Catherine Fisher- Incarceron

"Semmi sem új. Új nem létezik. Semmi sem változik, semmi sem halad, mozdul előre, fejlődik, virágzik. Az idő megállt. A fejlődést betiltották."

Pongrác, 2011
544 oldal
Fordította: Zubovics Kata
Eredeti cím: Incarceron
ISBN: 978-615-5131-16-5
Tovább a kiadó oldalára

Fülszöveg: 
Képzelj el egy világot, amelyben nemcsak megállították, de vissza is forgatták az idő kerekét. Beköszöntött az örökké tartó 17. század, ahol csak a gazdagok élvezhetik a technika vívmányait. 
Képzelj el egy börtönt, hatalmasat, amelyben a cellák és a folyosók mellett egész erdők, városok és tengerek is elférnek. Most képzelj el egy rabot, akinek nincsenek emlékei! Csak annyit tud, hogy Odakintről jött – pedig a börtönt évszázadokkal ezelőtt lezárták, és azóta csak egyetlen embernek sikerült kijutnia. 
Aztán képzelj el egy lányt, aki egy nemesi birtokon lakik! A sorsa – úgy tűnik – megpecsételődött: megrendezett, szerelem nélküli érdekházasság vár rá. Ő azonban még nem adta fel, kiutat keres, és összeesküvések kusza hálójába gabalyodik. 
Az egyikük Bent van, a másik Odakint, ám mindketten rabok. 
Hát ez az Incarceron!

Az első pillanattól fogva tudtam, hogy ez nekem való könyv. Már a borító is teljesen lenyűgözött, egyszerűen meseszép, a történet pedig telitalálat, imádtam az egészet úgy, ahogy van. Még csak hasonlót sem olvastam soha.

A könyvben két világot ismerhetünk meg: van a világ Odakint, és van az Incarceron, egy teljesen lezárt börtön. Odakint mindent visszaállítottak a 17. század fejlettségi szintjére és ott megállították az időt. Nem láttak más kiutat a hanyatlásból, így betiltották a fejlődést.

"Betiltjuk a fejlődést, és vele együtt a hanyatlást. A becsvágyat, és vele együtt a kétségbeesést. Mert ezek a téves képzetek csak egymás tükörképei, az érem két oldala. De mindenekelőtt magát az Időt tiltjuk be. Mostantól kezdve semmi sem változik. "

Minden tökéletesen Kor-hű, a 17. századi protokoll szerint élnek, nincs előrehaladás, a szegények nem tudnak olvasni, a modern technikai vívmányok használatát betiltották, csak a gazdagok használhatják azokat  titokban.
Ebben a világban él Claudia, gazdag és befolyásos család az övé, apja a Börtön igazgatója. A jövőjét már elrendezték, családi érdekből hozzámegy a trónörököshöz, egy szerelem nélküli boldogtalan kapcsolat vár rá egy pökhendi, elkényeztetett uraság mellett. Ő, bár a szabad világban él, mégis a  szigorúan szabályozott és előre eldöntött életének rabja, ráadásul  intrikával és irigységgel van körülvéve.

Forrás

Az Incarceron egy hatalmas, városokat, erdőket magába foglaló börtön, melyet úgy terveztek, hogy tökéletes világ legyen. Bezárták ide az összes bűnözőt, elmebeteget, és egyéb nemkívánatos személyt, létrehoztak egy komplex és intelligens rendszert, ami mindent irányít, felügyel és bezárták őket. Ez - a történet eseményeihez képest- több évtizede, évszázada történt, azóta senki nem jött ki és senki nem ment be.
 Valami odabent félresiklott, a tökéletes világ helyett maga a pokol lett az élet.
A kintiek tudnak a börtön létezéséről, ( de az Igazgatón kívül senki nem tudja, hol van) úgy tudják, hogy a terv sikerült és bent az élet békés és tökéletes. A Bentiek csak reménykednek, hogy létezik a külvilág. 
Finn a börtön lakója, de nem emlékszik a múltjára, látomások gyötrik,  és azt hiszi, hogy ő a kinti világból került be ide. Persze ez őrültség, hiszen kintről senki nem jött be a börtön lezárása óta.

Engem teljesen lenyűgözött az írónő. Ha fele ilyen képzelőerővel rendelkeznék, mint ő,  már vígan megélnék belőle. Az általa felépített világ egyedi, komplex és egyszerűen fantasztikus. Nem is találok szavakat rá, annyira jól megálmodta és létrehozta az egészet.

Forrás

A két birodalom felépítése, egymáshoz fűződő kapcsolata egészen érdekes és sajátos.
A börtönt úgy ábrázolja, mint gondolkodó és döntéseket hozó rendszert, ami mindig figyeli a benne élőket, ha úgy tetszik neki, terepet rendez, lezár vagy esetleg elgázosít egy-egy területet.

"Ez a Börtön eleven, él. Kegyetlen és közönyös, Finn pedig ott van benne."

Számomra ez  nagyon felkavaró gondolat, borzasztó lehet, hogy mindig szemmel tartanak, és ráadásul ez a beteg humorú intelligens gépezet azon szórakozik, hogy a nyomorult börtönlakókat terrorizálja.
Persze azért volt az Incarceronban olyan is, amit magam is megnéznék, például az erdőt, ami fém fákból áll és fém leveleket hullajt, vagy garantáltan különleges látvány lehet a börtön által létrehozott félig fém, félig szerves anyagból álló állatsereglet is.
Mesteri, ahogy a börtön újabb lakókat és állatokat teremt a régiek maradványaiból, itt nem vész kárba semmi.

"Amikor egy Fegyenc meghal, az atomjait, a bőrét, és a belső szerveit újrahasznosítják. Az új börtönlakókat a régiekből hozzák létre. Megjavítják, újrahasznosítják őket, és ha emberi szövet épp nincs kéznél, akkor fémmel és műanyaggal helyettesítik."

Persze nemcsak az Incarceron nyűgözött le, a külvilág is szépen kidolgozott és felépített, már a gondolat is elképesztő, hogy egy fejlett társadalomból visszaléptek egy lényegesen egyszerűbb és fejletlenebb életbe, mindezt azért, hogy a romlást és hanyatlást megállítsák. Az ötlet elég abszurd, de pont ezért tetszik annyira. Őszintén szólva egyik világban sem élnék szívesen, a külvilágban is rabok az emberek, csak másként.

A szereplők elég jól el lettek találva, Claudia engem néha kicsit irritált, de alapvetően azért megkedveltem, hiszen többször is tanúbizonyságot tett bátorságáról (nem részletezném, mert spoiler lenne) és találékonyságáról.
Finn számomra szerethetőbb figura volt, bár ebben a könyvben senki nem csak fekete vagy csak fehér, ami hitelessé teszi őket.
A két főhőst ugyanazok a célok hajtják, mindketten saját börtönükből  akarnak kitörni és eközben megtudni azt, hogy kik is ők valójában. A könyv így nemcsak egy izgalmas és kalandos történet, hanem a két főszereplő önmagára találása is. Mindketten okkal vannak ott, ahol vannak és ezeket az okokat is megpróbálják kideríteni.
A mellékszereplőkről is érdemes pár szót szólni, hiszen rájuk is odafigyelt az írónő, Nekem Jared különösen belopta magát a szívembe, de például Keiro nagyon unszimpatikus volt végig. Az Igazgató már nem olyan egyszerű eset, mert bár alapvetően nem egy szimpatikus karakter, a vége felé  voltak egészen jó megmozdulásai.

A könyv felépítését tekintve is figyelemreméltó, az elején fejezetenként vált az írónő, hol a Benti, hol a Kinti eseményeket írja le, és látszólag a kettőnek nincs sok köze egymáshoz. Aztán ahogy a két szál összefonódik, úgy a történetvezetés is átalakul, és már egy fejezeten belül váltakoznak a helyszínek, ezzel is fokozva a feszültséget. Nekem nagyon tetszett ez a megoldás, és mindig a legidegtépőbb jelenetnél volt váltás. :)

Minden fejezet elején van egy-egy idézet a könyvben szereplő legendákból, történelmi iratokból. Nekem ezek voltak a kedvenceim, még valóságosabbnak tűnt általuk az egész történet, és a könyv hangulatához is nagyon passzoltak.

"Ki ismeri Incarceront magát,
minden termét, szakadékát s hídját?
Csak az érzi meg a börtön szagát,
ki ismeri a szabadság illatát." Sapphique dalai

Azt kell mondanom, hogy a regény teljesen levett a lábamról, minden szinten. A hangulatát imádtam, nyomasztó, sötét és sugárzik belőle a reményvesztettség érzése . Hatott rám és ezt szerettem.

Az események pörögnek már a könyv elejétől kezdve, nem unatkozunk, feszes a történetvezetés, és egyébként is nagyon olvasmányos stílusban íródott. Sodró lendületű, engem magába szippantott, ráadásul a kaland mellett  van mondanivalója is és elgondolkodtat.
Mindenkinek ajánlom, nekem felejthetetlen élmény volt,  az eredetisége üdítő a sok tucatkönyv között, engem rabul ejtett.

A történetnek van folytatása is Sapphique címmel, ami ha jól tudom, most valamikor nyár elején jelenik meg szintén a Pongrác kiadó gondozásában. 

A könyvet köszönöm a Pongrác kiadónak.

Értékelésem: 5/5 Kedvenc

Kedvenc gondolatok a könyvből: 

"Az emberek egymást gyötrik. Nincs olyan rendszer, amely ezt megakadályozhatná. Nincs olyan fal, amely távol tudná tartani a gonoszt, mert az emberek viszik be magukkal, néha még a gyermekek is." 318. oldal

"...vagy az az igazság, hogy az ember magában hordja a gonoszság magvait? Hogy még akkor is, ha a számára létrehozott édenkertbe kerül, irigységével és vágyaival ő lassan még azt is megmérgezi?" 382. oldal 

És végül a könyv trailere: