394 oldal
Eredeti cím: Daughter of Smoke and Bone
Fordította: Gálvölgyi Judit
Fülszöveg:
Egyszer volt, hol nem volt, egyszer egy angyal meg egy ördög egymásba szeretett. A történet nem végződik jól.
A sodó erejű fantasy regénytrilógia első része egy tiltott szerelemről, egy ősi háborúról mesél és egy újjáteremtett világ reményét hirdeti.
Régóta szemeztem a könyvvel, mindig bent volt a könyvtárban, ott árválkodott a polcon. Kicsit furcsállottam, mert elég jó véleményeket olvastam róla.Legutóbb kikölcsönöztem és egyáltalán nem bántam meg. A számomra semmitmondó borító egy fantasztikusan felépített, egyedi és varázslatos világot rejtett.
A történet Prágában játszódik, a főszereplő Karou, egy 17 éves lány. Karou múltját homály fedi, nem tudja kik a szülei és azt sem tudja ő ki vagy mi. Kimérák nevelték fel( kiméra fogalma itt) egy rejtett kis zugban, ahonnan Karou kijárhatott a való világba.Számára ők jelentik a családot. Karou kettős életet él: hétköznapi életében művészeti suliba jár, de emellett titkos küldetéseket teljesít Kénkőnek, aki kiméra és apja helyett apja. Fogakat kell begyűjtenie- emberi és állati fogakat egyaránt- a világ minden tájáról. Azt nem tudja, mire jók a fogak. Egyik helyről a másikra különböző ajtókon, portálokon keresztül jut el. Ezeken az ajtókon baljós, fekete tenyérnyomok kezdenek megjelenni.
Mikor Karou Marrakeshbe utazik fogakat begyűjteni, találkozik egy szeráffal, egy angyallal, aki mindent megváltoztat, és teljesen felforgatja Karou addigi életét.
Mikor elkezdtem olvasni, csalódott voltam. Az első 60-80 oldal nagyon gyenge. Nem hittem el, hogy ez a könyv 89 %-os a molyon. Szerencsére nem adtam fel, mert a további oldalak fantasztikus, és teljesen új világot nyitottak meg előttem. Még soha nem olvastam szeráfokról és kimérákról, részbe állat, részben ember lényekről. Ez már felüdülés volt, de az írónő nemcsak ezzel tett rám nagy hatást, hanem a világ kidolgozottságával is. A könyvben rengeteget megtudunk a kiméra-szeráf háborúról, a mítoszaikról és történelmükről. Elvarázsoltak és teljesen beszippantottak ezek a részek, mindig is imádtam a mitológiával fűszerezett regényeket. Számomra ilyen egy igazi fantasy.
Volt benne egy kedvenc részem, szerintem -többek között- ezek miatt a részek miatt érdemes kézbe venni a könyvet:
"A megbánás gyermekei (részlet)A világ felépítésén és részletgazdagságán kívül nagyon jól kitalált szereplők is színesítik a történetet. Karou nagyon érdekes főhős, erős, okos és szerethető, de magányos is. Talán a benne lévő űrtől csak még érdekesebb számomra.
Egyszer volt, hol nem volt, még a kimérák és a szeráfok előtt létezett a nap meg a holdak. A nap eljegyezte Nitidet, a fényesebb holdat, ám a mindig merész nővére mögött bujkáló, tartózkodó Ellai gerjesztette vágyra. Egyszer meglepte, amikor a tengerben fürdött, és a magáévá tette. Ellai ellenkezett, de a nap azt gondolta, megkaphat mindent, amit akar. Ellai megszúrta, de ő elmenekült, ám a nap vércseppjei mint megannyi szikra hullott a földre, ahol szeráfokká- a tűz törvénytelen gyermekeivé változtak. És ahogyan az apjuk, ők is úgy hitték, hogy bármit megkívánhatnak és megkaphatnak.
Ellai elmesélte Nitidnek, hogy mi történt, és Nitid sírt. A két nővér kimérává, a megbánás gyermekeivé változott.
Amikor a nap ismét felkereste a nővéreket, egyikük sem fogadta el. Nitid a háta mögé tolta, és oltalmazta Ellait, bár a még mindig szikrákat vérző nap tudta, hogy Ellai nem annyira védtelen, mint amilyennek látszik.
Könyörgött Nitidnek, hogy bocsásson meg, de ő elutasította. A nap mindmáig követi a nővéreket az égen, egyre kívánja, de sosem kapja meg őket, ez a büntetése mindörökre." 352.oldal
Akivat is megkedveltem, bár ő elsőre tipikus paranormál-romantikus férfikarakternek tűnik, de ahogy jobban megismerjük kettejük történetét, számomra ő is egyéniség lesz.
Aki viszont abszolút kedvenc, az Kénkő. Már a legelejétől kezdve valahogy szimpatikus volt, de a végére tényleg ő lett a legkedvesebb szereplőm.
A legjobb, hogy a mellékszereplők jelleme sem lett elnagyolva, mindenki nagyon jól ki lett találva és hitelesek, érdekesek voltak.
 |
| Prága- Károly híd |
"Prága utcái olyan fantáziát képeztek, amelyet alig érintett meg a huszonegyedik század – vagy akár a huszadik, esetleg a tizenkilencedik. Alkimisták és álmodozók városa volt, középkori macskakövein gólemek, misztikusok, hódító hadseregek jártak egykor. Magas házak ragyogtak aranyvessző és kárminvörös és tojáshéjkék színekben, rokokó gipszcsipkékkel díszítve, egyforma piros tetők alatt. Barokk kupolák antik reze zöldellt lágyan, és gótikus tűtornyok nyúltak az égbe, hogy felnyársalják a bukott angyalokat. A szél mágia, hegedűk emlékét sodorta, és a macskaköves utcák úgy kanyarogtak, mint megannyi patak. Mozart-parókás banditák kamarazenét játszottak az utcasarkokon, és az ablakokból marionettek lógtak, amelyektől az egész város egyetlen, nagy bábszínháznak tetszett, láthatatlan bábosokkal a bársony mögött. Mindennek fölébe tornyosult a kastély a dombtetőn, körvonalai élesek voltak, mint a tövisek. éjszaka reflektorfényben fürdött, kísértetiesen." 31-32.o.A könyvben egy szerelmi történet is kibontakozik, őszintén szólva én ettől féltem a leginkább. Nem rajongok a romantikus könyvekért, de itt egyáltalán nem tartottam zavarónak a dolgot. Szép és megható volt a szerelmi szál, és meglepő fordulatok is voltak benne. Amiért külön dicséret jár, hogy végre nem volt szerelmi háromszög. Manapság elég ritka az ilyen sajnos.
Összességében nagyon élvezetes olvasmány volt izgalmas fordulatokkal és meglepetésekkel. Tipikusan olyan könyv, ahol a végére áll össze minden egy kerek egésszé. Az eleje miatt le kell vonnom fél pontot, de ettől eltekintve mindenkinek ajánlom, aki szereti a fantasyt és a mitológiát. Én mindenképpen elolvasom a folytatást is, amint megjelenik.
Értékelésem: 4,5/ 5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése