Catherine Fisher- Incarceron

"Semmi sem új. Új nem létezik. Semmi sem változik, semmi sem halad, mozdul előre, fejlődik, virágzik. Az idő megállt. A fejlődést betiltották."

Pongrác, 2011
544 oldal
Fordította: Zubovics Kata
Eredeti cím: Incarceron
ISBN: 978-615-5131-16-5
Tovább a kiadó oldalára

Fülszöveg: 
Képzelj el egy világot, amelyben nemcsak megállították, de vissza is forgatták az idő kerekét. Beköszöntött az örökké tartó 17. század, ahol csak a gazdagok élvezhetik a technika vívmányait. 
Képzelj el egy börtönt, hatalmasat, amelyben a cellák és a folyosók mellett egész erdők, városok és tengerek is elférnek. Most képzelj el egy rabot, akinek nincsenek emlékei! Csak annyit tud, hogy Odakintről jött – pedig a börtönt évszázadokkal ezelőtt lezárták, és azóta csak egyetlen embernek sikerült kijutnia. 
Aztán képzelj el egy lányt, aki egy nemesi birtokon lakik! A sorsa – úgy tűnik – megpecsételődött: megrendezett, szerelem nélküli érdekházasság vár rá. Ő azonban még nem adta fel, kiutat keres, és összeesküvések kusza hálójába gabalyodik. 
Az egyikük Bent van, a másik Odakint, ám mindketten rabok. 
Hát ez az Incarceron!

Az első pillanattól fogva tudtam, hogy ez nekem való könyv. Már a borító is teljesen lenyűgözött, egyszerűen meseszép, a történet pedig telitalálat, imádtam az egészet úgy, ahogy van. Még csak hasonlót sem olvastam soha.

A könyvben két világot ismerhetünk meg: van a világ Odakint, és van az Incarceron, egy teljesen lezárt börtön. Odakint mindent visszaállítottak a 17. század fejlettségi szintjére és ott megállították az időt. Nem láttak más kiutat a hanyatlásból, így betiltották a fejlődést.

"Betiltjuk a fejlődést, és vele együtt a hanyatlást. A becsvágyat, és vele együtt a kétségbeesést. Mert ezek a téves képzetek csak egymás tükörképei, az érem két oldala. De mindenekelőtt magát az Időt tiltjuk be. Mostantól kezdve semmi sem változik. "

Minden tökéletesen Kor-hű, a 17. századi protokoll szerint élnek, nincs előrehaladás, a szegények nem tudnak olvasni, a modern technikai vívmányok használatát betiltották, csak a gazdagok használhatják azokat  titokban.
Ebben a világban él Claudia, gazdag és befolyásos család az övé, apja a Börtön igazgatója. A jövőjét már elrendezték, családi érdekből hozzámegy a trónörököshöz, egy szerelem nélküli boldogtalan kapcsolat vár rá egy pökhendi, elkényeztetett uraság mellett. Ő, bár a szabad világban él, mégis a  szigorúan szabályozott és előre eldöntött életének rabja, ráadásul  intrikával és irigységgel van körülvéve.

Forrás

Az Incarceron egy hatalmas, városokat, erdőket magába foglaló börtön, melyet úgy terveztek, hogy tökéletes világ legyen. Bezárták ide az összes bűnözőt, elmebeteget, és egyéb nemkívánatos személyt, létrehoztak egy komplex és intelligens rendszert, ami mindent irányít, felügyel és bezárták őket. Ez - a történet eseményeihez képest- több évtizede, évszázada történt, azóta senki nem jött ki és senki nem ment be.
 Valami odabent félresiklott, a tökéletes világ helyett maga a pokol lett az élet.
A kintiek tudnak a börtön létezéséről, ( de az Igazgatón kívül senki nem tudja, hol van) úgy tudják, hogy a terv sikerült és bent az élet békés és tökéletes. A Bentiek csak reménykednek, hogy létezik a külvilág. 
Finn a börtön lakója, de nem emlékszik a múltjára, látomások gyötrik,  és azt hiszi, hogy ő a kinti világból került be ide. Persze ez őrültség, hiszen kintről senki nem jött be a börtön lezárása óta.

Engem teljesen lenyűgözött az írónő. Ha fele ilyen képzelőerővel rendelkeznék, mint ő,  már vígan megélnék belőle. Az általa felépített világ egyedi, komplex és egyszerűen fantasztikus. Nem is találok szavakat rá, annyira jól megálmodta és létrehozta az egészet.

Forrás

A két birodalom felépítése, egymáshoz fűződő kapcsolata egészen érdekes és sajátos.
A börtönt úgy ábrázolja, mint gondolkodó és döntéseket hozó rendszert, ami mindig figyeli a benne élőket, ha úgy tetszik neki, terepet rendez, lezár vagy esetleg elgázosít egy-egy területet.

"Ez a Börtön eleven, él. Kegyetlen és közönyös, Finn pedig ott van benne."

Számomra ez  nagyon felkavaró gondolat, borzasztó lehet, hogy mindig szemmel tartanak, és ráadásul ez a beteg humorú intelligens gépezet azon szórakozik, hogy a nyomorult börtönlakókat terrorizálja.
Persze azért volt az Incarceronban olyan is, amit magam is megnéznék, például az erdőt, ami fém fákból áll és fém leveleket hullajt, vagy garantáltan különleges látvány lehet a börtön által létrehozott félig fém, félig szerves anyagból álló állatsereglet is.
Mesteri, ahogy a börtön újabb lakókat és állatokat teremt a régiek maradványaiból, itt nem vész kárba semmi.

"Amikor egy Fegyenc meghal, az atomjait, a bőrét, és a belső szerveit újrahasznosítják. Az új börtönlakókat a régiekből hozzák létre. Megjavítják, újrahasznosítják őket, és ha emberi szövet épp nincs kéznél, akkor fémmel és műanyaggal helyettesítik."

Persze nemcsak az Incarceron nyűgözött le, a külvilág is szépen kidolgozott és felépített, már a gondolat is elképesztő, hogy egy fejlett társadalomból visszaléptek egy lényegesen egyszerűbb és fejletlenebb életbe, mindezt azért, hogy a romlást és hanyatlást megállítsák. Az ötlet elég abszurd, de pont ezért tetszik annyira. Őszintén szólva egyik világban sem élnék szívesen, a külvilágban is rabok az emberek, csak másként.

A szereplők elég jól el lettek találva, Claudia engem néha kicsit irritált, de alapvetően azért megkedveltem, hiszen többször is tanúbizonyságot tett bátorságáról (nem részletezném, mert spoiler lenne) és találékonyságáról.
Finn számomra szerethetőbb figura volt, bár ebben a könyvben senki nem csak fekete vagy csak fehér, ami hitelessé teszi őket.
A két főhőst ugyanazok a célok hajtják, mindketten saját börtönükből  akarnak kitörni és eközben megtudni azt, hogy kik is ők valójában. A könyv így nemcsak egy izgalmas és kalandos történet, hanem a két főszereplő önmagára találása is. Mindketten okkal vannak ott, ahol vannak és ezeket az okokat is megpróbálják kideríteni.
A mellékszereplőkről is érdemes pár szót szólni, hiszen rájuk is odafigyelt az írónő, Nekem Jared különösen belopta magát a szívembe, de például Keiro nagyon unszimpatikus volt végig. Az Igazgató már nem olyan egyszerű eset, mert bár alapvetően nem egy szimpatikus karakter, a vége felé  voltak egészen jó megmozdulásai.

A könyv felépítését tekintve is figyelemreméltó, az elején fejezetenként vált az írónő, hol a Benti, hol a Kinti eseményeket írja le, és látszólag a kettőnek nincs sok köze egymáshoz. Aztán ahogy a két szál összefonódik, úgy a történetvezetés is átalakul, és már egy fejezeten belül váltakoznak a helyszínek, ezzel is fokozva a feszültséget. Nekem nagyon tetszett ez a megoldás, és mindig a legidegtépőbb jelenetnél volt váltás. :)

Minden fejezet elején van egy-egy idézet a könyvben szereplő legendákból, történelmi iratokból. Nekem ezek voltak a kedvenceim, még valóságosabbnak tűnt általuk az egész történet, és a könyv hangulatához is nagyon passzoltak.

"Ki ismeri Incarceront magát,
minden termét, szakadékát s hídját?
Csak az érzi meg a börtön szagát,
ki ismeri a szabadság illatát." Sapphique dalai

Azt kell mondanom, hogy a regény teljesen levett a lábamról, minden szinten. A hangulatát imádtam, nyomasztó, sötét és sugárzik belőle a reményvesztettség érzése . Hatott rám és ezt szerettem.

Az események pörögnek már a könyv elejétől kezdve, nem unatkozunk, feszes a történetvezetés, és egyébként is nagyon olvasmányos stílusban íródott. Sodró lendületű, engem magába szippantott, ráadásul a kaland mellett  van mondanivalója is és elgondolkodtat.
Mindenkinek ajánlom, nekem felejthetetlen élmény volt,  az eredetisége üdítő a sok tucatkönyv között, engem rabul ejtett.

A történetnek van folytatása is Sapphique címmel, ami ha jól tudom, most valamikor nyár elején jelenik meg szintén a Pongrác kiadó gondozásában. 

A könyvet köszönöm a Pongrác kiadónak.

Értékelésem: 5/5 Kedvenc

Kedvenc gondolatok a könyvből: 

"Az emberek egymást gyötrik. Nincs olyan rendszer, amely ezt megakadályozhatná. Nincs olyan fal, amely távol tudná tartani a gonoszt, mert az emberek viszik be magukkal, néha még a gyermekek is." 318. oldal

"...vagy az az igazság, hogy az ember magában hordja a gonoszság magvait? Hogy még akkor is, ha a számára létrehozott édenkertbe kerül, irigységével és vágyaival ő lassan még azt is megmérgezi?" 382. oldal 

És végül a könyv trailere:

Rafał Kosik- Félix, Net, Nika és a Láthatatlan Emberek Bandája

Pongrác kiadó, 2011
546 oldal
Fordította: Németh Orsolya
Eredeti cím: Felix, Net i Nika oraz Gang Niewidzialnych Ludzi
ISBN: 9789638901392
Tovább a kiadó oldalára

Fülszöveg:
A feltalálópalánta Félix, a számítógépzseni Net és a könyvmoly Nika kalandjainak első kötetét tartod a kezedben: egy lehetetlen történet barátságról, kincsekről, kísértetekről, őrült találmányokról, mesterséges intelligenciáról, robotokról, ufókról és – nem utolsósorban – három tinédzser fantasztikus hétköznapjairól. Ez a könyv megmutatja: igenis mi alakítjuk a sorsunkat. Hogy érdekesen élünk-e, mindenekelőtt csakis rajtunk múlik.


Úgy érzem, megmaradtam gyereknek lélekben és szeretem is a gyermek- és ifjúsági irodalmat. Ez a könyv pedig egy igazi gyöngyszem. Eszméletlenül jól szórakoztam olvasás közben, nem gondoltam volna, hogy ennyire magával fog ragadni.

Amikor először nyitottam ki a könyvet, jót mosolyogtam, ugyanis egy nagyon jópofa kis kép fogadott. A belső borítón mindenféle rajz található hozzájuk fűzött magyarázattal, a kiberlégytől egészen az edzést tartó rénszarvasokig. Rögtön el is merültem benne és vagy negyed óráig a belső borítót böngészgettem. Nagyon ötletes és aranyos, el tudom képzelni, gyerekként mennyire imádtam volna.

A történet középpontjában  három barát áll: Félix, a feltaláló, Net, a számítógépzseni és Nika, a furcsa képességekkel megáldott könyvmoly. Most kerültek be a középiskolába és úgy tűnik, vonzzák a bajt vagy egyszerűen csak nyitott szemmel járnak.

"Csak azoknak van érdekes életük, akik kihasználják a kínálkozó lehetőségeket."

Nem telik el sok idő a gyerekek megismerkedésétől, és máris  furcsábbnál furcsább dolgokba keverednek, amiknek látszólag semmi közük nincsen egymáshoz. Szellemmel találkoznak az iskola padlásán, bankrablók után nyomoznak, kincsvadászatra indulnak, és még ufót is látnak az osztálykirándulás alatt. Rengeteg találékonyságra, bátorságra és persze összetartásra van szükségük, hogy a veszélyes és néhol ijesztő helyzeteket meg tudják oldani.

Ami engem igazán megfogott a könyvben, az a határtalan gyermeki fantázia, amit az írónak felnőttként is sikerült megőriznie. Fantasztikus, hogy mennyire ötletes és eredeti dolgokat talált ki. Félix (és az apukája) találmányai például teljesen lenyűgöztek. Imádtam az otthonukat, ahol minden feladatra valami furcsa szerkentyűt alkottak, még gyufagyújtó készülék is van. Soknak nincs túl sok értelme, de az igazi feltalálók nem is azért csinálják, mert értelme van, hanem mert képesek rá.
Az én legnagyobb kedvenceim a botanika tanár furcsa növénykeresztezései voltak. A fejre ültethető Hedera shamponiae, mely akkor fejlődik, ha az ember haja zsíros vagy a lepkével keresztezett repülő lóhere hihetetlen találékonyságról árulkodnak. A könyv végén található írói utószóból ki is derül, hogy Rafał Kosik nem a valóságot akarja bemutatni, ezt a történészekre hagyja, egyszerűen olyan történetet akart írni, amilyet ő is szívesen olvasna.

A könyvben szereplő történetek humorosak, ötletgazdagok és fordulatosak, a fejezetek akár külön-külön is megállnák a helyüket. Amit szintén nagyra értékeltem, hogy a végén meg tudott lepni. A végkifejlet igazi csattanója volt a könyvnek, és külön piros pont jár azért, mert a sok egymástól látszólag független szálat olyan szépen összehozta az író.

A három főszereplő szerintem nagyon jól ki lett találva, nagyon szerethetőek, és igazán megindító, hogy mennyire őszintén, feltétel nélkül bíznak egymásban. Példaértékű, ahogyan kiállnak egymásért még a leglehetetlenebb helyzetekben is. Ma már nem annyira divat az őszinte barátság, de ebben a könyvben a hőseink megmutatják, mennyire jó, ha van az embernek egy, vagy akár több igaz barátja, akikre mindig számíthat.
Igazi kiskamaszok, akik kíváncsiak, szeretik az izgalmakat és elég bátrak is hozzá, hogy megoldják az útjukba kerülő rejtélyeket.
A szereplők kapcsán még egy dolgot említenék meg, ami nekem nagyon bejött: a tanárok nevei. Mindegyik vagy a tantárgyáról vagy valamilyen tulajdonságáról kapta a nevét és én ezeken nagyon jót nevettem.Például  Eftépé a számtech tanár,  Szögmérő pedig a matek. :)

A kiadó lábjegyzetekkel próbálta segíteni az olvasókat, ami szerintem jó ötlet volt, hiszen a könyv lengyel író tollából származik és van egy-két számunkra ismeretlen utalás. Én egy picit tudományosnak éreztem a meghatározásokat, de azért hasznosak voltak.
Egyetlenegy szívfájdalmam van a könyvvel kapcsolatban: szerintem nem elég feltűnő a borító. Nem rossz, csak számomra nem tükrözi azt az elképesztő fantáziát és a kalandokat, amit a könyvben találunk.

A könyvet szívből ajánlom mindenkinek, a célközönség a 10-14 éves korosztály, de a hozzám hasonló örök gyerekek is bátran vegyék kezükbe a kötetet, nem fognak csalódni. A könyv igazán

vicces, fantáziadús, pörgős és nagyon olvasmányos, a könyv szereplői pedig igazi hétköznapi hősök, akikre minden gyerek hasonlítani szeretne. 
Lengyelországban a három barátnak már több kötetnyi történetét adták ki, nálunk ez az első, de a jó hír, hogy március 15-én jön a folytatás, a Félix, Net, Nika és az elméletileg lehetséges katasztrófa.

Rafał Kosik

Rafał Kosik írói felfogása szerint egy könyvnek mindenekelőtt szórakoztatnia kell az olvasót, a mély tartalom csak ezzel együtt jelenhet meg a műben.
Ezt teljes mértékben sikerült megvalósítania ebben a kötetben, én egy percig sem unatkoztam olvasás közben, jó kikapcsolódás volt, bárcsak gyerekként olvashattam volna.

A könyvet köszönöm a Pongrác kiadónak.

Értékelésem: 5/5


Kedvenc gondolat a könyvből:

"Az élet túl rövid ahhoz, hogy egyszerre csak egy dolgot csináljunk." 214. o.

A könyv trailere:

Ursula Poznanski- Erebos

Pongrác kiadó, 2012
544 oldal
Eredeti cím: Erebos
Fordította: Gémes Szilvia
ISBN: 9786155131202
Rendeld meg a kiadó oldalán!

Fülszöveg:
VIGYÁZZ! CSELEKMÉNYLEÍRÁST TARTALMAZ!
Nick megszállottja az Erebos című számítógépes játéknak, ami kézről kézre jár az iskolájában. A szabályok elég szigorúak: mindenki csupán egyetlen esélyt kap, hogy Erebost játszhasson. Játék közben egyedül kell lenni és senkinek sem szabad róla beszélni. Aki ezeket megszegi, vagy nem teljesíti a küldetéseit, kiesik, és többé nem is tudja elindítani a játékot. De ami a legérdekesebb: az Erebos olyan megbízásokat ad, amelyeket nem a virtuális világban, hanem a valóságban kell végrehajtani. A képzelet és a valóság zavarosan összemosódik. Aztán a játék arra utasítja Nicket, hogy öljön meg egy embert…

Erebos: a görög mitológiában az ősi sötétség, Khaosz gyermeke. Később Erebosz, mint az ősi sötétség lekerült az alvilágba. A Tartarosz fölötti túlvilági részt nevezték az idő múlásával Erebosznak. Ide is bűnös lelkek jutottak le, de a tisztító tűzben volt lehetőségük, hogy akár az elíziumi mezőkre kerüljenek. (Forrás)

A cím sokat sejtető, bár a fülszövegből kiderül, hogy ebben az esetben Erebos nem egy mitológiai alak, hanem egy játék. Egy számítógépes játék, ami egyik napról a másikra elkezd terjedni az iskolában. Kézről-kézre jár, titok lengi körül, nem beszélnek róla a diákok, de hatással van rájuk.
Az Erebos más, mint a többi játék, több annál. Figyel, tanulmányoz, utasít,  és ami a legérdekesebb: a feladatokat a való világban kell teljesíteni. (A játékról többet nem nagyon árulnék el, mert bármit írnék, az spoileres lenne.)

"Lépj be!

Vagy fordulj vissza!

Ez Erebos."

Mikor először megláttam a könyvet, azonnal tudtam, hogy nekem ezt el kell olvasnom. A borító eszméletlen jó lett, a téma pedig érdekes, bár azt le kell szögeznem, hogy én nem szoktam játszani. Elkezdtem olvasni és azon kaptam magam, hogy nem tudom letenni. Olyan függő lettem, mint a könyvben szereplő gyerekek, teljesen magával ragadott a történet, és a majd 600 oldalas kötetet kivégeztem két nap alatt. Olvasmányos, feszes a történetvezetés, a hangulat sötét és nyomasztó, pont ahogy én szeretem.

A számítógépes téma kezd teret hódítani a könyvekben, ami szerintem nem baj, hiszen a mai tinik életének szerves részei a különböző online- és szerepjátékok. Az Erebost és az ehhez hasonló jól megírt  és modern tematikájú könyveket kellene a gyerekek kezébe adni az iskolában, talán akkor többen olvasnának.
Fiatalos nyelvezetével, közvetlen stílusával és szerethető karaktereivel tényleg a mai kamaszokat szólítja meg. Persze ez nem azt jelenti, hogy felnőttek ne is vegyék a kezükbe, ez a könyv mindenkinek remek választás kortól függetlenül. Fordulatos, meghökkentő és kicsit félelmetes regény, ami nálam kedvenc lett. A végén, amikor kiderült az egésznek a miértje, őszintén meglepődtem, nagyon eredeti csavar volt a befejezés. Mindenre számítottam, csak pont erre nem.

A történet ötletgazdag, remekül alkotta meg mindkét világot az írónő, és ügyesen is lavíroz a valóság és a cybertér között. Nálam telitalálat volt a görög mitológia belecsempészése is, gazdagította a sztorit.
A szereplők megalkotásában is brillírozott, legyen szó a kamaszok személyiségéről, vagy az avatárjaikról. A karakterek valóságosak voltak, többeket nagyon megkedveltem, a főszereplő, Nick rendes srác, de nálam az abszolút kedvenc Viktor volt.

Igazán ötletesnek találtam, ahogyan az írónő felépítette a könyvet: Nick a játék előtt, közben és után.  Izgalmas volt látni, hogyan változik meg a főhősünk, ahogy elkezd játszani. Azonnal a hatása alá kerül, a valóság többé nem érdekes, csak a virtuális világ eseményei izgatják, nem akar lemaradni semmiről és szinte bármit megtenne, hogy bennmaradhasson. Összemosódik a határ a létező és az Erebosbeli élete között.

" Minden egyes új nappal értéktelenebb lesz a valóságom. Hangos és rendetlen, megjósolhatatlan és fáradtságos.
Mit is tud a valóság?Éhessé tesz, szomjassá, elégedetlenné. Fájdalmat okoz, betegségekkel dobálózik, nevetséges törvényeknek engedelmeskedik. De főként: véges. Mindig halállal végződik. "

Poznanski  nagyon reálisan ábrázolja a még formálható gyerekekben végbemenő morális dilemmákat és változásokat, azt, hogy mennyire gyorsan képesek túllépni az addig betartott erkölcsi szabályokon. Kicsit ijesztő volt látni, milyen gyorsan veszítik el a kontrollt már egy kevés nyomás hatására is. 

Az írónő felhívja a figyelmet egy létező problémára, a játékfüggőségre, amely napjainkban egyre inkább terjed. Persze ha valaki szülőként olvassa, azért nem kell rögtön eltiltani a gyerkőcöket az összes játéktól, elég, ha a kezükbe nyomják az Erebost, ami jól ábrázolja a függőség fázisait, negatív hatásait, megmutatja a kamaszoknak, hogy mennyire kifordíthat valakit önmagából.

A magyar kiadás igényességét is meg kell említenem, a Pongrác kiadó nagyon masszív, keménykötésű kivitelben dobta a piacra a könyvet. Minőségi darab.

Negatívumot is említenék szívesen, ha találtam volna, de nálam abszolút kedvenc lett a könyv, betalált úgy, ahogy van. :)

A kötet egyébként 2010-ben jelent eredeti nyelven és 2011-ben  Irodalmi díjat is nyert. A bécsi születésű írónő következő műve, a Saeculum előreláthatólag 2014-ben várható magyarul szintén a Pongrác kiadó gondozásában.

A könyvet nagyon köszönöm a Pongrác kiadónak.

Értékelésem: 5/5 Kedvenc

Silvana Gandolfi- Rám lőttek

Pongrác kiadó, 2013
360 oldal
Eredeti cím: Io dentro gli spari
Fordította:  Balkó Ágnes
ISBN: 978-615-5131-21-9
Tovább a kiadó oldalára

Fülszöveg:
Santino már hatévesen tisztában van azzal, mit jelent Szicíliában a hallgatás törvénye – miután az apját és a nagyapját megölte a ma ffia, tántoríthatatlanul hallgat a tettes személyéről. Amikor végül mégis vallomást tesz, a családjának mindent hátra kell hagynia, hogy új életet kezdjenek.

Lucio tizenegy éves, és kísértik a múlt árnyai. A mindennapjaiba befészkelte magát a félelem – ők ültették el, azok, Szicíliából –, pedig legidősebb „fér fiként” már az ő feladata, hogy vigyázzon a családjára. Amikor az édesanyja egy nap nem érkezik haza, a fiú azt hiszi, elrabolták. Lucio a húgával együtt útnak indul… A véletlenek és az egyre élesebben kirajzolódó emlékek különös összjátéka aztán sorsdöntő fordulathoz vezet mindannyiuk történetében.

Silvana Gandolfi Rám lőttek című regénye elnyerte a rangos Prix Sorcières 2012-t, a serdülő irodalom kategóriában. A díjat 1986-ban ötvenkét független francia könyvkereskedő, illetve a Francia Könyvtárosok Szövetsége alapította. Célja, hogy olyan könyveket adjanak az ifjú olvasók kezébe, amelyek érzelmeikkel formálhatják személyiségüket. A döntés indoklásából: „A regény kíméletlenül szembesít a maffia témájával, a mindenhol jelenlévő erőszakkal, azzal a Szicíliával, amely a jelen ellenére szinte eltéphetetlenül kötődik a múlt szellemével terhes tradíciókhoz. Valódi fejlődésregényt olvashatunk, amelyben az erőszak a maga leplezetlenségében, nem puszta metaforaként jelenik meg. A mű nem csak témájával, de eredeti regényszerkezetével is kiemelkedik az átlagból. Izgalmas cselekménye az első laptól az utolsóig fogva tartja olvasóját, szüntelenül ébren tartva igazságérzetét, fejlesztve ítélőképességét.”

Amikor először megláttam a könyvet, arra gondoltam, hogy milyen érdekes választás a maffia témaköre egy ifjúsági regényben. Nagyon merész vállalkozás, de az elolvasása után úgy gondolom, jó döntést hozott az írónő.

A történet két cselekményszálon fut: Santino, a hatéves szicíliai fiú édesapja és nagyapja összetűzésbe kerül a maffiával, melynek következtében megölik őket Santino szeme láttára, majd őt is megpróbálják eltenni láb alól. Csodával határos módon a fiú élve megússza, de miután vall a rendőrségen, édesanyjával menekülniük kell.
A másik főszereplő Lucio, egy 12 éves srác, aki Olaszországban él beteg édesanyjával és kishúgával. Ő látja el a családfő szerepét, mert édesapjuk Venezuelában dogozik. A fiú múltjában sötét titok lappang, mely rányomja bélyegét a mindennapjaira.
A két fiú sorsa egy igazán meglepő fordulattal fonódik össze.

Nagyon örülök, hogy elolvastam ezt a könyvet. A történet eredeti, hasonlót sem olvastam még soha eddig, a téma megrázó és igaz, a regény felépítése pedig igazán ötletes.
Annak ellenére, hogy ifjúsági regényről van szó, teljesen magával ragadott, faltam minden sorát. Santino és Lucio élete merőben más, mint egy normális körülmények közé született gyereknek. Olyan dolgokat voltak kénytelenek látni és átélni, amit egy gyereknek soha nem szabadna megtapasztalni.

"A gyerekek olyanok, akár a nádszál, amely a szélben meghajlik, de amint a szél elül, a nádszál újra felegyenesedik. A gyerekek rugalmasak, képesek a nehéz helyzetekhez is alkalmazkodni, amelyek nem okoznak bennük súlyos károkat. Rugalmasabbak a felnőtteknél. Ellenállóbbak. Ám olykor- ha a szélroham nagyon erős- mégis megtörténik, hogy a gyerekek is eltörnek."

Megrázott a történet realitása, a kegyetlenség, ami körülveszi a gyerekeket. Borzasztó belegondolni, hogy a felnőttek brutális és értelmetlen háborúskodása hány gyereket foszt meg a valódi gyermekkortól, és kényszeríti őket a korai felnőtté válásra.

A kötet betekintést enged a maffia világába, de emellett megismerjük a szicíliai emberek babonás és

Trinacria- forrás: people.tribe.net 

hagyományaihoz görcsösen ragaszkodó közösségét is. Jól bemutatja az olasz család felépítését, ahol a családfő szava szent; hogy mekkora hatalma van a javasasszonyoknak és amuletteknek.
Engem ezek a részek is lenyűgöztek, ezektől a részletektől a történet még hitelesebb lett.

" Santino próbálta megmondani a mamának, hogy ő nem akar ünnepséget. Assunta megmakacsolta magát: ez társadalmi elvárás, a család becsülete múlik rajta. És különben is, a magara tanácsára rendezett igazi bankett valamennyiüket megóvná az ártó szellemektől."

 Amit én nagyon szerettem ebben a könyvben, hogy van mondanivalója. Bár a fiatalabb olvasóknak íródott, nem butította le a témát az írónő. Érthetően és izgalmasan mutat be egy kegyetlen világot, és észrevétlenül neveli is az olvasót. Az igazságtalanság és fájdalom, ami a szereplőket éri, felébreszti az emberben az igazságérzetet , és a vágyakozást a jóra.

A történetvezetést ötletesnek találtam, a két szál összekapcsolása újszerű és meglepő volt, nem számítottam erre a fordulatra.
A kötetben lévő kis képek nekem egy picit hátborzongatóak voltak, bár az tény, hogy adtak egy kis pluszt, fokozták a könyv hangulatát.

Amit még feltétlenül meg szeretnék említeni, az a magyar kiadás igényessége. A borító figyelemfelkeltő és letisztult, a könyv kötése pedig nagyon jó minőségű.

Összefoglalva érdemes elolvasni Silvana Gandolfi könyvét, újszerű, olvasmányos és egy földrajzilag nem túl távoli, mégis merőben más világba, kultúrába kalauzolja az olvasóit. Nemcsak a fiatal olvasóknak ajánlom, tökéletesen fenn tudta tartani az én figyelmemet is, felnőttként is egy élmény volt.

A könyvet köszönöm a Pongrác kiadónak.

Értékelésem: 5/5

Kedvenc idézetem:

" A maffia rossz dolog, és mi harcolunk ellene. Ezt már megértetted. Úgy látszik, mintha legyűrhetetlen lenne, pedig nem az, mert ők is csak emberek. Egyetlen emberi csoportosulás, amelynek a gonoszság a fegyvere, sem legyőzhetetlen, ha komolyan szembeszállnak vele. Ehhez azonban olyan emberek kellenek, akikben van szeretet, lobog a szenvedély, és legalább olyan elszántsággal küzdenek az életért, mint azok, akik a pusztulást és a halált akarják." 190-191. o.