John Green- Csillagainkban a hiba

Gabo, 2013
296 oldal
Eredeti cím: The Fault in Our Stars
Fordította: Bihari György
ISBN: 9789636896171
Tovább a kiadó webáruházába

Fülszöveg:
A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni…
„A csillagainkban a hiba” – John Green eddigi legambiciózusabb és legfájdalmasabb, mélyenszántó, vakmerő, pimasz és kíméletlen műve, lélegzetelállító felfedezőút az élet és a szerelem kacagtató, vérpezsdítő és tragikus birodalmában.

Amikor először megláttam a könyv borítóját, teljesen beleszerettem. Egyszerű, mégis annyira szép, vonzza a tekintetet. A fülszöveg elolvasása után már kissé elbizonytalanodtam. Nem igazán szoktam romantikus könyveket olvasni, beteg emberekről szólót meg pláne nem. Valahogy az ötlet is kicsit abszurdnak tűnt, hogy valaki haldokló tinikről írjon szerelmes történetet. A sok pozitív vélemény viszont mégiscsak meggyőzött arról, hogy bizony ezt a könyvet talán mégis érdemes elolvasnom. A kötet elolvasása után pedig már azon gondolkodtam, hogy 1. ) miért nem olvastam hamarabb és 2. ) ha most újra elolvasom, azt túl korai?

" Hazel a nevem. Tizenhat éves vagyok. Pajzsmirigyrákom van, és áttétek a tüdőmben. Egyébként oké vagyok. "

A könyv főszereplője, mint ahogy a fenti idézetből is kiderül halálos beteg. Hazel végső stádiumban lévő rákos, aki egy gyógyszernek köszönhetően kapott még egy kis időt, de nincs esély a gyógyulására és ebbe bele is törődött, megtanult együtt élni a halál gondolatával. Édesanyja unszolására támaszcsoportba jár, amit ő leginkább csak nyűgnek érez addig, míg meg nem ismerkedik itt Augustus Waters-szel, egy nagyon elbűvölő, oszteoszarkómából felgyógyult sráccal, aki Hazellel ellentétben nem hajlandó elfogadni a csendes elmúlást, nyomot akar hagyni a világban, valami jelentőset szeretne tenni. Rögtön szimpatikusak lesznek egymásnak, és lassan egymásba szeretnek. Kihasználják az időt, ami jutott nekik és úgy élnek meg minden napot, mintha az utolsó lenne, hiszen számukra csak pillanatok vannak megírva a csillagokban. Ez a történet nem happy end.

"Az örökkévalóságot adtad nekem a megszámozott napokban, és én hálás vagyok érte."

Őszintén szólva elég megrázó élmény volt a könyv olvasása, egyszerre volt borzasztóan szívfájdító és  lélekemelő is. Hol nevettem Hazel és Gus poénjain, hol a fájdalom és az elkeseredettség érzése kerített hatalmába, amikor Hazel próbált távolságot tartani mindenkitől, mert nem akarta megsebezni azokat, akik szeretik őt.

"-Ilyen vagyok. Ilyen. Mint egy gránát, mama. Gránát vagyok, ami előbb-utóbb felrobban, és szeretném a minimumra csökkenteni a sebesültek számát, érted?"

  Nem gondoltam volna, hogy ennyi érzelmet fog kiváltani belőlem, de az írónak sikerült úgy a padlóra küldenie, hogy közben mégis boldoggá tett. Az idei évem egyik legkülönlegesebb olvasmánya volt és még napokkal az elolvasása után is a hatása alatt vagyok. Nem tudom, mennyire sikerül összeszednem a gondolataimat, annyi minden kavarog a fejemben, de azért remélem nem leszek túlságosan csapongó. :)

A történetről nem fogok többet írni, nem szeretnék túl sokat elárulni, bár talán nem nehéz kitalálni a könyv végét. Inkább azt emelném ki, hogy mennyire gondolatébresztő volt a könyv. Elgondolkodtatott: vajon fel lehet készülni a halálra? Van értelme reménykedni egy reménytelen helyzetben? Szülőként fel lehet dolgozni azt, hogy a gyereked haldoklik? A szerelem túlél mindent? A könyv tele van mély gondolatokkal és komoly témákkal, amire nem is számítana az ember egy young adult kötetben. Rávilágít, mennyire rövid és törékeny az élet, és hogy mennyire más úgy élni a mindennapokat, hogy a halál ólálkodik a sarkadban.
Rengeteg bölcsesség, tapasztalat és életigenlés van ebben a könyvben, és úgy tanítja az olvasót, hogy észre sem vesszük, finoman hangol át minket, akár egy hangszert.

FORRÁS

"– Oké – mondta egy örökkévalóság után. – Nálunk talán az oké lesz az örökké. – Oké – bólintottam."

Annak ellenére, hogy az egész kötet az elmúlás, tehetetlenség  és a beletörődés témáját boncolgatja, mégis voltak vidám, kacagtató pillanatok is, amiket nagyon szerettem. Hazel és Gus humorral és öniróniával próbálta oldani a hangulatot és átvészelni a hétköznapokat. Ez nagyon szimpatikus volt, hogy sikerült egy kis vidámságot csempészniük az életükbe, ez tényleg csodálatos hozzáállás, hiszen humorral sokkal könnyebb elviselni mindent szerintem.

A két főszereplő szerelme nagyon megható volt, még nekem is, pedig nem szeretem a szerelmi történeteket. És persze tragikus. Szerettem, hogy nem kapkodtak, nem estek rögtön egymásnak, rengeteg beszélgetésen és közös programon keresztül tényleg megismerték egymást, így  a szerelmük lassan bontakozott ki. Nagyon élveztem ezt a folyamatot, tényleg üdítő volt egy olyan szerelemről olvasni, ami igaz és nem csak egy kis romantikus tinifellángolás, aminek semmi alapja nincsen.

Forrás

"A szerelem az, hogy mindenképpen megtartjuk az ígéretet."

Augustus, a rákból felgyógyult srác, aki mindenképpen nyomot akar hagyni a világban, nagyon eleven és vibráló karakter a könyvben. Annyira szerethető, hogy még én is majdnem belezúgtam a könyv végére. Jópofa, okos, humoros, vagány és élettel teli, még fél lábbal is. Azt hiszem, őt mindenképpen jelölni kell a Könyves Álompasik párbajára. :)

Hazelt is nagyon megszerettem, tetszett az élethez való hozzáállása, 16 éves lányhoz képest nagyon jól és éretten állt a dolgokhoz, ráadásul remek humorral lett megáldva.
Igazából minden karakter ki lett dolgozva rendesen, nem volt olyan érzésem, hogy felületesen ábrázolt volna bárkit is az író. Még a mellékszereplőket is egytől-egyig nagyon hitelesen írta le, köztük Isaac volt nálam az abszolút kedvenc. A srác, aki a szemműtéte után nem a vakságán kesereg, hanem hogy elhagyta a barátnője. Ettől annyira igazi ez a könyv, mert elhiszem, hogy egy kamaszfiú tényleg képes így gondolkodni.

"Isaac túl van a műtéten. Jól ment. Hivatalosan KKM.
Ez azt jelenti, hogy „kóros képlettől mentes”. Pár másodperc múlva jött a következő SMS.
Viszont vak. Ez a rossz hír."

Ami még megfogott a könyvben, az az író stílusa. Hihetetlenül gördülékeny, olvasmányos a kötet, a szóhasználata, a fogalmazásmódja már az első oldaltól kezdve magával ragadott. Ez az egyik legnagyobb erőssége az írónak, valamint az őszintesége, ami miatt igazinak érzek minden szót a könyvben.

A Csillagainkban a hiba egy alapmű, mindenkinek el kellene olvasnia, aki már elmúlt 15. (Alatta nem ajánlom, mert a témához már kell egy kis érettség.)
Egy megkapó és elragadó történet szerelemről, az életről és az elmúlásról. Nálam nagybetűs KEDVENC lett, és bekerült azok közé a könyvek közé, amiket érdemes újraolvasni többször is.

Értékelésem: 5/5 Kedvenc

FORRÁS

Pár szó az íróról:
John Green 1977-ben született Indianapolisban, de a Florida állambeli Orlando-ban nőtt fel. Diplomáját 2000- ben szerezte meg angol és vallási tanulmányaiból.
A főiskola után öt hónapot egy gyermekkórházban dolgozott lelkészként. Az itt megszerzett tapasztalatok, a  gyermekek halálos betegségei és szenvedéseik inspirálták őt, hogy író legyen, és később, hogy megírja a Csillagainkban a hiba című könyvét.
Több évig dolgozott Chicago-ban a Booklist-nál kiadói asszisztensként, jelenleg a The New York Times munkatársa.
Többek között Printz-éremmel, Printz-oklevéllel és Edgar díjjal büszkélkedhet. (Forrás: Wikipédia, Gabo)

További magyarul megjelent művei:
Alaszka nyomában
Katherine a köbön -Avagy a szerelem képlete 

A könyvet nagyon köszönöm a Gabo kiadónak!