John Scalzi- Az utolsó gyarmat

Vének háborúja sorozat 3.
Agave kiadó, 2013
304 oldal
Fordította: Makai Péter Kristóf
Eredeti cím: The Last Colony

Fülszöveg:
Katonai szolgálata végeztével John Perry leszerelt, és eseménytelen veteránéveit Huckleberry távoli bolygóján tengeti, ahol a Gyarmati Szövetség falusi békebírójaként a telepesek tyúk- és kecskepereiben szolgáltat igazságot. A korábban a Különleges Erőknél szolgáló feleségével, Jane Sagannel él együtt, több hektáros tanyájukon földet művelnek, és büszkeségtől dagadó kebellel figyelik, hogyan cseperedik örökbefogadott lányuk, Zoë.

A falusi idill nyolc évét azonban egy csapásra fenekestül felforgatja, amikor a Gyarmati Szövetség fejese kopogtat a portájukon. Az emberek gyarmatbirodalma ugyanis politikai válság szélére sodródott: a maroknyi telepes segítségével létesített egykori kolóniák az évek során annyira megerősödtek, hogy egy ideje maguk is gyarmatosítási jogot követelnek saját bolygóiknak. Ki más lehetne rátermettebb kormányzója a baljós nevű Roanoke-ra készülő, tíz külön világról érkezett, önfejű telepesnek, mint Perry, a békebíró és az ellentmondást nem tűrő Sagan? Az új kolóniához a Gyarmati Szövetség nagy reményeket fűz, de nem csak azért, mert ezzel megzabolázhatja az elégedetlenkedő gyarmatokat, hanem egy ennél grandiózusabb, magasztosabb cél hajtja, mely egyben Johnt és Jane-t is a galaktikus politika, ármány és cselszövés legmélyebb vízébe dobja, a fejük felett lebegő háború árnyáról már nem is beszélve.

Aki olvasta a korábbi kötetekről a bejegyzéseimet, az tudja, hogy nagy rajongója vagyok a sorozatnak, úgyhogy igencsak felvillanyozott a hír, hogy a harmadik rész ilyen gyorsan követi az előzőt. Az Agave kiadó kitett magáért, amiért szerintem sokan nagyon hálásak, többek között én is.

Az előző epizód eseményei óta eltelt nyolc év. John Perry és Jane Sagan letelepedtek egy gyarmaton, a Huckleberry-n, itt nevelik Zoë-t, örökbefogadott lányukat,és földet művelnek. John emellett békebíróként igazságot tesz a telepesek apró-cseprő ügyeiben. A békés és nyugalmas életük Rybicki, Perry volt felettesének érkezéséig tart, aki közli  Johnnal és Sagannal, hogy ismét szükség van rájuk, csak ezúttal egy egészen újszerű feladatot bíznának rájuk: egy új gyarmat vezetését. Az ügy különösen bonyolult, hiszen most nem a Földről hozzák a telepeseket, hanem más gyarmatokról. Sajnos nem ez az egyetlen dolog, ami miatt nehéz és küzdelmes lesz a megbízás: a vezetőség túl sok fontos információt titkol el, amikre mondhatni, későn derül fény az újonnan összerakott kolóniában és amiknek komoly és veszélyes következményei lesznek.

Azt kell mondjam, egyre jobban szeretem ezt a sorozatot. Scalzi továbbra is gördülékeny stílusban ír, megmaradt az a fanyar humor is, amit én annyira bírok, de emellett megfigyelhető az is, ahogy kötetről kötetre egyre összetettebb és komolyabb a történet. Az utolsó gyarmat már igencsak bővelkedik politikai és hatalmi játszmákban, taktikázásban, emiatt kissé lassabb folyású, viszont sokkal elgondolkodtatóbb és több meglepetésben is lesz részünk, ami az események kimenetelét illeti. Többször is leesett az állam, mert teljesen más történt, mint amire számítottam. Perry egészen jól belejött a játszmázásba és olyat lépett a kötetben több alkalommal is, hogy azt gondoltam: igen, ez aztán tökös megoldás! Kiállt az emberei mellett, még ha igencsak megnehezítették is a dolgát a főnökei, és nekik köszönhetően lényegében az egész univerzum.
Az biztos, hogy emberi természet nem hazudtolja meg önmagát, rövid idő alatt lényegében az összes idegen faj tyúkszemére lépünk, és szövetségesek helyett ellenségeket gyűjtünk, mert azt diktálja az ösztön, hogy az idegen rossz, amit nem ismerünk, azt megöljük. Scalzi ezt elég reálisan ábrázolja, ha egyszer kijutnánk az űrbe és ott más fajokat is találnánk, nagy valószínűséggel pontosan az történne, amit Scalzi leír.

Kundák ("kurva rondák")
Kép forrása

Az első részben megismertük a GyV-t és úgy általában az űr sokszínűségét, a második a szellemhadtest működésébe engedett betekintést, és most a harmadik részben végre a sokat emlegetett gyarmatosítás menetét fedezhetjük fel.
Érdekes volt, ahogyan hozzáláttak egy új, és teljesen ismeretlen bolygó megismeréséhez, ahogyan feltérképezték a környezetet és elkezdték előkészíteni és lakhatóvá tenni a terepet. Persze Perryéknek ez is sokkal nagyobb kihívás volt, mint általában egy sima gyarmatosításnál, de egészen jól állták a sarat. Izgalmas volt, ahogy megoldották az újabb és újabb általános vagy éppen egyáltalán nem hétköznapi konfliktushelyzeteket és kihívásokat, mint mondjuk a legkevésbé sem barátságos őshonos fajok kérdését.

"-...Eddig egyedül azokat a patkányszerű lényeket láttuk a kantin körül.
- A kundákat- nevezte meg őket Zane.
- A miket?- kérdeztem vissza.
- A kundákat- ismételte Zane.- A srácok hívják így őket, mert kurva rondák."

Persze egy olyan gyarmaton, ahol ennyiféle embercsoport verődött össze, más jellegű gondok is felmerülnek, de az egymásra utaltság hamar összehozza a bandát.

A gyarmatosítás megismertetése mellett ami nagyon tetszett, hogy tovább árnyalta az író a meglévő szereplőket, és olyan újakat is behozott a képbe, akik tovább színesítették és szórakoztatóbbá tették a történetet.
John Perryt már eddig is elég jól megismertük, de ő megunhatatlan és most egy új oldaláról is bemutatkozott, hiszen egyrészről van ez a humoros, őszinte és laza pasi, aki a maga 90 évével elég kiegyensúlyozott és nyugodt természet, és akit már láttunk az első részben is, másrészt viszont a rá kényszerített helyzet igazi taktikus politikust faragott belőle, aki nemcsak egy feláldozható bábu a sakktáblán.
Jane Sagan személyisége mondhatni kissé fejletlen volt eddig, de a történetben eltelt nyolc év embert faragott belőle. Nagyon egyenes és kegyetlenül őszinte embert, aki egyre érdekesebb lesz az olvasók számára, de Perry mellett még mindig kicsit kevésnek éreztem.
Az új szereplők közül én Savitrít, Perry indiai származású asszisztensét kedveltem meg nagyon, vicces és passzív-agresszív beszólásai miatt. Ő tényleg dobott a történeten, nagyon bírtam, ahogy húzták egymás agyát Johnnal.

Apacuka, Fundaluka és Zoe
Kép forrása

Említést érdemel még a két obin is, Apacuka és Fundaluka is, akik Zoë védelmezői. Már a nevük miatt is muszáj volt szóba hoznom őket, meg persze azért is, mert egy igen érdekes nép tagjai, akiknek mesterséges a tudatuk, amit ha kell, ki is tudnak kapcsolni. Eredeti.

A harmadik kötet több szempontból is figyelemreméltó és tökéletes folytatása a sorozatnak: egyrészt itt futnak össze az első két rész cselekményszálai, ami betölti az eddigi űrt, másrészt talán ennél a résznél látjuk és értékeljük át először igazán a Gyarmati szövetség politikáját és tevékenységét. Hiszen az első kötetben úgy gondoltuk, ők a jófiúk, a másodikban már kezdtünk gyanakodni, hogy talán nem a legjobb a hozzáállásuk a dolgokhoz, de még mindig ők a jobb fiúk, a harmadik részben viszont nagyon úgy tűnik, hogy nem csak mindenki más a hülye, hanem az emberek politikájában is óriási hiba van.. Mert miért is kell rögtön erőszakosan reagálni mindenre és agresszíven lépni akkor, amikor lenne más megoldás is, titkolózni, megfélemlíteni, uralkodni?

"Amint az irányításod alá kerül a kommunikáció, bármit elrejthetsz mások szeme elől."

Nálam ez a sorozat a harmadik résznek köszönhetően bekerült a Top3 kedvenc sorozatba, mert most már nemcsak egy izgalmas és akciódús történetet kaptam, hanem egy okosan felépített és összetett, bravúros megoldásokban bővelkedő könyvet is, amin olvasás közben és utána is gondolkodik az ember.  
Aki még nem olvasta a sorozatot, az vegye meg és kezdje el, mert ezt biztosan nem bánja meg. Nekem már sikerült függővé tennem a családom több tagját is, eddig mindenki odáig volt meg vissza, akinek a kezébe adtam a könyvet. Ez azért már jelent valamit, nem? :)

Egy kis érdekesség, hogy eredetileg Az utolsó gyarmattal véget ért volna a sorozat, de úgy látszik, az írót is

beszippantotta az általa megálmodott zseniális világ, így mégiscsak folytatta John és Sagan történetét a rajongók legnagyobb örömére. Ha jól tudom, eddig öt kötet jelent meg külföldön és jövőre érkezik a hatodik. Izgatottan várjuk a magyar kiadásokat.

Értékelésem: 5/5

A könyvet nagyon köszönöm az Agave kiadónak!

Philip K. Dick- Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?

Agave Könyvek, 2013
218 oldal
Eredeti cím: Do Androids Dream of Electric Sheep?
Fordította: Pék Zoltán
ISBN: 9637118217
Tovább az Agave webshopjába

Fülszöveg:
Nexus 6, másolatok, Deckard, Rachel...
A nevek ismerősek. A könyv is. Philip K. Dick korszakalkotó regénye, amely alapját képezte Ridley Scott kultfilmjének, a Szárnyas fejvadásznak. A kötethez három vezető irodalomtörténész - Bényei Tamás, H. Nagy Péter és Tillman J.A. - írt kísérő szöveget, amelyek segítségével végre a helyére kerülhet Dick egyik legnagyobb hatású alkotása.


Philip K. Dick neve a sci-fi rajongók körében nem ismeretlen, ő a műfaj egyik legnagyobb alakja, műveit 25 nyelvre fordították le és több könyvéből film is készült, az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal például Ridley Scott kultfilmjének, a Szárnyas fejvadásznak szolgált alapjául.
Az eredetileg 1968-ban megjelent regényt az Agave Könyvek először 2005-ben adta ki, és mivel a népszerűsége a mai napig töretlen, a Könyvhét alkalmából utánnyomás készült belőle. Kapva kaptam az alkalmon, ugyanis be kell vallanom, hogy én, annak ellenére, hogy szeretem a science fictiont, Dick-től még nem olvastam semmit, és ez ellen most már tennem kellett.

A történet egy elképzelt jövőben, a Végső Világháború után játszódik, ahol a Föld teljesen tönkrement, szemét és a por,  a nukleáris szennyezettség, a radioaktivitás szinte minden állatot kiirtott, és az emberek többsége más bolygókra költözött.

"Először- különös módon- a baglyok haltak ki."

A Földön maradottak között óriási kincs, státusszimbólum egy élő állat birtoklása,  hiszen olyan kevés maradt belőlük. Egy vagyon még a legkisebb is, és akinek nem telik rá, a jómód látszatát az élőhöz megszólalásik hasonlító másállattal, egy elektronikus utánzattal tartja fenn.

A Földön élők között van Rick Deckard is, aki rendőrként dolgozik, és legújabb megbízásában hat szökött Nexus 6 típusú androidot kell felkutatnia és kiiktatnia. A Nexus 6 a legfejlettebb technikával készült, amelyet már szinte meg sem lehet különböztetni az embertől. Külsőre teljesen olyanok,  mint mi, organikus anyagból készültek, testfelépítésük is megegyezik az emberével; intelligensek, de egyvalami hiányzik belőlük: az empátia. El tudják játszani, de nem érzik. Éppen azért egy empátiateszttel  szűrték ki eddig őket, de ahogy fejlesztik az androidokat, nem biztos, hogy ez a módszer elég megbízható. Ráadásul attól, hogy valaki nem mutat empátiát, még nem biztos, hogy android. Kezd összemosódni a határ ember és android között.

"Hiszen végeredményben az empátia elmossa a határokat vadász és áldozat, győztes és legyőzött között."

Miután befejeztem a könyvet, arra gondoltam, hogy addig senki nem vallhatja magát SF-fannak, amíg legalább egy Dick-művet el nem olvasott. Azt hiszem, én is most váltam igazán ennek a műfajnak az őszinte rajongójává, úgy érzem, mintha átestem volna az igazi tűzkeresztségen.
Ez a könyv egy olyan alapmű, amit egyszerűen nem szabad kihagyni. Zseniális. Pedig féltem tőle. Féltem, hogy túl sok lesz, túl elvont, de abszolút pozitív csalódás volt. És minél többet gondolkodom rajta, annál jobban megfog.

A Dick által lefestett jövőkép nagyon ijesztő és valóságos, egy tönkretett, kizsigerelt bolygó lett a Földből, ahol a portól már a nap sugarai sem jutnak át, ahol az állatokat szinte teljes egészében kiirtottuk, az emberiség pedig inkább más bolygókra települ át. Az anyabolygón maradottak emberi roncsok, akik közül bár legtöbben fizikailag épek, depresszióval és egyéb lelki problémákkal küzdenek, szánalmas és kilátástalan életükben egyetlen megnyugvást a Pennfield-orgona nevű hangulatmanipuláló eszköz nyújtja számukra, és a Mercerizmusnak nevezett tömegvallás, mely hallucinációkon, szuggesztión keresztül próbál valamiféle lelki közösséget nyújtani egyfajta menedékként.(Legalábbis én így értelmeztem, de ez tipikusan olyan könyv, amit többször kell elolvasni ahhoz, hogy mindent tökéletesen megérts és felfedezz és ezen a részen még vannak sötét foltok.)
Az androidok szinte teljesen olyanok, mint az emberek, és mégsem. Hiányzik belőlük az empátia, az együttérzés, de sajnos ez nem elég ahhoz, hogy megkülönböztessük őket magunktól, hisz az emberek egy része sem mutat empátiát. Akkor mi is a különbség ember és android között? Az az ember, akinél alacsony az empatikus képesség, az nem ember?

A legjobban az fogott meg a könyvben, hogy nagyon elgondolkodtató, komoly morális, etikai és filozófiai kérdéseket vet fel, amelyekre nem is lehet egyértelműen választ adni. Mitől ember az ember? Lehet lelke egy általunk létrehozott gondolkodni képes lénynek? Jogunkban áll csak azért megsemmisíteni valamit, mert más? Milyen következményekkel jár, ha az ember istent játszik? Ezekre a kérdésekre nem ad egyértelműen választ, és attól még érdekesebbé válik az egész mű, hogy kétségek közt tartja az olvasót azzal kapcsolatban, hogy ki is számít embernek: többször megfigyelhető, hogy az androidok bizonyos helyzetekben emberhez méltóbban viselkednek, mint maguk az emberek.

Rick Deckard a Szárnyas fejvadász című filmben, akit Harrison Ford játszott
Kép forrása itt

A másik dolog, ami miatt nagyon izgalmassá válik ez a regény, Rick Deckard folyamatos énkeresése és saját személyiségének, jellemének felülvizsgálata. Végig elemzi a tetteit és azok önmagára gyakorolt hatását, elbizonytalanodik, és a végére teljesen más embernek érzi magát, átértékeli a saját magáról alkotott képét, megkérdőjelezi cselekedeteinek, eddigi döntéseinek helyességét.
Deckard hihetetlenül izgalmas karakter, és egészen érdekes élmény volt valaki lelki, morális vívódásaiba ilyen szinten betekinteni.

A mély mondanivaló mellett egyébként a könyv egy remek sci-fi, cyberpunk és krimi regény is, amely bővelkedik akciójelenetekben, feszes tempójú és végig fenntartja az olvasók érdeklődését. Ráadásul kifejezetten egyedi hangulatot áraszt magából. A magányosság, kilátástalanság érzése hatja át a könyvet, árad belőle a melankólia. Nagyon hatásos, ezzel teljesen ráhangolt a könyvben megálmodott világra.

Philip K. Dick
Kép forrása

Az Álmodnak-e az androidok nem véletlenül vált a 20. század egyik legmeghatározóbb művévé, mesteri alkotás. Azt hiszem, a legjobb regényt választottam Philip K. Dick-kel való ismerkedésemhez, nagyon megfogott a könyv, mind stílusával, mind mondanivalójával.  Fejet hajtok a mester előtt, ez a könyv bőven megelőzte a korát, olyannyira, hogy még ma is aktuálisnak, frissnek hat.
A könyvben található három értekezés is a könyvről, illetve a filmről, amiket szintén érdemes elolvasni, egészen érdekes szemszögből láttatják a művet.

A könyv hatására megnéztem a belőle készült filmet, a Szárnyas fejvadászt is, és azt kell mondjam, a könyv klasszisokkal jobb. Értem, hogy miért lett kultfilm Ridley Scott filmjéből, de attól még nem igazán tudtam szeretni, nem nyűgözött le úgy, ahogyan a könyv.

A kötetet nagyon köszönöm az Agave kiadónak!

Értékelésem: 5/5

Kedvenc idézet:

"Bárhová mész, mindenhol rosszat kell majd csinálnod. Ez az élet alapvető feltétele: erőszakot tenni a személyiségeden. Előbb-utóbb minden teremtmény erre a sorsra jut. Ez a végső árnyék, a teremtés kudarca. Ez az átok, ami rajtunk ül, ami táplál minden életet. Mindenhol a világegyetemben."

China Miéville: Konzulváros

Agave Könyvek, 2013
464 oldal
Eredeti cím: Embassytown
Fordította: Juhász Viktor
ISBN: 9786155272127
Tovább az Agave webáruházba


Fülszöveg:
Az ismert univerzum peremén, az Arieka nevű bolygón áll Konzulváros, ahol az emberek nemzedékek óta békésen élnek légburokba zárt diaszpórájukban. Az őshonos faj élő, szerves metropolisza az univerzum legkülönösebb teremtményeinek ad otthont, akikkel kizárólag a különleges adottságokkal rendelkező emberek, a konzulok képesek kommunikálni. Ariekán emberöltők óta minden a legnagyobb rendben zajlik, és Konzulváros éli a világtól elzárt gyarmatok békés, unalmas életét. Egészen addig, amíg egy újonnan érkező hajó és furcsa utasai fel nem borítják a megszokott egyensúlyt...

Avice kislányként azt hitte, Konzulváros maga az egész a világ – aztán egyike lett azoknak a keveseknek, akik kijutottak a gyarmatosított űrbe, ahol különös hajók siklanak a mindennapi világ alatti térben. Mire visszatér egykori otthonába, már teljesen más szemmel nézi a valaha természetesnek vett furcsaságokat, és bármennyire is tiltakozik ellene, mégis központi szerepet játszik a bolygót megrengető eseményekben.

Mielőtt az Agave kiadta a Konzulvárost, számomra China Miéville neve nem mondott túl sokat, de a fülszöveg és az íróról olvasott pozitív vélemények alapján úgy gondoltam, egy próbát megér. Rajongok a jó scifikért, jöhet katonai, vagy akár filozofikus is, Asimovtól John Scalziig bármi, ami igényes.
Miéville könyve lenyűgözött és meggyőzött arról, hogy lehet még újat mutatni ebben a műfajban.

A történet helyszíne egy Arieka nevű bolygó az ismert univerzum legtávolabbi csücskében, ahol az őslakos faj élő, szerves városának szomszédságában áll Konzulváros, egy emberlakta település. Az emberek és az idegenek, -vagy ahogy a telepesek nevezik őket -Gazdák békében élnek egymás mellett. Ami nagyon érdekessé teszi a kapcsolatot közöttük, hogy a két faj nyelve és a kommunikációjuk módja annyira különböző, hogy az emberek nem tudnak beszélni a Gazdákkal, csak a kifejezetten erre a célra megalkotott Konzulok segítségével, ugyanis a Gazdáknak két szájszervük van, melyekkel egyszerre szólalnak meg. Emellett teljesen mást jelent számukra a nyelv is, nincsenek elvont fogalmaik, arról tudnak beszélni, ami van. Ők az igazak nyelvén szólnak, képtelenek a hazugságra.

"– Avice, eszedbe jutott valaha, hogy ez a nyelv egyszerűen lehetetlen? – kérdezte. – Le-he-tet-len. Semmi értelme. Nem ismerik a többjelentésűséget. A szavaknak nincsen jelentése, ők maguk a jelzett dolgok. Milyen értelemmel rendelkező faj nem ismeri a szimbolikus beszédet? Hogyan működnek náluk a számok? Az egész értelmetlen."

A mesélő, Avice Benner Cho itt, Konzulvárosban született és nőtt fel, de immerülő tehetségének köszönhetően azon kevesek közé tartozik, akik elhagyták a várost. Az immerben ( a normál tér és idő a manchmal, az állandó szubtér az immer, ahol az űrutazás zajlik) bejárta a galaxist, majd férjével (annak unszolására) visszatért szülővárosába.
Avice érkezése után nemsokkal egy új, külsős konzul érkezik, EzRa, aki miatt elszabadul a pokol.

Elkezdtem olvasni a könyvet és az első 50 oldal után az volt az első gondolatom Miéville-ről, hogy nem származhat a Föld nevű bolygóról. Valószínűleg egy emberbőrben rejtőzködő idegen, aki már korábban bejárta a fél galaxist és most könyvet írt a legérdekesebb emlékeiből. Olyan természetes módon mesél gépembriókról, legelésző gyárakról vagy épp élő húsból álló hidakról, hogy úgy éreztem, ezt nem találhatta ki. Ilyen abszurd és meghökkentő dolgok nem juthattak csak úgy az eszébe senki ember fiának.
Viccet félretéve tényleg letaglózott a szemem előtt kibontakozó világ egyedisége és sokszínűsége, nem tudtam betelni a rengeteg zseniális és egyben totálisan képtelen elgondolással.

"Megindító az a lelkesedés, ami a kezdeti felfedezőutakra induló KAF-nyelvészek naplófeljegyzéseiből árad.{...} Tapintáson alapuló nyelvekről számolnak be, foszforeszkáló szavakról, minden elképzelhető hangról, amelyet egy szájszerv csak kiadhat. Nyelvjárásokról, ahol folyamatosan felülírják egymást az utalások, amelyek kizárólag már kimondott dolgokra vonatkoztak, nyelvekről, ahol a melléknevek trágárságnak, az igék pedig szentségtelennek számítottak."

A klasszikus sci-fiket idézi, azzal a különbséggel, hogy a csillagászati, fizikai vagy éppen matematikai hipotézisek helyett a Nyelv áll a középpontban és annak társadalomra gyakorolt hatása. Igazán érdekes az elgondolás, hogy olyan nyelvet hoz létre, amelyben a hazugság lehetetlen. A használói nemcsak hazudni nem tudnak, elvont, fizikailag nem létező dolgokról sem képesek beszélni, így mondhatjuk, hogy eléggé korlátozottak a nyelvi lehetőségeik. A telepesek nem tudnak velük szót érteni, a Gazdák az emberi beszédet egyszerű háttérzajként érzékelik, nem is tudják, hogy azok kommunikálni próbálnak velük.
Nagy bátorságra vall az írótól, hogy egy nyelvészeti kérdést, elméletet tett meg a regénye központi  témájául, de nekem abszolút bejött a dolog. Egy kicsit meg is lepett azzal, hogy ennyire le tudott kötni egy nyelv sorsa és a hozzá tartozó Gazdák problémája. Olvastam, olvastam és egyre jobban érdekelt, hogy hogyan alakul a jövőjük, miként lesznek képesek áttörni a saját korlátaikon. Miéville bravúrosan építette fel az egész konfliktushelyzetet és végül a megoldást is.

Forrás

Szerettem, ahogy Ariekát és Konzulvárost megelevenítette az író, hihetetlenül ötletgazdag, és semmihez nem hasonlítható az általa megalkotott világ. Az élő, lélegző város gondolata nagyon eredeti, szívesen megnézném, furcsa érzés lenne látni, ahogy gyárak legelésznek, vagy bemenni egy házba, ami sóhajt egy nagyot. ( Itt tényleg igaz a mondás, hogy a falnak is füle van. :D Gyenge poén volt, tudom, de nem bírtam kihagyni.:-) )

Nem állítom, hogy a legkönnyebb olvasmányom lett volna, előfordult, hogy egy-egy bekezdést csak  többszöri nekifutásra sikerült felfognom, de az biztos, hogy egy pillanatig sem bántam meg, hogy belekezdtem,  maradandó élmény a könyv olvasása. Nyomasztó hangulatával, elgondolkodtató, egyedi nézőpontjával és őrült témaválasztásával új színt hozott a science fiction műfajába, és mindezt szépirodalmi igényességgel tette. 

Azt mondják Miéville-ről, legalább olyan jelentős író, mint Neil Gaiman (aki egyébként a kedvenc íróm), és én is azt gondolom, hogy megérdemli a figyelmet, óriási tehetség, és igazi szabályszegő, aki fittyet hány a műfaji megkötésekre vagy a megszokott sémákra vagy a címkékre. Minden regényét már műfajban szeretné megírni, eddig sikerült is neki,  hiszen írt már sci-fit, epikus fantasyt (Perdito pályaudvar, végállomás), detektívregényt, és többek között westernt is.
A többszörös Arthur C. Clarke-, Locus-, és Hugo-díjas író egyébként szociálantropológus diplomával rendelkezik, aktívan politizál, és kreatív írást is tanít a warwicki egyetemen. Ki sem nézné az ember a kopasz, fülbevalós fiatalemberből.

Értékelésem: 5/5 KEDVENC

Kedvenc gondolat a sok közül:

"Egy tudóst az elmélete bizonyításában sohasem akadályozhatja meg az, ha nincsen igaza." 58. o.

A könyvet köszönöm az Agave kiadónak.

Rafał Kosik- Félix, Net, Nika és a Láthatatlan Emberek Bandája

Pongrác kiadó, 2011
546 oldal
Fordította: Németh Orsolya
Eredeti cím: Felix, Net i Nika oraz Gang Niewidzialnych Ludzi
ISBN: 9789638901392
Tovább a kiadó oldalára

Fülszöveg:
A feltalálópalánta Félix, a számítógépzseni Net és a könyvmoly Nika kalandjainak első kötetét tartod a kezedben: egy lehetetlen történet barátságról, kincsekről, kísértetekről, őrült találmányokról, mesterséges intelligenciáról, robotokról, ufókról és – nem utolsósorban – három tinédzser fantasztikus hétköznapjairól. Ez a könyv megmutatja: igenis mi alakítjuk a sorsunkat. Hogy érdekesen élünk-e, mindenekelőtt csakis rajtunk múlik.


Úgy érzem, megmaradtam gyereknek lélekben és szeretem is a gyermek- és ifjúsági irodalmat. Ez a könyv pedig egy igazi gyöngyszem. Eszméletlenül jól szórakoztam olvasás közben, nem gondoltam volna, hogy ennyire magával fog ragadni.

Amikor először nyitottam ki a könyvet, jót mosolyogtam, ugyanis egy nagyon jópofa kis kép fogadott. A belső borítón mindenféle rajz található hozzájuk fűzött magyarázattal, a kiberlégytől egészen az edzést tartó rénszarvasokig. Rögtön el is merültem benne és vagy negyed óráig a belső borítót böngészgettem. Nagyon ötletes és aranyos, el tudom képzelni, gyerekként mennyire imádtam volna.

A történet középpontjában  három barát áll: Félix, a feltaláló, Net, a számítógépzseni és Nika, a furcsa képességekkel megáldott könyvmoly. Most kerültek be a középiskolába és úgy tűnik, vonzzák a bajt vagy egyszerűen csak nyitott szemmel járnak.

"Csak azoknak van érdekes életük, akik kihasználják a kínálkozó lehetőségeket."

Nem telik el sok idő a gyerekek megismerkedésétől, és máris  furcsábbnál furcsább dolgokba keverednek, amiknek látszólag semmi közük nincsen egymáshoz. Szellemmel találkoznak az iskola padlásán, bankrablók után nyomoznak, kincsvadászatra indulnak, és még ufót is látnak az osztálykirándulás alatt. Rengeteg találékonyságra, bátorságra és persze összetartásra van szükségük, hogy a veszélyes és néhol ijesztő helyzeteket meg tudják oldani.

Ami engem igazán megfogott a könyvben, az a határtalan gyermeki fantázia, amit az írónak felnőttként is sikerült megőriznie. Fantasztikus, hogy mennyire ötletes és eredeti dolgokat talált ki. Félix (és az apukája) találmányai például teljesen lenyűgöztek. Imádtam az otthonukat, ahol minden feladatra valami furcsa szerkentyűt alkottak, még gyufagyújtó készülék is van. Soknak nincs túl sok értelme, de az igazi feltalálók nem is azért csinálják, mert értelme van, hanem mert képesek rá.
Az én legnagyobb kedvenceim a botanika tanár furcsa növénykeresztezései voltak. A fejre ültethető Hedera shamponiae, mely akkor fejlődik, ha az ember haja zsíros vagy a lepkével keresztezett repülő lóhere hihetetlen találékonyságról árulkodnak. A könyv végén található írói utószóból ki is derül, hogy Rafał Kosik nem a valóságot akarja bemutatni, ezt a történészekre hagyja, egyszerűen olyan történetet akart írni, amilyet ő is szívesen olvasna.

A könyvben szereplő történetek humorosak, ötletgazdagok és fordulatosak, a fejezetek akár külön-külön is megállnák a helyüket. Amit szintén nagyra értékeltem, hogy a végén meg tudott lepni. A végkifejlet igazi csattanója volt a könyvnek, és külön piros pont jár azért, mert a sok egymástól látszólag független szálat olyan szépen összehozta az író.

A három főszereplő szerintem nagyon jól ki lett találva, nagyon szerethetőek, és igazán megindító, hogy mennyire őszintén, feltétel nélkül bíznak egymásban. Példaértékű, ahogyan kiállnak egymásért még a leglehetetlenebb helyzetekben is. Ma már nem annyira divat az őszinte barátság, de ebben a könyvben a hőseink megmutatják, mennyire jó, ha van az embernek egy, vagy akár több igaz barátja, akikre mindig számíthat.
Igazi kiskamaszok, akik kíváncsiak, szeretik az izgalmakat és elég bátrak is hozzá, hogy megoldják az útjukba kerülő rejtélyeket.
A szereplők kapcsán még egy dolgot említenék meg, ami nekem nagyon bejött: a tanárok nevei. Mindegyik vagy a tantárgyáról vagy valamilyen tulajdonságáról kapta a nevét és én ezeken nagyon jót nevettem.Például  Eftépé a számtech tanár,  Szögmérő pedig a matek. :)

A kiadó lábjegyzetekkel próbálta segíteni az olvasókat, ami szerintem jó ötlet volt, hiszen a könyv lengyel író tollából származik és van egy-két számunkra ismeretlen utalás. Én egy picit tudományosnak éreztem a meghatározásokat, de azért hasznosak voltak.
Egyetlenegy szívfájdalmam van a könyvvel kapcsolatban: szerintem nem elég feltűnő a borító. Nem rossz, csak számomra nem tükrözi azt az elképesztő fantáziát és a kalandokat, amit a könyvben találunk.

A könyvet szívből ajánlom mindenkinek, a célközönség a 10-14 éves korosztály, de a hozzám hasonló örök gyerekek is bátran vegyék kezükbe a kötetet, nem fognak csalódni. A könyv igazán

vicces, fantáziadús, pörgős és nagyon olvasmányos, a könyv szereplői pedig igazi hétköznapi hősök, akikre minden gyerek hasonlítani szeretne. 
Lengyelországban a három barátnak már több kötetnyi történetét adták ki, nálunk ez az első, de a jó hír, hogy március 15-én jön a folytatás, a Félix, Net, Nika és az elméletileg lehetséges katasztrófa.

Rafał Kosik

Rafał Kosik írói felfogása szerint egy könyvnek mindenekelőtt szórakoztatnia kell az olvasót, a mély tartalom csak ezzel együtt jelenhet meg a műben.
Ezt teljes mértékben sikerült megvalósítania ebben a kötetben, én egy percig sem unatkoztam olvasás közben, jó kikapcsolódás volt, bárcsak gyerekként olvashattam volna.

A könyvet köszönöm a Pongrác kiadónak.

Értékelésem: 5/5


Kedvenc gondolat a könyvből:

"Az élet túl rövid ahhoz, hogy egyszerre csak egy dolgot csináljunk." 214. o.

A könyv trailere:

Dan Wells: Partials- Részben ember

Fumax, 2012
456 oldal
Eredeti cím: Partials
Fordította: Bayer Antal
ISBN: 9789639861466
Tovább a Kiadó oldalára

Fülszöveg:
Az emberi faj a teljes megsemmisülés szélén áll, miután a Részlegesekkel – az emberekhez megtévesztésig hasonlító, ám mesterségesen előállított szerves lényekkel – folytatott háború megtizedelte a népességet. Az ott bevetett RM nevű vírus néhány tízezerre redukálta a túlélők számát, akik Long Islanden rendezkedtek be, míg a Részlegesek rejtélyes módon visszavonultak. Bármikor lecsaphatnak újra, de ennél is sürgetőbb probléma, hogy egy évtizede nem született az RM-re immúnis csecsemő.

Kira, egy tizenhat éves orvostanhallgató a saját bőrén tapasztalja meg, ahogy az RM miatt az emberiség maradéka lassan kipusztul, miközben a kötelező terhességi törvény a polgárháború szélére sodorja őket. Kira nem hajlandó tétlenül nézni az eseményeket, mindent elkövet, hogy megtalálja a vírus gyógymódját. Erőfeszítései közben döbben rá: mind az emberiség, mind a Részlegesek túlélése azon múlik, sikerül-e felfednie a két faj közötti kapcsolatot – amelyet az emberiség vagy elfelejtett, vagy soha nem is tudott róla.

Dan Wells, a Nem vagyok sorozatgyilkos méltán elismert szerzője izgalmas utazásra invitálja az olvasót egy olyan világba, amelyben maga az emberi lét fogalma kérdőjeleződik meg – ahol emberi mivoltunk egyben a legnagyobb hátrányunk és egyetlen reményünk a túlélésre.

Dan Wells neve már nem ismeretlen a magyar olvasók körében, a Nem vagyok sorozatgyilkos című young adult thrillerével nagy rajongótáborra tett szert. Sajnos én még nem olvastam, de a Partials kivégzése után megfogadtam, hogy el fogom.
A Részben ember először a borítójával ragadta meg a figyelmemet, ami szerintem nagyon látványos, és  ötletes lett. Sötét, baljós világvége-hangulatot áraszt, tisztára egyedül-a-világ-ellen benyomást kelt az emberben. A borító miatti nyálcsorgatás után láttam, hogy disztópia és sci-fi,amitől csak még jobban akartam a könyvet, majd elolvastam a fülszöveget és már fel is raktam a végeláthatatlan kívánságlistámra.

A történet egy elképzelt jövőben játszódik: háború dúlt, melyre a Paragen vállalat az emberhez hasonló szerves gépkatonákat gyártott, és őket vetették be az emberek helyett. A háború után a Részlegeseket rabszolgaként kezelték, ezért fellázadtak; ők és egy RM nevű vírus kipusztította az emberiség 99,99 százalékát, a maradék néhány ezer ember Long Islanden rendezkedett be, a részlegesek pedig eltűntek.
A túlélők lassan, de biztosan haladnak a kipusztulás felé, mert bár ők nem haltak bele a vírusba, hordozzák azt és az összes újszülött csecsemő megfertőződik és meghal. 11 éve egy gyerek sem született. Az orvosok keresik a gyógymódot, de eddig nincs eredmény. Kira, a 16 éves orvostanhallgató elszántan veti bele magát a kutatásba, majd hajmeresztő ötlete támad, mely talán megoldás lehet az emberiség számára.

" Az embergyerekek átlagos élettartama a Szakadás óta ötvenhat óra volt. "

Elkeztem olvasni a könyvet és már az első oldalon teljesen a padlóra küldött. Rögtön azzal indítunk, hogy meghal egy újabb újszülött, amit az orvosok és Kira, a főszereplőnk végignéz és dokumentál. A pici édesanyja az üvegfal másik oldalán elkeseredetten sír, és könyörög, hogy legalább egy kicsit a kezében tarthassa a gyermekét. Megrázó volt, sokkoló és nagyon szomorú.

Kép forrása

A könyvben, főleg elején, amíg megismertet minket az író a világgal, én kettősséget éreztem. Egyrészt ott a világ, amely romokban hever, az emberiség a kihalás szélén, a születő gyerekek meghalnak, a kormány nyomást gyakorol a fiatal lányokra, a városokat visszahódította a természet, a gazdaság mint olyan, megszűnt létezni. Nincs fejlett technológia, néhány eszköz kivételével nem tudnak használni semmit, a tudás is odaveszett.

" Láttunk egy párducot Brooklynban. Láttunk egy antilopkölyköt, egy apró kis antilopot, alig lehetett két hónapos. Egy napon majd elgondolkodnak, hogy hová tűnhetett az a sok furcsa, kétlábú állat, aztán isznak egy kortyot a folyóból, felnéznek a felhőkre, és elfelejtik, hogy valaha is eszükbe jutottunk. Az élet megy tovább. "

A családok szétestek, a vírus és a háború miatt még testvérpár is alig akad, ezért összerakott, amolyan szedett-vedett családokban élnek az emberek. Összefoglalva a helyzet nem túl rózsás.
Másrészről viszont az emberek mégis buliznak, kertet művelnek, összevesznek, szeretnek, vagyis élik az életüket. Érdekes ezt látni, miközben szétesik a világuk. Persze azt gondolom, hogy a valóságban is így lenne. Néhány ember kitartóan kutatna és harcolna minden eszközzel, hogy megmenthesse azt, ami még maradt, de a nagy többség egy idő után visszasüllyedne a hétköznapok megnyugtató egyhangúságába.

Míg a könyv első felében megismerjük a kialakult helyzetet, a folytatásban már az cselekményen van a hangsúly. Pörgős és váratlan jelenetek követik egymást, és egyszer csak azzal kell szembesülnünk, hogy egy újabb letehetetlen kötetet tartunk a kezünkben. A kutatás a vírus után és Kira kis csapatának magánakciója garantáltan a kanapéhoz szögezi az ember lányát. Miután egy Részleges, Samm is képbe kerül, még inkább érdekessé válik a helyzet. Félelmetes egy olyan ellenség, amelyik úgy néz ki, mint mi. Persze a történet előrehaladtával kiderül, hogy igazából vajmi keveset tudnak az emberek a Részlegesekről, és a biztosnak gondolt dolgok közül is sok minden tévedés. Itt egyszerűen a szokásos emberi reakció működik, vagyis az ismeretlentől való félelem.
A könyv elején még azt gondoljuk, milyen rosszak, gonoszak, vérengző embertelen lények ezek a Részlegesek, de aztán minél több infó derül ki róluk és a múltban történtekről, azért rá kell jönnünk, hogy kettőn áll a vásár. Egy elnyomott csoportról van szó, akik fellázadtak az elnyomóik ellen. Wells burkoltan tükröt tart elénk,  jól megmutatja milyenek is vagyunk.

A társadalomkritika mellett a fennálló rendszer elleni lázadás is ott van a könyvben. A Szenátus a védelmező szerepében tetszeleg, de valójában manipulatív és egyetlen célja irányítani az embereket. Kira szép lassan elkezd a felszín mögé látni, és amit ott lát, egyáltalán nem tetszik neki. Ráadásul az ún. Remény törvény, ami a kamasz lányokat teherbe esésre kényszeríti, pont az ő korosztályára gyakorol nyomást. Emiatt és mert ez egy YA regény, egy csapat tinédzser próbálja megdönteni a rendszert. Nincs is ezzel semmi baj szerintem, ki más lázadna a múlthoz kötődő és az újat elutasító elnyomó vezetés ellen, ha nem az új generáció?
A szereplők egyébként bár fiatalok, elég érett gondolkodásúak, Kira különösen kitűnik közülük. Okos, kitartó, bátor, és erős igazságérzettel rendelkezik. Jó kombináció szerintem, ráadásul a szokásos tinihisztik is elmaradnak, aminek nagyon örültem. Nem is rossz, amikor férfi író alkot női főhőst. 

A kötet közepe táján elég sokat olvashatunk az RM kutatásának szakaszairól is, ami meglepett, hogy YA kötethez képest elég rendesen részletezi is a virológiai magyarázatokat. Nekem ez nagyon bejött, ettől még élvezetesebb lett az érettebb olvasók számára is. Először mondjuk kicsit furcsállottam, hogy egy 16 éves lány ilyen kimagaslóan teljesít ezen a területen, de jobban belegondolva lehetséges. Nyilván amikor ilyen kevés az ember, komoly energiákat fektetnek arra, hogy ne "felesleges" dolgokkal tömjék a fiatalok fejét, hanem már nagyon hamar szakosodjanak és egy területre koncentráljanak. Ez az elméletem, csak így tudom elhinni Kira szakmai tudását.

A könyv utolsó szakasza volt számomra a a legelképesztőbb. Egyrészt sokkal többet megtudunk Sammről, aki Kira mellett a kedvenc szereplőm lett, másrészt ebben a részben még több rejtély, akció és megdöbbentő fordulat van, olyan jól összerakva, hogy egy pillanatra sem tudtam letenni a könyvet. Szerettem, hogy meg tudott lepni, és hogy továbbra is volt mondanivalója. Samm megismerésével felmerül a kérdés: miben is különbözik ő a "normális" emberektől? Mitől ember az ember?

A könyv hangulata a borítóhoz hasonlóan nyomasztó és sötét, ami  nálam mindig jó pont. Amit még megemlítenék pozitívumként, hogy végre nem volt szerelmi háromszög, és a romantikus szál sem volt hangsúlyos. Örülök, hogy nem próbált valami szirupos lovestory-t beleerőltetni a történetbe.

Fragments- Partials series 2.

Bár nyilván kiderült a bejegyzésből is, de azért leírom: imádtam a könyvet, az egyik legjobb YA disztópia, amit mostanában olvastam. Eredeti, lebilincselő olvasmány, ami engem teljesem magával ragadott. A könyv egy trilógia első kötete, remélem még idén megjelenik magyarul a folytatás, én mindenképpen el fogom olvasni.

A könyvet köszönöm a Fumax kiadónak.

Értékelésem: 5/5

Kedvenc idézetem:

" Ha nem tudod megismerni az igazságot, éld át a lehető legnagyszerűbb hazugságot, amit csak képes vagy kitalálni." 268.o.

James Swallow- Deus Ex: Ikarosz-hatás

Fumax kiadó, 2013
310 oldal
Eredeti cím: Deus Ex – Icarus Effect
Fordította: Bayer Antal
ISBN: 9789639861480
Beleolvasó: http://www.fumax.hu/wp-content/uploads/2013/01/deus-ex-ikarosz-hatas-elozetes.
Rendeléshez  tovább a webáruházba

Fülszöveg:
Vajon többé válik-e az ember a korlátlan testmódosításoktól? Megéri lecserélni szerveinket emberfeletti képességeket biztosító bioaugmentációkra?

2027-ben, a káosz és az összeesküvés között őrlődő világban Anna Kelso, a felfüggesztett titkos ügynök és Ben Saxon zsoldos, az SAS volt tisztjének magánnyomozása akaratukon kívül keresztezi a világtörténelem legerősebb és legveszedelmesebb szervezetének útját. Életveszélyes kutatás kezdődik Moszkvától Londonig, Washingtontól Genfig a minden képzeletet felülmúlóan sötét igazság nyomában, amelynek felderítését minden elképzelhető és elképzelhetetlen eszközzel igyekeznek meggátolni a világ valódi urai.
A kultikus Deus Ex videojátékok világában játszódó, önállóan élvezhető regény.

A fülszöveg, a borító és a cyberpunk-sci-fi-akció hármas nagyon felkeltették az érdeklődésemet. Annyira kíváncsi lettem az író által megálmodott világra, hogy még a szintén általa írt játékot is kipróbáltam. Rólam tudni kell, hogy soha nem játszottam ilyen játékokkal, és béna is vagyok hozzájuk. A Deus ex: Human revolution nagyon izgalmasnak ígérkezett, a grafikája gyönyörű, csak sajnos nem élvezhettem túl sokáig, ugyanis az első lövöldözős résznél kipurcantam. Ami miatt viszont örülök, hogy belenéztem a játékba, hogy sokkal jobban rá tudtam hangolódni a könyvre, sokat segített elképzelni a környezetet, az augmentációkkal kiegészült embereket.

A könyv története a Human revolution előzménye, a játék ismerete nélkül is érthető. Két főszereplő szemszögéből ismerhetjük meg a történetet. Anna Kelso,  titkosügynökként dolgozik, profi a szakmájában, testmódosítások terén elég visszafogott, csak a szemei és a tüdeje módosított.
A másik főszereplő, Ben Saxon, igazi katona, aki a jó ügyért harcol, társaiért tűzbe menne és mindig becsületes. Az elején nem sok közös van a két karakterben, azonban a velük történt tragédiák hasonlóvá teszik sorsukat és a kezdetben külön futó szálak összefonódnak. Bővebben nem nagyon írnék a történetről, bármit írnék spoileres lenne, de annyit elárulok, hogy a háttérben futó globális hálózat és  összeesküvés nagyon izgalmas és jól kitalált. Imádom a kiszámíthatatlan történeteket és ez ilyen. 

A könyv hihetetlenül akciódús, egy perc nyugalom nincs, pörögnek az események. Olyan, mint egy jó akciófilm: sok a harcjelenet, és van egy kőkemény összeesküvés és titok a háttérben.Az elején csak kapkodtam a fejem, kicsit nehéz volt követni, mert az író nem bajlódott a lassú felvezetéssel, egyből belecsapott a közepébe. A helyszíneket is folyamatosan váltogatta, ami tovább bonyolította a dolgokat, bár nekem ez a megoldás kifejezetten tetszett, mert a sok térbeli ugrás is az akciófilm-fílinget erősítette.
Persze a kezdeti képzavar kitisztult viszonylag hamar, ahogyan haladtunk a történetben és egyre többet megtudtunk a háttérben munkálkodó erőkről.
A könyvre egyébként inkább az események leírása a  jellemző, a magyarázatok legtöbb esetben elmaradnak, pont mint egy videójátéknál. Belecsöppenünk, folyik az akció, de a háttérről, vagy a testmódosításokról nem sokat tudunk meg. Én mondjuk ezt egy kicsit hiányoltam, de így is megvolt az a bizonyos cyberpunk hangulat.

A testmódosítások, augmentáció témája egyébként érdekes kérdéseket vet fel: meddig ember az ember? Milyen következményei lehetnek az evolúció felgyorsításának a társadalomra?
A könyvben a sok akció miatt a téma boncolgatására nem sok idő marad, de azért az utolsó százpár oldalon elhint az író egy-két izgalmas gondolatot, és néhol egy rövid filozofálgatást is. Itt egy kicsit meg is áll az ember (legalábbis én) és elgondolkodik, hogy valóban hová is vezet ez a sok módosítás, jó ez vagy rossz? Ezek a részek kifejezetten tetszettek, a regénynek az utolsó harmada lett a legerősebb.

"Egy olyan társadalom, amely a saját akarata szerint képes augmentálni önmagát, egy olyan emberiség, amely a technológia alkalmazásával meg tudja haladni a fizikai korlátait...El tudja képzelni, milyen fenyegetést jelent ez azok számára, akik kontrollálni akarnak minket?"

A szereplők szerintem jól ki lettek találva, Anna időnként elég érdekesen reagált dolgokra, de valószínűleg én is kicsit kiakadnék attól, amit át kellett élnie. A bosszúja és a gyász hajtja előre, miközben az élete romokban hever, és néhányan a halálát kívánják. Ez szerintem elég ok a fura viselkedésre.
Ben nekem szimpatikusabb volt, főleg attól a pillanattól kezdve, amikor elgondolkodik végre azon, hogy helyes-e, amit tesz. Ízig-vérig katona, akinek a lelkiismerete nem engedi, hogy igazságtalan és helytelen akciókban vegyen részt. Bár egy darabig sikerül elfojtania, végül mégis a lelkiismeret és a becsület kerekedik felül.
A szereplők között a szerelmi szálat szerencsére nem erőltette az író, szerintem nem is volt rá szükség, anélkül is kerek a történet.
A mellékszereplők is nagyon jól kidolgozottak, a Tirannus csapat tagjai kifejezetten hitelesre sikeredtek. Aminek külön örültem, hogy a két főhős szemszöge mellett időnként más szemével is (például Namíréval) láthattuk a történetet.

A kötet olvastatja magát, izgalmas, és ötletes, lendületes, én szinte láttam magam előtt az eseményeket,  egyedül a világ és a testmódosítások leírását, bővebb ismertetését hiányoltam. A hangulata nálam csillagos ötös, szerettem elmerülni benne. Remélem lesz folytatás, szívesen olvasnám még, ráadásul az író függővéggel fejezte be a történetet.
Szerintem a megfilmesítése sem lenne rossz ötlet, eszméletlen jó akciófilm lenne belőle.
Mindenkinek kötelező, aki a Deus Ex játékért rajong, de azok is bátran fogjanak bele, akik hozzám hasonlóan csak szeretik a jó cyberpunk-akciót sci-fivel megspékelve, és a jól kitalált összeesküvés-elméleteket.

A kötetet köszönöm a Fumax kiadónak.

Értékelésem: 4,5/5

Amy Kathleen Ryan- Ragyogás

Maxim kiadó, 2012
352 oldal
ISBN: 9789632612096
Fordította: Sóvágó Katalin
Eredeti cím: Glow

Fülszöveg:
Mit éreznél, ha egy olyan űrhajón születtél volna, ahol csak a szüleid és az idősebbek ismerik a Földet? Te sosem láttad, csak az általuk mesélt történetek alapján ismered, és minden vágyad, hogy megérkezzetek az új otthonotokba, arra a bolygóra, amelyet benépesíthettek.

A történet középpontjában Waverly áll, akinek az élete váratlan fordulatot vesz. A barátja, Kieran éppen megkéri a kezét, amikor a szövetséges hajójuk váratlanul megtámadja őket és elrabolja az összes nőt az űrhajóról, ahol eluralkodik a káosz. A szerelmeseket elszakítják egymástól az események, s mindkettejüknek helyt kell állnia az új és szokatlan helyzetben.

Ahhoz, hogy visszataláljanak egymáshoz és szeretteiket is megmentsék, sokat kell küzdeniük. Hamarosan arra is ráébrednek, hogy az ellenségek nem mindig kívülről érkeznek.

A Ragyogás egy trilógia első része. A kitartásról, szerelemről és árulásról szóló lebilincselő történet fenntartja az érdeklődést és kíváncsiságot az olvasóban. A második rész 2013 őszén fog megjelenni.

Amikor tavaly a Maxim előrukkolt a Dream és History válogatással, azonnal felfigyeltem a könyveikre, különösen a Ragyogás és Alice Hoffmann legújabb könyve, a Galambok őrizői keltették fel az érdeklődésemet. Azóta mindkét kötet felkerült a polcomra, és a Ragyogás elolvasása után azt kell mondjam: csak így tovább Maxim kiadó!

A történet egy olyan jövőben játszódik, melyben a Föld készletei kimerültek, az időjárás szélsőségessé vált, egyre nagyobb terület sivatagosodott el. Hogy megmentsék az emberiséget, két űrhajót indítanak el egy év különbséggel. Az Új Látóhatár és az Empyreum jelenti a jövőt, nekik kell terraformálni egy másik bolygót és lerakni egy civilizáció építőköveit. Az odavezető út nagyon hosszú, ezért a küldetés része, hogy már a hajón szülessenek gyerekek, akik majd szüleik helyébe lépve az elsők lesznek az új világban. Az az Empyreumon sikerül is, de az Új Látóhatáron valami félresiklik, és egy gyerek sem születik.

A két hajónak nem szabadna találkozni az út során, ez mégis bekövetkezik, az Új Látóhatár bevárja az Empyreumot, majd -az ott élők legnagyobb döbbenetére- megtámadják őket és elrabolják a lánygyerekeket.
Ezek között van Waverly is, aki 16 évesen a legidősebb a lányok között.
Az Empyreumon magukra maradnak a fiúk, hisz a felnőttek egy része meghalt, mások eltűntek. Egyedül kell boldogulniuk.

Azt gondoltam a fülszöveg alapján, hogy egy könnyed történetet kapok kamaszszerelemmel és néhány izgalmas jelenettel az űrben, egy szokványos YA történetet. Óriásit tévedtem és nagyon örülök neki. Ez a könyv sokkal komolyabb, mélyebb mondanivalóval bír, mint azt elsőre gondolnánk.

Amy Kathleen Ryan

Egyáltalán nem a fiatalok szerelme van a középpontban, ez inkább csak egy mellékszál. A történet inkább az emberi döntések következményeiről, árulásról, bátorságról, és a vallásos és világi nézetek szembeállításáról szól.
Komor hangulatú, nyomasztó történet, sok szenvedéssel és veszteséggel.

Az írónő- aki bár ránézésre elég fiatalnak tűnik- nagyon jól ábrázolja az emberi lélek folyamatait, mozgatórugóit. Nagyon hitelesen ábrázolja azt a  lelki folyamatot a szereplőkben, ami a megváltozott körülmények miatt alakul ki bennük. Ott van például Kieran, akit a felelősség súlya és a reménytelenség a vallás irányába fordít.

" Apám mindig azt mondta, hogy a lövészárokban nincsenek ateisták."

Minden szereplő olyan dolgokkal szembesül, amire egyáltalán nem voltak felkészülve, de nem sajnálják magukat, megpróbálják a legjobbat kihozni a helyzetből. Hoznak rossz döntéseket is, amik miatt néha a falra másznánk, de hát épp ettől ennyire emberiek és igaziak.

Igazán nem számítottam ebben a könyvben a vallás megjelenésére, arra pláne nem, hogy szembekerülnek a vallásos és a világi eszmék, emberek. Be kell vallanom, én nem vagyok hívő és mindig is úgy gondoltam, hogy sok emberből a legrosszabbat hozza ki a vallásosság. Felhatalmazva érzik magukat, hogy Isten nevében bármit megtegyenek, mondván: ez Isten terve. Ez jól látszik az Új látóhatáron is, ahol a lelki vezetőből fanatikus elnyomó lett, aki az általa kívánt cél érdekében bármilyen eszközt bevet.
Persze szó sincs arról, hogy az írónő a világi gondolkodásúakat különbnek ábrázolná, annak hibáira is rámutat.
Ami a legfurcsább, hogy valahogy egyik csoportot sem tudtam igazán hibáztatni vagy őszintén elítélni a tetteik miatt. Az adott szituációban teljesen elfogadható, sőt várható a szélsőség megjelenése. Ilyen az emberi természet.

" Nem látod, mik az emberek? Állatok. Az utolsó szálig. "

A történet szerelmi szála csak a háttérben húzódik meg, nyilván ebben erősen közrejátszik az is, hogy a kialakulófélben lévő szerelmi háromszögből kiragadják Waverlyt. Igen, sajnos ismét egy szerelmi háromszög. Azt hiszem, ez az egyetlen negatívum, amit felróhatok az írónőnek, bár egyenlőre nagyon takarékon hagyta ezt a vonalat. Seth és Kieran között-akik egy hajón maradnak - viszont ennek ellenére is nagyon elharapódzik a viszony, bár ebben más is közrejátszik.

A könyv több olyan fordulatot, eseményt is rejtett, amikre álmaimban sem számítottam, jóleső érzés volt, hogy meg tudott lepni, nem is egyszer. Emellett nagyon feszes és pörgős volt a történet, egy délután alatt olvastam ki az egészet, mert nem tudtam letenni. Nagyon jól felépített és átgondolt a regény, és ami különösen tetszett, hogy két nézőpontból láttuk az eseményeket, így igazából nem egy főszereplőnk lett, hanem kettő: Kieran és Waverly egyforma fontosak, és mindkettejük szemszögéből izgalmas volt a történet, mindkettejük lelkébe bepillantást nyerünk.

Spark- a folyatás

A kötet kívülről gyönyörű, meseszép lett a borító és a kiadás is igényes, minőségi munka.

A fülszövegben 2013 őszére ígérik a folytatást, én már nagyon várom, biztos vagyok benne, hogy a további kötetek is tartogatnak még egy-két meglepetést.

Értékelésem: 5/5

Kedvenc idézet: -

Ernest Cline- Ready Player One

Agave kiadó, 2012
512 oldal
ISBN: 9786155272011
Fordította: Roboz Gábor
Eredeti cím: Ready Player One

Fülszöveg:
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

2044-et írunk, és a valóság elég ronda egy hely.

Az emberiség nagy részéhez hasonlóan a gimnazista Wade Watts is azt a kiutat látja zord környezetéből, hogy bejelentkezik az OASIS-ba, a világméretű virtuális utópiába, ahol az avatárján keresztül mindenki szabadon tanulhat, dolgozhat, és szórakozhat. Ugyancsak az emberiség nagy részéhez hasonlóan Wade is arról álmodozik, hogy ő találja meg elsőként a virtuális világ elrejtett kincsét. A szimuláció tervezőjeként ismert James Halliday ugyanis ördögi feladványt hagyott maga után, amelynek leggyorsabb megfejtője szédületes vagyonra és hatalomra tehet szert.

A Halliday által kifundált feladatok sikeres teljesítéséhez a popkultúra megszállott ismeretére van szükség, Wade pedig éppúgy otthon van a Gyalog galoppban, mint a Pac-Manben, a Rush életművében vagy az animékben. Amikor a tizennyolc éves srác hosszú évek kitartó munkája után megoldja az első feladványt, hirtelen a figyelem középpontjába kerül, és ez életveszélybe sodorja. Egyes játékosok ugyanis még a gyilkosságig is hajlandóak elmenni a mesés nyeremény megszerzéséért.

Nem tudtam elképzelni, hogy ez a könyv nekem tetszhet. Nem vagyok kocka,  a számítógépes-, és szerepjátéktudásom pedig majdnem egyenlő a nullával. Ezek ellenére rettenetesen piszkálta a fantáziám és amikor a molyon több "nemkocka" is pozitív értékelést írt a könyvről, úgy döntöttem, megpróbálkozom vele én is. Jelentem, nem bántam meg, óriási pozitív csalódás volt.

Rakások- sepiawolf.deviantart.com

A történet 2044-ben játszódik, a gazdaság romokban, a munkanélküliség és a szegénység óriási méreteket öltött, a jövő kilátástalan. Ebből a világból szinte mindenki az OASIS-ba menekül, egy virtuális térbe, ahol az  avatárján keresztül bárki tanulhat, pénzt kereshet, ismerkedhet, ráadásul a személyazonossága rejtve marad. Itt mindenki az lehet, aki lenni akar.

" Egy varázslatos hely, ahol minden lehetséges."

Az OASIS-ban több ezer különböző bolygó létezik egy hatalmas virtuális űrben, melyekre a felhasználók elutazhatnak. Vannak bolygók, melyeken mágiát használhatnak, van bolygó a középiskolai tanulóknak, de még Középfölde vagy a Korongvilág hiteles mását is megalkották itt.

Az OASIS létrejöttével az embereknek mind inkább ez lett a valóság.

" Emberek milliárdjai dolgoztak és játszottak az OASIS-ban nap mint nap. Néhányan úgy ismerkedtek meg, szerettek egymásba és házasodtak össze, hogy egyszer sem tartózkodtak ugyanazon a földrészen. Az emberek valódi személyisége és avatárja közötti határvonal lassan elmosódott."

Forrás: www.atariforce.free.fr 

Az OASIS mesteri megalkotója James Halliday, egy igazi 80-as évek popkultúra-rajongó kocka. Halála előtt elrejtett a játékban egy sor feladványt, melyeknek megfejtője/megtalálója végül elnyeri Halliday óriási vagyonát és posztját az OASIS-ban.
A verseny milliókat mozgatott meg, mindenki elkezdett kutatni nyomok után. Többek között az IOI nevű vállalat is több ezer emberével; mindenképpen meg akarták nyerni a játékot, hogy az OASIS-t megkaparintsák és havidíjassá tegyék.

" ...az OASIS nyílt forráskódú utópiából vállalati irányítás alatt álló disztópia lesz, túl drága vidámpark tehetős elitistáknak."

Persze a feladványok nem voltak egyszerűek, megfejtésükhöz lényegében mindent ismerni kellett, amiért Halliday rajongott.
Évek teltek el anélkül, hogy bárki is talált volna valamit, egyre többen feladták a keresést. Egészen addig, míg Wade (alias Perzival) meg nem találta az első kulcsot. Ezzel a keresés újra megindult és most már a hajsza is, hogy vajon ki találja meg leghamarabb a következő, majd a legvégső kulcsot/kaput, végül a Húsvéti tojást. A keresés ezen a szinten már veszélyessé vált.

A könyv teljesen magába szippantott, az OASIS hihetetlenül izgalmas és végtelen világa olyan tökéletesen lett kitalálva, hogy még nekem is kedvem lett volna elkalandozni benne annak ellenére, hogy soha életemben nem vonzottak a szimulációk és a számítógépes játékok.

Ernest Cline
Kép forrása: www.wired.com

Az író nagyon hihetően festi le az általa  megálmodott világot, minden lényeges részletre kitér, sok izgalmas háttérinfót oszt meg az olvasóval, ami miatt teljesen valóságosnak tűnik ez a virtuális birodalom. Nem csoda, hogy ebben az elképzelt jövőben mindenki ide menekül a komor valóság elől, hiszen az OASIS a csodák tárháza, itt minden lehetséges, minden sokszínű és eleven.

Ernest Cline a regényén keresztül mutatja meg a mai társadalmi problémákat is, hiszen ha jobban belegondolunk, egy hasonló jövő felé tartunk mi is. Pusztítjuk a környezetünket, élhetetlenné tesszük a való világot, ráadásul egyre inkább függünk az internettől. Már lehet vásárolni, dolgozni, ismerkedni, tanulni a neten, és rengetegen ki is használják a lehetőségeket. Ha megnézzük a most felnövő generációkat, azt látjuk, hogy a társasági életük nagy részét a közösségi oldalakon és online játékokkal töltik, egyre jobban elszigetelődnek egymástól a valóságban. Itt van a könyvben Wade, a tökéletes példa: a virtuális világban töltötte e gyerekkorát, ott voltak barátai, számára az OASIS volt a valóság, és mikor kilépett, azt érezte idegennek és én is így éreztem olvasás közben.

" Egyszobás lakásom zordan világító fénycsövei alatt állva szembe kellett néznem a igazsággal. A valódi életben nem voltam más, mint egy antiszociális remete. Egy kívülálló. Egy sápadt bőrű, popkultúra-megszállott kocka. Egy agorafóbiás otthonülő, igazi barátok, családtagok és valódi emberi kapcsolatok nélkül. Csak egy újabb szomorú, elveszett, magányos lélek, aki egy bálványozott számítógépes játékra pazarolja az életét. "

A könyv egyébként nagyon dinamikus, pörögnek az események, folyamatosan fenn tudta tartani a figyelmemet és élveztem, hogy legalább úgy izgultam végig a nyomok keresését, mintha egy nyest lettem volna a sok közül. Nagyon jó ötlet volt, hogy a főhősnek nemcsak a rejtvényeken kellett átrágnia magát és egyszerűen követni a nyomokat, hanem szembekerült egy elnyomó szellemiségű ellenséggel is. Bár nem új ötlet, azért nagyon jól működött a történetben.

A szereplők szerethetőek voltak, és emberiek, nem lettek tökéletesen és minden részletet kimerítően kidolgozva, de szerintem nem is volt rá szükség, én Wade karakterét enélkül is megkedveltem.

Forrás: www.halfpress.com 

A könyv amellett, hogy egy zseniális regény, igazi tisztelgés is a 80-as évek popkultúrája előtt. Hemzseg az adott időszakra vonatkozó utalásoktól, az író megemlíti a legjelentősebb írókat, zenéket, filmeket, játékokat a 80-as évekből a Star Warstól a Pac Man-en át egészen a Duran Duranig. Teljesen nosztalgikus hangulatom lett  a Sólyomasszony, a Legenda, a Vissza a jövőbe vagy a Gyalog galopp említésekor. Én, mint a 80-as, 90-es évek gyermeke ezeken nőttem fel, és a mai napig imádom a kor zenéit, filmjeit.
(Csináltam is egy Youtube lejátszási listát a könyvben említett zenékkel, akit érdekel, az katt ide!)
Szerintem ha nem ismerném ezeket, akkor is élveztem volna a könyvet és talán el is kezdtem volna érdeklődni a 80-as évek iránt, annyira ragadós az író lelkesedése és rajongása.

Nagyon örülök, hogy végül bevállaltam ezt a könyvet, kár lett volna kihagyni, igazi élmény volt olvasni. Kockáknak kötelező, de a többiek se ijedjenek meg tőle, én bátran ajánlom mindenkinek.

Értékelésem: 5/5

Kedvenc idézet:

" Onnan tudod, hogy teljesen tönkrevágtad az életedet, hogy az egész világod egy szarkupaccá válik, és az egyetlen személy, aki szóba áll veled, a számítógépes rendszered mesterséges intelligenciája." 325. o.

John Scalzi- Szellemhadtest

Agave kiadó, 2013
304 oldal
Fordította: Farkas István
Eredeti cím: The Ghost Brigades

Fülszöveg:
Az emberiséget soha nem látott veszély fenyegeti, űrbéli gyarmatai ellen három intelligens faj szövetkezik. Három faj és egyetlen ember. Az emberiség egyetlen reménye az, hogy az áruló tudós a dezertálása során hátrahagyta az elméjéről készült biztonsági másolatot. De senki nem tudja, hogyan lehetne azt felhasználni. A Gyarmati Véderő Szellemhadteste soha nem az erkölcsi aggályairól volt híres, így megpróbálja egy klónkatonájába ültetni a lemásolt lelket… elvégre a háborút nekik kell megakadályozni, és ezért a célért mindenre hajlandóak. 

Scalzi ott folytatja a sodró lendületű katonai sci-fit, ahol a „Vének háborúja” véget ért, még lebilincselőbb történettel és emelve a téteket. Megfiatalított vének és gyorsan öregedő fiatalok vívják a különleges háborút, ami pontosan olyan, mint az összes háború a történelemben: végtelenül mocskos. Az egyetlen menedék, ha valaki megtalálja magában az erkölcsi iránytűt, ahogyan az Scalzi kalandos sorsú főhősének is sikerült. De elég lesz-e most is ennyi, ebben a mindent elsöprő háborúban?

Nagy elvárásokkal és izgalommal fogtam bele a második kötetbe. Azt kell mondjam, hogy egyrészről többet kaptam, mint amit vártam, másrészt viszont kicsit csalódtam.

Többet kaptam,mert amit az első kötetben csak felvázolt az író, azt most kifejtette. Ezalatt értem a technológiák leírását, -például az Agygépek működéséről, vagy a tudatáttöltésről- más lények megismertetését, és nem utolsósorban a szellemhadtestről is többet megtudunk. Ezeknek nagyon örültem, izgalmas volt  megismerni a GYV különleges egységét, hogy hogyan "születnek" a katonáik, milyen kapcsolat van közöttük, mit éreznek, hogy látják a világot. Míg az első kötetben inkább a valószülöttek szemszögéből láthattuk az eseményeket, most megismerhettük a szellemhadtest nézőpontját is.Kiderült, hogy nem olyan lelketlen szörnyetegek, mint ahogy a valószülöttek legtöbbje látja őket.

Sokkal többet láthattunk más űrbéli lények világából is, főleg a rraey-ek gondolati, érzelmi világába nyerünk betekintést Cainen adminisztrátoron keresztül,- aki mellesleg egy hihetetlenül inspiráló és szerethető karakter lett számomra-de azért az obinok faját is kellőképpen megismerteti velünk az író.

Ez a kötet sokkal összeszedettebb és kidolgozottabb, mint az első volt, nagyobb hangsúlyt kapott a világ alaposabb megismertetése, és néhány igen komoly morális kérdés is felvetődött, de azért nem kell megijedni, akcióból is volt bőven. Én úgy gondolom, az első kötet volt a csalogató, az ízelítő Scalzi világából, azok számára is emészthető módom tálalva, akik nem sci-fi rajongók. A második kötet már közelebb áll "keményvonalas sci-fi"műfajához, bár én úgy gondolom, azért még ez is könnyen befogadható bárki számára.

Szerencsére a humor is megmaradt, amit én annyira szerettem az előző kötetben, viszont a stílust egy kicsit nehézkesebbnek éreztem, nem tudom, hogy ez az író hibája, vagy csak a fordító cseréjének köszönhető, de valahogy mérséklődött az előző kötetre jellemző könnyedség.

És akkor jöjjön a negatívum: sajnos ebben a részben nem volt John Perry, aki nekem rettentően hiányzott. Persze jó volt új embereket megismerni, de én azt hittem, hogy ebben a kötetben folytatódik Sagan és Perry ismerkedése. Tudom, ez kicsit csajos felfogás, de nem szerelmi vonalat vártam, csak egyszerűen a megismert karakterek történetének folytatását. Persze Sagan benne volt a második kötetben, de nem központi szereplőként.
Azért ettől persze nem dőlt össze a világom, várom a folytatást,és ha jól tudom, a  harmadik kötetben ismét ott lesz a jó öreg John Perry.
 Egy utolsó gondolat: a könyvsorozat üvölt a megfilmesítésért. Olvasás közben végig az járt a fejemben, hogy ezt mennyire jó lenne látni a mozivásznon. Például George Lucas rendezésében. :)

Értékelésem: 5/5

Kedvenc idézetem:

" Jared Cainenre bökött.
- Azt mondja, a Különlegesek rabszolgák. Igaza van, nem tudok ezzel vitatkozni. De azt is mondták, mi vagyunk az egyedüli emberek, akik konkrét céllal születnek. Hogy megvédjék a többi embert. Korábban nem dönthettem erről az útról, de most igen. Ez az én választásom.
- A rabszolgaságot választotta.
- Nem. Amikor ezt az utat választottam, megszűntem ragszolgának lenni." 163.o.

Bejegyzésem az első kötetről:  http://mangaolvas.blogspot.hu/2013/03/john-scalzi-venek-haboruja.html

John Scalzi: Vének háborúja

Agave kiadó, 2012
256 oldal
Fordította: Pék Zoltán
Eredeti cím: Old Man's War

Fülszöveg:
John Scalzi a Vének háborújában egy olyan világot ír le, ahol az ember már űrbéli gyarmatokon él, és folytat kegyetlen harcokat újabbakért a Gyarmati Véderő vezetésével. Erre mindenképp szükség van, ugyanis az erőforrások szűkösek, lakható bolygókból pedig kevés van, és emiatt a kivándorlást erősen korlátozzák a Földről. Sokaknak csak az a lehetőség marad, hogy a hetvenöt éves kort elérve jelentkezzenek katonának, majd két év frontszolgálat után letelepedjenek valamelyik kolónián, busásan megjutalmazva. Nem csak emiatt hangzik csábítónak ez a lehetőség: a közvélekedés szerint a Gyarmati Véderő valamilyen módszerrel meg is fiatalítja az embereket, hiszen öregekkel nem lehet harcba indulni.

Úgyhogy John Perry két dolgot tett a hetvenötödik születésnapján. Meglátogatta a felesége sírját, majd belépett a hadseregbe. Csak két évet kell túlélnie. Azt viszont még ő sem sejti, hogy milyen megpróbáltatások várnak rá – a brutális háborúk és az otthon fényévekre nyúló távolsága örökké megváltoztatja az embert. Valami sokkal különösebbé és veszélyesebbé.

Régóta szemeztem ezzel a könyvvel, megfogott a borítója, a témája, minden. Valahogy mégis úgy alakult, hogy halogattam a megvásárlását. Végül szülinapomra megkaptam húgomtól. A legjobb ajándék, nagyon örültem. Ki is olvastam egy nap alatt. És imádtam. Már az első mondatnál tudtam, hogy ez az én könyvem:

"Két dolgot csináltam a hetvenötödik születésnapomon. Meglátogattam a feleségem sírját. Aztán beléptem a hadseregbe."

Egyszerűen a lényegre tör, felkelti az érdeklődést és már be is szippant.
És a folytatás is legalább ennyire jó. Az író stílusa fantasztikus, szórakoztatóan ír, a története kreatív, elgondolkodtató és komoly,de azért fűszerezve van egy kis fanyar humorral. Annak ellenére, hogy ez a könyv katonai sci-fi, nő létemre is hihetetlenül élveztem minden sorát. Bár sok a háborús leírás, nem volt unalmas vagy túl sok, mert a könyv végig inkább karakterközpontú maradt. Nehéz elhinni, hogy ez az első regénye Scalzinak.

A könyv egy érdekes kérdést vet fel: beállnánk egy seregbe 75 évesen, hátrahagyva a családunkat, a világot, amit ismerünk még egy kis időért, az újbóli megfiatalodás reményében? 
Az én esetemben a válasz azt hiszem igen lenne. Miért ne? A lassú elmúlásnál sokkal jobban hangzik, még ha csak egy kis időt is nyerünk.
Egyébként nem rossz ötlet több szempontból sem. Ad egy újabb esélyt az időseknek életük hanyatló szakaszában, és jót tesznek a gazdaságnak is, hiszen a seregbe beálló embereknek nem kell fizetni a nyugdíjat, ráadásul egy fiatal, munkaképes embert sem veszít el a társadalom.
A hadsereg szempontjából is előnyös, mert megfontolt, bölcs, jobb ítélőképességű embereket vethetnek be, akik sok szituációban jobban reagálnak egy tapasztalatlan fiatalnál.

A könyv azért is tetszett különösen, mert talán ez az első sci-fi, ami olyan jövőt vázol fel, amiben szívesen élnék. Nem utolsósorban pedig el is tudom képzelni, hogy ilyen lesz a jövő.

A történet olvasása közben elképesztett a sok technikai vívmány,a különböző bolygók, az idegen lények és kultúrák, amik megjelentek. Bár az író nem viszi túlzásba a leírásukat, mégis jól el tudtam képzelni mindent. Ismertetésük rövid és lényegre törő, mégsem tűnik elnagyoltnak vagy összecsapottnak.
A karakterkidolgozás nagyon profi, minden fontos szereplőt jól megismerünk, mintha csak régi ismerőseink lennének. Nagyon hitelesek és a köztük folyó párbeszédek is remekül ki lettek találva.
A főszereplő, John Perry nagyon szórakoztató és humoros, én rögtön megkedveltem.

A történet olvasmányos, feszültséggel teli és ötletes. Egy negatívumot tudok csak említeni: túl rövid. Ennek ellenére én mindenkinek merem ajánlani, azoknak is, akik eddig nem álltak túl közel a sci-fi műfajához. Én egy újabb kedvenc könyvvel lettem gazdagabb.

Értékelésem: 5/5 Abszolút kedvenc

Egyik kedvenc idézetem:

"– Nem vagyok őrült, uram – feleltem. – Csak finoman kalibrált az elfogadható kockázat érzékem." 

Következő kötet:

Blogbejegyzés a második kötetről: http://mangaolvas.blogspot.hu/2013/03/john-scalzi-szellemhadtest.html

Marissa Meyer- Cinder

Alexandra kiadó, 2012
432 oldal
Eredeti cím: Cinder
Fordította: Bujdosó István

Fülszöveg:
126 évvel a IV. világháború után emberek és kiborgok népesítik be Új Peking utcáit. A népességet halálos járvány tizedeli. Az űrből kegyetlen holdlakók figyelnek és várnak a megfelelő alkalomra… Senki sem sejti, hogy a Föld sorsa egyetlen lány kezében van… 
Cindert, a tizenhat éves kiborgot a társadalom nagy része technológiai tévedésnek tartja, mostohaanyja pedig ki nem állhatja. De a kiborglétnek is megvannak a maga előnyei: Cinder szinte mindent meg tud javítani (robotokat, lebegőjárműveket, sőt még a saját meghibásodott alkatrészeit is), ezért Új Peking legjobb műszerészének tartják. E hírnevének köszönheti azt is, hogy Kai herceg személyesen keresi fel, hogy hozza helyre meghibásodott androidját. A megbízás „nemzetbiztonsági ügy”. 
Vajon tényleg Cinder kezében van a Föld jövőjének kulcsa? Vagy a holdbéli királynőnek sikerül varázserejével és más fondorlatokkal meghódítania Kai herceget és vele az egész világot? A Holdbéli krónikák első könyve Hamupipőke klasszikus meséjét kombinálja a Terminátor és a Star Wars elemeivel. Az eredmény egy fantasztikus, magával ragadó történet.

Igazi tündérmese androidokkal, holdlakókkal és kiborgokkal. Elsőre ez így kicsit furcsának tűnhet, de én pont emiatt a furcsaság miatt vettem meg a könyvet. Imádom Hamupipőke történetét, és a többi mesét is és kíváncsi voltam, milyen lehet egy jövőbeli Hamupipőke.

Nem csalódtam, nagyon tetszett a könyv, teljesen elvarázsolt.
Minden benne volt, ami az eredeti történetben. Volt mostoha, gonosz és buta féltestvér, jóképű és kedves herceg, szegény, de jólelkű főhősnő és persze bál is.
Ezeket belehelyezte az írónő a távoli jövőbe, Új Pekingbe.
Cinder, egy kiborg (részben ember, részben robot), aki mostohájával és annak két lányával él. A gyámja gyűlöli és rosszul bánik vele, kihasználja, de Cinder ez ellen nem sokat tehet, mert a kiborgok nem számítanak teljes jogú embernek, inkább tulajdonként bánnak velük.
Cinder a történetben elismert és tehetséges műszerész, ebből tartja el családját és ennek köszönhetően ismerkedik meg Kai herceggel. Ezzel a találkozással indul el az igazi tündérmese. Izgalmas és kalandos történet kerekedik nemzetközi konfliktussal, elveszett hercegnővel, és egy halálos kórral. A történetnek ad egy kis pluszt a Cinder múltját övező homály is.

Szeretem, mikor elővesznek egy régi klasszikust, leporolják és egy modern és merész történetet kreálnak belőle. Szerintem a Cinder erre tökéletes példa. Nagyon jól ötvözte a régit és az újat az írónő, én máris Holdbéli krónikák rajongó lettem.
Meyer a részletekre is odafigyelt. Például nézzük meg, mivel érkezik Hamupipőke a bálba: tökhintóval. És Cinder? Egy narancssárga veterán autóval. Nagyon ötletes.
A szereplők nagyon jól ki lettek találva, teljesen bele tudtam élni magam a történetbe és együtt tudtam érezni Cinderrel és időnként Kai herceggel is. Cinder nagyon szimpatikus hősnő, nem egy önmagát sajnáló, sebeit nyalogató tehetetlen kislány. Kemény, szemtelen és talpraesett, de persze emellett sebezhető és bájos is. Ráadásul ő az első főhősnő,aki olajfoltos estélyiben érkezik a bálra. :)
(Egyvalamit azért irigyelek tőle: azt a kis szenzort, ami jelez neki, ha valaki hazudik. Hasznos lenne...)
Amitől egy kicsit féltem, hogy túl sok lesz a romantika, de ebben is pozitívan csalódtam. Nagyon szolid és visszafogott volt a szerelmi szál, egyáltalán nem volt túl sok.

A sztori természetesen kicsit sötétebb és komorabb volt, mint az eredeti mese, például volt egy-két nagyon borzasztó és szomorú leírás a pestis pusztításáról és a tét is komolyabb, mint Cinder vagy Kai herceg boldogsága. Több millió ember élete és jövője múlik a döntésükön,  és ettől talán még jobban tetszett.

A könyv vége nagyon meglepett. Arra számítottam, hogy mivel ez egy Hamupipőke átdolgozás, tudom , mi lesz a vége. Hát tévedtem, és nagyon csodálkoztam, hogy már csak 2 oldal és még sehol a happy end. A vége függőben maradt és így még jobban várom a folytatást.
 Nagyon élveztem ezt a könyvet, igazán egyedi és ötletes volt. Ez az írónő első könyve és szerintem ennél jobban nem is kezdhette volna el a karrierjét.

Értékelésem: 5/5 

A Cinder folytatása a Scarlet lesz (külföldi megjelenés: 2013 február), amiben Cinder kaladjai folytatódnak, de bekerül a képbe Scarlet, aki Piroska ultramodern megfelelője, és eltűnt nagymamája után nyomoz Wolf, az utcai harcos segítségével.
Ezeket még két kötet követi, a Cress Aranyhaj, a Winter pedig Hófehérke történetét porolja le.

Raana Raas- Csodaidők 3-4.

Csodaidők 3.- Árulás
Shremeya kiadó, 2009
406 oldal


Fülszöveg:
Az Alfa elfoglalása utáni pár év tűzszünet lehetőséget adott arra, hogy hőseink – amennyire lehet – rendezzék az életüket. Judy, aki régi nevén rejtőzött el, a CSU-1-en tanul, Giin a szabad államok kormányaiba beépült SE-tagokra vadászik, Yaan pedig két kislányát neveli a feleségével. A háború azonban újra fellángol, és hamarosan mindhárman a csatatéren találják magukat, ráadásul nem is mindig az egymással szembenéző seregek soraiban.

A háború alakulását a háttérben zajló árulások legalább annyira befolyásolják, mint maga a harc, de a politikai színtér mellett a Raas családnak szembe kell néznie saját árulóival is, és van, akit végül azok árulnak el, akikre az életét is rábízta volna.

Csodaidők 4.- Hazatérők
Shremeya, 2010
404 oldal

Fülszöveg:
Yaan bebörtönzése után a Csillagunió hódításai megrekedtek ugyan, a küzdelmeknek azonban még nincs vége. Judy megtudja, hogy fia súlyos beteg, és kétségbeesetten veti magát a gyógymód megtalálását célzó kutatásba, mely végül messzebb sodorja otthonától, mint valaha álmodta volna. Az Oderut hosszas habozás után belép a háborúba, fővezérnek Giint szeretnék megnyerni, ő azonban felesége betegsége miatt nem akar közügyekkel foglalkozni. Amikor végül újra fellángolnak a harcok, Yaannak ismét szembe kell néznie az övéivel – de saját magával is számot kell vetnie.

Spoilermentes
Most, hogy végeztem a sorozattal, azt hiszem bátram kijelenthetem, hogy az egyik legjobban megírt családregény/sci-fi, amit valaha olvastam.
A harmadik és negyedik kötet volt a két kedvencem. Mindkét kötet hihetetlenül izgalmas és sodró lendületű volt, sírtam, nevettem, dühöngtem és csodálkoztam az olvasásuk közben, néha mindezt egyszerre. Le a kalappal az írónő előtt, végig fordulatos volt, most egyáltalán nem éreztem hullámzónak, minden sora tökéletes.
Mindezek mellett nagyon komplex és bonyolult az egész, minden tekintetben, és páratlan részletességgel van kidolgozva. A világ, ahol játszódik, a Raas család, a vallás annyira hiteles, hogy szinte már elhittem, hogy létezik az Alfa, a Nies, a családtagok.


Fantasztikus jellemrajzok vannak a könyvben, akik - és ettől igazán mesteri- még az utolsó két kötetben is fejlődnek, változnak. Nagyon megszerettem több szereplőt is, Yaan/Paul a végére igazán belopta magát a szívembe, de Judy és Giin is nagy kedvenceim voltak.

Mindkét könyvben olyan fordulatok és meglepő történések voltak, hogy sokszor leesett az állam. A hazatérők végére is sikerült olyan csavarokat bevinni, hogy el sem hittem, még a legvégén is meglepődtem többször is.De végül minden szál el lett varrva.

Úgy gondolom, hogy ez egy remek sci-fi, egy nagyon izgalmas és néha tragikus családregény, de emellett egy zseniális társadalomkritika is. Tükröt tart elénk és elgondolkodtat.

A bejegyzés talán kissé ömlengősre sikeredett, de most így érzek, rosszat nem tudok írni a könyvekről, nagy rajongójuk lettem.

Értékelésem: mindkét kötet 5**, kedvenc

Bejegyzések az előző kötetekről: 
http://mangaolvas.blogspot.hu/2012/08/raana-raas-csodaidok-1-az-ogfak-vorose.html
http://mangaolvas.blogspot.hu/2012/09/raana-raas-csodaidok-2-kiszakadtak.html