Ann Aguirre- Helyőrség

Razorland-trilógia 2.
Fumax, 2013
352 oldal
Eredeti cím: Outpost
Fordította: Gálla Nóra
ISBN: 9789639861558
Tovább a kiadó oldalára

Fülszöveg: 
Sötét színek, hátborzongató történet… Ann Aguirre könyvét nem lehet letenni! – Gena Showalter, a New York Times sikerszerzője

Pikk egy új világban találja magát. Míg odalent a társai felnőttként, a közösség teljes jogú tagjaként kezelték, a városkában csak egy gyerek a sok közül, akinek az iskolapadban a helye. Pikk képtelen megtagadni magát, hiába igyekszik beilleszkedni a kisváros életébe, makacssága újabb és újabb konfliktusokba sodorja. 
Ráadásul Fakó is hűvösen és távolságtartóan viselkedik vele, míg Kósza többet akar a puszta barátságnál. Az új környezetben a barátok egyre jobban eltávolodnak egymástól. Pikk nem tehet mást: a maga útját kell járnia, bármilyen fájdalmas és magányos legyen is az. 

A tanév végén Pikk őrszolgálatra jelentkezik, hogy a kiválasztottakkal együtt megvédhesse a földműveseket a korcsok egyre hevesebb és kegyetlenebb támadásaitól. Az eseménytelenül induló küldetés azonban váratlan fordulatot vesz. A városlakók által alábecsült korcsok figyelik az embereket. Terveket szőnek és várnak. El akarják pusztítani Megváltás városát, és a végső katasztrófát csak Pikk látja előre…

A trilógia előző kötete, a Menedék olvasása után nagyon vártam a folytatást, amit végre sikerült beszereznem, és ki is olvastam egy nap alatt. Erre mondja néhány ismerősöm, hogy nekem kár könyvet venni, mert olyan gyorsan kivégzem őket, de nem tudtam visszafogni magam, annyira berántott a történet, hogy nem bírtam letenni. :)

Az előző rész végén Pikk és három társa nem kicsit viharverten elérnek Megváltásba, amely egy kis vallásos kolónia, az emberek itt a régi értékek szerint élik mindennapjaikat. Kissé bigottak és teljesen jól elvannak azzal a naiv hozzáállással, hogy ha mindent istennek tetsző módon tesznek, akkor biztonságban vannak. Épp ezért a nők hosszú szoknyát, zárt ruhát viselnek és csak asszonyhoz illő feladatokat végeznek, főznek meg kötögetnek, és gondoskodnak az urukról. Az  itt élők mindent maguknak termelnek meg és állítanak elő a két kezükkel és persze sűrűn imádkoznak. Rájuk is fér, mert ilyen szintű vakság mellett max. az ima segíthet rajtuk. Persze azért itt is van néhány értelmes ember, Hosszúpuska például vagy Oaks mamáék, akikhez Pikk került. Ők jó emberek, akik hajlandók kinyitni a szemüket és elfogadni az új dolgokat.

"Megváltásban nem követeltek efféle vak engedelmességet – igaz, itt a vallási fanatizmus öltött aggasztó méreteket."

 A Megváltásban  lévő törvények és szokások Pikknek és barátainak teljesen ismeretlenek, épp ezért a közösségbe való beilleszkedés nem egyszerű feladat számukra. Pikk nehezen viseli, hogy itt gyerekként kezelik, nem adnak a véleményére, és nem csinálhatja azt, amit akar. Nem igazán fogadja el a többi gyerek, sok felnőtt is ferde szemmel néz rá és rengeteg galibába kerül amiatt, hogy nem képes feladni önmagát. Hogy is néz már az ki, hogy egy lány férfigúnyában parádézik és fegyvert hord! Botrányos. 

"A tapasztalat, különösen nehéz időkben, nem arányos az évek számával – ezt az itteniek is tudhatnák. De nem tudják, gondoltam sóhajtva, és ezen egyikünk sem változtathat."

Miközben a kis közösség éli világát, a falakon kívül egyre több a korcs, vagy ahogy itt nevezik, a mutáns. Egyre többen vannak, egyre szervezettebbek és Megváltás polgárainak vérére szomjaznak. Pikk már korábban észrevette a lényeken a változást, a kolónia számára azonban csak akkor válik nyilvánvalóvá a dolog, amikor a mutánsok tönkreteszik az elvetett terményeket. Ha nincs termény, nincs élelem, ezért a földeken helyőrséget kell létrehozni. A nyílt terepen veszélyes a munka, nem tolonganak az önként jelentkezők, ám Pikk, Kósza és Fakó az elsők közt vannak. Végre azt csinálhatják, amihez értenek, ám ami odakint vár rájuk, arra még ők sincsenek felkészülve.

Ritkán fordul elő, hogy egy sorozat második része jobban tetszik, mint az első, de itt ez a helyzet. A Menedéket is szerettem, de a Helyőrség még zseniálisabb lett. Kicsit kevesebb benne az akciójelenet-ám azok brutálisak és emlékezetesek,- viszont az írónő többet elárul a korcsokról, valamint a szereplők jellemét is jobban megismerjük.
 Az új környezet miatt a szereplők fejlődnek, tanulnak, megismerik önmagukat és ez a folyamat igazán érdekes az olvasó számára is. Pikk felfedezi nőies énjét,  Kósza átértékeli a múltban elkövetett tetteit és még Tegan is talál célt az életének. Ann Aguirre fantasztikusan jól ábrázolja a fiatalok lelki vívódásait és azt, ahogyan próbálnak alkalmazkodni az új életformához. Mindannyiuk személyiségét sikerül árnyalnia az írónőnek, de természetesen Pikk az, akinek újabb és újabb oldalát ismerhetjük meg. Rengeteg dolog ismeretlen számukra, meg kell tanulniuk, mit jelent gyereknek lenni, mit jelent, ha önzetlenül szeretnek, vagy hogy mi az a vallás.

A korcsok is fejlődnek, mégpedig aggasztó ütemben,sokkal többet tudunk meg róluk, mint az előző részben, többek között kiderül az is, hogy már nem csak az motiválja őket, ami eddig. Arról is kapunk néhány infót, hogy mi történhetett a múltban, ami miatt létrejöttek, de ezt nem írom le, mert nem akarok spoilerezni.

Természetesen a történetben helyet kap a szerelmi szál is, itt jóval erőteljesebben, mit az előző részben, ám ami jó hír, hogy a szerelmi háromszög nem igazi szerelmi háromszög, hiszen Pikk szíve csak egy fiúhoz húz. Kicsit féltem az első kötet végén, hogy nagyon erőltetni fogja ezt a dolgot, de végül is nagyon jól jött ki belőle az írónő.
Nekem az első részben Fakó volt a szimpatikusabb, ám ebben a kötetben kicsit már untam. Nem tetszett a kicsit sem férfias viselkedése, hogy rögtön félreállt, mert ő vetélytársat látott Kószában és persze nem kérdezte meg a dologról Pikket és a kötet végén lévő magába fordulásával is csak felbosszantott.Legszívesebben kihajítottam volna a korcsok közé, annyira idiótán viselkedett.
Kósza ellenben sokat fejlődött és őt nagyon bírtam. Ő legalább kitartó és a viszonzatlan érzelmek ellenére is ott volt Pikk mellett mindvégig, a legnagyobb bajban is.

Szerettem ezt a kötetet azért is, mert míg az előző részben a négy fiatalt a szükség tartotta össze, addig a második rész végére már azért lesznek egy csapat, mert így akarják, igazi kapocs lesz köztük. Ráadásul most már tényleg van miért harcolniuk, nemcsak a saját életük a tét. Rettentően várom a folytatást, annyi lehetőség van ebben a regényben és a második kötetben lévő bravúros megoldásokból kiindulva úgy érzem, az írónő meg is ragadja majd azokat.

Egy szó, mint száz, imádtam az egészet, úgy ahogy van. Tudott rám hatni, dühöngtem, féltem, örültem és borzongtam az olvasása közben, sokkal jobban beszippantott, mint az első rész. 
Jár dicséret a kiadónak is, hiszen fordítóváltás volt és ezt olyan ügyesen megoldották, hogy alig lehetett észrevenni, talán annyi, hogy még gördülékenyebb lett a stílus és ez szerintem az új fordító érdeme is.

A harmadik rész, a Horda elvileg 2014-ben jelenik meg nálunk, és én már tűkön ülök, hogy olvashassam.

Értékelésem: 5/5  kedvenc

Kedvenc idézet: 

"…alapjáraton olyan barátságos szoktam lenni, mint egy meztelen késpenge a sötét sikátorban." 86. oldal 

Ann Aguirre- Menedék

Razorland-trilógia 1.
Fumax, 2012
274 oldal
Eredeti cím: Enclave
Fordította: Benes Attila
ISBN: 9789639861473
Könyvrészlet ITT
Tovább a kiadó oldalára 

Fülszöveg:
A második világégéskor születtem. Legendák szóltak egy olyan korról, amikor az emberek hosszú ideig éltek. Én dajkamesének tartottam. Az én világomban senki sem érte meg a negyven évet. Egy enklávéban éltem, ahol a legidősebb közülünk huszonöt éves volt. Némelyek azt suttogták, megváltás lenne számára a halál, de igazából csak nem akarták a saját maguk jövendőjét látni.

Pikk amióta csak az eszét tudja, vadásznő szeretett volna lenni. A vadászok feladata élelmet szerezni a közösségnek a föld alatti menedéket körülölelő, életveszélyes alagútrendszerből, amelyben örök sötétség honol, miközben igyekeznek elkerülni a Korcsokat, ezeket a zombiszerű, vérszomjas szörnyetegeket. Amikor az örök kívülálló, Fakó nevű vadászt osztják be mellé társul, aki titokzatos körülmények között került az enklávéba, a lányt tiltott érzelmek kerítik hatalmukba. 
Fakóval hamarosan rádöbbennek, hogy a Korcsok egyre szervezettebben lépnek fel ellenük, ám az idősek nem hallgatnak figyelmeztetésükre. Megszokott kis világuk szertefoszlik, így rákényszerülnek, hogy szembenézzenek az ismeretlennel.

Köszöntünk az apokalipszisben!

Rajongok a disztópiákért, úgyhogy amikor először megláttam a Menedéket, tudtam, hogy ez az én könyvem,  hát még a fülszöveg elolvasása után, amikor rádöbbentem, hogy ebben zombik is vannak!
Az első kézbevételnél beleszerettem a borítójába, élőben valami fantasztikus. Metál csillogás, ráadásul dombornyomott...telitalálat és a történethez is nagyon jól passzol.

A történet egy elképzelt jövőben játszódik, ahol az emberiség nagy része elpusztult, nincs egységes irányítás, nem léteznek igazi városok, nincs áram, se kapcsolat az egyes embercsoportok között. Viszont vannak Korcsok, az emberi faj elkorcsosult zombiszerű lényei, amik mindenféle tudatosság nélkül ösztöneiktől hajtva friss húsra vágynak.

" A hideg futkosott a hátamon. A Korcsok úgy festettek, akár egy ember- de nem azok voltak. Bőrüket sebek borították, fogaik pengeélesek voltak, és körmök helyett karmaik nőttek."

A főszereplő Pikk, aki egy földalatti elszigetelt közösség tagja. ( Igazából a new york-i metróhálózat alagútjaiban élnek. ) Itt 25 éves a legidősebb ember és mindenki a képességei alapján tevékenyen részt vesz a közösség életben tartásában. Pikk vadásznő, ők védik a „várost” a Korcsoktól, járőröznek az alagutakban, és harcolnak. Vannak még nemzők, akik a fajfenntartásért felelnek, építők, az ő feladatuk az eszközök létrehozása és karbantartása, valamint vannak a város irányítói.
Pikk itt született, ő csak ezt a világot ismeri, neki ez a létforma a természetes. Viszont van a közösségben egy fiú, Fakó, aki máshonnan származik. Azt állítja, hogy a felszínen élt a szüleivel, de idelent senki nem hisz neki, hiszen ők úgy tudják, hogy odafent nem lehet életben maradni.
Fakó és Pikk vadásztársak lesznek, és rádöbbennek az alagutak védése közben, hogy a Korcsok egye szervezettebbek. Furcsa események sora indul el, és a két fiatal csak egymásra számíthat.

Az Éhezők viadala elindított egy disztópia-lázat az olvasók között, és ennek következményeként rengeteg ilyen könyv került ki a könyvpiacra, egy idő után azonban sajnos a kínálat felhígult, sok gyenge és sablonos kötet is kiadásra került. Én is belefutottam néhányba, de szerencsére a Menedék nem tartozik közéjük.A kliséket többnyire kerüli, és rengeteg izgalmas ötlet és megoldás van a regényben. Rögtön a főhősnő karaktere is kitűnik az egy kaptafára készült főszereplők sorai közül. Nem nyavalyog, nincs hiszti, csak teszi, amit tennie kell és túlél, alkalmazkodik. Pikk igazi harcos, de emellett a másik dolog, ami miatt nagyon megkedveltem, hogy gondolkodik is. Meg meri kérdőjelezni azt, amit mások feltétel nélkül elfogadnak.

Nagyon eredetinek tartom azokat a finomságokat is, amivel élővé és hihetővé tette az írónő a történetet. Ilyen például a névadási szerződés a föld alatti közösségben, amikor arról kapják a nevüket a felnőtté avatottak, amelyik tárgyra rácseppen a vérük- így születnek olyan nevek, mint Kő vagy Pikk- vagy a karjukra karcolt jelzés, ami a társadalmukban betöltött posztot jelöli.

" Emberemlékezet óta a karon díszelgő hegek száma mutatta, milyen szerepet tölt be a társadalomban az adott személy."

A föld alatti körülményeket teljesen láttam magam előtt, a sötét folyosókat, az apró szálláshelyeket, nagyon jól átjött a hely hangulata.
 Azt, hogy mi történt a világgal, mitől halt meg az emberiség nagy része vagy hogy hogyan jöttek létre a Korcsok, nem tudjuk, hiszen egy olyan ember szemszögéből látjuk az eseményeket, aki mit sem tud ezekről, de egyáltalán nem zavart ez az információhiány. Igazából ettől még inkább bele tudtam élni magam a dolgokba, mert csak annyit tudtam, amennyit Pikk.

A fenti világ és annak szabályai is érdekesek voltak, odafent sem jobb vagy könnyebb az élet. Itt bandaháborúk, hatalmi harcok dúlnak, tehát jó sok az erőszak. El tudom képzelni, hogy egy világvége-szituációban valóban ilyen állatokká válnának az emberek. Elég kiábrándító jövőkép, de sajnos simán megtörténhet valami hasonló.
A lenti világgal szemben itt a nők szinte semmit nem érnek, teljesen alá vannak rendelve a férfiaknak. Emiatt lesznek furcsa szituk Pikkel, de nem akarok spoilerezni.

A szereplők- legalábbis a két főszereplő- elég jól ki lett dolgozva, mindkettejüket megkedveltem. Pikk jelleme az egyik ok, amiért ennyire szerettem ezt a könyvet. Ahogy már feljebb említettem, kemény csaj, nem nyávog és panaszkodik folyamatosan, remekül alkalmazkodik a legváratlanabb helyzetekben is. Igazi túlélő.
Fakó is szimpatikus volt, kicsit titokzatos, kicsit hideg, de nekem ez bejött.
Éltek a szereplők a könyvben, hibákat követtek el, féltek, bizonytalanok voltak, egyszóval emberiek voltak, és a regény folyamán fejlődtek is.

A többi szereplőre nem fordított ekkora energiát az írónő, de azért nem voltak elnagyoltak. Én nem hoztam volna be még két embert a képbe a második részben, jobban szerettem volna, ha csak Pikk és Fakó közös túléléséről olvashatok, de persze így sem volt rossz. Kicsit félek azért, mert bár ebben a kötetben nagyon halovány volt a szerelmi szál, a következőben az átkos szerelmi háromszöget még bedobhatja az írónő. Azzal szerintem óriási hibát követne el, úgyhogy remélem kihagyja ezt a klisét.

A könyv hangulata nálam csillagos 5-ös, nagyon komor és borús, beletörődő, pont passzol a világhoz, amelyben élnek a főhőseink. Amiért szintén dicséret jár az írónőnek, hogy Pikk és Fakó nem akarta megmenteni a bolygót, meg annak minden lakóját, nem derítették ki, mi miért történt és nem gyógyították meg a Korcsokat sem, egyszerűen csak túlélni akartak, és egy biztonságos, élhető helyet. Szerintem ez teljesen normális, ha most a világvége után két nappal lennénk, nekem sem azon járna az eszem, hogy megváltsam a világot, hanem, hogy legyen mit ennem és hogy biztos helyen legyek a családommal. 

Egyébként a jó történethez társul egy olvasmányos stílus is, én elég gyorsan kivégeztem, gördülékeny, feszültséggel teli, az a letehetetlen fajta. :) 

Összességében egy kiváló poszt-apokaliptikus regény a Menedék, szerethető szereplőkkel, meglepő fordulatokkal és egy olyan jövőképpel, ami már majdnem ijesztően valóságos.

Egy hajszálon múlt, hogy nem lett kedvenc, de az 5 csillag azért jár. ( Csak a két plusz szereplő bevonása miatt nem lett az). Természetesen a folytatást is be fogom szerezni, amint megjelenik nálunk is.

A könyvet nagyon köszönöm a Fumax kiadónak!

Értékelésem: 5/5

A sorozat következő kötetei:

Lengyel Dávid – Kuba Richárd: Holtak világa – A jóslat

Ad Librum Kiadó, 2011
252 oldal

Fülszöveg:
Egy csapat katona érkezik a Kiskőrös mellett lévő egykori katonai laktanyához. A létesítmény területéről segélykérést észleltek. Azonban, mire odaérnek, nem találnak mást, csupán egy maroknyi túlélőt, hatalmas pusztítást, és élőholtak tömegét.
Egy katona, Andrássy Bálint tizedes az egyik szobában rábukkan egy kis könyvre, Kozma András naplójára. Miközben olvassa, egyre inkább bepillantást nyer ennek a húszas évei elején járó fiatalnak a küzdelmekkel teli életébe. Ez idő alatt arra is rájön, hogy egy nostradamusi jóslatnak köszönhetően ez a fiú már régóta számított rá, hogy egy napon a holtak életre kelnek...



Nemrég olvastam John Ajvide Lindqvist: Élőhalottak!című könyvét. Érdekes volt, de sehol egy hörgő, vérszomjas és fertőző agyzabáló, amit a klasszikus zombifilmekből ismerek. A magyar szerzőpáros könyve viszont tökéletesen hozta a zombi-apokalipszis hangulatot. Pörgős volt, izgalmas, olvastatja magát.

Nagyon ötletesnek találtam a naplós megoldást, tetszett hogy két idősíkon fut az esemény.

Amit imádtam, hogy végre nem egy távoli országot özönlöttek el az élőholtak, hanem kicsiny hazánkat. Külön örülök, hogy pont Kiskőrös, Halas és Szeged környékén játszódott az egész, én szegedi vagyok, de Halast is ismerem úgy-ahogy, így magam előtt láttam a helyszíneket.

Nagyon jól bemutatta a könyv, hogy hogyan viselkednek az emberek, ha sokan vannak összezárva. Hiteles volt, sajnos ilyenek vagyunk...

A szereplők közül Andrist nagyon megkedveltem, azok voltak a kedvenc részeim, ahol ő mesélt. A többiek annyira nem nőttek a szívemhez, talán még Veszprémit és Andrássy-t bírtam,  Szabolcsot pedig nagyon utáltam.

És most jöjjön néhány negatív megjegyzés: nekem a megfogalmazás időnként kicsit magyartalannak és talán egy kicsit modorosnak tűnt a könyv elején, aztán vagy megszoktam, vagy jobb lett, nem tudom. :)
Hiányoltam, hogy nem derült ki szinte semmi a zombifertőzés kialakulásáról, érdekelt volna, hogy mi váltotta ki, hogy történt. Amit furcsálltam, hogy miért nem volt videó vagy fénykép az amerikai eseményekről, hiszen már mindenről készítenek videót és rakják is fel a youtube-ra, bár ez csak egy kis apróság.

Összességében jól szórakoztam, izgalmas volt és végig lekötött,érdekel a folytatás és ha hozzájutok, elolvasom a megjelent naplót is. Örülök, hogy ennyi tehetséges írónk van, mostanában többeknek a könyvéhez volt szerencsém és egyik elolvasását sem bántam meg. Nagyon érdemes odafigyelni a magyar kortárs írókra, mert felveszik  a versenyt külföldi kollégáikkal.

Értékelésem: 4,5/5