A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rímbe szedve. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rímbe szedve. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. december 29., szombat

Rainer Maria Rilke



86 évvel ezelőtt a mai napon halt meg Rainer Maria Rilke osztrák költő (1875.12.04-1926.12.29). A 20. század legnevesebb, német nyelven író költői közé tartozik.(Életrajza itt.)
Én nagyon szeretem a verseit, halálának évfordulója alkalmából kiválasztottam tőle három verset, amik különösen közel állnak a szívemhez.

SZERELMES DAL

Mint tartsam az én lelkem, hogy ne érjen
a te lelkedhez? Mint emeljem innen
más dolgokhoz fölötted, észrevétlen?
Jaj, csak lehetne a homályba vinnem,
rég elveszett magányba, a sötétben,
hol elhagyottan néma-tompa csend ül
s nem zeng a táj, ha mélyem mélye pendül.

De az, ami megérint téged, engem,
már egybefog veled s titkom kizengem,
a két iker húr egy hangot fuval.
Milyen hangszerre vonták szíveinket?
S milyen játékos tart kezébe minket?
Ó, égi dal.
(Kosztolányi Dezső fordítása)


A PÁRDUC

Szeme a rácsok futásába veszve
úgy kimerűlt, hogy már semmit se lát.
Ugy érzi, mintha rács ezernyi lenne
s ezer rács mögött nem lenne világ.

Puha lépte acéllá tömörűl
s a legparányibb körbe fogva jár:
az erő tánca ez egy pont körűl,
melyben egy ájúlt, nagy akarat áll.

Csak néha fut fel a pupilla néma
függönye. Ekkor egy kép beszökik,
átvillan a feszült tagokon és a
szívbe ér - és ott megszünik.
(Szabó Lőrinc fordítása)


A HATTYÚ

Félni egyre, élni vontatottan,
életünk, akár a hattyú útja,
melyet még le sem írt a habokban.

És meghalni, titkosan elülni,
mily elembe jártunk itt, ki tudja,
mint mikor hattyút látsz elmerülni: -

a vizen, mely nyájasan fogadja,
fodrozódik, elmúlik alatta,
s boldogan gyürűzik föl a hab;
míg a hattyú csöndesen kiválik,
mind nyugodtabb, tisztább és királyibb
méltósággal cél felé halad.
(Kosztolányi Dezső fordítása)


2012. november 5., hétfő

Rímbe szedve- T.S. Eliot : Az üresek


T.S. Eliot : Az üresek

I

Mi vagyunk az üresek
A kitömött emberek
Jaj! összehajlunk
Összehajlik szalmabélű kobakunk.
Száraz hangunk
Mikor összesugdosunk
Halk és nincs értelme semmi sem
Mint a szél száraz gyepen
Vagy patkányláb tört üvegen
Száraz pincében odalenn

Formátlan alak, árnyék színtelen,
Megbénult erő, gesztus mozdulatlan.

Azoknak, akik átkeltek nyitott
Szemmel a halál másik országába
Ha emlékeznek még ránk - nem is kárhozott
Vad lelkek vagyunk mi, csupáncsak
Az üresek
A kitömött emberek.

II

Szemek, melyekkel álmodni sem merek
A halál álomországában
Nincsenek:
Ott a szemek
Tört oszlopon napsugarak
Ott a fák, ha hajladoznak
S a hangok
Ha a szélben dalolnak
Ünnepibbek és távolibbak
Mint egy halványuló csillag.

Ne legyek közelebb
A halál álomországában
Inkább én is viselek
Olyan eltökélt álruhát
Patkánybundát, varjúbőrt, keresztléceket
Egy mezőn
Ahogy a szél tesz úgy teszek
Ne közelebb -

Ne azt a végső találkozást
A homályországban.

III

Ez halott világ
Ez a kaktuszvilág
Itt állnak a kőszobrok
Itt fogadják
Egy halott kezéből az imát
Mikor egy csillag sápadtan kezd hunyorogni.

Hát így van ez erre
A halál másik országában
Magunkba virrasztva itt
Azon az órán amikor mi
Gyöngédségtõl remegünk
Ajkak csókért epedve
Imáikat kövekké tördelik.

IV

Nincsenek itt azok a szemek
Szemek itt nincsenek
E völgyben hol csillagok haldokolnak
Ebben az üres völgyben
Elveszett országaink törött állkapcsa ez

Ez a végső találkozóhely
Egymás felé tapogatózunk
És kerüljük a szót
Összegyűlve a megdagadt folyó e partján

Látástalan, amíg
A szemek újra felragyognak
Mint örök csillag
Százlevelű rózsa
A halál homályországában
Nincs más reménye
Az üreseknek.

V

Körbe körbe fügekaktusz
Fügekaktusz fügekaktusz
Körbejárjuk a fügekaktuszt
Minden reggel ötkor.

Odahull az eszme
És a valóság
Odahull a mozgás
És a tett
Közé az Árnyék
Mert Tied az Ország

Odahull a fogantatás
És a teremtés
Odahull az indulat
És a válasz
Közé az árnyék
Hosszú az élet
s fényös nappal, annak fénysugari előtt
Odahull a vágy
És a görcs
Odahull az erő
És a létezés
Odahull a lényeg
És a leszállás
Közé az Árnyék
Mert Tied az Ország

Mert Tied
Az élet
Mert Tied a

A világ így ér véget
A világ így ér véget
A világ így ér véget
Nem bumm-mal, csak nyüszítéssel.

Vas István ford.

2012. szeptember 4., kedd

Itt van az ősz, itt van újra...


Az ősz az elmúlás évszaka, a hosszú tél előtt a természet  utolsó fellobbanása. Minden  lombhullató arany, vörös, sárga és barna színekben pompázik mielőtt elszáradnak és lehullanak levelei . A költöző madarak ebben az évszakban repülnek délre, kiürülnek a fészkek.  A szüret és az aratás időszaka is ez,hatalmas hordókban  készülnek az ízletes borok.
A nappalok egyre rövidebbek, a reggelek hűvösek. Előkerülnek a kötött pulóverek, a nagyitól kapott pokróc és a színes sálak.  Fűszeres tea illata tölti be a meleg konyhát, szegfűszeg, fahéj narancs és alma. Forró, mézzel csurgatott sütőtök várja az asztalon, hogy megédesítse a borongós, esős napot. 
Szeretem az őszt. 

Zelk Zoltán: Ez már az ősz

Ez már az ősz. Itt-ott még egy tücsök,
dalt próbál szegény, a füvek között.
Szakad a húr, szétfoszlik a vonó -
nem nótaszó ez már, de búcsúszó.

Ez már az ősz. Borzongva kél a nap.
Közelg a rozsdaszínű áradat.
Átzúg kertek, erdők, hegyek fölött -
elnémul a rigó, el a tücsök.

Mily korán jő, mily korán tör felénk -
hogy kortyolnánk még a nyár melegét!
Be üres is volt idén a pohár,
be hamar elmúlt ajkunktól a nyár!

S hallod, ők is, hogy szürcsölik a fák
az őszi ég keserű sugarát.
Hiába isszák, nem ad már erőt,
csügged az ág, sárgára vált a zöld.

Csügged az ág, ejti leveleit.-
Ó, ha az ember is a bűneit
így hullatná! s lomb nélkül, meztelen,
de állhatnék telemben bűntelenül.

Verlaine: Őszi chanson 

Ősz húrja zsong, 
jajong, busong 
a tájon,
s ont monoton 
bút konokon 
és fájón.

S én csüggeteg, 
halvány beteg, 
míg éjfél 
kong, csak sirok, 
s elém a sok 
tűnt kéj kél.

Óh, múlni már ősz! 
hullni már eresszél! 
Mint holt avart, 
mit felkavart 
a rossz szél...

(Tóth Árpád fordítása)

Ady  Endre: Párisban járt az Ősz       

Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.
Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.




Szergej Jeszenyin: Aranyos levelek kavarognak

Aranyos levelek kavarognak
rózsásvizű őszi tavon.
Mint űrbeli lepkerajoknak
libegése a csillagokon.

Rokonom s szeretőm ez az este,
meg a völgy, melyen ősz rohan át.
A kamasz szél titkokat esdve
emelinti a nyír-rokolyát.

Oly hűvös a völgy meg a lelkem!
Puhafürtű juhnyáj a homály.
Túl, túl a halószavú kerten
csengő nevető dala száll.

Ilyen őszi borús üzenettel
nem volt tele még a szívem.
Jó volna a fűzfalevelekkel
elringani néma vizen,

holdként csavarogni a réten,
hol széna a jószagú ágy...
Örömöm keresem ködös égen.
Szerelem, hol a vágy, hol a vágy?

/Ford.: Rab Zsuzsa/ 


Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van ujra

Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem. –

Kedvesem, te űlj le mellém,
Űlj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.

Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.

Polgár István: Szeptemberi vendég

Hull az eső. Monoton
kopogását hallgatom.
Vendég kopog, ismerős:
bebocsátást kér az ősz. 


Helen Bereg: Őszi hangulat

Öleld magadhoz nyár
Gyengülő melegét!
Hangtalan jön az ősz.
Tegnap még zöld levél
Nap-nap után érzi,
Mint festi sárgára
Ősz ecsetje, a dér.

Sárga lombkorona
Vöröses színre vált.
Rövid átmenet csupán,
S barnára aszalja
Az őszi elmúlás.

Hangtalan jön az ősz,
Ködfátyolt borít
Reggelente a fákra.
Harmat csillogása
Reszketve esik
Hidegen didergő,
Rongyos lombruhára.

Lassan minden levél
Avarrá csendesül,
Hajdanvolt zöldjét
Emlékképként őrzi
Szem írisze ott belül.

Nyirkos hajnali szél
Elfújja napsugár
Gyengülő melegét.
Öleld magadhoz!
Rejts ruhád alá!

Mihai Eminescu: Künt őszi szélben

Künt őszi szélben hull a lomb remegve,
S nehéz cseppek verődnek ablakodhoz
S te nyűtt levélkéket böngészve gondolsz
Egyetlen órán teljes életedre.

Sok édes semmit tékozolva hordoz
A múltad; ajtód nem nyílt, bárki verte,
De jobb is így a tűznél szenderedve
Mélázni, míg künt nyirkos szél sikoltoz.

Így nézek én is gondjaimra itt benn.
Szívemhez ó-mesék tündére járul
- Körül köd ül, gomolyog mind telibben.

Suhogás zizzen, omlik egy ruhárul.
Padlómra lenge lábak lépte libben,
S szememre két lágy, hűs kezecske zárul.
(Ford.:Dsida Jenő)


Wass Albert: Őszi hangulat

Mikor a hervadás varázsa
megreszket minden őszi fán,
gyere velem a hervadásba
egy ilyen őszi délután!

Ahol az erdők holt avarján
kegyetlen őszi szél nevet,
egy itt felejtett nyár-mosollyal
szárítsuk fel a könnyeket!

Hirdessük, hogy a nyári álom
varázsintésre visszatér,
s a vére-vesztett őszi tájon
csak délibáb-varázs a vér!

Hirdessük,hogy még kék az égbolt,
ne lásson senki felleget,
hazudjuk azt, hogy ami rég volt,
valamikor még itt lehet!

Ha mi már nem tudunk remélni,
hadd tudjon hinni benne más;
hogy ezután is lehet élne,
hogy tréfa csak az elmúlás!

A nyári álmok szemfedője
övezze át a lelkedet,
amíg a tölgyek temetője
hulló levéllel eltemet!

Weöres Sándor: Galagonya

     Őszi éjjel
izzik a galagonya
izzik a galagonya
        ruhája.
     Zúg a tüske,
szél szalad ide-oda,
reszket a galagonya
        magába.
     Hogyha a Hold rá
        fátylat ereszt:
     lánnyá válik,
        sírni kezd.
     Őszi éjjel
izzik a galagonya
izzik a galagonya
        ruhája.


Fésűs Éva: Szeptemberi szomorúság

Valaki titkon oltja a fényt.
Valaki búsan jár a mezőkön,
lankad a mályva, halkul az ének,
valaki oltja a fényt.

Valaki titkon szívja a bort.
Szökik a szesz e pincevilágból,
apad a szívünk, csöpp csodahordó,
valaki szívja a bort.

Valaki titkon törli a színt.
Sárgul a lomb és sápad az arcunk,
ráncosodik már körte az ágon,
valaki törli a színt.

Valaki titkon lopja a dalt.
Vízben a békák mind berekedtek,
hallgat a mély kút, némul a visszhang,
valaki lopja a dalt.

S valami nagyon fáj, ami nincs.
Valaki titkon jár a mezőkön,
érzem a létét, és a szívemben
valami fáj, ami nincs.

Kányádi Sándor: Jön az ősz

Jön már az ismerős,
széllábú, deres ősz.
Sepreget, kotorász,
meg-meg-áll, lombot ráz.
Lombot ráz,
diót ver,
krumplit ás, szüretel.
Sóhajtoz nagyokat,
s harapja, kurtítja,
a hosszú napokat. 

Móra Ferenc: A cinege cipője

Vége van a nyárnak,
hűvös szelek járnak
nagy bánata van a
cinegemadárnak.

Szeretne elmenni,
ő is útra kelni.
De cipőt az árva
sehol se tud venni.

Kapkod fűhöz-fához,
szalad a vargához,
fűzfahegyen lakó
Varjú Varga Pálhoz.

Azt mondja a varga,
nem ér ő most arra,
mert ő most a csizmát
nagyuraknak varrja.

Darunak, gólyának,
a bölömbikának,
kár, kár, kár, nem ilyen
akárki fiának!

Daru is, gólya is,
a bölömbika is,
útra kelt azóta
a búbos banka is.

Csak a cingének
szomorú az ének:
nincsen cipőcskéje
máig se szegénynek.

Keresi-kutatja,
repül gallyrul gallyra:
"Kis cipőt, kis cipőt!"
- egyre csak azt hajtja.

Cinege (Kép forrása: fotozz.hu)


DSIDA JENŐ: ŐSZ A SÉTATÉREN

Szemem falán kívül is, belül is
ez a kietlen őszi tájkép:
sétatér.
Azok az emberek, akik most hangosan beszélve
haladnak előttem, rögtön eltűnnek a fák közt,
az a nő, aki mellettem ül a padon,
mindjárt meghal, feje félrebillen,
szeme kiszárad, húsa lehull.
Milyen egyedül leszek!

A lombok is leszállingóznak,
a jövőéviek is; fakadásuk hiábavaló.
Csak én fogok itt ülni magányosan,
céltalanul, haláltalanul sok-sok iszonyú évig.
Mindjárt elnémulok, nem lesz akihez szóljak
s azt se mondhatom el, hogy nincs akihez szóljak,
s mire nyomdagépek méhéből életre edzve
ez a vajúdó vers világra jön,
csak üveges szemek bámulják mindenünnen:
Nem lesz, aki értse.

Jaj, be keserves ez az őszi sétány!
A levegő mintha végtelen víz volna,
türkiszes árnyú, zöld tenger-medence,
hová sosem szürönközik sugár.
A fák:
sűlyedt hajók árbocai.
A bokrok:
nagy vízi pókok, óriás meduzák.
Az út:
kanyargó, nyúlós tengeri kígyó.
S a tó:
sötét álom a szívem fenekén.

(Képek forrása: piccsy.com , pinterest.com , fotozz.hu )

2012. szeptember 2., vasárnap

Rímbe szedve- Dylan Thomas

Dylan Thomas: Csöndben ne lépj az éjszakába át


Csöndben ne lépj az éjszakába át,
Szikrázzon vén korod, ha hull a nap.
Dúlj-fúlj, ha megszakad a napvilág.

A bölcs bár végül rendjén lát homályt,
Mert nem volt villám-cikázó ajak,
Csöndben nem lép az éjszakába át.

A jó, ki hullám üttön jajt kiált,
Hogy zöld öblön csepp tett is lángra kap,
Dúl-fúl, ha megszakad a napvilág.

A vad, ki naphoz kapkod s búg imát,
S ím késve eszmél: csupa kín a nap,
Csöndben nem lép az éjszakába át.

A zord tudja, bár verje vaksiság,
Hogy lehet meteor-szemű ki vak,
Dúl-fúl, ha megszakad a napvilág.

Apám, míg lábad bús oromra hág,
Düh s könny között átkozd vagy áldd fiad.
Csöndben ne lépj az éjszakába át,
Dúlj-fúlj, ha megszakad a napvilág.

(Ford.: Nagy László)

2012. augusztus 13., hétfő

Rímbe szedve



Rainer Maria Rilke: A nap lenyugszik


A nap lenyugszik lágyan.
Bolyongok éberen.
A virrasztó magányban
kis csillag jár velem.

Szeme pillásan ég fenn,
ragyogva néz felém,
oly árva ott az égen,
akár a földön én.

Fodor András fordítása


(kép forrása: http://teamaltman.com/2011/10/the-zen-of-solitude/)