Mark Lawrence- Tövisek hercege

Széthullott birodalom trilógia 1.
Fumax, 2012
328 oldal
Fordította: Gy. Horváth László
Eredeti cím: Prince of Thorns
Könyvrészlet

Fülszöveg:
Óvakodj a Tövisek Hercegétől…

Kilencévesen végignézte, ahogy anyját és öccsét meggyilkolják. Tizenhárom évesen már egy vérszomjas rablóbanda vezére.

Tizenöt évesen király akar lenni…

Elérkezett az idő, hogy Honorous Jorg Ancrath herceg visszatérjen a várba, amelynek egykor hátat fordított, és elvegye, ami jog szerint őt illeti. Mióta egy tüskebokor tövisein vergődve végig kellett néznie, ahogy Renar gróf emberei lemészárolják anyját és kistestvérét, Jorgot pusztán a harag vezérli. Élet és halál számára csak játszma – és nincs vesztenivalója.

Ám atyja várában ármány leselkedik rá. Ármány és fekete mágia. Bármennyire megingathatatlan is az akaratereje, legyőzheti-e egyetlen fiatalember az elképzelhetetlen hatalommal bíró ellenséget?

Rajongok a jó fantasy regényekért, és a Tövisek hercege a fülszöveg alapján elég ígéretesnek tűnt, ezért úgy döntöttem, elolvasom a kegyetlen Jorg herceg történetét. Persze az is a könyv mellett szólt, hogy eléggé megosztotta az olvasókat, rengeteg dicsérő véleményt láttam és legalább ugyanennyi negatívot is. Az igazság az, hogy mindkét tábornak igaza van: ez a könyv zseniális és gyomorforgatóan kegyetlen is egyben.

A történet főhőse (vagy inkább antihőse) Jorg herceg, aki 9 évesen végignézte, ahogy megbecstelenítik, majd végeznek az édesanyjával, és megölik öccsét is. Csak a véletlenen múlt, hogy Jorg túlélte Renar gróf merényletét: egy tüskebokorba zuhant, ahol a támadók nem leltek rá. Jorg herceg testét a bokor tüskéi mélyen megsebezték, ahogyan a látott szörnyűségek a lelkét. A fiatal fiú -miután apja nem tett semmit-bosszút esküdött a merénylő gróf ellen, elszökött és egy rablóbandába állt be.
13 évesen már a banda kegyetlen, és ellentmondást nem tűrő vezére lett, akinek rengeteg gyilkosság szárad a lelkén. Társaival fosztogatnak, gyilkolnak, falvakat égetnek porrá.
Jorg megfogadta, hogy 15 évesen király lesz, így 14 évesen elindul haza, apja várába. Nem is sejti, miféle játékba keveredett, és mekkora hatalommal bírnak ellenségei...

"Még hogy tizenöt! Hát dúlnék én falvakat, ha tizenöt volnék? Tizenöt évesen Király leszek!"

Az író rögtön bedobja az olvasóit a mély vízbe, a történet közepébe csöppenünk, ahol minden csupa vér és gyilkolás. Picit meglepett ezzel a kezdéssel és azzal a brutalitással, amit az első oldalakon olvastam, de erős a gyomrom, úgyhogy ez nem tántorított el a folytatástól. Az események itt még kissé zavarosak voltak számomra és a sok szereplő sem könnyítette meg a helyzetet, de a történet előrehaladtával szépen lassan kitisztult a kép.

"- Vizet! Vizet!- A haldoklók folyton vízért rimánkodnak. Fura, én pont az öldökléstől szoktam megszomjazni."

Ami szintén furcsa volt nekem, az a nyelvezet, de pár oldal után megszoktam és meg is szerettem, mert a szépirodalmi igényességgel megalkotott mondatok nagyon jól illettek a középkori hangulathoz. Élvezet volt úgy olvasni egy véres, gyilkolászós jelenetet, hogy az egy cseppet sem volt primitív vagy alpári. Itt megemlíteném a fordítót, Gy. Horváth Lászlót is, hiszen ez az ő érdeme is, nem lehetett egyszerű lefordítani ezt a könyvet, le a kalappal előtte.

Több meglepetés is volt a regényben, az egyik legnagyobb számomra az volt, mikor rájöttem, hogy ez a történet nem a múltban játszódik, hanem egy elképzelt jövőben. Először nem is értettem, mit keres egy középkori dark fantasy-ban Platón, Nietsche, Shakespeare és vegyi fegyverek meg neurotoxiológia. Aztán a sok  információmorzsa nagy nehezen felnyitotta a szemem. Ezer évvel járunk egy világégés után, amiben elpusztult az akkori civilizáció, és csak apró nyomok maradtak utánuk( utak, könyvek, épületek), a technikai tudás visszafejlődött középkori szintre, és a élők és holtak közötti határ meggyengült, ezáltal ebben a világban jelen van a mágia. 

Sötét középkor
Kép forrása

Tetszett ez az elképzelés, viszont a kivitelezés már kevésbé. Szerettem volna többet megtudni arról, hogy hogyan pusztult el a világ vagy hogy miért fejlődött vissza ennyire a technikai tudás, de ezekre a kérdésekre sajnos nem kaptam választ.Teljesebb lett volna a kép, ha nem csak apró utalásokat kapok a múltban történt katasztrófára.

A történet egyébként izgalmas volt, az események, a meglépett tettek tényleg egy sakkjátszmára hasonlítottak, ahogy a könyvben is többször említették. Nem lehet tudni, ki a bábu és ki a "játék" mozgatórugója. Elsőre úgy tűnik, hogy a királyságokat valóban a királyok irányítják, de ha mélyebbre tekintünk, már egyáltalán nem vagyunk biztosak a dolgunkban, mert olyan erővel találjuk szemben magunkat, amivel eddig nem számoltunk. 

"Játszanak velünk, Makin. Figurák vagyunk a sakktáblájukon.
Mosolyra húzódott csupa seb szája.
– Mindnyájan figurák vagyunk valakinek a tábláján, Jorg."

Azt azért sajnálom, hogy a királyságokról, a köztük fennálló viszonyokról vagy az ott élőkről nem tudtam meg túl sokat. Érdekelt volna, pont ezt szerettem például a Trónok harcában is, hogy az író bőven ellátott minket háttérinformációval a szemben álló vagy éppen a szövetséges felekről. 

Térkép
Kép forrása

Örültem, hogy két idősíkon keresztül ismerhetjük meg a történet részleteit. Érdekes volt megismerni Jorg életútját, látni, ahogy a kilencéves fiúban az őt ért tragédia hatására valami meghasad és megszűnik gyereknek lenni, ahogy apja tétlensége belehajszolja őt egy esküre, miszerint megbosszulja szerettei halálát, és ahogy kegyetlen gyilkos lesz belőle. Elgondolkodtam, hogy vajon egy ilyen brutális élmény valóban ennyire meg tud változtatni valakit vagy talán Jorgban már előtte is ott volt az a tomboló őrült? Nem tudom, de az biztos, hogy a gyerekkorban szerzett sebek nehezen gyógyulnak.

"A gyűlölet akkor is életben tart, ha a szeretet kudarcot vall."

Talán meglepő, de én megkedveltem Jorgot, annak ellenére, hogy brutális és kíméletlen rohadék. Végig logikusan gondolkodott és következetesen haladt a kitűzött célja felé és ez nagyon tetszett benne. Persze ezt úgy tette, hogy bármit és bárkit feláldozott az ügye érdekében, akár saját magát is, de nem hagyta, hogy eltántorítsák vagy hogy játszanak vele.

"Amit nem tudsz feláldozni, az lebéklyóz. Kiszámíthatóvá, gyengévé tesz."

 Ráadásul valahol tudtam vele azonosulni is vagy legalábbis meg tudtam érteni, hiszen a legfőbb mozgatórugója a bosszú volt, amiért meggyilkolták a szeretteit. Ki ne ragadna kardot és torolná meg azt, ami velük történt?
Örültem, hogy végre találkozom egy olyan főhőssel, aki nem hős és akit egyáltalán nem könnyű szeretni. Lawrence nagyon jól kidolgozta Jorg karakterét, talán ez a regény egyik legnagyobb erőssége. És itt jön a képbe az egyik gyengesége is: a többi karakter sajnos elnagyolt, kidolgozatlan, mintha róluk megfeledkezett volna az író. Nagyon szerettem volna többet megtudni Makinról, a Núbairól , a többi bandatagról vagy éppen Jorg apjáról vagy  Katherine-ről, de csak felületesen lettek ábrázolva. Kihagyott lehetőségnek érzem, mert lett volna potenciál a szereplőkben. Remélem a folytatásban jobban odafigyel rájuk is az író.

Mark Lawrence
Kép forrása

A regény egyébként nagyon olvasmányos,sodró lendületű, eseménydús, tele van akciójelenettel, és a történet is jól kitalált (külön tetszett a sakkjátszmás hasonlat, ami végig jelen volt), az első 50 oldal után teljesen beszippantott. Voltak hibái és hiányosságai, de ezekkel együtt is szerettem és el fogom olvasni a folytatást is. Első regénynek remek, Lawrence stílusa levett a lábamról.
A magyar kiadás igényes kívül-belül, a borító gyönyörű, a fordító, Gy. Horváth László pedig tökéletes választás volt, kiváló munkát végzett.

A könyvet köszönöm a Fumax kiadónak!

Értékelésem: 4,5/5 

Kedvenc idézetem: 

"Ellenségeink határoznak meg bennünket – őket viszont mi magunk választhatjuk meg."

A trilógia további kötetei:

2. kötet - Tövisek királya

3. kötet- Tövisek császára
Megjelenés:  2013. november 25.

A könyv és az író honlapja: http://princeofthorns.com/

A Fumax kiadó Facebook oldala: https://www.facebook.com/fumaxkiado?fref=ts

John Le Carré: A kém, aki bejött a hidegről

"Hátborzongató izgalom teszi elevenné ennek a vérfagyasztó történetnek minden lapját, melyeken lelepleződik a vasfüggöny mindkét oldalán űzött kémkedés visszataszító valósága... Ez a könyv a kémregény csúcsa."
Yorkshire Post

Agave kiadó, 2013
240 oldal
Eredeti cím: The Spy Who Came in from the Cold
Fordította: Falvay Mihály, Lakatos Anna
ISBN: 9786155272219
Tovább az Agave webshopjába

Fülszöveg:
Amikor Alec Leamas utolsó ügynökét is megölik Kelet-Németországban, a kémet visszahívják Londonba. Leames úgy hiszi, annyi hosszú, sötét és jeges év után végre bejöhet a hidegről.

Ám Kontroll, a brit hírszerzés feje mindenáron térdre akarja kényszeríteni a kelet-német kémszervezetet. Terve megvalósításához Leamasra van szüksége, a kémre, akit még egyszer, utoljára visszaküld a hidegbe...

John le Carré regényét világszerte a kortárs angol irodalom egyik legnagyszerűbb alkotásaként tartják nyilván. A kiadó a regényt megjelenése 50. évfordulója alkalmából Falvay Mihály klasszikus fordításában adja közre ismét. A kötet ezen felül tartalmazza még a szerző két új írását is: az egyiket a nagy sikerű film létrejötte kapcsán írta, a másikat pedig annak alkalmából, hogy a regény fél évszázada jelent meg és vált a műfaj talán legnagyobb klasszikusává.

Még nem olvastam kémregényt, és eddig nem is igazán mozgatott meg a téma, de John le Carré regényéről nagyon sok pozitív véleményt hallottam, ráadásul fent van az 1001 könyv listán is. A könyv 1963-ban, pont 50 éve jelent meg először, ez alkalomból az Agave Könyvek újra kiadta megújult külsővel és az író elő- és utószavával kiegészítve.

Forrás

Alec Leamas, a brit titkosszolgálat kelet-németországi hálózatának vezető ügynöke szeme láttára elveszíti utolsó emberét is, ezért Kelet-Berlinből visszahívják Londonba. Kudarcot vallott, leírták, irodai munkára ítélik. Leamas elindul a lejtőn, lezüllik, inni kezd,még sikkaszt is, ezért kirúgják.

"Magányos figura lett, gyászos tagja az időnap előtt félreállított aktív emberek gyászos kasztjának- víztől eltiltott úszóbajnok, színpadról eltanácsolt színész."

Ezután piti munkákból él és hamarosan még börtönbe is kerül. Persze mindez csak egy jól kitalált terv része, Leamas utolsó nagy dobása., mellyel főnöke, Kontroll megbízza. A célpont a keletnémet titkosszolgálat nagykutyája, Mundt.
Az akció cseppet sem veszélytelen, és váratlan események is nehezítik. Egy idő után már nem tudhatjuk, kinek mi a szerepe a történetben és hogy valójában ki a célpont.

Az első benyomásom a könyvről az volt, hogy rideg. Már a legelejétől érezni lehet a korszak nyomasztó hangulatát, a félelmet, kiábrándultságot és feszültséget, a fallal kettéválasztott Berlin puskaporos levegőjét. Mindenkit megfigyelnek, bárki lehet párttag vagy éppen kém, úgyhogy vigyázni kell, mit mond az ember és kinek.
A könyvben szereplők közül senkire nem lehet egyértelműen rámondani, hogy jó vagy rossz, mint mondjuk egy James Bond filmben, ahol minden fekete és fehér, és a hős mindig győzedelmeskedik.Itt a "hősnek", Leamasnak nincsen csillogó autója, sem méregdrága öltönye, nincs ellenállhatatlan külsője és nem veszik körül bombázó csajok. Egyáltalán nem mondható hihetetlenül zseniális ösztönökkel megáldott szuperkémnek, ő egy átlagos fickó, hibákkal és félelmekkel.
Igazából a két, egymással szemben álló titkosszolgálat között sincs túl nagy különbség, csak a képviselt ország arculata más. Ami közös bennük, hogy a cél érdekében mindkét oldalon gondolkodás nélkül áldozzák fel a gyalogokat.

"Voltaképp azt mondhatjuk, hogy a háború óta a módszerek- a miénk meg az ellenfeleinké- meglehetősen azonosak. "

A történet szövevényes, az író úgy mozgatja a szereplőit és a szálakat, hogy teljesen elbizonytalanítja az

Forrás

olvasóját. Egy idő után már nem lehet tudni, ki kinek dolgozik, hogy mi motiválja a karaktereket és azt sem, hogy az események láncolatában mi lesz a következő állomás. Én különösen élveztem ezt a bizonytalanságot, odaláncolt a könyvhöz, felkeltette a kíváncsiságomat. Mikor már éppen azt hittem, hogy teljesen képben vagyok, történt valami és az addigi elméletemnek lőttek. Apránként csepegteti az író az információkat, sokszor párbeszédeken keresztül, egy kis morzsa és máris más színben látjuk az egész történetet. Éppen ezért nagyon figyelni kell minden kis részletre,és talán emiatt kicsit nehezebb olvasmánynak mondanám.

Bár kémregényről van szó, mégis meg kell említenem, hogy ez a könyv egyértelműen szépirodalom. A nyelvezete, az igényessége kiemeli őt az egyszerű krimik, kémtörténetek gyakran ponyva minőségű világából egy magasabb szintre. Élvezet volt olvasni minden sorát, a kiváló magyar fordítás Falvay Mihálynak köszönhető.

Izgalmas és egyben fojtó hangulatú regény ez, ami által hiteles képet kaptam a történelem egyik gyászos és hitevesztett korszakáról. Érdekes és lebilincselő olvasmány, időnként nekem talán túlságosan is tárgyilagos volt, de ettől függetlenül kiváló könyvnek tartom.  

A könyvet köszönöm az Agave kiadónak!

Értékelésem: 4,5/5

Kedvenc idézet:

"Mondják, a halálraítélteket időnként megmagyarázhatatlan jókedv fogja el, mintha pusztulásuk, miként a gyertyalángba repülő pillének, a kiteljesedésükkel esnék egybe."

Néhány érdekesség az íróról:

John le Carré
Kép forrása

•  Eredeti neve David John Moore Cornwell
• 1950-ben belépett a brit hadsereg hírszerző testületéhez, ahonnan Ausztriába irányították. Ott főként a Vasfüggönyön átjutott embereket hallgatta ki.
• Miután visszatért Angliába,  az MI5-nak kémkedett szélsőbaloldali csoportokba beépülve, lehetséges szovjet ügynökök után kutatva, 1960- banátkerült az MI6-hez – a külföldi hírszerzéshez – és másodtitkárként beépülve dolgozott a bonni Brit Követségen. 
• Lord Clanmorris (írói nevén John Bingham) bátorítására kezdett bele az írásba, az 1961-es Ébresztő a halottaknak volt az első regénye.
• A Kém, aki bejött a hidegről hatalmas sikere miatt lépett ki a hírszerzéstől 1964-ben, hogy csak az írásnak szentelhesse az életét.
• 1964-ben elnyerte a Somerset Maugham-díjat
• 2008-ban a Times a huszonkettedik helyre rangsorolta az "50 legnagyobb brit író 1945 óta" című listáján.
  (Forrás: Wikipédia)

Buglyó Gergely- Oni: Szürke vér

Ciceró, 2013
346 oldal
ISBN: 9789635398164
Oni-trilógia 1.
Tovább a Ciceró kiadó oldalára

Fülszöveg:
Áron és testvérei hétköznapi tizenévesek. Vagy mégsem? Miért lesz szürke a vérük, ha napfény éri, és miféle titkot rejt apjuk állóórája? Amikor új lány érkezik az iskolába, csakhamar elszabadul a pokol, és kiderül, hogy hőseinknek még a tanárok közt is akadnak ellenségeik. Áron útja az álmos dunántúli kisvárosból egy lidérces kriptán, majd egy különös szentélyen át egyenesen Barathrum, az alvilág sötét mélységeibe vezet.


Azt hiszem, sosem fogom megunni az ifjúsági irodalmat, legalábbis addig biztosan nem, amíg ilyen igényes és szórakoztató kötetek kerülnek a kezembe, mint Buglyó Gergely regénye. Többször megnevettetett és még meg is tudott lepni, ami nagy szó ebben a kategóriában.

Áron két testvérével és édesanyjukkal él egy dunántúli kisvárosban, Kaplagon. Itt leginkább semmi nem szokott történni, egy teljesen hétköznapi és unalmas helyről van szó. Azonban Áronék nem teljesen hétköznapiak. Erősebbek és gyorsabbak az embereknél és valamilyen rejtélyes oknál fogva a vérük napfény hatására szürkévé válik. A dolog miértjéről édesapjuk tudna mesélni a gyerekeknek, ő azonban évekkel ezelőtt eltűnt és nem hagyott maga után mást, csak egy furcsa állóórát és egy zavaros levelet egy jóslatról. A jövendölés szerint a testvéreknek egy lányt kell majd megvédeniük. Hamarosan lehetőségük adódik kipróbálni  képességeiket, mert veszélyes és titokzatos események következnek.

Már a könyv elején azt gondoltam, hogy bizony ez nekem máris tetszik. Ami óriási pozitív csalódás volt, hogy a nyelvezete igényes, nincs lebutítva, mint ahogy azt sok ifjúsági könyvnél tapasztaltam. Szerintem ez jó dolog, a gyerekek nem hülyék, képesek felfogni a szépen és változatosan megfogalmazott regényt is.
A másik nagy pozitívuma könyvnek, hogy pörögnek az események, nem unatkoztam egyszer sem az olvasása közben. Mozgalmas, van néhány igen izgalmas akciójelenet benne, amit remekül ír le az író, ezért nekem ezek a részek voltak a kedvenceim. Szinte magam előtt láttam az egészet, így még jobban izgultam a szereplőkért.
Volt benne egy rejtélyes, nyomozós szál, ami érdekes volt és rendesen kidolgozott, nem volt kiszámítható, nem tudtam kitalálni, mi fog kisülni belőle. Ha éppen csak az iskolai órákról volt szó a kötetben, azt is jól megoldotta az író, humort és megmosolyogtató pillanatokat csempészve a hétköznapokba.
Néhány miértre nem kaptam választ, de gondolom az elvarratlan szálak a folytatásban lesznek tisztázva.

Az író stílusa megfogott, olvasmányosan és élvezetesen tárta elém az általa megálmodott világot, nagyon bele tudtam merülni ezáltal a történetbe. Ez tipikusan az a könyv, ahol azt éreztem, hogy mindig csak még egy fejezetet akarok elolvasni, és aztán még egyet és még egyet. Nem bírtam letenni, pedig igazából nem én vagyok a célközönsége.
Nagy pirospont az írónak a párbeszédekért, ez a regény egyik nagy erőssége. Élnek a párbeszédek, nem üres szófecsérlés, hanem tényleges beszélgetések hangzanak el.
Sok eredetiség van ebben a könyvben, sok lehetőség, már ami a folytatását illeti és sok jó és tanulságos gondolat. Szerintem már az egy remek ötlet volt, hogy Magyarországon, egy kis eldugott kisvárost választott helyszínnek az író. Az én nagyszüleim is egy ehhez hasonló unalmas helyen élnek, sok nyarat töltöttem náluk, de soha nem jutott eszembe a városról semmi misztikus. Viszont a regény elolvasása után már egészen más szemmel fogok körbenézni legközelebb, ha látogatóba megyek. :)

Ami külön öröm volt számomra, hogy a kötet amellett hogy egy remek fantasy, értéket is közvetít a fiatalok felé. A testvérek összekovácsolódása, hogy csak egymásra számíthattak jó példa arra, hogy mennyire fontos a testvéri szeretet és bizalom az életben. Persze ez a tanulság nincs a szánkba rágva szerencsére, csak olyan megkapóan ábrázolta az író, ahogyan az örökösen civakodó testvérek a bajban képesek összefogni és egymást segíteni, hogy muszáj volt megemlítenem.

A szereplők nagyon szerethető figurák, bírtam őket. Anna igazi kíváncsi, tanulós és okos lány, aki szeret olvasni. A testvérek is jól el lettek találva, Lili, a cserfes, csajos és pimasz húgi, Nátán, a komoly és megfontolt báty és Áron, a tipikus középső gyerek. Nekem egyébként Feri volt a kedvencem, a mindentől halálra rémülő barát, aki a végére azért minden rettegése ellenére is kitartott, ami becsülendő.

Két dolog volt a könyvben, ami kevésbé tetszett. Az egyik Áron bátyjának neve. Annyira nem lett eltalálva a Nátán név, abszolút nem éreztem odaillőnek. Lehet, hogy ez az én hülyeségem és persze elég pici dologról van szó, de akkor sem tudtam túllendülni ezen, egyszerűen zavart. A Lili és Áron név mellett olyan idegenül hatott.
A másik negatívuma a kötetnek, hogy a végén egyszerre annyi új információt zúdít a nyakunkba az író, hogy egy ideig eléggé meg voltam kavarodva. Persze a végére kitisztult a kép szerencsére, csak jobb lett volna ezt a rengeteg infót kicsit lassabban kapni.

Összességében egy remek könyv, nem tökéletes, de tudott újat és mást hozni a megszokottnál, emellett nagyon olvasmányos és az írónak a humora is remek. Egy okosan kitalált és felépített történet, amit nemcsak az ifjúság figyelmébe ajánlok, hanem a fantasykedvelőknek is kortól függetlenül, hiszen a könyvben bőven akad mágia, keleti mitológia, és szörnyek is, valamint nem kevés utalás a fantasy nagymesterére, Tolkienra és a Gyűrűk urára.
Igényesen megírt és szerethető regény, amely felveszi a versenyt a külföldi vetélytársaival is. Én szerettem olvasni és nagyon várom a folytatást.

A könyvet köszönöm a Ciceró kiadónak és a szerkesztőnek, Roboz Gábornak aki a figyelmembe ajánlotta.

Értékelésen: 4,5/ 5

Kedvenc gondolat a könyvből:

"-A cél nem az, hogy legyőzz másokat- bölcselkedett Nátán-, hanem, hogy holnap képes légy legyőzni azt, aki ma vagy." 40.o.

Pár szó az íróról:

Buglyó Gergely 1980-ban született Debrecenben, orvosi diplomával rendelkezik, jelenleg kutatóként és oktatóként tevékenykedik a debreceni egyetemen. Emellett nagyon szereti a fantasy-történeteket, jelenleg az Oni-trilógia második kötetén dolgozik.
A szerző blogja: http://buglyogergely.blogspot.hu/







A második rész tartalmából:
ONI: A NÉMA VÁROS

Áron és testvérei felvételt nyertek az Altare Tertium tagjai közé: vállalták a feladatot, hogy segítenek megóvni a Meratánok harmadik oltárát, amely utolsó kapocsként összetartja a valóság szövedékét. Ehhez meg kell fékezniük az Arctalan Kóborlót, aki Anna lelkének mélyén lapul. De ha a Tertium valóban nemes célért küzd, akkor miért őriznek titkokat újdonsült tagjaik előtt? Miért nem fedik fel Annának a jóslatot, amelyből megtudhatná, hogy micsoda valójában a Kóborló?
Amikor Áronék megfejtik édesapjuk órájának utolsó titkát is, végképp bebizonyosodik: maga Yric sem bízott meg a Tertiumban. De vajon lehet-e helye a kétségeknek akkor, amikor Baphomet csatlósai is feltűnnek a színen, és súlyos vereséget mérnek a Tertiumra?
Áronék ráébrednek, hogy a határvonal barát és ellenség között olykor elmosódik, és mindkét oldalról átléphető. Már nem éri őket meglepetésként, ha számító Virrasztókkal, eszelős Onikkal vagy más szörnyekkel kerülnek szembe, de csakhamar be kell látniuk: ha valóban tudni akarják az igazat a Kóborlóról, akkor még a legendás Néma Város meglátogatásától sem riadhatnak vissza.

A sorozatról bővebb információkat az  www.onitrilogia.hu címen találhattok.

Vivien Holloway- Pokoli szolgálat

Aba könyvkiadó, 2013
320 oldal
ISBN: 9786155332050
Pokolháború Trilógia 1.

Fülszöveg: 
Mit adnál azért, hogy megmentsd a szeretteidet? 
A szabadságodat, az életedet? 
Mit tennél, ha ráébrednél, hogy mindez hiába volt? 
Beletörődnél, küzdenél?

Lilian küzdött. Mindent megtett, mégis elbukott, most pedig már sohasem szabadulhat a Pokolból. Ő az Ördög egyik bérgyilkosa. Életre szóló szerződéssel. Egy lélektolvaj, aki levadássza azokat, akik keresztbetettek Lucifernek, a lelküket pedig magával viszi. 
Az új megbízás egyértelmű, a feladat világos, ám Lil dolga korántsem olyan egyszerű, mint gondolta volna. Mert a Pokolban semmi sem az, aminek látszik. 
Lilian azt hitte, hogy fogsága évei alatt már mindent látott, átélte már a legrosszabbat, ám kénytelen rájönni, hogy érhetik még meglepetések. Lucifer nem kegyelmez, nem felejt, és nem bocsát meg, most pedig a lehető legkegyetlenebb büntetést eszelte ki. Lil-nek újra meg kell harcolnia a puszta életben maradásért. 
Közben azonban a feladatát is el kell végeznie, ami nem csak azért nehéz, mert Greg Weiss kedves, jóképű, és minden tekintetben úriember. Lil-re az ilyesmi már sok-sok éve nincs hatással. De történik valami, ami még az ő jéghideg maszkját is darabokra töri, és felszítja lelkében a lázadás szikráját. 
Szabadulni akar, bármi áron, csakhogy ebben a háborúban már nem csak az ő élete a tét. Senkiben sem bízhat, senkire se számíthat. Élete legveszélyesebb küldetésére indul, mely egyben az utolsó esély a szabadulásra. Pokoli játszma ez, ahol a szabadság nagyobb kincs, mint maga az élet.

Izgatottan vártam Wee könyvét, több okból is: először is, mert molyon ismerősök vagyunk és tényleg kíváncsi voltam az első könyvére, másodszor: a pokol nálam mindig nyerő téma, harmadszor pedig mert nagyon jó lett a borító. A könyv elolvasása után pedig annyit mondhatok: remek kezdés, csak így tovább!

Forrás

A történet főszereplője Lilian, aki bármit megtenne, hogy halálos beteg húgát újra egészségesnek tudja. Nagyon el van keseredve, amikor a kórházban megszólítja egy öltönyös idegen, és egy igen furcsa ajánlatot tesz a lánynak: Lucifer megmenti a húga életét néhány év szolgálatért cserébe. Persze Lilian aláírja a szerződést, de hát tudjuk, hogy az ördög nem alszik és nem tartja be a szavát. A lány húga meghal, és Lilian lelke pedig egy félresikerült szökési kísérlet miatt örökre az ördögé lesz. Az idők végezetéig Lucifer bérgyilkosa, lélektolvaja marad.

" Az Ördög semmiről sem feledkezik el, nem hagy futni, és nem bocsájt meg." 

Lilian legújabb megbízatása közben egyre furcsább események követik egymást, és ha eddig szörnyű volt az élete, innentől igazi pokol.

Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, kicsit megijedtem, mert nem voltam elragadtatva. Kicsit kiforratlannak éreztem és volt egy-két gondolat, ami többször a szánkba lett rágva. De ahogy haladt a történet, úgy egyre jobb és jobb lett a könyv, míg végül összeállt egy kerek egésszé. A karakterek életre keltek, beindultak az események és a stílus is valahogy gördülékenyebbé vált.
Vivi klasszikus pokol-menny ábrázolása nagyon tetszett, örültem, hogy visszatért a gyökerekhez, ahol mindenki olyan, amilyennek lennie kell.
 A világ szépen és alaposan kidolgozott, itt a pokol tényleg egy nagyon sz*r hely, kőkemény kínzásokkal, démonokkal és egy igazán ördögi Luciferrel, akinek sohasem tudhatod a következő lépését.
Ötletesnek találtam a bérgyilkosok alakváltó képességét, szerintem jól beleillett a történetbe.
Érdekesek voltak a hatalmi harcok és versengések is, Samael például szerintem brutálisan gonosz karakter lett, talán még Lucifernél is ijesztőbb. Csak egy kérdés merült fel bennem:  minek kellenek a halhatatlan Lucifernek örökösök? Megunta a poklot vagy nyugdíjba vonul? :) Remélem erre a kérdésre a folytatásban választ kapunk, mert így magyarázat nélkül nekem nem teljesen tiszta.

A karakterek nem lettek tökéletesek, de Liliant és talán Gabrielt  megkedveltem. Lilian erős és kitartó, igazán nagy bátorságra vall, hogy feláldozta magát a húga életéért. Annak ellenére, hogy az ördög bérgyilkosa és lélekbegyűjtője, mégsem lett szívtelen vagy lelketlen, ember maradt odabenn, vívódik, és még mindig nehezére esik ártatlanokat gyilkolni. Emellett persze remekül alakítja a rá osztott szerepet, hiszen a túlélése múlik ezen, látszólag rideg és kemény.
Ami különösen szimpatikus volt benne, hogy a  hosszadalmas kínzások és elszenvedett kegyetlenkedések ellenére sem hagyta magát megtörni és mindezek után is szembe mert szegülni még magával az ördöggel is.

A történet jól felépített és átgondolt, izgalmas fordulatokkal és meglepetésekkel tarkítva, nem tudtam letenni a könyvet, mert mindig jött egy újabb csavar vagy egy újabb körömrágós jelenet. Tetszett a tálalás is, hogy visszaemlékezéseken keresztül, részlegekben ismerjük meg a múltbéli eseményeket, jó ötlet volt, így nem lett monoton.
Szerettem, hogy nem finomkodott az írónő, a véres jelenetek tényleg véresek és brutálisak lettek, és ez kellett is, elvégre a pokolban járunk.
A könyv vége nagyon meglepett, óriási csavarral olyan végkifejletet kaptam, amire tényleg még csak nem is gondoltam. Annyira ütős lett a kitalált fordulat, hogy egyszerűen ledöbbentem. Zseniális és tökös befejezés.

Vivi írói stílusa a kezdeti bizonytalanságok ellenére is szerethető és eredeti, olvasmányosan, lebilincselően ír, csak úgy faltam az oldalakat, észre se vettem és már a könyv felénél jártam.
A kötet végig nyomasztó és sötét hangulatú, amit én nagyon szerettem, és jól átjött a főhős reménytelenség-érzése is. Mindezeket Wee egy csipetnyi fanyar humorral fűszerezte, amiből még bírtam volna egy picit többet is, de így is nagyon élveztem.
Külön öröm volt számomra, hogy  a Pokoli szolgálat nem tinikönyv, hanem tényleg felnőtteknek szól és hogy a szerelmi szálat nem erőltette túlságosan az írónő, pont annyit kaptunk, amennyi ízelítőnek elég.

Összességében nagyon élvezetes és izgalmas olvasmány, tökéletes sorozatindító kötet, apró hibái ellenére is érdemes elolvasni, mert Vivien tényleg tehetséges írónő, aki szerintem fog még meglepetéseket okozni az olvasóinak.
Wee, őszintén gratulálok, fantasztikus világot alkottál, és nagyon várom a folytatást, mert brutális függővéget hagytál! :)

A könyvet köszönöm az Aba kiadónak!

Értékelésem: 4,5/5

Kedvenc idézetem:

" - Nincsenek jófiúk- feleltem.- Csak rosszfiúk vannak. Mindössze annyi a különbség, hogy egyesek jobban játsszák a szerepeiket, mint mások." 73. o.

James Swallow- Deus Ex: Ikarosz-hatás

Fumax kiadó, 2013
310 oldal
Eredeti cím: Deus Ex – Icarus Effect
Fordította: Bayer Antal
ISBN: 9789639861480
Beleolvasó: http://www.fumax.hu/wp-content/uploads/2013/01/deus-ex-ikarosz-hatas-elozetes.
Rendeléshez  tovább a webáruházba

Fülszöveg:
Vajon többé válik-e az ember a korlátlan testmódosításoktól? Megéri lecserélni szerveinket emberfeletti képességeket biztosító bioaugmentációkra?

2027-ben, a káosz és az összeesküvés között őrlődő világban Anna Kelso, a felfüggesztett titkos ügynök és Ben Saxon zsoldos, az SAS volt tisztjének magánnyomozása akaratukon kívül keresztezi a világtörténelem legerősebb és legveszedelmesebb szervezetének útját. Életveszélyes kutatás kezdődik Moszkvától Londonig, Washingtontól Genfig a minden képzeletet felülmúlóan sötét igazság nyomában, amelynek felderítését minden elképzelhető és elképzelhetetlen eszközzel igyekeznek meggátolni a világ valódi urai.
A kultikus Deus Ex videojátékok világában játszódó, önállóan élvezhető regény.

A fülszöveg, a borító és a cyberpunk-sci-fi-akció hármas nagyon felkeltették az érdeklődésemet. Annyira kíváncsi lettem az író által megálmodott világra, hogy még a szintén általa írt játékot is kipróbáltam. Rólam tudni kell, hogy soha nem játszottam ilyen játékokkal, és béna is vagyok hozzájuk. A Deus ex: Human revolution nagyon izgalmasnak ígérkezett, a grafikája gyönyörű, csak sajnos nem élvezhettem túl sokáig, ugyanis az első lövöldözős résznél kipurcantam. Ami miatt viszont örülök, hogy belenéztem a játékba, hogy sokkal jobban rá tudtam hangolódni a könyvre, sokat segített elképzelni a környezetet, az augmentációkkal kiegészült embereket.

A könyv története a Human revolution előzménye, a játék ismerete nélkül is érthető. Két főszereplő szemszögéből ismerhetjük meg a történetet. Anna Kelso,  titkosügynökként dolgozik, profi a szakmájában, testmódosítások terén elég visszafogott, csak a szemei és a tüdeje módosított.
A másik főszereplő, Ben Saxon, igazi katona, aki a jó ügyért harcol, társaiért tűzbe menne és mindig becsületes. Az elején nem sok közös van a két karakterben, azonban a velük történt tragédiák hasonlóvá teszik sorsukat és a kezdetben külön futó szálak összefonódnak. Bővebben nem nagyon írnék a történetről, bármit írnék spoileres lenne, de annyit elárulok, hogy a háttérben futó globális hálózat és  összeesküvés nagyon izgalmas és jól kitalált. Imádom a kiszámíthatatlan történeteket és ez ilyen. 

A könyv hihetetlenül akciódús, egy perc nyugalom nincs, pörögnek az események. Olyan, mint egy jó akciófilm: sok a harcjelenet, és van egy kőkemény összeesküvés és titok a háttérben.Az elején csak kapkodtam a fejem, kicsit nehéz volt követni, mert az író nem bajlódott a lassú felvezetéssel, egyből belecsapott a közepébe. A helyszíneket is folyamatosan váltogatta, ami tovább bonyolította a dolgokat, bár nekem ez a megoldás kifejezetten tetszett, mert a sok térbeli ugrás is az akciófilm-fílinget erősítette.
Persze a kezdeti képzavar kitisztult viszonylag hamar, ahogyan haladtunk a történetben és egyre többet megtudtunk a háttérben munkálkodó erőkről.
A könyvre egyébként inkább az események leírása a  jellemző, a magyarázatok legtöbb esetben elmaradnak, pont mint egy videójátéknál. Belecsöppenünk, folyik az akció, de a háttérről, vagy a testmódosításokról nem sokat tudunk meg. Én mondjuk ezt egy kicsit hiányoltam, de így is megvolt az a bizonyos cyberpunk hangulat.

A testmódosítások, augmentáció témája egyébként érdekes kérdéseket vet fel: meddig ember az ember? Milyen következményei lehetnek az evolúció felgyorsításának a társadalomra?
A könyvben a sok akció miatt a téma boncolgatására nem sok idő marad, de azért az utolsó százpár oldalon elhint az író egy-két izgalmas gondolatot, és néhol egy rövid filozofálgatást is. Itt egy kicsit meg is áll az ember (legalábbis én) és elgondolkodik, hogy valóban hová is vezet ez a sok módosítás, jó ez vagy rossz? Ezek a részek kifejezetten tetszettek, a regénynek az utolsó harmada lett a legerősebb.

"Egy olyan társadalom, amely a saját akarata szerint képes augmentálni önmagát, egy olyan emberiség, amely a technológia alkalmazásával meg tudja haladni a fizikai korlátait...El tudja képzelni, milyen fenyegetést jelent ez azok számára, akik kontrollálni akarnak minket?"

A szereplők szerintem jól ki lettek találva, Anna időnként elég érdekesen reagált dolgokra, de valószínűleg én is kicsit kiakadnék attól, amit át kellett élnie. A bosszúja és a gyász hajtja előre, miközben az élete romokban hever, és néhányan a halálát kívánják. Ez szerintem elég ok a fura viselkedésre.
Ben nekem szimpatikusabb volt, főleg attól a pillanattól kezdve, amikor elgondolkodik végre azon, hogy helyes-e, amit tesz. Ízig-vérig katona, akinek a lelkiismerete nem engedi, hogy igazságtalan és helytelen akciókban vegyen részt. Bár egy darabig sikerül elfojtania, végül mégis a lelkiismeret és a becsület kerekedik felül.
A szereplők között a szerelmi szálat szerencsére nem erőltette az író, szerintem nem is volt rá szükség, anélkül is kerek a történet.
A mellékszereplők is nagyon jól kidolgozottak, a Tirannus csapat tagjai kifejezetten hitelesre sikeredtek. Aminek külön örültem, hogy a két főhős szemszöge mellett időnként más szemével is (például Namíréval) láthattuk a történetet.

A kötet olvastatja magát, izgalmas, és ötletes, lendületes, én szinte láttam magam előtt az eseményeket,  egyedül a világ és a testmódosítások leírását, bővebb ismertetését hiányoltam. A hangulata nálam csillagos ötös, szerettem elmerülni benne. Remélem lesz folytatás, szívesen olvasnám még, ráadásul az író függővéggel fejezte be a történetet.
Szerintem a megfilmesítése sem lenne rossz ötlet, eszméletlen jó akciófilm lenne belőle.
Mindenkinek kötelező, aki a Deus Ex játékért rajong, de azok is bátran fogjanak bele, akik hozzám hasonlóan csak szeretik a jó cyberpunk-akciót sci-fivel megspékelve, és a jól kitalált összeesküvés-elméleteket.

A kötetet köszönöm a Fumax kiadónak.

Értékelésem: 4,5/5

Paul McEuen- Spirál

Gabo kiadó, 2012
372 oldal
Eredeti cím: Spiral
Fordította: Mihály Árpád
ISBN:  9789636895365
Rendeléshez kattints ide!

Fülszöveg:
„A Spirál nagyon is félelmetesen valóságos történet. A tudományos részletek hitelesen csengenek, írásmódja eleven és hajszálpontos. Az akció az utolsó pillanatig feszültséggel teli, a cselekmény hibátlan. Izgalmas bemutatkozás a thriller műfajának legfrissebb képviselőjétől. Isten hozta a fedélzeten.” 
Steve Berry

Csendes-óceán, 1946 
A Brit Hadsereg Liam Connor főhadnagyot, a biológiai fegyverek szakértőjét küldi az Amerikai Haditengerészet segítségére, hogy meghiúsítsák a japánok utolsó kétségbeesett próbálkozását, amelynek során egy tengeralattjáróval akarják eljuttatni az amerikai kontinensre a világ első biológiai szuperfegyverét. A küldetés neve: Uzumaki. Jelentése: Spirál. 
Katasztrofális következményekkel járna, ha a fegyver működésbe lépne; hogy nyoma sem maradjon, felrobbantják a történelem negyedik atombombáját.

New York, napjainkban 
A Nobel-díjas Connor a nanotechnológia élvonalába tartozó kutatásokat végez, és azon imádkozik, hogy a Spirál kísértete soha ne térjen vissza. Ám most mégis itt van, a tétek pedig sokkal magasabbak. 
A legújabb technológiával kombinálva a Spirál gyakorlatilag megállíthatatlan lenne, az ellenszer pedig egyedül Connor titka. Saját és szerettei élete is veszélyben forog, mert a Spirált keresők semmitől sem riadnak vissza, hogy megszerezzék és eltemessék e tudást. Megindul a hajsza a Spirálért: vajon túléli-e az emberiség a leselkedő világvégét?

Paul McEuen a Fizika Goldwin Smith Professzora a Cornell Egyetemen. A nanotechnológia kitüntetett szakértője a nanoelektronika kémiai és biológiai alkalmazásával foglalkozik, és tanácsadója volt többek közt a CIA-nak, az Intelnek ill. a Harvard Egyetemnek. Ez az első regénye.

A Spirál tavaly jelent meg a Gabo kiadó gondozásában és én azonnal felfigyeltem rá. A borítója nagyon látványos és a téma is érdekelt. Biológiai fegyverekről eddig csak filmeket láttam, épp ezért itt volt az ideje olvasni is róluk.

A könyv a II. világháború végén kezdődik, a japánok elvesztették a háborút, és ebbe nem tudnak beletörődni. Kifejlesztenek egy különösen fertőző és borzalmas lefolyású vírust, amit rá akarnak szabadítani az USA-ra és az egész világra.

"Az uzumaki a kamikazék végső küldetése volt. Egy nemzet öngyilkos akciója, hogy térdre kényszerítse a világot."

 1946-ban a tervüket meghiúsítják az amerikaiak. Azt hiszik, elpusztították a vírust, azonban Liam Connor, egy gombaszakértő titokban megtart egy fiolát.
A történet napjainkban folytatódik, Connor igazi híresség a nanotecnológia világában, emellett a gombák kutatásának éllovasa. Kettős életet él: ott az ismert professzor és szerető nagyapa, viszont amiről senki nem tud, hogy Liam az uzumaki ellenszerén dolgozik.
Sajnos valaki mégis rájön erre és ettől a pillanattól kezdve sem Liam, sem a családja, sem a világ nincsen többé biztonságban.

" Az uzumaki...hogy is mondják?...A végső fegyver. Ha kiengedik, nem lehet megállítani."

A regény az elejétől kezdve tele van feszültséggel, végig fenntartja a figyelmet, néhány rész olvasása közben tiszta ideg voltam, annyira beleéltem magam a történetbe.
Hátborzongató még belegondolni is, mennyire könnyen ki lehetne irtani egy országot. Elég egyetlen embert megfertőzni és jó helyen elengedni. Mindig is úgy gondoltam, hogy a következő nagy háborút már nem hagyományos fegyverekkel fogják vívni, egyszerűen lefertőzik az ellenséget egy halálos kórral. A biológiai támadást kivédeni  lehetetlen ellenanyag nélkül. Félelmetes. Nagyon remélem, hogy egy ilyen borzalmat sem kell megélnem.

Paul McEuen

A könyvben az a legijesztőbb, hogy olyannyira valószerűen írja le az eseményeket, a technikai eszközöket és a gombák kutatásáról szóló részeket, hogy az ember úgy érzi, ez a szörnyűség velünk is bármikor megtörténhet.
A hitelesség nyilván abból fakad, hogy az író maga is a fizika és a nanotechnológia tudósa, ráadásul a főhőshöz hasonlóan ő is a Cornell egyetem professzora.
Örültem, mert a könyvből tanultam is, rengeteg dolgot megtudtam a gombák és a vírusok természetéről, és betekintést nyertem a robotika, nanotechnológia világába.

A téma talán nem tűnik csajosnak, de nem kell megijedni tőle, én abszolút élveztem minden sorát, ráadásul egy leheletnyi szerelem is van a történetben. Tényleg csak egy minimális.

A hajsza a vírus birtoklásáért és megállításáért nagyon jól megírt krimiként van tálalva. Egyáltalán nem kiszámítható, van benne egy-két igazán meglepő csavar. Nagyon élveztem, hogy nem tudtam mi lesz a vége.
Ráadásul a történetet több szereplő szemszögéből láthatjuk, ami különösen jó megoldásnak bizonyult. Sok pluszt adott a könyvnek, hogy hol a professzor fejébe enged betekintést, hogy a kissé szadista hajlamú Orchid-éba.
Itt azért megemlítenék egy dolgot, ami miatt nem lett nálam öt pontos a könyv: szerintem túl sok szereplőt szólaltatott meg az író. A kevesebb néha több, és itt én ezt éreztem. Voltak emberek, akikkel csak egy fejezet erejéig találkoztunk és a későbbiekben sem volt semmi szerepük. Én feleslegesnek éreztem őket.

Ettől eltekintve szerintem tényleg nagyon lebilincselő olvasmány, merem ajánlani mindenkinek, aki kedveli a krimi/thriller műfajt. Remélem meghoztam a kedvet az elolvasásához, nem érdemli meg azt a mellőzést a könyv, amelyet eddig kapott.
A történet nemcsak engem fogott meg, a megfilmesítés jogát már meg is vette az egyik filmstúdió, úgyhogy elképzelhető, hogy nemsokára a mozikban is izgulhatunk.

Értékelésem: 4,5/5 

A könyvet köszönöm a Gabo kiadónak!

Marie Lu: Legenda

Könyvmolyképző, 2012
304 oldal
ISBN: 9789632457031
Eredeti cím: Legend
Fordította: AncsaT

Fülszöveg:
A hajdani Los Angeles partvidékét elöntötte a tenger. Észak-Amerika két nemzetre szakadt; a Köztársaság hadban áll a Kolóniákkal. A jómódú környéken, az elithez tartozó családba született, tizenöt éves June kivételes tehetség. kötelességtudó, szenvedélyes, a haza iránt elkötelezett, nyitva áll előtte az út a Köztársaság legmagasabb katonai köreibe. A Lake Szektorban, a nyomornegyedben született, tizenöt éves Day a Köztársaság legkeresettebb bűnözője. De a szándékai korántsem olyan elítélendők, mint azt gondolnánk. Ők ketten két külön világban élnek, és talán sosem keresztezné egymást az útjuk, ám egy nap June bátyja gyilkosság áldozatává válik. Az első számú gyanúsított Day lesz. Ezzel kezdetét veszi a mindent eldöntő macska-egér játék, melyben Day kétségbeesett versenyt fut a családja életéért, miközben June elszántan igyekszik megbosszulni bátyja halálát. De az események megdöbbentő fordulatot vesznek. Rájönnek, kettejükben van valami közös, és azt is megtudják, milyen messzire hajlandó elmenni a hatalom, hogy megőrizze titkait.

Egy újabb Ya disztópia, ezúttal egy kínai születésű amerikai írónő tollából. A helyszín a jövőbeli Amerikai Köztársaság, mely háborúban áll a Kolóniákkal, a lázadókkal, akiknek a hatalom megdöntése és Amerika újraegyesítése lenne a célja. A földterület ráadásul egyre kisebb a tengerek vízszintjének emelkedése miatt.
Mindemellett a Köztársaságban állandóan felüti a fejét a Ragály is, persze csak a nyomornegyedekben, mely tizedeli a lakosságot.
Az egyik ilyen nyomornegyedben él Day, egy igazi lázadó, aki ahol  csak teheti keresztbe tesz a Köztársaságnak, mindemellett észrevétlenül óvja és támogatja családját, értük tesz mindent.  Mikor testvére beteg lesz, Day megpróbál neki ellenszert lopni, de az akció félresikerül, és ez egy lavinát indít el Day életében. Ennek következményeként ismerkedik meg June-nal, aki teljesen más világból jött, mint ő, mégis összefonódik a sorsuk.

A könyv nagyon olvasmányos, egyszerű, de azért nem primitív nyelvezettel, van benne egy kis humor, némi szerelem, egy elnyomó diktatúra. Ami hiányzik, az az eredetiség. Sajnos nem tudott újat hozni a műfajban, a disztópia-alapcsomag kellékeit vonultatta fel, és nem többet. Persze ezzel nem azt mondom, hogy rossz a könyv, mert szó sincs róla, csak semmi pluszt nem kaptam. Ettől függetlenül igazából tetszett, mert szeretem a disztópiákat, még a sablonosokat is. Fordulatos és sodró lendületű könyv, volt benne akció és izgalom bőven, ami miatt elég gyorsan ki lehet végezni.
Szerencsére mondanivalója is volt a könyvnek,  elgondolkodtató és riasztó felvetésekkel is találkozhatunk benne.

A karakterek megalkotása elég jól sikerült az írónőnek, amit külön díjazni tudtam, az June, a női főszereplő jelleme. Végre egy csaj, aki nem idegesített halálra. Erős, okos, elszánt és kemény, de képes mérlegelni, empatikus és sebezhető is tud lenni. És nem hisztériázik.
Day is nagyon szerethető figura. Lázadó, bevállalós rosszfiú, de persze a felszín alatt egy családját féltő, segítőkész, érzékeny és csupalélek srác.
Egy bajom volt velük: nem hittem el, hogy csak 15 évesek. Sokkal érettebbeknek tűntek a döntéseik és a gondolkodásuk alapján.

A könyvet izgalmasabbá teszi, hogy a két főhős szemszögéből láthatjuk az eseményeket felváltva. A nézőpontváltás határozottan jót tett a könyvnek. Az újítás a dologban, hogy a kötetben a kettőt két különböző betűtípussal nyomták, eddig ilyet még nem láttam, de nem rossz ötlet.

Egy olvasásra tökéletesen jó volt, valószínűleg a folytatást is elolvasom, kíváncsi vagyok, mit tud kihozni belőle az írónő.
A legenda izgalmas és kezdésnek nem rossz, remélem, hogy a második kötetben több egyediség lesz és kevesebb sablon.

Értékelésem: 4,5/5

Kedvenc idézet:

" Minden nap azt jelenti, hogy újabb huszonnégy órányi lehetőséged van. Minden nap azt jelenti, hogy megint megtörténhet bármi. A pillanatnak élsz, és meghalhatsz egy szempillantás alatt, ezért aztán épp elég, ha egyszerre csak egy nappal törődsz." 299. o.

Laini Taylor- Füst és csont leánya

Kossuth kiadó, 2012
394 oldal
Eredeti cím: Daughter of Smoke and Bone
Fordította: Gálvölgyi Judit

Fülszöveg: 

Egyszer volt, hol nem volt, egyszer egy angyal meg egy ördög egymásba szeretett. A történet nem végződik jól.

A sodó erejű fantasy regénytrilógia első része egy tiltott szerelemről, egy ősi háborúról mesél és egy újjáteremtett világ reményét hirdeti.

Régóta szemeztem a könyvvel, mindig bent volt a könyvtárban, ott árválkodott a polcon. Kicsit furcsállottam, mert elég jó véleményeket olvastam róla.Legutóbb kikölcsönöztem és egyáltalán nem bántam meg. A számomra semmitmondó borító egy fantasztikusan felépített, egyedi és varázslatos világot rejtett.

A történet Prágában játszódik, a főszereplő Karou, egy 17 éves lány. Karou múltját homály fedi, nem tudja kik a szülei és azt sem tudja ő ki vagy mi. Kimérák nevelték fel( kiméra fogalma itt) egy rejtett kis zugban, ahonnan Karou kijárhatott a való világba.Számára ők jelentik a családot. Karou kettős életet él: hétköznapi életében művészeti suliba jár, de emellett titkos küldetéseket teljesít Kénkőnek, aki kiméra és apja helyett apja. Fogakat kell begyűjtenie- emberi és állati fogakat egyaránt- a világ minden tájáról. Azt nem tudja, mire jók a fogak. Egyik helyről a másikra különböző ajtókon, portálokon keresztül jut el. Ezeken az ajtókon baljós, fekete tenyérnyomok kezdenek megjelenni.
Mikor Karou Marrakeshbe utazik fogakat begyűjteni, találkozik egy szeráffal, egy angyallal, aki mindent megváltoztat, és teljesen felforgatja Karou addigi életét.

Mikor elkezdtem olvasni, csalódott voltam. Az első 60-80 oldal nagyon gyenge. Nem hittem el, hogy ez a könyv 89 %-os a molyon. Szerencsére nem adtam fel, mert a további oldalak fantasztikus, és teljesen új világot nyitottak meg előttem. Még soha nem olvastam szeráfokról és kimérákról, részbe állat, részben ember lényekről. Ez már felüdülés volt, de az írónő nemcsak ezzel tett rám nagy hatást, hanem a világ kidolgozottságával is. A könyvben rengeteget megtudunk a kiméra-szeráf háborúról, a mítoszaikról és történelmükről. Elvarázsoltak és teljesen beszippantottak ezek a részek, mindig is imádtam a mitológiával fűszerezett regényeket. Számomra ilyen egy igazi fantasy.
Volt benne egy kedvenc részem, szerintem -többek között- ezek miatt a részek miatt érdemes kézbe venni a könyvet:

"A megbánás gyermekei (részlet)
Egyszer volt, hol nem volt, még a kimérák és a szeráfok előtt létezett a nap meg a holdak. A nap eljegyezte Nitidet, a fényesebb holdat, ám a mindig merész nővére mögött bujkáló, tartózkodó Ellai gerjesztette vágyra. Egyszer meglepte, amikor a tengerben fürdött, és a magáévá tette. Ellai ellenkezett, de a nap azt gondolta, megkaphat mindent, amit akar. Ellai megszúrta, de ő elmenekült, ám a nap vércseppjei mint megannyi szikra hullott a földre, ahol szeráfokká- a tűz törvénytelen gyermekeivé változtak. És ahogyan az apjuk, ők is úgy hitték, hogy bármit megkívánhatnak és megkaphatnak.
Ellai elmesélte Nitidnek, hogy mi történt, és Nitid sírt. A két nővér kimérává, a megbánás gyermekeivé változott.
Amikor a nap ismét felkereste a nővéreket, egyikük sem fogadta el. Nitid a háta mögé tolta, és oltalmazta Ellait, bár a még mindig szikrákat vérző nap tudta, hogy Ellai nem annyira védtelen, mint amilyennek látszik.
Könyörgött Nitidnek, hogy bocsásson meg, de ő elutasította. A nap mindmáig követi a nővéreket az égen, egyre kívánja, de sosem kapja meg őket, ez a büntetése mindörökre." 352.oldal

A világ felépítésén és részletgazdagságán kívül nagyon jól kitalált szereplők is színesítik a történetet. Karou nagyon érdekes főhős, erős, okos és szerethető, de magányos is. Talán a benne lévő űrtől csak még érdekesebb számomra.
Akivat is megkedveltem, bár ő elsőre tipikus paranormál-romantikus férfikarakternek tűnik, de ahogy jobban megismerjük kettejük történetét, számomra ő is egyéniség lesz.
Aki viszont abszolút kedvenc, az Kénkő. Már a legelejétől kezdve valahogy szimpatikus volt, de a végére tényleg ő lett a legkedvesebb szereplőm.
A legjobb, hogy a mellékszereplők jelleme sem lett elnagyolva, mindenki nagyon jól ki lett találva és hitelesek, érdekesek voltak.

Prága- Károly híd

Nagyon örültem a helyszínnek is, Prága városa remek választás volt. Igazi történelmi város, macskaköves utcákkal, gótikus tornyokkal, sikátorokkal. Nagyon tetszettek a leírások, meghozta a kedvemet, hogy elutazzak Prágába, mert sajnos eddig csak képen gyönyörködtem benne.Ráadásul nem sok fantasyt olvastam, ahol egy cseh város lett volna a helyszín.

"Prága utcái olyan fantáziát képeztek, amelyet alig érintett meg a huszonegyedik század – vagy akár a huszadik, esetleg a tizenkilencedik. Alkimisták és álmodozók városa volt, középkori macskakövein gólemek, misztikusok, hódító hadseregek jártak egykor. Magas házak ragyogtak aranyvessző és kárminvörös és tojáshéjkék színekben, rokokó gipszcsipkékkel díszítve, egyforma piros tetők alatt. Barokk kupolák antik reze zöldellt lágyan, és gótikus tűtornyok nyúltak az égbe, hogy felnyársalják a bukott angyalokat. A szél mágia, hegedűk emlékét sodorta, és a macskaköves utcák úgy kanyarogtak, mint megannyi patak. Mozart-parókás banditák kamarazenét játszottak az utcasarkokon, és az ablakokból marionettek lógtak, amelyektől az egész város egyetlen, nagy bábszínháznak tetszett, láthatatlan bábosokkal a bársony mögött. Mindennek fölébe tornyosult a kastély a dombtetőn, körvonalai élesek voltak, mint a tövisek. éjszaka reflektorfényben fürdött, kísértetiesen." 31-32.o.

A könyvben egy szerelmi történet is kibontakozik, őszintén szólva én ettől féltem a leginkább. Nem rajongok a romantikus könyvekért, de itt egyáltalán nem tartottam zavarónak a dolgot. Szép és megható volt a szerelmi szál, és meglepő fordulatok is voltak benne. Amiért külön dicséret jár, hogy végre nem volt szerelmi háromszög. Manapság elég ritka az ilyen sajnos.

Összességében nagyon élvezetes olvasmány volt izgalmas fordulatokkal és meglepetésekkel. Tipikusan olyan könyv, ahol a végére áll össze minden egy kerek egésszé. Az eleje miatt le kell vonnom fél pontot, de ettől eltekintve mindenkinek ajánlom, aki szereti a fantasyt és a mitológiát. Én mindenképpen elolvasom a folytatást is, amint megjelenik.

Értékelésem: 4,5/ 5

Joe Hill- Szarvak

Európa könyvkiadó, 2012
504 oldal
Fordította: Uram Tamás
Eredeti cím: Horns

Fülszöveg:
Ignatius Perrish egy részeg éjszaka után arra ébred, hogy irtózatosan fáj a feje... és a tükörbe nézve azt látja, hogy szarvak nőttek a halántékán.
Ig először azt hiszi, hallucinál, a gyász és a harag elvette az eszét. Hiszen az utóbbi egy évet a maga privát purgatóriumában töltötte: egy esztendővel ezelőtt erőszakolták és gyilkolták meg brutális módon, felfoghatatlanul a szerelmét, Merrin Williamset. A teljes idegösszeomlás is szinte természetes lenne nála. Csakhogy ezek a szarvak valódiak...
Azelőtt Ig a boldogok gondtalan életét élte: gazdag szülők gyermekeként, tévésztár báty öccseként megvolt mindene, pénz, biztonság, megbecsülés. Megvolt mindene, sőt annál több is - Merrin szerelme, akivel együtt osztoztak romantikán, diákkori felelőtlenségeken, egy csakis kettejüknek kijutó, varázsos kalandon.
Merrin halálával mindez oda lett. Noha Ig volt az egyetlen gyanúsított, bíróság elé sohasem került, de fel sem mentette soha a kisváros, Gideon közvéleménye: persze hogy azért úszta meg, mert befolyásos szülei vannak! Mintha mindenki elhagyta volna Iget, még az Isten is. Talán csak egyvalaki nem: a benne lakozó ördög...
És most, ezekkel a szarvakkal, Ig rettenetes erőre tesz szert - olyan tehetségre, amellyel végre kinyomozhatja, ki ölte meg Merrint, ki tette tönkre az életét. És bosszút állhat. A templomba járás, az ima nem segített. Jöjjön hát a Sátán!

"A szív alakú doboz" szerzőjének második regénye jóformán csupa négy- és ötcsillagos értékelést kapott az amazon.com-on, és a kritika is egyöntetű elismeréssel fogadta.

Joe Hill

Ez volt az első könyvem Joe Hilltől, igazából véletlenül akadtam rá a könyvtárban, a borító és fülszöveg alapján érdekesnek tűnt. Utólag tudtam meg, hogy a szóban forgó író a horrorregények királyának, Stephen Kingnek a középső fia, álnéven.
Az biztos, hogy örökölte apja tehetségét, bár még kissé még kiforratlannak éreztem itt-ott. Persze ez a második könyve, úgyhogy van még ideje rátalálni a saját stílusára, és kezdésnek több, mint jó ez a könyv.

A történet minden bevezetés nélkül kezdődik, a főszereplő, Ig egy átpiált éjszaka után szarvakkal a fején ébred. Persze fogalma sincs hogy kerültek a fejére. Ha ez nem lenne elég, mindenki, akivel csak Ig találkozik, olyan dolgokat mond el neki, amiről normális esetben soha nem beszélnének senkinek. A legféltettebb titkaikat, vágyaikat mesélik el, és később nem is emlékeznek rá vagy hogy találkoztak Iggel.

Nagyon ötletes szerintem az alapszituáció, erre még jön egy jól  kitalált rejtély, ami megoldásra vár és egy szerelmi szál, ami nem erőltetett és csak jót tesz a történetnek. Hill időnként megcsillogtatja fanyar humorát is, ami szintén bejött nekem.
A regény talán legerősebb része a karakterek kidolgozása. Nagyon érdekes és eredeti szereplőket ismerhetünk meg, Iget nagyon megkedveltem, akkor is, ha ő maga az ördög. Izgalmas lelki fejlődésen megy keresztül.Az elején törekszik a jóra, és másokban is csak ezt látja meg, a könyv végére viszont a sötét oldal felülkerekedik benne.
Lee az elejétől fogva unszimpatikus volt.

Nekem bejött az is, hogy a teljes történetet visszaemlékezéseken keresztül mesélte el az író, és a sok emlékből a végére összeállt a teljes sztori. Amit én még külön értékeltem, hogy nem volt túl ijesztő, nem a rémisztgetésre ment ki a dolog és volt mondanivalója is a könyvnek. Jól bemutatja, hogy még a legmakulátlanabb embereknek is vannak titkaik, néha igencsak mocskosak. Ez egyfajta tükör az embereknek. Nincs senki, aki csak jó, mindenki őriz magában valami rosszat, elfajzottat, perverzet vagy szégyellnivalót, valami sötétséget.

Ami plusz pont, hogy végre nem az ördög volt egy könyvben a leggonoszabb szereplő. Én egészen megkedveltem. Vallásosoknak nem igazán ajánlom, Isten zsarnokoskodónak és önzőnek van beállítva a könyvben, aki magára hagyja az embereket a bajban és ez sértheti a vallásos embereket a hitükben.

A végére egy érdekesség a magyar kiadásról: a könyv belső borítóján morzeábécével a Rolling Stones egyik számából olvashatunk egy részletet, mégpedig a 'Sympathy for the Devil' refrénjét.

Értékelésem: 4,5/5

Kedvenc idézetem:

"-Megszabadultál a hajadtól.- Elhallgatott.- És szarvakat növesztettél. Jézusom, Ig! Mi vagy te?
 -

Miért, nem egyértelmű? Ördög, kék csipkeszoknyában."

Scott Westerfeld: Csúfok-Szépek- Különlegesek

Szinte egymás után olvastam a három kötetet, ezért egy bejegyzésben foglalnám össze a benyomásaimat a könyvekről.

1. kötet- Csúfok

Fülszöveg:

Mindenki olyan gyönyörű lesz, mint egy szupermodell. Mi baj lehet ezzel? Tallynek hamarosan itt a tizenhatodik születésnapja, amit már alig vár. Nem a jogosítvány miatt, hanem azért, hogy széppé változhasson. Tally világában a tizenhatodik születésnap egy olyan műtétet jelent, ami az embert taszító csúfból lélegzetelállítóan vonzó széppé változtatja, aki azonnal egy olyan high-tech paradicsomba kerül, ahol nincs más dolga, mint igazán jól szórakozni. Tally új barátnője Shay azonban nem biztos benne, hogy széppé akar válni. Szívesebben tenné kockára az életét odakint. Amikor Shay megszökik, Tally megismeri a szépek világának egy teljesen új oldalát, ami nem valami szép. A hatóságok az elképzelhető legrosszabb ajánlatot teszik Tallynek: találja meg barátnőjét és adja a kezükre, máskülönben sosem változhat széppé. Választása örökre megváltoztatja az életét. Egy új, rabulejtő tetralógia első kötete.

2. kötet- Szépek

Fülszöveg: 

Gyönyörű. Közkedvelt. Tökéletes. Tökéletesen mű. 

Tally végre szép lett. A tökéletesnél is jobban néz ki, ruhái őrületesek, a fiúja észvesztő, s ő a társaság központja. Éppen ez az amire vágyott. 

De a sok szórakozás – az állandó bulik, a high-tech luxus, a teljes szabadság – sem palástolja, hogy valami nincs rendjén.Valami fontos.Ekkor üzenet érkezik Tally csúf múltjából. Miután elolvasta, emlékezni kezd arra, hogy mi is a baj a szép élettel, s vége a mulatságnak. 

Választania kell: vagy azért küzd, hogy elfelejtse amit tud, vagy pedig az életéért, mivel a hatóságok nem hagynak életben senkit, aki ilyen információ birtokában van.

3. kötet- Különlegesek

Fülszöveg: 

A Különleges Körülmények Ügyosztálya: ezektől a szavaktól Tallyt taszító, lázadó csúf napjai óta kiveri a víz. Régen a Különlegesek csupán fenyegető szóbeszédként léteztek, félelmetesen szépet, veszélyesen erőset, és lélegzetelállítóan gyorsat is jelentve. 

Egy hétköznapi Szép leélheti az életét úgy, hogy soha nem találkozik Különlegessel. 

Tally azonban sosem volt hétköznapi. 

Most pedig egyik napról a másikra maga is közéjük tartozik: feltuningolt harci gépezet, melynek célja, hogy a Csúfok nyugton, a Szépek pedig bután maradjanak. Az erő, a sebesség, és gondolkodásának gyorsasága és tisztasága jobb érzés, mint bármi, amire Tally vissza tud emlékezni. Általában. 

Azonban szívének egy aprócska csücske még mindig emlékszik valami többre. Ezt mégis könnyű elhessegetni, amíg Tallynek fel nem ajánlják a feladatot, hogy irtsa ki véglegesen Újfüstös lázadóit. Végül nincs más választása: hallgatni kénytelen arra az apró, halk szívdobbanásra, vagy véghezvinni a feladatot, melyre beprogramozták. 

Akárhogy dönt is, Tally világa soha többé nem lesz már a régi.

Nagyon érdekes világot álmodott meg az író, ötletes, egyedi és a változatosság kedvéért egy férfi író tollából született műről van szó.
 Egy elképzelt jövő, ahol béke van, mindenki boldog, az embereknek megvan mindene, mindenki szép és egészséges, a fiataloknak nincs más dolguk, csak bulizni. A 16. szülinap a fordulópont mindenki életében, ekkor végzik el a csúf tiniken a szépítő műtétet és átkerülnek a folyó másik oldalára, bulitornyok és tökéletes társaik közé.Mindenki várja, hisz ki ne akarna szép és tökéletes lenni, állandóan bulizni a barátokkal?

A három könyvben kiderül, hogy ez a világ sem tökéletes, és a békéért komoly árat fizetnek az emberek. 

Nem szeretném leírni, hogy miről szólnak a könyvek, a fülszövegekből úgy is megismerhetjük a történetek vázát.
A történet egyáltalán nem tipikus, és annak ellenére, hogy nyelvezetén érződik, hogy ifjúsági irodalom, érdekes és komoly kérdéseket is felvet az író. Mennyit érdemes áldozni a békéért? Mit engedhet meg magának a kormány a szebb jövő érdekében? Megfoszthatók-e az embereket a szabad akaratuktól? 

Azt mindenképpen leírnám, hogy én nem szeretnék egy ilyen jövőben élni, a hideg rázott az egésztől. A műtéttől, az azonosító gyűrűktől, az intelligens épületektől, attól, hogy mindenki boldog és gyönyörű, legalábbis látszólag. Félelmetes, bár azt értem, miért gondolta a kormány, hogy valamit tenni kell az emberekkel a föld és a béke érdekében, de egy kicsit túlzásba estek szerintem. Mindenesetre elgondolkodtató a sztori. 

A szereplők érdekesek voltak, Tally, a főszereplő különösen, jó sok változáson ment keresztül a három kötetben, érdekes volt látni az átalakulásait. Egészen megkedveltem, tetszett a kitartása és hogy ő végig jót akart a barátainak, még ha ez időnként nem úgy sült el, ahogy tervezte.

A kedvencem még sem ő lett, számomra David és Zane volt a befutó. Bátrak, áldozatkészek és szerethetőek. 

Aki végig irritált az Shay volt, legtöbbször azt kívántam, valaki csapja már le egy légdeszkával vagy valamivel. Nem tudtam megkedvelni egy kicsit sem.

Annak örülök, hogy a szerelem-vonal nem volt túl sok és nyálas, a Ya könyveknél sűrűn előfordul, hogy indokolatlanul is beleerőltetnek egy szerelmi szálat, de itt ezt nem éreztem.

A három kötet közül a második tetszett a legjobban, talán ez volt a legizgalmasabb és magával ragadóbb számomra. Úgy tudom, lesz még folytatása, mindenképpen el fogom olvasni, kíváncsi vagyok, mit tud még kihozni a történetből az író.

Én bátran ajánlom az idősebbeknek is annak ellenére, hogy ifjúsági sorozatról van szó. Számomra abszolút élvezhető volt, jól el tudtam merülni ebben a világban és elég gyorsan kiolvastam, nagyon olvasmányos és pörgős.

Értékelésem: 

1. kötet - 4,5/5

2. kötet - 5 /5

3. kötet 4,5/5

Raana Raas: Csodaidők 2. – Kiszakadtak

Animus kiadó, 2006
416 oldal

Fülszöveg:
Judy, a fiatal, különleges tehetségű nő gyerekként került a nagytekintélyű Raas családba, egyesek szerint botrányos körülmények között. A kaveni hagyományoknak megfelelően apjának, Giinnek kell férjhez adnia. Giin, a nagycsalád feje galaxis-szerte ismert üzletember és politikus. Megosztó személyiség, aki egyre szorongatottabb helyzetbe kerül a kiszakadtakkal kapcsolatos álláspontja miatt. Yaan – új nevén Paul – évekkel ezelőtt a Raas családot és ezzel a Kaven világát hagyta el, s lett kiszakadtként egy olyan hatalom magasan képzett katonája, amely régi családját is veszélyezteti. Az ogfák vöröse című első kötetben megismert szereplők baljós, világégéssel fenyegető események közepette igyekeznek elveik szerint helytállni, s ha lehet, életben maradni… A Csodaidők nagyregény; egy családé is, egy világé is. Észrevétlenül ragad magával sodró erejű cselekményével, fantasztikus lüktetésével.

SPOILERMENTES
Az első kötet teljesen beszippantott, elvarázsolt a zseniálisan kidolgozott világ, a Kaven, a bokra, a nieseiek, a szereplők jellemének remek kidolgozása, egyszóval imádtam úgy, ahogy van.  Ez nem változott a második kötetnél sem, viszont azt azért az első könyv végén sejteni lehetett, hogy a folytatás borongósabb hangulatú és kegyetlenebb lesz, de amit kaptam, arra nem számítottam.  Fájdalmas volt olvasni a háborúról, a rengeteg kegyetlenségről, a deportálásokról és a táborokról. A háború természetesen a Raas családot is érintette, bár a könyv végén lévő brutális eseményekre nem voltam felkészülve, teljesen sokkoltak a történtek.

Végig átéreztem azt a bizonytalanságot és aggódást, amit a szereplők, a családtagok szorongása ragadós volt, igazából tiszta ideg voltam a könyv olvasása közben, főleg az utolsó 100 oldalon.

A könyv vége bővelkedik az eseményekben, fordulatokban és meglepetésekben is. Összességében szerintem nagyot dobott a könyvön a vége, a többi részt kissé hullámzónak éreztem: voltak számomra nehezen olvasható részek, ahol nekem túl sok volt a politika, az intrika. Ami még nehézkesebbé tette szerintem az egészet, az a rengeteg szereplő. Hihetetlen sok név van a könyvben, többször megkavarodtam, nem mindig tudtam hirtelen, hogy ki kicsoda.

Óriási piros pont jár viszont a szereplők jellemfejlődése és folyamatos változása miatt. Sikerült elérnie az írónőnek, hogy megkedveljem Yaant (Pault), ami szerintem nagy dolog.
Giin továbbra is kedvenc szereplőm és természetesen Judy is. Az öreg Yaant viszont valaki lepuffanthatná már.

Értékelésem: 4,5/5

Szerintem még ma befejezem a harmadik kötetet is, hamarosan írok arról is. :-)
Bejegyzés az első kötetről itt

Kedvenc idézetem a könyvből  a kaveni himnusz volt, egyszerűen gyönyörű és megható:

Elmerült messze a láthatár,
feketén fonja be a semmi.
Valaki talán még hazavár,
de nem tudunk többé üzenni:
Hiába ragyognak fölöttünk csillagok,
Hazafelé irányt nem mutatnak többé.
Hiába ragyognak fölöttünk csillagok,
ösvényeiken eltévedtünk örökké.

Eltévedtünk sosem-járt úton,
nincs, ki megmondja: merre tovább.
Van-e, kell-e tovább, folyton
ez a kérdés, a legostobább:
Még ha ragyognak is fölöttünk csillagok,
Az igazi úthoz nincs szükség fényükre
Mert azért ragyognak fölöttünk csillagok
hirdessék õt, aki õket oda tette.

Még ha ragyognak is fölöttünk csillagok,
Az igazi úthoz nincs szükség fényükre
Mert azért ragyognak fölöttünk csillagok
hirdessék õt, aki velünk van örökre.

Lengyel Dávid – Kuba Richárd: Holtak világa – A jóslat

Ad Librum Kiadó, 2011
252 oldal

Fülszöveg:
Egy csapat katona érkezik a Kiskőrös mellett lévő egykori katonai laktanyához. A létesítmény területéről segélykérést észleltek. Azonban, mire odaérnek, nem találnak mást, csupán egy maroknyi túlélőt, hatalmas pusztítást, és élőholtak tömegét.
Egy katona, Andrássy Bálint tizedes az egyik szobában rábukkan egy kis könyvre, Kozma András naplójára. Miközben olvassa, egyre inkább bepillantást nyer ennek a húszas évei elején járó fiatalnak a küzdelmekkel teli életébe. Ez idő alatt arra is rájön, hogy egy nostradamusi jóslatnak köszönhetően ez a fiú már régóta számított rá, hogy egy napon a holtak életre kelnek...



Nemrég olvastam John Ajvide Lindqvist: Élőhalottak!című könyvét. Érdekes volt, de sehol egy hörgő, vérszomjas és fertőző agyzabáló, amit a klasszikus zombifilmekből ismerek. A magyar szerzőpáros könyve viszont tökéletesen hozta a zombi-apokalipszis hangulatot. Pörgős volt, izgalmas, olvastatja magát.

Nagyon ötletesnek találtam a naplós megoldást, tetszett hogy két idősíkon fut az esemény.

Amit imádtam, hogy végre nem egy távoli országot özönlöttek el az élőholtak, hanem kicsiny hazánkat. Külön örülök, hogy pont Kiskőrös, Halas és Szeged környékén játszódott az egész, én szegedi vagyok, de Halast is ismerem úgy-ahogy, így magam előtt láttam a helyszíneket.

Nagyon jól bemutatta a könyv, hogy hogyan viselkednek az emberek, ha sokan vannak összezárva. Hiteles volt, sajnos ilyenek vagyunk...

A szereplők közül Andrist nagyon megkedveltem, azok voltak a kedvenc részeim, ahol ő mesélt. A többiek annyira nem nőttek a szívemhez, talán még Veszprémit és Andrássy-t bírtam,  Szabolcsot pedig nagyon utáltam.

És most jöjjön néhány negatív megjegyzés: nekem a megfogalmazás időnként kicsit magyartalannak és talán egy kicsit modorosnak tűnt a könyv elején, aztán vagy megszoktam, vagy jobb lett, nem tudom. :)
Hiányoltam, hogy nem derült ki szinte semmi a zombifertőzés kialakulásáról, érdekelt volna, hogy mi váltotta ki, hogy történt. Amit furcsálltam, hogy miért nem volt videó vagy fénykép az amerikai eseményekről, hiszen már mindenről készítenek videót és rakják is fel a youtube-ra, bár ez csak egy kis apróság.

Összességében jól szórakoztam, izgalmas volt és végig lekötött,érdekel a folytatás és ha hozzájutok, elolvasom a megjelent naplót is. Örülök, hogy ennyi tehetséges írónk van, mostanában többeknek a könyvéhez volt szerencsém és egyik elolvasását sem bántam meg. Nagyon érdemes odafigyelni a magyar kortárs írókra, mert felveszik  a versenyt külföldi kollégáikkal.

Értékelésem: 4,5/5

Baráth Katalin- A fekete zongora

Agave kiadó, 2010
304 oldal

Fülszöveg:
Az 1900-as évek elején az álmos Ókanizsán Dávid Veronika, az emancipált eladókisasszony saját romantikus regényét írja munkahelyén, a könyvesboltban, amikor a lábai elé zuhan a városka bolondja, Vili – egy késsel a hátában. Zsebében egy kitépett könyvlap, rajta egy Ady-vers: A fekete zongora. A békés kisváros élete természetesen fenekestül felfordul, és a szerb rendőrkapitányból és a városi orvosból álló tapasztalatlan nyomozócsapatba bekönyörgi magát Veronika is, aki persze mindig mindent jobban és hamarabb tud, mint a hivatalos közegek. Az ügybe belekeveredik a plébános, a pincérlány, a kőművesmester, a rabbi, a kéjnő, az apáca és a zsidó kereskedő, sőt Veron még Szegedre is elutazik, ahol magát Ady Endrét hallgatja meg egy felolvasóesten, közben pedig a hullák egyre csak szaporodnak…
Baráth Katalin remekbeszabott regénye kiváló érzékkel jeleníti meg a boldog békeidőket; stílusa és humora miatt Bohumil Hrabal olvasói fogják szeretni, eltökélt nyomozója, Dávid Veron miatt pedig Agatha Christie rajongói fogják nagy élvezettel forgatni a regényt, amely kibővített, végleges változatban és két novella kíséretében kerül végre a széles olvasóközönség elé.

Egyre jobban szeretem a kortárs magyar írókat, Baráth Katalin stílusa is nagyon megtetszett. Könnyed, humoros és remekül felépített regény, már az elejétől megfogott és a nyelvezete is nagyon szép .
Az 1900-as évek eleje az egyik kedvenc korszakom, a könyv nagyon jól lefestette ezt az időszakot, az akkori emberek gondolkodásmódját és a kor miliőjét.
A szereplők is remekül ki lettek találva, nagyon tetszettek a nevek és a jellembeli finomságok, amiket az írónő olyan remekül kitalált. Nagyon hitelesre sikerült mindenki, szinte magam előtt láttam a pletykás szomszédot és a mindig paprikás Dujmovicsot, vagy az állomásfőnök rettentő kíváncsi nejét.

"Az állomásfőnök neje többnyire helyesen ítélte meg az utasok kilétét, és nem volt szokása tévedni, legyen szó akár a társadalmi osztályukról, akár az úti céljukról. Ez alkalommal azonban alaposan mellélőtt. Az utolsó divat szerinti öltönyt viselő fiatalember a Monarchia polgára volt, és azon belül sem egy távoli cseh városból vagy az örökös tartományok valamelyikéből érkezett Ókanizsára, hanem csak a szomszédból, Szabadkáról. Erről az állomásfőnökének is hamarosan alkalma nyílt meggyőződni. Heves érdeklődése ugyanis, amivel minden idegent kitüntetett, arra sarkallta, hogy a kifakult pongyolájával némiképp egzotikus összhangot alkotó, csipkeszegélyű napernyőjét kézbe vegye, és a peronhoz siessen, a fiatalemberrel véletlenül szóba elegyedni.
– Parlévufranszé? – állta el a kijáratot.
A férfi meglepődve kérdezett vissza.
– Hogy mondta, hölgyem?
Az állomásfőnökné könnyednek szánt kacaj kíséretében jókorákat csapott napernyőjével az idegen vállára.
– Nahát! Hogy maga milyen kittűűűnően beszél magyarul! Mikor a vak is láthatja, hogy egyenesen Párizsból érkezett! Két-három átszállással persze, úgy értem. – Az asszonyság nem volt képes megtagadni állomásfőnökéi mivoltát. – Vagy netalány Londonból? Dujuspékenglis?"

Kedvenc szereplőm természetesen Dávid Veron volt, a minden lében kanál boltos kisasszony, aki titokban regényt ír, a Nyugatot és az Estet olvassa és imádja a modern irodalmat. Természetesen kerékpárral közlekedik, ezzel is kilóg a sorból, az 1900-as évek elején a feminista nők jártak kerékpárral.
Nagyon szimpatikus főszereplő, nagyon megkedveltem.

"„Nocsak!” – jegyezte meg magában Veron, akinek még a legmeghittebb pillanatokhoz is akadt hozzáfűznivalója. – „Lehet, hogy engem most megcsókoltak?”"

Tetszett a romantikus szál is, örültem, hogy nem csöpögött és abszolút beleillett a sztoriba, nem volt erőltetett.
Érdekes volt megismerni, hogy abban az időben hogyan ismerkedtek az emberek, mi fért bele egy udvarlásba és mi az, amitől a hölgyek már pirultak.

A krimi-vonal is jól ki lett találva, és nagyon örültem, hogy nem sikerült rájönnöm, hogy ki a gyilkos. Nem volt kiszámítható, mindenki gyanús volt.
Plusz pont az Ady-szálért, egyik kedvenc költőm és a címadó verse is nagyon szép.


Ady Endre: A fekete zongora

Bolond hangszer: sír, nyerít és búg.
Fusson, akinek nincs bora,
Ez a fekete zongora.
Vak mestere tépi, cibálja,
Ez az Élet melódiája.
Ez a fekete zongora.
Fejem zúgása, szemem könnye,
Tornázó vágyaim tora,
Ez mind, mind: ez a zongora.
Boros, bolond szívemnek vére
Kiömlik az ő ütemére,
Ez a fekete zongora.

Amit szegediként szintén értékeltem, hogy olvashattam egy rövid rész erejéig a saját városomról is. :)

„ Erősen sötétedett már, amikor a vonat befutott a szegedi indóházba. Hiába volt sötét, a pompás épület a gázlámpák fényében fürödve teljes pompájában tündökölt. Veron újból megcsodálta a kisvárosi szemmel óriásinak tetsző, alig kilenc esztendővel korábban befejezett állomásépületet, amelynek különleges módon az emeletére lépett be a vonattal érkező utas, és miután megcsodálta a bacchanáliát megörökítő, élénk színekben pompázó mennyezeti freskót, le kellett sétálnia a lépcsőn, hogy az utca szintjére jusson.”

Összességében nagyon jó könyvet kaptam, remekül szórakoztam végig és alig várom, hogy olvashassam Dávid Veron további kalandjait. Amit a könyv végén olvastam Veron pesti ténykedéséről, nagyon felkeltette az érdeklődésemet. :) A Poirot-s rész nagyon vicces volt.

Értékelésem: 4,5/5

További kötetek: