China Miéville: Konzulváros

Agave Könyvek, 2013
464 oldal
Eredeti cím: Embassytown
Fordította: Juhász Viktor
ISBN: 9786155272127
Tovább az Agave webáruházba


Fülszöveg:
Az ismert univerzum peremén, az Arieka nevű bolygón áll Konzulváros, ahol az emberek nemzedékek óta békésen élnek légburokba zárt diaszpórájukban. Az őshonos faj élő, szerves metropolisza az univerzum legkülönösebb teremtményeinek ad otthont, akikkel kizárólag a különleges adottságokkal rendelkező emberek, a konzulok képesek kommunikálni. Ariekán emberöltők óta minden a legnagyobb rendben zajlik, és Konzulváros éli a világtól elzárt gyarmatok békés, unalmas életét. Egészen addig, amíg egy újonnan érkező hajó és furcsa utasai fel nem borítják a megszokott egyensúlyt...

Avice kislányként azt hitte, Konzulváros maga az egész a világ – aztán egyike lett azoknak a keveseknek, akik kijutottak a gyarmatosított űrbe, ahol különös hajók siklanak a mindennapi világ alatti térben. Mire visszatér egykori otthonába, már teljesen más szemmel nézi a valaha természetesnek vett furcsaságokat, és bármennyire is tiltakozik ellene, mégis központi szerepet játszik a bolygót megrengető eseményekben.

Mielőtt az Agave kiadta a Konzulvárost, számomra China Miéville neve nem mondott túl sokat, de a fülszöveg és az íróról olvasott pozitív vélemények alapján úgy gondoltam, egy próbát megér. Rajongok a jó scifikért, jöhet katonai, vagy akár filozofikus is, Asimovtól John Scalziig bármi, ami igényes.
Miéville könyve lenyűgözött és meggyőzött arról, hogy lehet még újat mutatni ebben a műfajban.

A történet helyszíne egy Arieka nevű bolygó az ismert univerzum legtávolabbi csücskében, ahol az őslakos faj élő, szerves városának szomszédságában áll Konzulváros, egy emberlakta település. Az emberek és az idegenek, -vagy ahogy a telepesek nevezik őket -Gazdák békében élnek egymás mellett. Ami nagyon érdekessé teszi a kapcsolatot közöttük, hogy a két faj nyelve és a kommunikációjuk módja annyira különböző, hogy az emberek nem tudnak beszélni a Gazdákkal, csak a kifejezetten erre a célra megalkotott Konzulok segítségével, ugyanis a Gazdáknak két szájszervük van, melyekkel egyszerre szólalnak meg. Emellett teljesen mást jelent számukra a nyelv is, nincsenek elvont fogalmaik, arról tudnak beszélni, ami van. Ők az igazak nyelvén szólnak, képtelenek a hazugságra.

"– Avice, eszedbe jutott valaha, hogy ez a nyelv egyszerűen lehetetlen? – kérdezte. – Le-he-tet-len. Semmi értelme. Nem ismerik a többjelentésűséget. A szavaknak nincsen jelentése, ők maguk a jelzett dolgok. Milyen értelemmel rendelkező faj nem ismeri a szimbolikus beszédet? Hogyan működnek náluk a számok? Az egész értelmetlen."

A mesélő, Avice Benner Cho itt, Konzulvárosban született és nőtt fel, de immerülő tehetségének köszönhetően azon kevesek közé tartozik, akik elhagyták a várost. Az immerben ( a normál tér és idő a manchmal, az állandó szubtér az immer, ahol az űrutazás zajlik) bejárta a galaxist, majd férjével (annak unszolására) visszatért szülővárosába.
Avice érkezése után nemsokkal egy új, külsős konzul érkezik, EzRa, aki miatt elszabadul a pokol.

Elkezdtem olvasni a könyvet és az első 50 oldal után az volt az első gondolatom Miéville-ről, hogy nem származhat a Föld nevű bolygóról. Valószínűleg egy emberbőrben rejtőzködő idegen, aki már korábban bejárta a fél galaxist és most könyvet írt a legérdekesebb emlékeiből. Olyan természetes módon mesél gépembriókról, legelésző gyárakról vagy épp élő húsból álló hidakról, hogy úgy éreztem, ezt nem találhatta ki. Ilyen abszurd és meghökkentő dolgok nem juthattak csak úgy az eszébe senki ember fiának.
Viccet félretéve tényleg letaglózott a szemem előtt kibontakozó világ egyedisége és sokszínűsége, nem tudtam betelni a rengeteg zseniális és egyben totálisan képtelen elgondolással.

"Megindító az a lelkesedés, ami a kezdeti felfedezőutakra induló KAF-nyelvészek naplófeljegyzéseiből árad.{...} Tapintáson alapuló nyelvekről számolnak be, foszforeszkáló szavakról, minden elképzelhető hangról, amelyet egy szájszerv csak kiadhat. Nyelvjárásokról, ahol folyamatosan felülírják egymást az utalások, amelyek kizárólag már kimondott dolgokra vonatkoztak, nyelvekről, ahol a melléknevek trágárságnak, az igék pedig szentségtelennek számítottak."

A klasszikus sci-fiket idézi, azzal a különbséggel, hogy a csillagászati, fizikai vagy éppen matematikai hipotézisek helyett a Nyelv áll a középpontban és annak társadalomra gyakorolt hatása. Igazán érdekes az elgondolás, hogy olyan nyelvet hoz létre, amelyben a hazugság lehetetlen. A használói nemcsak hazudni nem tudnak, elvont, fizikailag nem létező dolgokról sem képesek beszélni, így mondhatjuk, hogy eléggé korlátozottak a nyelvi lehetőségeik. A telepesek nem tudnak velük szót érteni, a Gazdák az emberi beszédet egyszerű háttérzajként érzékelik, nem is tudják, hogy azok kommunikálni próbálnak velük.
Nagy bátorságra vall az írótól, hogy egy nyelvészeti kérdést, elméletet tett meg a regénye központi  témájául, de nekem abszolút bejött a dolog. Egy kicsit meg is lepett azzal, hogy ennyire le tudott kötni egy nyelv sorsa és a hozzá tartozó Gazdák problémája. Olvastam, olvastam és egyre jobban érdekelt, hogy hogyan alakul a jövőjük, miként lesznek képesek áttörni a saját korlátaikon. Miéville bravúrosan építette fel az egész konfliktushelyzetet és végül a megoldást is.

Forrás

Szerettem, ahogy Ariekát és Konzulvárost megelevenítette az író, hihetetlenül ötletgazdag, és semmihez nem hasonlítható az általa megalkotott világ. Az élő, lélegző város gondolata nagyon eredeti, szívesen megnézném, furcsa érzés lenne látni, ahogy gyárak legelésznek, vagy bemenni egy házba, ami sóhajt egy nagyot. ( Itt tényleg igaz a mondás, hogy a falnak is füle van. :D Gyenge poén volt, tudom, de nem bírtam kihagyni.:-) )

Nem állítom, hogy a legkönnyebb olvasmányom lett volna, előfordult, hogy egy-egy bekezdést csak  többszöri nekifutásra sikerült felfognom, de az biztos, hogy egy pillanatig sem bántam meg, hogy belekezdtem,  maradandó élmény a könyv olvasása. Nyomasztó hangulatával, elgondolkodtató, egyedi nézőpontjával és őrült témaválasztásával új színt hozott a science fiction műfajába, és mindezt szépirodalmi igényességgel tette. 

Azt mondják Miéville-ről, legalább olyan jelentős író, mint Neil Gaiman (aki egyébként a kedvenc íróm), és én is azt gondolom, hogy megérdemli a figyelmet, óriási tehetség, és igazi szabályszegő, aki fittyet hány a műfaji megkötésekre vagy a megszokott sémákra vagy a címkékre. Minden regényét már műfajban szeretné megírni, eddig sikerült is neki,  hiszen írt már sci-fit, epikus fantasyt (Perdito pályaudvar, végállomás), detektívregényt, és többek között westernt is.
A többszörös Arthur C. Clarke-, Locus-, és Hugo-díjas író egyébként szociálantropológus diplomával rendelkezik, aktívan politizál, és kreatív írást is tanít a warwicki egyetemen. Ki sem nézné az ember a kopasz, fülbevalós fiatalemberből.

Értékelésem: 5/5 KEDVENC

Kedvenc gondolat a sok közül:

"Egy tudóst az elmélete bizonyításában sohasem akadályozhatja meg az, ha nincsen igaza." 58. o.

A könyvet köszönöm az Agave kiadónak.