Rímbe szedve- T.S. Eliot : Az üresek

T.S. Eliot : Az üresek

I

Mi vagyunk az üresek
A kitömött emberek
Jaj! összehajlunk
Összehajlik szalmabélű kobakunk.
Száraz hangunk
Mikor összesugdosunk
Halk és nincs értelme semmi sem
Mint a szél száraz gyepen
Vagy patkányláb tört üvegen
Száraz pincében odalenn

Formátlan alak, árnyék színtelen,
Megbénult erő, gesztus mozdulatlan.

Azoknak, akik átkeltek nyitott
Szemmel a halál másik országába
Ha emlékeznek még ránk - nem is kárhozott
Vad lelkek vagyunk mi, csupáncsak
Az üresek
A kitömött emberek.

II

Szemek, melyekkel álmodni sem merek
A halál álomországában
Nincsenek:
Ott a szemek
Tört oszlopon napsugarak
Ott a fák, ha hajladoznak
S a hangok
Ha a szélben dalolnak
Ünnepibbek és távolibbak
Mint egy halványuló csillag.

Ne legyek közelebb
A halál álomországában
Inkább én is viselek
Olyan eltökélt álruhát
Patkánybundát, varjúbőrt, keresztléceket
Egy mezőn
Ahogy a szél tesz úgy teszek
Ne közelebb -

Ne azt a végső találkozást
A homályországban.

III

Ez halott világ
Ez a kaktuszvilág
Itt állnak a kőszobrok
Itt fogadják
Egy halott kezéből az imát
Mikor egy csillag sápadtan kezd hunyorogni.

Hát így van ez erre
A halál másik országában
Magunkba virrasztva itt
Azon az órán amikor mi
Gyöngédségtõl remegünk
Ajkak csókért epedve
Imáikat kövekké tördelik.

IV

Nincsenek itt azok a szemek
Szemek itt nincsenek
E völgyben hol csillagok haldokolnak
Ebben az üres völgyben
Elveszett országaink törött állkapcsa ez

Ez a végső találkozóhely
Egymás felé tapogatózunk
És kerüljük a szót
Összegyűlve a megdagadt folyó e partján

Látástalan, amíg
A szemek újra felragyognak
Mint örök csillag
Százlevelű rózsa
A halál homályországában
Nincs más reménye
Az üreseknek.

V

Körbe körbe fügekaktusz
Fügekaktusz fügekaktusz
Körbejárjuk a fügekaktuszt
Minden reggel ötkor.

Odahull az eszme
És a valóság
Odahull a mozgás
És a tett
Közé az Árnyék
Mert Tied az Ország

Odahull a fogantatás
És a teremtés
Odahull az indulat
És a válasz
Közé az árnyék
Hosszú az élet
s fényös nappal, annak fénysugari előtt
Odahull a vágy
És a görcs
Odahull az erő
És a létezés
Odahull a lényeg
És a leszállás
Közé az Árnyék
Mert Tied az Ország

Mert Tied
Az élet
Mert Tied a

A világ így ér véget
A világ így ér véget
A világ így ér véget
Nem bumm-mal, csak nyüszítéssel.

Vas István ford.