokon keresztül jut el. Ezeken az ajtókon baljós, fekete tenyérnyomok kezdenek megjelenni.
Mikor Karou Marrakeshbe utazik fogakat begyűjteni, találkozik egy szeráffal, egy angyallal, aki mindent megváltoztat, és teljesen felforgatja Karou addigi életét.

Mikor elkezdtem olvasni, csalódott voltam. Az első 60-80 oldal nagyon gyenge. Nem hittem el, hogy ez a könyv 89 %-os a molyon. Szerencsére nem adtam fel, mert a további oldalak fantasztikus, és teljesen új világot nyitottak meg előttem. Még soha nem olvastam szeráfokról és kimérákról, részbe állat, részben ember lényekről. Ez már felüdülés volt, de az írónő nemcsak ezzel tett rám nagy hatást, hanem a világ kidolgozottságával is. A könyvben rengeteget megtudunk a kiméra-szeráf háborúról, a mítoszaikról és történelmükről. Elvarázsoltak és teljesen beszippantottak ezek a részek, mindig is imádtam a mitológiával fűszerezett regényeket. Számomra ilyen egy igazi fantasy.
Volt benne egy kedvenc részem, szerintem -többek között- ezek miatt a részek miatt érdemes kézbe venni a könyvet:

"A megbánás gyermekei (részlet)
Egyszer volt, hol nem volt, még a kimérák és a szeráfok előtt létezett a nap meg a holdak. A nap eljegyezte Nitidet, a fényesebb holdat, ám a mindig merész nővére mögött bujkáló, tartózkodó Ellai gerjesztette vágyra. Egyszer meglepte, amikor a tengerben fürdött, és a magáévá tette. Ellai ellenkezett, de a nap azt gondolta, megkaphat mindent, amit akar. Ellai megszúrta, de ő elmenekült, ám a nap vércseppjei mint megannyi szikra hullott a földre, ahol szeráfokká- a tűz törvénytelen gyermekeivé változtak. És ahogyan az apjuk, ők is úgy hitték, hogy bármit megkívánhatnak és megkaphatnak.
Ellai elmesélte Nitidnek, hogy mi történt, és Nitid sírt. A két nővér kimérává, a megbánás gyermekeivé változott.
Amikor a nap ismét felkereste a nővéreket, egyikük sem fogadta el. Nitid a háta mögé tolta, és oltalmazta Ellait, bár a még mindig szikrákat vérző nap tudta, hogy Ellai nem annyira védtelen, mint amilyennek látszik.
Könyörgött Nitidnek, hogy bocsásson meg, de ő elutasította. A nap mindmáig követi a nővéreket az égen, egyre kívánja, de sosem kapja meg őket, ez a büntetése mindörökre." 352.oldal

A világ felépítésén és részletgazdagságán kívül nagyon jól kitalált szereplők is színesítik a történetet. Karou nagyon érdekes főhős, erős, okos és szerethető, de magányos is. Talán a benne lévő űrtől csak még érdekesebb számomra.
Akivat is megkedveltem, bár ő elsőre tipikus paranormál-romantikus férfikarakternek tűnik, de ahogy jobban megismerjük kettejük történetét, számomra ő is egyéniség lesz.
Aki viszont abszolút kedvenc, az Kénkő. Már a legelejétől kezdve valahogy szimpatikus volt, de a végére tényleg ő lett a legkedvesebb szereplőm.
A legjobb, hogy a mellékszereplők jelleme sem lett elnagyolva, mindenki nagyon jól ki lett találva és hitelesek, érdekesek voltak.

Prága- Károly híd

Nagyon örültem a helyszínnek is, Prága városa remek választás volt. Igazi történelmi város, macskaköves utcákkal, gótikus tornyokkal, sikátorokkal. Nagyon tetszettek a leírások, meghozta a kedvemet, hogy elutazzak Prágába, mert sajnos eddig csak képen gyönyörködtem benne.Ráadásul nem sok fantasyt olvastam, ahol egy cseh város lett volna a helyszín.

"Prága utcái olyan fantáziát képeztek, amelyet alig érintett meg a huszonegyedik század – vagy akár a huszadik, esetleg a tizenkilencedik. Alkimisták és álmodozók városa volt, középkori macskakövein gólemek, misztikusok, hódító hadseregek jártak egykor. Magas házak ragyogtak aranyvessző és kárminvörös és tojáshéjkék színekben, rokokó gipszcsipkékkel díszítve, egyforma piros tetők alatt. Barokk kupolák antik reze zöldellt lágyan, és gótikus tűtornyok nyúltak az égbe, hogy felnyársalják a bukott angyalokat. A szél mágia, hegedűk emlékét sodorta, és a macskaköves utcák úgy kanyarogtak, mint megannyi patak. Mozart-parókás banditák kamarazenét játszottak az utcasarkokon, és az ablakokból marionettek lógtak, amelyektől az egész város egyetlen, nagy bábszínháznak tetszett, láthatatlan bábosokkal a bársony mögött. Mindennek fölébe tornyosult a kastély a dombtetőn, körvonalai élesek voltak, mint a tövisek. éjszaka reflektorfényben fürdött, kísértetiesen." 31-32.o.

A könyvben egy szerelmi történet is kibontakozik, őszintén szólva én ettől féltem a leginkább. Nem rajongok a romantikus könyvekért, de itt egyáltalán nem tartottam zavarónak a dolgot. Szép és megható volt a szerelmi szál, és meglepő fordulatok is voltak benne. Amiért külön dicséret jár, hogy végre nem volt szerelmi háromszög. Manapság elég ritka az ilyen sajnos.

Összességében nagyon élvezetes olvasmány volt izgalmas fordulatokkal és meglepetésekkel. Tipikusan olyan könyv, ahol a végére áll össze minden egy kerek egésszé. Az eleje miatt le kell vonnom fél pontot, de ettől eltekintve mindenkinek ajánlom, aki szereti a fantasyt és a mitológiát. Én mindenképpen elolvasom a folytatást is, amint megjelenik.

Értékelésem: 4,5/ 5

Sarah Addison Allen- Édes élet

Könyvmolyképző kiadó, 2012
294 oldal
Fordította: Szakál Gertrúd
Eredeti cím: The Sugar Queen

Fülszöveg:
A huszonhét éves Josey Cirrini három dologban biztos: hogy észak-karolinai szülővárosában a tél a kedvenc évszaka, hogy ő egy igazi déli szépség igencsak szánalmasra sikerült utódja, és hogy az édességet legjobb, ha szekrénye rejtekében fogyasztja el. Josey élete hosszú éveken át eseménytelenül zajlik anyja házában, vigaszt egyedül az édességekből és romantikus regényekből felhalmozott hatalmas készlet jelent számára, ezek közé menekül minden este. Egészen addig, amíg egy napon rá nem döbben, hogy a szekrényét elfoglalták. Nem más rejtőzött el benne, mint a helyi pincérnő, Della Lee Baker, a goromba, de lágyszívű nő, aki egyharmad részt maga a végzet, de kétharmad részt egy tündéri keresztanya. Egy szerencsétlen, és hibákkal teli életből menekülve Della Lee úgy dönt, Josey titkos szekrénye a legbiztonságosabb hely. Cserébe megváltoztatja Josey életét mert az bizony egyértelmű, hogy ez a szekrény nem egy boldog nő tulajdona. Della Lee nyers szeretetének hatására Josey hamar lemond a pekándió tekercsről és a karamelláról, felfedezi olykor nagyon is heves női ösztöneit, és hamarosan rádöbben, hogy az élet sokkal több lehetőséget rejt, mint gondolta.

Sarah Addison Allen második magyarul megjelent könyve az Édes élet. Az első, a Csodálatos Waverley-kert nagyon tetszett, rögtön elvarázsolt, emiatt vártam már annyira a következő könyvét, és meg is kaptam anyukámtól karácsonyra (a másikat is tőle kaptam).
Már a borító is meseszép, hasonlóan az előzőhöz. Egyszerűen tökéletes.
Legalább annyira tetszett ez a könyv, mint a másik. Az írónő nagyon tehetséges a hangulatteremtésben. Az írásaiból árad valami melegség, ami teljesen bevonja az olvasót. Mint a forró csoki, miközben egy meleg paplan alatt fekszel. Az ember nem akar kibújni belőle, kényelmes és jóleső. Otthonos. Ilyen ez a könyv is: teljesen magába szippant, szerethető és hangulatos. Van benne egy kis hétköznapi mágia, és hihetetlenül jól kitalált karakterek.

Josey, akit 27 évesen az anyja irányít, és aki titokban édességet és romantikus regényeket rejteget a szekrényében, nagyon szerethető és kedves. Rögtön megkedveltem, nagyon hiteles lett a karaktere. Ahogy olvastam, a könyv közepénél úgy éreztem, mintha ezer éve ismerném ezt a lányt.Kicsit naiv, kicsit szomorú, és mégis tele van élettel.

Igazából Chloét és Della Lee-t is nagyon megszerettem, mindannyian annyira hétköznapi és mégis eredeti emberek. Chloe igazán szerencsés, én nagyon szívesen lennék a helyében. Csodálatos lehet, ha nem kell könyvet venned, hanem csak ott teremnek. :)

Josey és a többi szereplő is valós, hétköznapi problémákkal küzd, talán ettől is annyira magával ragadó ez a könyv. Mindenki talál benne valami olyasmit, amivel már ő maga is szembekerült az életben.Megcsalás, megbocsátás, súlyproblémák, egy zsarnok anya, vállalni önmagad, vagy éppen újra megtalálni önmagad: mindennapi dolgok, és éppen ezért érdekes olvasni arról, mások hogyan küzdenek meg az adott szituációval, könnyen bele tudjuk képzelni magunkat az adott élethelyzetbe.

A könyvben senki nem fekete vagy fehér, mindenkinek vannak hibái, ettől még életszagúbb az egész.
Persze azért a végén ott van a mesés happy end, de ezt el is várjuk egy ilyen lélekmelengető történettől. :)

Ami még különösen tetszett, az a fejezetek címe volt: öröknyalóka, savanyú cukor, habcsók. Az embernek összefut a szájában a nyál, és nem csak ezektől. A könyvben végig nagyon sokszor van szó édességekről, csokifüggőknek kötelező,de senki ne olvassa éhesen. :)

Egy szó, mint száz, nagyon jólesett a lelkemnek a könyv. Szerettem és sajnáltam, hogy vége. Remélem lesz még az írónőnek könyve magyar nyelven, mert én biztos megveszem (vagy megkapom anyutól ajándékba).

Értékelésem: 5/5 Kedvenc

Kedvenc idézetem:

" - A könyvek képesek hatalmukba keríteni az embert, ugye? Gyanútlanul sétálgatunk egy könyvesboltban, amikor egyszer csak meglep bennünket, mintha magától került volna a kezünkbe, csak hogy felhívja magára a figyelmet. A benne leírtak olykor megváltoztatják az életünket, néha még csak el sem kell olvasnunk őket. Van úgy, hogy egyszerűen csak jobban érezzük magunkat attól, ha van a közelünkben könyv. " 197. oldal

Simone Elkeles: Perfect Chemistry- Tökéletes kémia

Könyvmolyképző, 2011
412 oldal
Eredeti cím: Perfect chemistry
Fordította: Neset Adrienn

Fülszöveg:
Chicagó külvárosában, a Fairfield gimiben mindenki tudja, hogy a kerület északi és déli negyedeiben élők között kibékíthetetlen ellentétek húzódnak. Így amikor a pomponlányok csapatkapitánya, Brittany Ellis mellé Alex Fuentest, egy helyi bűnbanda tagját osztják be tanulópárnak kémiaórán, az eredmény borítékolható: ezek ketten robbanékony egyveleget képeznek. 
A fiatalok egyike sem számol azonban egy meglepő kémiai reakcióval: a szerelemmel. 
Vajon sikerül-e legyőzniük saját előítéleteiket és családjuk, barátaik ellenszenvét a másik iránt? Sikerülhet-e a látszólag lehetetlen?

"– Ellis kisasszony? Ön következik. Mutassa be Alexet az osztálynak! 
– Ez itt Alejandro Fuentes. Ezen a nyáron, amikor éppen nem utcasarkokon lődörgött ártatlan 
embereket zaklatva, a város börtöneiben turnézott. Gondolom, mindenki érti, hogy mit akarok ezzel mondani. Van azonban egy titkos vágya, amit senki sem sejt róla… A titkos vágya… A titkos vágya az, hogy főiskolára mehessen, és kémiatanár legyen, mint ön, Mrs. Peterson. 
Brittany diadalmas mosolyt villant felém, azt gondolja, hogy ezt a kört megnyerte. Azt te csak hiszed, gringa! 
– Ő Brittany Ellis – mondom a szemek kereszttüzében. – Ezen a nyáron elment a bevásárlóközpontba, és új ruhákat vett, hogy felturbózza a ruhatárát, és apuci pénzén felkeresett egy plasztikai sebészt is, hogy felturbózza… izé… amit fel kell. Az ő titkos vágya pedig az, hogy egy mexicanóval randizhasson az érettségi előtt."

A játszma elkezdődött.

Először is leszögezném, hogy nem rajongok a romantikus történetekért. Ha van a könyvben némi fantasy, akkor elmegy, de a csak romantikusok nem igazán az én műfajom.
Ez a könyv tipikus romantikus történet, tele klisékkel. Szegény mexikói fiú, aki természetesen benne van egy bandában, gazdag fehér lány, aki természetesen pompon lány és látszólag tökéletes. Mindenki tudja, mi lesz a történet vége, tökéletesen kiszámítható.
Ezek után nehéz bevallani, de nagyon tetszett. Nem tudom, hogy sikerült ezt az írónak elérnie, de nem tudtam letenni. Végig izgultam és úgy olvastam, mintha nem is sejteném, mi lesz a vége.

Tetszett, hogy az első ránézésre tipikus szereplőket érdekessé tudta tenni az írónő. Alexet nagyon bírtam, dögös, igazi rosszfiú, aki ha jobban megismerjük, egy nagyon rendes és érzőszívű srác, csak a bandával kapcsolatos dolgoknál sokszor dühítő volt a viselkedése (bár sajnos tényleg valami hasonló a helyzet egy igazi bandákban is).

Brittany-nek már a neve is tipikus, egy csini szőke, aki mindig tökéletes, a pomponcsapat kapitánya, a pasija pedig természetesen a focicsapat kapitánya.
Aztán ha a maszk mögé nézünk, kiderül, hogy ő sem tökéletes, nem is olyan buta, mint első ránézésre, nem egy elkényeztetett  barbi,aki mindent megkap, az ő családjában is vannak problémák. Szegény lányban olyan szintű megfelelési kényszer van, hogy a saját vágyait is háttérbe szorítja.

A két fiatal között óriási a társadalmi különbség, senki nem nézi jó szemmel a kibontakozó kapcsolatot kettejük között. Mindkettőjüktől mást várnak, a fehér gazdagok nem szoktak keveredni a mexikói bandatagokkal, Alex és Brittany mégis egymás mellett köt ki  az akadályok és nehézségek ellenére (gondolom ezzel nem lőttem le a poént).

Szóval imádtam az egészet, a szereplők nagyon jók, az írónő stílusa lendületes és magával ragadó, a történet tipikus, de mégis szerethető és izgalmas. Várom a folytatást.

Értékelésem: 5/5

Következő rész: