Buglyó Gergely- Oni: Szürke vér

Ciceró, 2013
346 oldal
ISBN: 9789635398164
Oni-trilógia 1.
Tovább a Ciceró kiadó oldalára

Fülszöveg:
Áron és testvérei hétköznapi tizenévesek. Vagy mégsem? Miért lesz szürke a vérük, ha napfény éri, és miféle titkot rejt apjuk állóórája? Amikor új lány érkezik az iskolába, csakhamar elszabadul a pokol, és kiderül, hogy hőseinknek még a tanárok közt is akadnak ellenségeik. Áron útja az álmos dunántúli kisvárosból egy lidérces kriptán, majd egy különös szentélyen át egyenesen Barathrum, az alvilág sötét mélységeibe vezet.


Azt hiszem, sosem fogom megunni az ifjúsági irodalmat, legalábbis addig biztosan nem, amíg ilyen igényes és szórakoztató kötetek kerülnek a kezembe, mint Buglyó Gergely regénye. Többször megnevettetett és még meg is tudott lepni, ami nagy szó ebben a kategóriában.

Áron két testvérével és édesanyjukkal él egy dunántúli kisvárosban, Kaplagon. Itt leginkább semmi nem szokott történni, egy teljesen hétköznapi és unalmas helyről van szó. Azonban Áronék nem teljesen hétköznapiak. Erősebbek és gyorsabbak az embereknél és valamilyen rejtélyes oknál fogva a vérük napfény hatására szürkévé válik. A dolog miértjéről édesapjuk tudna mesélni a gyerekeknek, ő azonban évekkel ezelőtt eltűnt és nem hagyott maga után mást, csak egy furcsa állóórát és egy zavaros levelet egy jóslatról. A jövendölés szerint a testvéreknek egy lányt kell majd megvédeniük. Hamarosan lehetőségük adódik kipróbálni  képességeiket, mert veszélyes és titokzatos események következnek.

Már a könyv elején azt gondoltam, hogy bizony ez nekem máris tetszik. Ami óriási pozitív csalódás volt, hogy a nyelvezete igényes, nincs lebutítva, mint ahogy azt sok ifjúsági könyvnél tapasztaltam. Szerintem ez jó dolog, a gyerekek nem hülyék, képesek felfogni a szépen és változatosan megfogalmazott regényt is.
A másik nagy pozitívuma könyvnek, hogy pörögnek az események, nem unatkoztam egyszer sem az olvasása közben. Mozgalmas, van néhány igen izgalmas akciójelenet benne, amit remekül ír le az író, ezért nekem ezek a részek voltak a kedvenceim. Szinte magam előtt láttam az egészet, így még jobban izgultam a szereplőkért.
Volt benne egy rejtélyes, nyomozós szál, ami érdekes volt és rendesen kidolgozott, nem volt kiszámítható, nem tudtam kitalálni, mi fog kisülni belőle. Ha éppen csak az iskolai órákról volt szó a kötetben, azt is jól megoldotta az író, humort és megmosolyogtató pillanatokat csempészve a hétköznapokba.
Néhány miértre nem kaptam választ, de gondolom az elvarratlan szálak a folytatásban lesznek tisztázva.

Az író stílusa megfogott, olvasmányosan és élvezetesen tárta elém az általa megálmodott világot, nagyon bele tudtam merülni ezáltal a történetbe. Ez tipikusan az a könyv, ahol azt éreztem, hogy mindig csak még egy fejezetet akarok elolvasni, és aztán még egyet és még egyet. Nem bírtam letenni, pedig igazából nem én vagyok a célközönsége.
Nagy pirospont az írónak a párbeszédekért, ez a regény egyik nagy erőssége. Élnek a párbeszédek, nem üres szófecsérlés, hanem tényleges beszélgetések hangzanak el.
Sok eredetiség van ebben a könyvben, sok lehetőség, már ami a folytatását illeti és sok jó és tanulságos gondolat. Szerintem már az egy remek ötlet volt, hogy Magyarországon, egy kis eldugott kisvárost választott helyszínnek az író. Az én nagyszüleim is egy ehhez hasonló unalmas helyen élnek, sok nyarat töltöttem náluk, de soha nem jutott eszembe a városról semmi misztikus. Viszont a regény elolvasása után már egészen más szemmel fogok körbenézni legközelebb, ha látogatóba megyek. :)

Ami külön öröm volt számomra, hogy a kötet amellett hogy egy remek fantasy, értéket is közvetít a fiatalok felé. A testvérek összekovácsolódása, hogy csak egymásra számíthattak jó példa arra, hogy mennyire fontos a testvéri szeretet és bizalom az életben. Persze ez a tanulság nincs a szánkba rágva szerencsére, csak olyan megkapóan ábrázolta az író, ahogyan az örökösen civakodó testvérek a bajban képesek összefogni és egymást segíteni, hogy muszáj volt megemlítenem.

A szereplők nagyon szerethető figurák, bírtam őket. Anna igazi kíváncsi, tanulós és okos lány, aki szeret olvasni. A testvérek is jól el lettek találva, Lili, a cserfes, csajos és pimasz húgi, Nátán, a komoly és megfontolt báty és Áron, a tipikus középső gyerek. Nekem egyébként Feri volt a kedvencem, a mindentől halálra rémülő barát, aki a végére azért minden rettegése ellenére is kitartott, ami becsülendő.

Két dolog volt a könyvben, ami kevésbé tetszett. Az egyik Áron bátyjának neve. Annyira nem lett eltalálva a Nátán név, abszolút nem éreztem odaillőnek. Lehet, hogy ez az én hülyeségem és persze elég pici dologról van szó, de akkor sem tudtam túllendülni ezen, egyszerűen zavart. A Lili és Áron név mellett olyan idegenül hatott.
A másik negatívuma a kötetnek, hogy a végén egyszerre annyi új információt zúdít a nyakunkba az író, hogy egy ideig eléggé meg voltam kavarodva. Persze a végére kitisztult a kép szerencsére, csak jobb lett volna ezt a rengeteg infót kicsit lassabban kapni.

Összességében egy remek könyv, nem tökéletes, de tudott újat és mást hozni a megszokottnál, emellett nagyon olvasmányos és az írónak a humora is remek. Egy okosan kitalált és felépített történet, amit nemcsak az ifjúság figyelmébe ajánlok, hanem a fantasykedvelőknek is kortól függetlenül, hiszen a könyvben bőven akad mágia, keleti mitológia, és szörnyek is, valamint nem kevés utalás a fantasy nagymesterére, Tolkienra és a Gyűrűk urára.
Igényesen megírt és szerethető regény, amely felveszi a versenyt a külföldi vetélytársaival is. Én szerettem olvasni és nagyon várom a folytatást.

A könyvet köszönöm a Ciceró kiadónak és a szerkesztőnek, Roboz Gábornak aki a figyelmembe ajánlotta.

Értékelésen: 4,5/ 5

Kedvenc gondolat a könyvből:

"-A cél nem az, hogy legyőzz másokat- bölcselkedett Nátán-, hanem, hogy holnap képes légy legyőzni azt, aki ma vagy." 40.o.

Pár szó az íróról:

Buglyó Gergely 1980-ban született Debrecenben, orvosi diplomával rendelkezik, jelenleg kutatóként és oktatóként tevékenykedik a debreceni egyetemen. Emellett nagyon szereti a fantasy-történeteket, jelenleg az Oni-trilógia második kötetén dolgozik.
A szerző blogja: http://buglyogergely.blogspot.hu/







A második rész tartalmából:
ONI: A NÉMA VÁROS

Áron és testvérei felvételt nyertek az Altare Tertium tagjai közé: vállalták a feladatot, hogy segítenek megóvni a Meratánok harmadik oltárát, amely utolsó kapocsként összetartja a valóság szövedékét. Ehhez meg kell fékezniük az Arctalan Kóborlót, aki Anna lelkének mélyén lapul. De ha a Tertium valóban nemes célért küzd, akkor miért őriznek titkokat újdonsült tagjaik előtt? Miért nem fedik fel Annának a jóslatot, amelyből megtudhatná, hogy micsoda valójában a Kóborló?
Amikor Áronék megfejtik édesapjuk órájának utolsó titkát is, végképp bebizonyosodik: maga Yric sem bízott meg a Tertiumban. De vajon lehet-e helye a kétségeknek akkor, amikor Baphomet csatlósai is feltűnnek a színen, és súlyos vereséget mérnek a Tertiumra?
Áronék ráébrednek, hogy a határvonal barát és ellenség között olykor elmosódik, és mindkét oldalról átléphető. Már nem éri őket meglepetésként, ha számító Virrasztókkal, eszelős Onikkal vagy más szörnyekkel kerülnek szembe, de csakhamar be kell látniuk: ha valóban tudni akarják az igazat a Kóborlóról, akkor még a legendás Néma Város meglátogatásától sem riadhatnak vissza.

A sorozatról bővebb információkat az  www.onitrilogia.hu címen találhattok.

László Zoltán- Egyszervolt

Agave Könyvek, 2013
256 oldal
ISBN: 9786155272240
Részlet a könyvből ITT
Agavebolt 

Fülszöveg:
TE IS AZT HISZED, HOGY A MESÉK CSAK A KÉPZELET SZÜLÖTTEI?

TALÁN JOBB IS ÍGY.

AZ IGAZSÁG NÉHA KIFEJEZETTEN ÉLETVESZÉLYES.

Karsa Harlan egy budapesti kórház patológiai osztályán dolgozik, és időnként emlékezetkiesései vannak. E két tény önmagában is beárnyékolja az életét, na meg a nőkhöz való viszonyát. Amikor azonban akaratán kívül belekeveredik a mesehősök leszármazottainak belső intrikáiba, egy csapásra vonzóbbnak tűnik a korábbi józan, unalommal bélelt élete. Csakhogy a normálishoz már nincs visszatérés, ha az ember megtudja, hogy elfeledett gyerekkora egyáltalán nem nevezhető hétköznapinak. Ha iratmániás hétfejű sárkányok, a parlamenti képviselőket manipuláló óriások és legalább két potenciális barátnő teszi kiszámíthatatlanná a mindennapjait.

Harlan csak úgy élheti túl az egyre veszélyesebb kalandokat, ha a maga kezébe veszi a dolgok irányítását, és dacolva az ellene szövetkezett erőkkel, fényt derít saját múltjára. A nyomok pedig a mesehősök titokzatos őshazájába, Transzóperenciába vezetnek.

A könyvheti megjelenések közül László Zoltán regényére voltam majdhogynem a legkíváncsibb. Kortárs magyar író, a történet Magyarországon játszódik, ráadásul urban fantasy, amibe népmesei elemek keveredtek. Izgalmasan hangzik, és erre csak ráerősített az, hogy a borítón Gaimanhoz hasonlítják, aki a kedvenc íróm.  A könyv elolvasása után pedig azt mondom, hogy pontosan ez hiányzott a magyar fantasykínálatból.

"Karsa Harlan felnőtt életét két körülmény súlyosbította igazán. Az egyik, hogy a patológián dolgozott, a másik pedig, hogy időnként emlékezetkiesésektől szenvedett. Valószínűleg a munkahelye volt a rosszabb."

A történet kissé balek főhőse Karsa Harlan, aki éli egyhangú, átlagosnak mondható életét, amiben nincsenek nagyra törő célok, se kalandok, csak egy munka a patológián, amit nem is igazán szeret. Az unalmas  mindennapokat csak a néha-néha előforduló emlékezetkiesései zavarják meg, a legutóbbi például egy randi közepén tör rá, aminek eredményeképp a fakénél hagyott lány dühös lesz, Harlan furcsa szerzetekbe botlik, majd egy számára teljesen ismeretlen világ nyílik meg előtte. Belecsöppen egy óriási kalandba, kinyílik a szeme a mások számára láthatatlan dolgokra és megismeri, hogy mi rejtőzik a felszín alatt.

Ha egy szóval kellene összefoglalnom a véleményemet, akkor azt mondanám: imádtam. Többek között azért, mert megerősítette a kortárs magyar szerzőkbe vetett hitem. Nagyon sokáig félve nyúltam magyar írók könyveihez, az okát nem igazán tudnám megmondani, talán a nem megfelelő kötelező olvasmányok miatt. Az utóbbi egy évben viszont több olyan -főleg kortárs- magyar íróhoz volt szerencsém, akik bebizonyították, hogy igenis érdemes nyitni feléjük, ők is tudnak olyan kreatív, egyedi, humoros és igényes műveket írni, mint külföldi kollégáik. Baráth Katalin, Schäffer Erzsébet, Nyulász Péter vagy éppen Ta-Mia Sansa után most László Zoltán volt az, aki olyat alkotott, ami felveszi a versenyt bármelyik külföldi szerzővel, akár a borítón emlegetett Neil Gaimannal is.

A történet ötletes, és tökéletes arányban keveri benne a szerző a valódi világ elemeit a népmesék

Hétfejű sárkány
Kép forrása itt

szereplőivel. Aminek örültem, hogy nem beleerőltette azokat a modern városi környezetbe, hanem úgy alkotta meg őket, mint akik alkalmazkodtak a mai kor elvárásaihoz. Nagyon eredeti, ahogy  a hétfejű sárkányt aktatáskás bürokrataként ábrázolja vagy  ahogyan a 'jó tett helyében jót várj' mesei elemet újraértelmezte. 

Élveztem azt is, hogy végre ismerős helyszíneken bukkannak elő a csodalények. Bár nem vagyok pesti, azért a Westendben én is sokszor jártam már, és éppen ezért volt olyan lenyűgöző a gondolat, hogy a vízesés mögött rejtőzködve élhet egy kígyótestű nőszemély.
Ezek miatt sokkal közelebb éreztem magamhoz a szereplőket és a történetet is, olyan volt az egész, mintha tényleg lenne egy rejtett világ a miénk mellett, és most Harlan szemén keresztül én is bepillantást nyertem volna a valóság színfalai mögé. Talán az én szomszédomnál, Marika néninél is mozognak a szobrok a vitrinben és mágikus hamuban sült pogácsa van a sütis dobozban?
Egyértelműen érezhető Gaiman hatása, de senki ne gondolja, hogy utánzásról lenne szó, László Zoltán nem Neil Gaiman, csak hasonló finomsággal csempészte be a mágiát a valós környezetbe, mégpedig úgy, hogy elhittem minden szavát.

Nemcsak a népmesei elemek tarkítják a könyvet, nem egy science fiction utalás is van benne, amik nagyon tetszettek, különösen a fanatikus sf kolónia vicces és mégis valahogy elfogadható kombinációja a kacsalábon forgó palotával. Én már ezért kiosztanék valami díjat László Zoltánnak.

Maga a történet fordulatos és meglepetésektől sem mentes, igazi kaland,ami magával ragadja az olvasót és az utolsó sorig el sem engedi. Mindez vicces helyzetekkel, humorral és egy kis szerelemmel  van fűszerezve, amit én megint csak imádni tudtam.
A szereplők egytől egyig élnek, nem üres karakterek. Mindenki egyéniség, csupa szerethető vagy éppen ellenszenves figura, a lényeg, hogy érzéseket váltanak ki az emberből. Nekem személy szerint Mayer néni volt a kedvencem a mellékszereplők közül.

Aki egy olvasmányos, pörgős és szórakoztató urban fantasyra vágyik, annak bátran ajánlom az Egyszervoltot, nem fog csalódást okozni a könyv. Könnyed stílusával és ötletességével engem abszolút levett a lábamról. Egy dologban azért reménykedem: hogy az író nem tervez folytatást. Annyira tetszett a befejezés és az egész történet, hogy nem igazán örülnék neki, ha ebből is sorozat lenne. Ez így jó, ahogy van. ( Persze, ha mégis ír még egy részt, biztosan elolvasom. :D )

A könyvet köszönöm az Agave kiadónak!

Értékelésem: 5/5 

Pár szó az íróról:

László Zoltán 1977-ben született Hatvanban. Hosszú ideje Budapesten él, webszerkesztőként és újságíróként dolgozik. 1999 óta publikál rendszeresen novellákat különböző folyóiratokban, antológiákban. Első sci-fi regénye 2005-ben jelent meg Hiperballada címmel, amelyben a kiberpunk elemei alternatív történelmi fejtegetésekkel keverednek. Szintén 2005-ben jelent meg az urban fantasy irányzatba sorolható Nagate, amelyben tudományos-fantasztikus írói szemszögből teremt meg egy ipari forradalmát élő világot. A regénynek négy évvel később Nulla pont címmel megjelent egy lazán kapcsolódó folytatása. 2007-ben látott napvilágot harmadik könyve, A keringés, amely a bolygókolonizálós sci-fiket keveri az időutazósokkal. (Forrás: Agave)

Vivien Holloway- Pokoli szolgálat

Aba könyvkiadó, 2013
320 oldal
ISBN: 9786155332050
Pokolháború Trilógia 1.

Fülszöveg: 
Mit adnál azért, hogy megmentsd a szeretteidet? 
A szabadságodat, az életedet? 
Mit tennél, ha ráébrednél, hogy mindez hiába volt? 
Beletörődnél, küzdenél?

Lilian küzdött. Mindent megtett, mégis elbukott, most pedig már sohasem szabadulhat a Pokolból. Ő az Ördög egyik bérgyilkosa. Életre szóló szerződéssel. Egy lélektolvaj, aki levadássza azokat, akik keresztbetettek Lucifernek, a lelküket pedig magával viszi. 
Az új megbízás egyértelmű, a feladat világos, ám Lil dolga korántsem olyan egyszerű, mint gondolta volna. Mert a Pokolban semmi sem az, aminek látszik. 
Lilian azt hitte, hogy fogsága évei alatt már mindent látott, átélte már a legrosszabbat, ám kénytelen rájönni, hogy érhetik még meglepetések. Lucifer nem kegyelmez, nem felejt, és nem bocsát meg, most pedig a lehető legkegyetlenebb büntetést eszelte ki. Lil-nek újra meg kell harcolnia a puszta életben maradásért. 
Közben azonban a feladatát is el kell végeznie, ami nem csak azért nehéz, mert Greg Weiss kedves, jóképű, és minden tekintetben úriember. Lil-re az ilyesmi már sok-sok éve nincs hatással. De történik valami, ami még az ő jéghideg maszkját is darabokra töri, és felszítja lelkében a lázadás szikráját. 
Szabadulni akar, bármi áron, csakhogy ebben a háborúban már nem csak az ő élete a tét. Senkiben sem bízhat, senkire se számíthat. Élete legveszélyesebb küldetésére indul, mely egyben az utolsó esély a szabadulásra. Pokoli játszma ez, ahol a szabadság nagyobb kincs, mint maga az élet.

Izgatottan vártam Wee könyvét, több okból is: először is, mert molyon ismerősök vagyunk és tényleg kíváncsi voltam az első könyvére, másodszor: a pokol nálam mindig nyerő téma, harmadszor pedig mert nagyon jó lett a borító. A könyv elolvasása után pedig annyit mondhatok: remek kezdés, csak így tovább!

Forrás

A történet főszereplője Lilian, aki bármit megtenne, hogy halálos beteg húgát újra egészségesnek tudja. Nagyon el van keseredve, amikor a kórházban megszólítja egy öltönyös idegen, és egy igen furcsa ajánlatot tesz a lánynak: Lucifer megmenti a húga életét néhány év szolgálatért cserébe. Persze Lilian aláírja a szerződést, de hát tudjuk, hogy az ördög nem alszik és nem tartja be a szavát. A lány húga meghal, és Lilian lelke pedig egy félresikerült szökési kísérlet miatt örökre az ördögé lesz. Az idők végezetéig Lucifer bérgyilkosa, lélektolvaja marad.

" Az Ördög semmiről sem feledkezik el, nem hagy futni, és nem bocsájt meg." 

Lilian legújabb megbízatása közben egyre furcsább események követik egymást, és ha eddig szörnyű volt az élete, innentől igazi pokol.

Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, kicsit megijedtem, mert nem voltam elragadtatva. Kicsit kiforratlannak éreztem és volt egy-két gondolat, ami többször a szánkba lett rágva. De ahogy haladt a történet, úgy egyre jobb és jobb lett a könyv, míg végül összeállt egy kerek egésszé. A karakterek életre keltek, beindultak az események és a stílus is valahogy gördülékenyebbé vált.
Vivi klasszikus pokol-menny ábrázolása nagyon tetszett, örültem, hogy visszatért a gyökerekhez, ahol mindenki olyan, amilyennek lennie kell.
 A világ szépen és alaposan kidolgozott, itt a pokol tényleg egy nagyon sz*r hely, kőkemény kínzásokkal, démonokkal és egy igazán ördögi Luciferrel, akinek sohasem tudhatod a következő lépését.
Ötletesnek találtam a bérgyilkosok alakváltó képességét, szerintem jól beleillett a történetbe.
Érdekesek voltak a hatalmi harcok és versengések is, Samael például szerintem brutálisan gonosz karakter lett, talán még Lucifernél is ijesztőbb. Csak egy kérdés merült fel bennem:  minek kellenek a halhatatlan Lucifernek örökösök? Megunta a poklot vagy nyugdíjba vonul? :) Remélem erre a kérdésre a folytatásban választ kapunk, mert így magyarázat nélkül nekem nem teljesen tiszta.

A karakterek nem lettek tökéletesek, de Liliant és talán Gabrielt  megkedveltem. Lilian erős és kitartó, igazán nagy bátorságra vall, hogy feláldozta magát a húga életéért. Annak ellenére, hogy az ördög bérgyilkosa és lélekbegyűjtője, mégsem lett szívtelen vagy lelketlen, ember maradt odabenn, vívódik, és még mindig nehezére esik ártatlanokat gyilkolni. Emellett persze remekül alakítja a rá osztott szerepet, hiszen a túlélése múlik ezen, látszólag rideg és kemény.
Ami különösen szimpatikus volt benne, hogy a  hosszadalmas kínzások és elszenvedett kegyetlenkedések ellenére sem hagyta magát megtörni és mindezek után is szembe mert szegülni még magával az ördöggel is.

A történet jól felépített és átgondolt, izgalmas fordulatokkal és meglepetésekkel tarkítva, nem tudtam letenni a könyvet, mert mindig jött egy újabb csavar vagy egy újabb körömrágós jelenet. Tetszett a tálalás is, hogy visszaemlékezéseken keresztül, részlegekben ismerjük meg a múltbéli eseményeket, jó ötlet volt, így nem lett monoton.
Szerettem, hogy nem finomkodott az írónő, a véres jelenetek tényleg véresek és brutálisak lettek, és ez kellett is, elvégre a pokolban járunk.
A könyv vége nagyon meglepett, óriási csavarral olyan végkifejletet kaptam, amire tényleg még csak nem is gondoltam. Annyira ütős lett a kitalált fordulat, hogy egyszerűen ledöbbentem. Zseniális és tökös befejezés.

Vivi írói stílusa a kezdeti bizonytalanságok ellenére is szerethető és eredeti, olvasmányosan, lebilincselően ír, csak úgy faltam az oldalakat, észre se vettem és már a könyv felénél jártam.
A kötet végig nyomasztó és sötét hangulatú, amit én nagyon szerettem, és jól átjött a főhős reménytelenség-érzése is. Mindezeket Wee egy csipetnyi fanyar humorral fűszerezte, amiből még bírtam volna egy picit többet is, de így is nagyon élveztem.
Külön öröm volt számomra, hogy  a Pokoli szolgálat nem tinikönyv, hanem tényleg felnőtteknek szól és hogy a szerelmi szálat nem erőltette túlságosan az írónő, pont annyit kaptunk, amennyi ízelítőnek elég.

Összességében nagyon élvezetes és izgalmas olvasmány, tökéletes sorozatindító kötet, apró hibái ellenére is érdemes elolvasni, mert Vivien tényleg tehetséges írónő, aki szerintem fog még meglepetéseket okozni az olvasóinak.
Wee, őszintén gratulálok, fantasztikus világot alkottál, és nagyon várom a folytatást, mert brutális függővéget hagytál! :)

A könyvet köszönöm az Aba kiadónak!

Értékelésem: 4,5/5

Kedvenc idézetem:

" - Nincsenek jófiúk- feleltem.- Csak rosszfiúk vannak. Mindössze annyi a különbség, hogy egyesek jobban játsszák a szerepeiket, mint mások." 73. o.

Raana Raas- Csodaidők 3-4.

Csodaidők 3.- Árulás
Shremeya kiadó, 2009
406 oldal


Fülszöveg:
Az Alfa elfoglalása utáni pár év tűzszünet lehetőséget adott arra, hogy hőseink – amennyire lehet – rendezzék az életüket. Judy, aki régi nevén rejtőzött el, a CSU-1-en tanul, Giin a szabad államok kormányaiba beépült SE-tagokra vadászik, Yaan pedig két kislányát neveli a feleségével. A háború azonban újra fellángol, és hamarosan mindhárman a csatatéren találják magukat, ráadásul nem is mindig az egymással szembenéző seregek soraiban.

A háború alakulását a háttérben zajló árulások legalább annyira befolyásolják, mint maga a harc, de a politikai színtér mellett a Raas családnak szembe kell néznie saját árulóival is, és van, akit végül azok árulnak el, akikre az életét is rábízta volna.

Csodaidők 4.- Hazatérők
Shremeya, 2010
404 oldal

Fülszöveg:
Yaan bebörtönzése után a Csillagunió hódításai megrekedtek ugyan, a küzdelmeknek azonban még nincs vége. Judy megtudja, hogy fia súlyos beteg, és kétségbeesetten veti magát a gyógymód megtalálását célzó kutatásba, mely végül messzebb sodorja otthonától, mint valaha álmodta volna. Az Oderut hosszas habozás után belép a háborúba, fővezérnek Giint szeretnék megnyerni, ő azonban felesége betegsége miatt nem akar közügyekkel foglalkozni. Amikor végül újra fellángolnak a harcok, Yaannak ismét szembe kell néznie az övéivel – de saját magával is számot kell vetnie.

Spoilermentes
Most, hogy végeztem a sorozattal, azt hiszem bátram kijelenthetem, hogy az egyik legjobban megírt családregény/sci-fi, amit valaha olvastam.
A harmadik és negyedik kötet volt a két kedvencem. Mindkét kötet hihetetlenül izgalmas és sodró lendületű volt, sírtam, nevettem, dühöngtem és csodálkoztam az olvasásuk közben, néha mindezt egyszerre. Le a kalappal az írónő előtt, végig fordulatos volt, most egyáltalán nem éreztem hullámzónak, minden sora tökéletes.
Mindezek mellett nagyon komplex és bonyolult az egész, minden tekintetben, és páratlan részletességgel van kidolgozva. A világ, ahol játszódik, a Raas család, a vallás annyira hiteles, hogy szinte már elhittem, hogy létezik az Alfa, a Nies, a családtagok.


Fantasztikus jellemrajzok vannak a könyvben, akik - és ettől igazán mesteri- még az utolsó két kötetben is fejlődnek, változnak. Nagyon megszerettem több szereplőt is, Yaan/Paul a végére igazán belopta magát a szívembe, de Judy és Giin is nagy kedvenceim voltak.

Mindkét könyvben olyan fordulatok és meglepő történések voltak, hogy sokszor leesett az állam. A hazatérők végére is sikerült olyan csavarokat bevinni, hogy el sem hittem, még a legvégén is meglepődtem többször is.De végül minden szál el lett varrva.

Úgy gondolom, hogy ez egy remek sci-fi, egy nagyon izgalmas és néha tragikus családregény, de emellett egy zseniális társadalomkritika is. Tükröt tart elénk és elgondolkodtat.

A bejegyzés talán kissé ömlengősre sikeredett, de most így érzek, rosszat nem tudok írni a könyvekről, nagy rajongójuk lettem.

Értékelésem: mindkét kötet 5**, kedvenc

Bejegyzések az előző kötetekről: 
http://mangaolvas.blogspot.hu/2012/08/raana-raas-csodaidok-1-az-ogfak-vorose.html
http://mangaolvas.blogspot.hu/2012/09/raana-raas-csodaidok-2-kiszakadtak.html

Raana Raas: Csodaidők 2. – Kiszakadtak

Animus kiadó, 2006
416 oldal

Fülszöveg:
Judy, a fiatal, különleges tehetségű nő gyerekként került a nagytekintélyű Raas családba, egyesek szerint botrányos körülmények között. A kaveni hagyományoknak megfelelően apjának, Giinnek kell férjhez adnia. Giin, a nagycsalád feje galaxis-szerte ismert üzletember és politikus. Megosztó személyiség, aki egyre szorongatottabb helyzetbe kerül a kiszakadtakkal kapcsolatos álláspontja miatt. Yaan – új nevén Paul – évekkel ezelőtt a Raas családot és ezzel a Kaven világát hagyta el, s lett kiszakadtként egy olyan hatalom magasan képzett katonája, amely régi családját is veszélyezteti. Az ogfák vöröse című első kötetben megismert szereplők baljós, világégéssel fenyegető események közepette igyekeznek elveik szerint helytállni, s ha lehet, életben maradni… A Csodaidők nagyregény; egy családé is, egy világé is. Észrevétlenül ragad magával sodró erejű cselekményével, fantasztikus lüktetésével.

SPOILERMENTES
Az első kötet teljesen beszippantott, elvarázsolt a zseniálisan kidolgozott világ, a Kaven, a bokra, a nieseiek, a szereplők jellemének remek kidolgozása, egyszóval imádtam úgy, ahogy van.  Ez nem változott a második kötetnél sem, viszont azt azért az első könyv végén sejteni lehetett, hogy a folytatás borongósabb hangulatú és kegyetlenebb lesz, de amit kaptam, arra nem számítottam.  Fájdalmas volt olvasni a háborúról, a rengeteg kegyetlenségről, a deportálásokról és a táborokról. A háború természetesen a Raas családot is érintette, bár a könyv végén lévő brutális eseményekre nem voltam felkészülve, teljesen sokkoltak a történtek.

Végig átéreztem azt a bizonytalanságot és aggódást, amit a szereplők, a családtagok szorongása ragadós volt, igazából tiszta ideg voltam a könyv olvasása közben, főleg az utolsó 100 oldalon.

A könyv vége bővelkedik az eseményekben, fordulatokban és meglepetésekben is. Összességében szerintem nagyot dobott a könyvön a vége, a többi részt kissé hullámzónak éreztem: voltak számomra nehezen olvasható részek, ahol nekem túl sok volt a politika, az intrika. Ami még nehézkesebbé tette szerintem az egészet, az a rengeteg szereplő. Hihetetlen sok név van a könyvben, többször megkavarodtam, nem mindig tudtam hirtelen, hogy ki kicsoda.

Óriási piros pont jár viszont a szereplők jellemfejlődése és folyamatos változása miatt. Sikerült elérnie az írónőnek, hogy megkedveljem Yaant (Pault), ami szerintem nagy dolog.
Giin továbbra is kedvenc szereplőm és természetesen Judy is. Az öreg Yaant viszont valaki lepuffanthatná már.

Értékelésem: 4,5/5

Szerintem még ma befejezem a harmadik kötetet is, hamarosan írok arról is. :-)
Bejegyzés az első kötetről itt

Kedvenc idézetem a könyvből  a kaveni himnusz volt, egyszerűen gyönyörű és megható:

Elmerült messze a láthatár,
feketén fonja be a semmi.
Valaki talán még hazavár,
de nem tudunk többé üzenni:
Hiába ragyognak fölöttünk csillagok,
Hazafelé irányt nem mutatnak többé.
Hiába ragyognak fölöttünk csillagok,
ösvényeiken eltévedtünk örökké.

Eltévedtünk sosem-járt úton,
nincs, ki megmondja: merre tovább.
Van-e, kell-e tovább, folyton
ez a kérdés, a legostobább:
Még ha ragyognak is fölöttünk csillagok,
Az igazi úthoz nincs szükség fényükre
Mert azért ragyognak fölöttünk csillagok
hirdessék õt, aki õket oda tette.

Még ha ragyognak is fölöttünk csillagok,
Az igazi úthoz nincs szükség fényükre
Mert azért ragyognak fölöttünk csillagok
hirdessék õt, aki velünk van örökre.

Lengyel Dávid – Kuba Richárd: Holtak világa – A jóslat

Ad Librum Kiadó, 2011
252 oldal

Fülszöveg:
Egy csapat katona érkezik a Kiskőrös mellett lévő egykori katonai laktanyához. A létesítmény területéről segélykérést észleltek. Azonban, mire odaérnek, nem találnak mást, csupán egy maroknyi túlélőt, hatalmas pusztítást, és élőholtak tömegét.
Egy katona, Andrássy Bálint tizedes az egyik szobában rábukkan egy kis könyvre, Kozma András naplójára. Miközben olvassa, egyre inkább bepillantást nyer ennek a húszas évei elején járó fiatalnak a küzdelmekkel teli életébe. Ez idő alatt arra is rájön, hogy egy nostradamusi jóslatnak köszönhetően ez a fiú már régóta számított rá, hogy egy napon a holtak életre kelnek...



Nemrég olvastam John Ajvide Lindqvist: Élőhalottak!című könyvét. Érdekes volt, de sehol egy hörgő, vérszomjas és fertőző agyzabáló, amit a klasszikus zombifilmekből ismerek. A magyar szerzőpáros könyve viszont tökéletesen hozta a zombi-apokalipszis hangulatot. Pörgős volt, izgalmas, olvastatja magát.

Nagyon ötletesnek találtam a naplós megoldást, tetszett hogy két idősíkon fut az esemény.

Amit imádtam, hogy végre nem egy távoli országot özönlöttek el az élőholtak, hanem kicsiny hazánkat. Külön örülök, hogy pont Kiskőrös, Halas és Szeged környékén játszódott az egész, én szegedi vagyok, de Halast is ismerem úgy-ahogy, így magam előtt láttam a helyszíneket.

Nagyon jól bemutatta a könyv, hogy hogyan viselkednek az emberek, ha sokan vannak összezárva. Hiteles volt, sajnos ilyenek vagyunk...

A szereplők közül Andrist nagyon megkedveltem, azok voltak a kedvenc részeim, ahol ő mesélt. A többiek annyira nem nőttek a szívemhez, talán még Veszprémit és Andrássy-t bírtam,  Szabolcsot pedig nagyon utáltam.

És most jöjjön néhány negatív megjegyzés: nekem a megfogalmazás időnként kicsit magyartalannak és talán egy kicsit modorosnak tűnt a könyv elején, aztán vagy megszoktam, vagy jobb lett, nem tudom. :)
Hiányoltam, hogy nem derült ki szinte semmi a zombifertőzés kialakulásáról, érdekelt volna, hogy mi váltotta ki, hogy történt. Amit furcsálltam, hogy miért nem volt videó vagy fénykép az amerikai eseményekről, hiszen már mindenről készítenek videót és rakják is fel a youtube-ra, bár ez csak egy kis apróság.

Összességében jól szórakoztam, izgalmas volt és végig lekötött,érdekel a folytatás és ha hozzájutok, elolvasom a megjelent naplót is. Örülök, hogy ennyi tehetséges írónk van, mostanában többeknek a könyvéhez volt szerencsém és egyik elolvasását sem bántam meg. Nagyon érdemes odafigyelni a magyar kortárs írókra, mert felveszik  a versenyt külföldi kollégáikkal.

Értékelésem: 4,5/5

Ta-Mia Sansa- Forradások

Publio kiadó, 2012
312 oldal

Fülszöveg:
Mit tehet egy történész, aki életrajzot akar írni, de nem ismeri alanyát? Olyan embereket keres, akik ismerték őt, és megpróbál első kézből információhoz jutni. Ezt teszi Hekat Cerlyn is, amikor Nekhti Starr történetét készül papírra vetni, és csak számadatokat talál a Rend adatbázisában. 

Három különböző személy az egykori Firstcat életéből, három eltérő szemszög.

Egyikük Uraeus Verse, aki a gyermek Nekhtit képezte ki Ma'at főkormányzó testőrévé. Ő az egyetlen személy, aki pontosan ismeri a lány prentiesti életét.

Nereida Cast rendőrfőnök, aki a Szenátus tagja. Hajdani kapitánya annak a hajónak, mely Prentiestről Bubastisra hozta a megvásárolt rabszolgalányt, Nekhtit.

Valamint Tod Kheshennuf, Ma'at személyi titkára, aki rajong a pletykákért.

A velük készült interjúk során elhangzó emlékszilánkok töltik meg azt az űrt, ami a teljes életrajzhoz hiányzik. Szavaikat olvasva talán megtudhatjuk, mi történt azzal a kislánnyal, aki később Sötét Hóruszként vonult be a történelembe.


A könyvet Chiara jóvoltából olvashattam, ő tette utazókönyvvé, amit nagyon köszönök. :)

Nem volt túl sok elvárásom, ezelőtt semmit nem olvastam az írónőtől és most kivételesen véleményeket sem böngésztem át a könyvről, úgyhogy azt is utólag tudtam meg, hogy ez egy másik regénynek a kiegészítése.
Ennek ellenére tökéletesen érthető és élvezhető volt, nagyon izgalmas és egyedi világ tárult a szemem elé.

Ez a történet egy visszaemlékezés és interjúsorozat, ahol a megkérdezettek Nekhti Starr-ról beszélnek, mindenki a saját szemszögéből. Nekhti elég ellentmondásos és nehezen szerethető figura, persze az az egy-két ember, aki ismerte a múltját, tudta, hogy miért ennyire zárkózott és hideg. A többiek csak a kegyetlen és szívtelen gyilkost látták benne, az olvasó számára azonban kiderül, hogy Nekthi egyáltalán nem szívtelen. 

Nekthi olyan kegyetlen és embertelen dolgokon ment keresztül, ráadásul gyerekként, hogy csoda, hogy egyáltalán még él. Elborzadva olvastam Andrew Williams beteg tetteit, többször is teljesen lesokkolt a történet. Régen utáltam már ennyire egy szereplőt, mint most Wlliams-t. Persze az egész társadalmi berendezkedés Prentiestben annyira taszító és barbár, nagyon örültem , amikor Ma'at elvitte onnan az akkor még kislány albínót. 
Én egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy Nekthiből olyan ember lett, amilyen.Nem tudom még elképzelni sem, hogy ennyi fájdalmat és félelmet hogyan lehet feldolgozni. Talán sehogy. Nekem nem hiszem, hogy sikerülne, ez túl sok egy embernek.

"Meghalni nem nehéz. Élni igen."

Érdekes volt Prentiest és Ma'at világa, Bubastis közötti éles ellentét.  Amíg Preniestben a nőket emberszámba sem veszik, addig Bubastisban rengeteg nő foglal el fontos pozíciót és teljesen egyenrangúak a férfiakkal. 

Nagyon megkedveltem több szereplőt is, Kemt Daly és Ma'at  mindketten kedves és szeretetreméltó emberek, mindketten próbáltak segíteni Nekthin, mindent megtettek, ami tőlük telt.
Én nagyon megszerettem Nekthi Starr-t is minden fájdalmával és hidegségével együtt. Aki megismeri a teljes történetét, az nem tudja gyűlölni. Igazán hiteles és részletes lélekrajzot kaptunk Nekthiről, nagyon izgalmas volt egy ilyen ember lelkébe és fejébe bepillantani.

Nem szaporítom a szót, nagyon szerettem ezt a könyvet, teljesen beszippantott a világába és most rossz visszatérni.
Nem tudom hány része készült el a sorozatnak és a sorrendet sem ismerem, de nagyon szeretnék még Nekthiről olvasni. (Bár Ta-Mia Sansa nagyon jól ír, szívesen olvasnék tőle bármi mást is.)

Értékelésem: 5/5

Raana Raas- Csodaidők 1.- Az ogfák vöröse

Animus Kiadó, 2006
452 oldal

Fülszöveg:
A Csodaidők világa különös, futurisztikus, gazdag fantáziával megalkotott világ. Sem rosszabb, sem jobb, mint a miénk, csak éppen más. Amikor azonban átlépsz ebbe a világba, ahol már több bolygón él az emberiség, mégsem csak álmélkodni fogsz, sok mindent ismerősnek is találsz. Mi még ugyan nem utazunk naprendszerek között, nem lépdelünk narancsszín gyepen vörös levelű fák árnyékában, nem ismerjük a háromdimenziós sakkot vagy a holokapcsolat döbbenetes lehetőségeit, de jól értjük az árvaházban növekvő Judy vágyait, a zsarnoki apa ellen lázadó Yaan indulatát, s Giin, a tekintélyes közösségi és szellemi vezető vívódásait. És ismerősök a családi erőterek is, ismerős a hagyományőrzés fészekmelege, a fiatalok forrófejűsége, a nagypolitika boszorkánykonyhája – vagy éppen a terrorizmus. A Csodaidők nagyregény; egy családé is, egy világé is. Észrevétlenül ragad magával ez a világ sodró erejű cselekményével, fantasztikus lüktetésével.

"Emberek vagyunk mi mindannyian, még ha más nyelvet beszélünk is, más módon akarunk is boldogok lenni."

Féltem ettől a könyvtől, féltem, hogy nem fog lekötni, hogy túl távoli a jövő, amiben játszódik, hogy nem fog érdekelni az egész űrbéli világ. Tévedtem. Ez a könyv hihetetlenül jól van felépítve, nagyon izgalmas és a világ, amelyben játszódik egyedi és ötletes.

Nagyon tetszett, hogy nem egy ember szemszögéből láthattam az eseményeket, hanem három teljesen más ember szemén keresztül.
Judyt és Giint nagyon megkedveltem, Judynak nagyon becsülendő a kitartása és az ereje, amivel tartotta magát az intézetekben, később pedig az odaadása és az alázata.
Giin nagyon jó ember, olyan, akire fel lehet nézni, emberséges és becsületes.
Yaant-az idősebbet és a fiát egyaránt- ki nem állhattam. Az apa-Yaan zsarnokoskodó, kegyetlen és kicsinyes, a fiatalabb pedig -bár szép, hogy vannak elvei és vágyik a szabadságra- buta és irányítható, és undorító, hogy nemcsak hátat fordított a családjának, de egyenesen ellenük tevékenykedik.

Nagyon jó ötletnek tartom a niesiek nagycsaládját, tisztára, mint az olaszoknál, ahol több generáció él egy fedél alatt (bár én nem hiszem, hogy sokáig el bírnám viselni pl. nagyapámat).
Az írónő nagyon nagy fantáziával van megáldva, saját nyelvet talált ki, egy világot szokásokkal, vallással, mindennel együtt. Kicsit úgy éreztem magam, mint a Gyűrűk ura olvasása közben: szinte már elhittem, hogy ez a világ létezik valahol.

Amiért külön plusz pont jár, hogy nem volt benne nyáladzás és erőltetett szerelmi szál. Sajnos mostanság a legtöbb könyvbe bele próbálnak erőszakolni egy kis romantikát, pedig nem mindenhol van rá igény és szükség.

Családregény, kalandregény, scifi egy könyvben,  és szerintem ez nem ifjúsági, hanem felnőttirodalom.
A távoli jövő nem is áll olyan távol a mi világunktól, a társadalmi problémák hasonlóak, az emberek ott is ugyanolyan gondokkal küzdenek, mint mi.Vallás, család, hagyományok, eltaszított gyerekek, kiszakadtak... komoly témák ezek, és az írónő jól beleszőtte a történetbe ezeket a valós gondokat rámutatva ezzel talán a saját világunk gyengeségeire és hibáira is. Hiszen a segélyért vállalt gyerekek problémája megvan a mi társadalmunkban is, biztos mindenki hallott már legalább egy tucat ilyen történetet, és sajnos mindig a gyerekek sínylik meg. Vagy kegyetlen apákról, akik megkeserítik az egész család életét és a gyerekeiből pedig egy életre lelki sérült embert csinál.
Nagyon elgondolkodtató volt a könyv, remek társadalomkritika és emellett egy fantasztikus regény, el fogom olvasni a folytatást is.

Kedvenc idézet:

"Döntéseink mutatják meg, kik vagyunk. Amennyiben ez a mutató csalóka lenne, döntéseinkhez való viszonyunk árulkodik rólunk. Aki saját döntései mellett képtelen kiállni, életét vesztegeti el, álmait szórja a szélbe."

Értékelésem: 5/5 

További kötetek:

      

Schäffer Erzsébet: Lábujjhegyen- Történetek útközben

Sanoma Budapest kiadó, 2005.
224 oldal

Fülszöveg:
"Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk..." Simone Weil megfontolásra méltó gondolata megnyugvást áhító világunkban ezrek kapaszkodója és segítője lett. A mondatot a szerző választotta évekkel ezelőtt, az egyik lapban megjelenő írásainak mottójaként. A Lábujjhegyen című kötete is - akárcsak korábbi, sikeres művei - e gondolat jegyében íródott. Történetei megint útközben születtek, s megint úgy mesélnek, hogy vágyunk támadjon a Lábujjhegyen-t is fellapozni újra meg újra...

Szeretem a novellákat, a féloldalasat és a hosszabbakat egyaránt. Schäffer Erzsébet novellái gyönyörűek, szívmelengetőek, nosztalgikusak.

Olyan pillanatokat örökít meg, ami mellett én valószínűleg elmennék, anélkül, hogy észrevenném. Egy apa szeretettel teli pillantását a villamoson, egy vak kislány bizalmát az anyja felé, verebek fürdését a homokbak, egy fa virágzását... Mind gyönyörű pillanat, rengeteg ilyen van körülöttünk, csak nem figyelünk. Schäffer Erzsébet figyel, észrevesz, beszélget idegenekkel, és ezekből a megélt pillanatokból varázsol igazi léleküdítő történeteket.

"Akkor, ott az út szélén, még nem tudtam, hogy kicsoda. Csak valami olyasmit éreztem, hogy ezzel az emberrel jó lehet elindulni. És megérkezni is jó lehet. S a legjobb talán a közbeeső idő vele. Az utazás. Mert nem mindegy, hogy kivel utazik az ember. Az már ott bizonyos volt, hogy a férfi körül a dolgok és az emberek biztonságban vannak. Hogy nála az igen igen, a nem nem, a nyolc óra az nyolc óra, a tizenkettő az percre pontosan tizenkettő. Közben játékosság terem mellette, és kíváncsiság, meg jóízű barátok, akiknek megőrzi fontos mondataikat."

Nagyon szeretem, hogy miközben olvasom, teljesen megszáll a nyugalom. Ahogy a vidéki életről mesél, mindig a nagyszüleim jutnak eszembe, a falu, ahol élnek. Felidézi bennem a náluk töltött nyarakat és rádöbbent, hogy mennyire hiányoznak azok a nyarak.

Nagyon szép üzeneteket és gondolatokat közvetít a novelláiban, tényleg eltöpreng az ember rajta, hogy jó-e az, ahogy élünk a világban.

"Miért olyan nehéz? Miért olyan szép és nehéz embernek lenni..."

Szívem szerint kiidézném az egész könyvet, annyira szépen ír az írónő, a leírások, a gondolatok mind tökéletesek. Az egyik kedvenc idézetemet az Aranyperzsa című novellában találtam:

"-Mi ez a csoda!?
A zöld pázsit fölött lángolt a kert. Nem az egész. Csak az a darabkája, ahol az aranyperzsa állt. De milyen volt ez a lángolás! Uramisten!
Melegsárga, lágyvörös, halkkármin, sikoltópiros, csöndesnarancs, harsánybordó, észbontóskarlát…
A hajnali párák nedvesen tartották a leveleket, ettől olyan élénk, friss, életteli volt a fa, mintha ez volna élete
pompája, napjainak netovábbja, születése, násza, gyönyörűséges búcsúzása."

Örülnék, ha csak fele ilyen szépen tudnék írni...

Értékelésem: 4,5/5 

Baráth Katalin- A fekete zongora

Agave kiadó, 2010
304 oldal

Fülszöveg:
Az 1900-as évek elején az álmos Ókanizsán Dávid Veronika, az emancipált eladókisasszony saját romantikus regényét írja munkahelyén, a könyvesboltban, amikor a lábai elé zuhan a városka bolondja, Vili – egy késsel a hátában. Zsebében egy kitépett könyvlap, rajta egy Ady-vers: A fekete zongora. A békés kisváros élete természetesen fenekestül felfordul, és a szerb rendőrkapitányból és a városi orvosból álló tapasztalatlan nyomozócsapatba bekönyörgi magát Veronika is, aki persze mindig mindent jobban és hamarabb tud, mint a hivatalos közegek. Az ügybe belekeveredik a plébános, a pincérlány, a kőművesmester, a rabbi, a kéjnő, az apáca és a zsidó kereskedő, sőt Veron még Szegedre is elutazik, ahol magát Ady Endrét hallgatja meg egy felolvasóesten, közben pedig a hullák egyre csak szaporodnak…
Baráth Katalin remekbeszabott regénye kiváló érzékkel jeleníti meg a boldog békeidőket; stílusa és humora miatt Bohumil Hrabal olvasói fogják szeretni, eltökélt nyomozója, Dávid Veron miatt pedig Agatha Christie rajongói fogják nagy élvezettel forgatni a regényt, amely kibővített, végleges változatban és két novella kíséretében kerül végre a széles olvasóközönség elé.

Egyre jobban szeretem a kortárs magyar írókat, Baráth Katalin stílusa is nagyon megtetszett. Könnyed, humoros és remekül felépített regény, már az elejétől megfogott és a nyelvezete is nagyon szép .
Az 1900-as évek eleje az egyik kedvenc korszakom, a könyv nagyon jól lefestette ezt az időszakot, az akkori emberek gondolkodásmódját és a kor miliőjét.
A szereplők is remekül ki lettek találva, nagyon tetszettek a nevek és a jellembeli finomságok, amiket az írónő olyan remekül kitalált. Nagyon hitelesre sikerült mindenki, szinte magam előtt láttam a pletykás szomszédot és a mindig paprikás Dujmovicsot, vagy az állomásfőnök rettentő kíváncsi nejét.

"Az állomásfőnök neje többnyire helyesen ítélte meg az utasok kilétét, és nem volt szokása tévedni, legyen szó akár a társadalmi osztályukról, akár az úti céljukról. Ez alkalommal azonban alaposan mellélőtt. Az utolsó divat szerinti öltönyt viselő fiatalember a Monarchia polgára volt, és azon belül sem egy távoli cseh városból vagy az örökös tartományok valamelyikéből érkezett Ókanizsára, hanem csak a szomszédból, Szabadkáról. Erről az állomásfőnökének is hamarosan alkalma nyílt meggyőződni. Heves érdeklődése ugyanis, amivel minden idegent kitüntetett, arra sarkallta, hogy a kifakult pongyolájával némiképp egzotikus összhangot alkotó, csipkeszegélyű napernyőjét kézbe vegye, és a peronhoz siessen, a fiatalemberrel véletlenül szóba elegyedni.
– Parlévufranszé? – állta el a kijáratot.
A férfi meglepődve kérdezett vissza.
– Hogy mondta, hölgyem?
Az állomásfőnökné könnyednek szánt kacaj kíséretében jókorákat csapott napernyőjével az idegen vállára.
– Nahát! Hogy maga milyen kittűűűnően beszél magyarul! Mikor a vak is láthatja, hogy egyenesen Párizsból érkezett! Két-három átszállással persze, úgy értem. – Az asszonyság nem volt képes megtagadni állomásfőnökéi mivoltát. – Vagy netalány Londonból? Dujuspékenglis?"

Kedvenc szereplőm természetesen Dávid Veron volt, a minden lében kanál boltos kisasszony, aki titokban regényt ír, a Nyugatot és az Estet olvassa és imádja a modern irodalmat. Természetesen kerékpárral közlekedik, ezzel is kilóg a sorból, az 1900-as évek elején a feminista nők jártak kerékpárral.
Nagyon szimpatikus főszereplő, nagyon megkedveltem.

"„Nocsak!” – jegyezte meg magában Veron, akinek még a legmeghittebb pillanatokhoz is akadt hozzáfűznivalója. – „Lehet, hogy engem most megcsókoltak?”"

Tetszett a romantikus szál is, örültem, hogy nem csöpögött és abszolút beleillett a sztoriba, nem volt erőltetett.
Érdekes volt megismerni, hogy abban az időben hogyan ismerkedtek az emberek, mi fért bele egy udvarlásba és mi az, amitől a hölgyek már pirultak.

A krimi-vonal is jól ki lett találva, és nagyon örültem, hogy nem sikerült rájönnöm, hogy ki a gyilkos. Nem volt kiszámítható, mindenki gyanús volt.
Plusz pont az Ady-szálért, egyik kedvenc költőm és a címadó verse is nagyon szép.


Ady Endre: A fekete zongora

Bolond hangszer: sír, nyerít és búg.
Fusson, akinek nincs bora,
Ez a fekete zongora.
Vak mestere tépi, cibálja,
Ez az Élet melódiája.
Ez a fekete zongora.
Fejem zúgása, szemem könnye,
Tornázó vágyaim tora,
Ez mind, mind: ez a zongora.
Boros, bolond szívemnek vére
Kiömlik az ő ütemére,
Ez a fekete zongora.

Amit szegediként szintén értékeltem, hogy olvashattam egy rövid rész erejéig a saját városomról is. :)

„ Erősen sötétedett már, amikor a vonat befutott a szegedi indóházba. Hiába volt sötét, a pompás épület a gázlámpák fényében fürödve teljes pompájában tündökölt. Veron újból megcsodálta a kisvárosi szemmel óriásinak tetsző, alig kilenc esztendővel korábban befejezett állomásépületet, amelynek különleges módon az emeletére lépett be a vonattal érkező utas, és miután megcsodálta a bacchanáliát megörökítő, élénk színekben pompázó mennyezeti freskót, le kellett sétálnia a lépcsőn, hogy az utca szintjére jusson.”

Összességében nagyon jó könyvet kaptam, remekül szórakoztam végig és alig várom, hogy olvashassam Dávid Veron további kalandjait. Amit a könyv végén olvastam Veron pesti ténykedéséről, nagyon felkeltette az érdeklődésemet. :) A Poirot-s rész nagyon vicces volt.

Értékelésem: 4,5/5

További kötetek:

Benedek Szabolcs- A vérgróf

Libri Könyvkiadó, 2012
472 oldal

Fülszöveg:

"Mindig esténként tűntek elő, néha csapatosan, többnyire azonban egyedül. Hogy pontosan hogyan és mikor érkeztek, arról senki nem bírt megbízhatót mondani. Volt, aki azt állította, hogy ugyanott laknak, amerre dolgoznak is, napközben alszanak és megbújnak valamelyik bérkaszárnya zugában, s csupán napszálltakor merészkednek elő. Mások akár meg is esküdtek volna rá, hogy a város egy másik fertályából jönnek és szekéren hozzák őket...
Most is csak annyit lehetett tudni, hogy megint meghalt közülük az egyik."

A székesfőváros utcáin arat a halál: a rendőrség elképzelhetetlen brutalitással meggyilkolt prostituáltak holttesteire bukkan szerte a városban, a Városligettől kezdve az előkelő Ó utcai bordélyon át egész a ferencvárosi munkásnegyedekig. 1910-et írunk: az újabban már villanyfényben úszó Andrássy úton még egymást kerülgetik a konflisok és az automobilok, a legendás kávéházakban pedig Ady Endre és Molnár Ferenc társaságát keresik a szépreményű költők és hírlapírók. Ezzel egy időben pedig különös vendég érkezik Budapestre, hogy néhány hónapi rejtőzködés után egyszerre csak az előkelő szalonok és úri társaságok kedvencévé váljon: Saint-Germain grófja, aki egyenesen Rákóczi fejedelem leszármazottjának mondja magát, és a világtörténelem legkülönbözőbb korszakaiból származó történeteinél csak a szokásai különösebbek. Éjszaka él, akárcsak a város, és még soha, senki nem látta enni…

Kíváncsi voltam erre a könyvre, nemrég olvastam Szécsi Noémi Finnugor vámpírját, ami nagyon tetszett, reménykedtem, hogy egy újabb érdekes regényt kapok egy másik magyar író tollából. A borító elsőre megfogott, szerintem remekül sikerült és passzol is a történethez.

Bár a történet vámpíros, fényévekre van a most divatos vámpírregényektől, engem inkább a klasszikusnak mondható Drakulára emlékeztet egy kicsit, egyébként maga a vámpír vonal inkább mellékszál az izgalmas krimiben.
A békebeli Budapesten játszódik a történet, egy sorozatgyilkos prostituáltakkal végez elég brutális módon, a rendőrség tehetetlen, ami a leggyanúsabb, hogy a holttestek körül sokkal kevesebb a vér, mint kellene. Mihucz Ervin, egy fiatal nyomozó próbálja megtalálni a gyilkost.
Mindeközben Mihucz Ervin barátja, Szállási Titusz igyekszik újságírói és költői tehetségével kitűnni, keresi a nagy sztorit, amivel nevet szerezhetne a szakmában. Egy Pest felé tartó hajón megismerkedik Rákóczi Lipóttal, Saint-Germain grófjával, aki rögtön felkelti érdeklődését Titusznak, ugyanis a gróf Rákóczi Ferenc fiának vallja magát. Titusz elvállalja, hogy a furcsa grófot bevezeti Budapest éjszakai életébe, mit sem sejtve arról, hogy mi is a gróf valójában. A gróf karaktere engem Drakulára emlékeztetett egy picit, de Rákóczi Lipót mégis más,  nagyon érdekes és eredeti figura.
A budapesti éjszakában feltűnnek az irodalom jeles képviselői: Ady, Molnár Ferenc és Móricz Zsiga, feltűnik Bródy Sándor is, valamint betekintést nyerünk  a századelő bordélyaiba is.

Engem nem is maga a történet fogott meg, bár az is remek, hanem a könyv hangulata. Igazán hitelesen festi le az író az 1900-as évek eleji Budapestet, láttam magam előtt az embereket és kávéházakat, mintha csak egy fekete-fehér filmet néznék. Szinte beszippantott a világába, mind a leírások, mind a nyelvezet a századelő miliőjét idézte.Egy plusz ízt adott az egésznek az a finom erotika is, amit belevitt az író. Ami még inkább erősíti a korhű hangulatot, az, hogy a szereplők az akkor felkapott műveket olvassák és emlegetik, például Jókait, illetve Stevensontól a Dr. Jekyll és Mr. Hyde-ot.
Nagyon tetszett, hogy bár szórakoztató irodalom, mégis szépirodalmi igényességgel van megírva.

A történet viszonylag lassan indul be, aztán észre sem vesszük, és a szálak összefonódnak és a történet egyre izgalmasabb. Nem volt túl véres, aki erre számít, annak csalódnia kell, de nekem tetszett így is.
Nagyon olvasmányos és tényleg nagyon szórakoztató regény, ha nem készülne hozzá folytatás, akkor is megállná a helyét, de persze izgalmas lehetőségeket látok a gróf erdélyi utazásában.
Értékelésem: 4,5/5

Nyulász Péter- Helka- A Burok-völgy árnyai

Ha már gyereknap van, ma egy nekik íródott könyvet értékelek. Olvastam nemrég egy cikket az Év gyermekkönyve 2011 díjazottakról és ott találkoztam először Nyulász Péter Helkájával. Bár gyerekkönyv, felkeltette az érdeklődésemet a témája miatt, szeretem a legendákat és regéket, bár nem túl sokat tudok a balatoni mondákról. A könyv Helka és Kelén történetének folytatása, továbbfűzése egy izgalmas kalandregényben. 

Fülszöveg:

Különös események zavarják meg a Balaton északi partjának nyugodt mindennapjait. A tihanyi Soktornyú Kastély népe ünnepre készül: Helka hercegkisasszony hamarosan hivatalosan is trónörökössé válik. Ám hősünk unja a felhajtást, elszökik inkább a tiltott rengetegbe szamócázni.

Mindeközben a közeli Burok-völgyben sötét lelkű teremtmények gyülekeznek, hogy a kegyetlen Bora vezetésével feldúlják a Balaton békéjét, és bosszút álljanak a hercegi páron.

Helka legendája a Balaton elfeledett mítoszai közé tartozik. A fantasy határát súroló, kacagtatóan humoros kalandregényében Nyulász Péter számtalan utalást és információt rejtett el. Ismerd meg őket, és döntsd el: elhiszed-e, hogy valaha tündérek, hercegek, hercegnők, varázslók és manók lakták a mindannyiunk szívében helyet kapó Balatont! A könyvet elolvasva, késztetést érezhetsz Te is, hogy felfedezd a legendás helyszíneket, és ismerősként köszöntsd a Balaton tündérét, vagy a Bakony varázslóját, ha szembejön veled…

Helka hercegkisasszony az eredeti legenda szereplőinek, Helkának és Kelénnek a gyermeke, ez az ő és kis testőre, Ciprián  kalandos története.
Helka épp hercegnővé avatása előtt áll, amihez nem fűlik túlságosan a foga, meg is lép az ünnepi készülődés elől és álruhában kiszökik az erdőbe szamócázni. Míg ő odakint van, a Soktornyú kastélyt megtámadják és  eltűnik szinte mindenki, beleértve Helka szüleit is. Ekkor indul el kalandos útjára a talpraesett hercegkisasszony és hű testőre és barátja, Ciprián. Útjuk során bebarangolják a Balaton környékét, rengeteg valós helyen is járnak: Sóstón, Balatonfüreden, Hegyestűnél, Hévízen, Tapolcán. A történet során megismerkedünk Sióval, a tó tündérével, Kamorral, a varázslóval, Borával, a gonosz erdei boszorkánnyal, és szövetségeseivel, Horkával és Thúzzal, manókkal, óriásokkal, tüzet köpködő teknősökkel és sok egyéb varázslatos lénnyel is.

Az első néhány oldal után már tudtam, hogy ez a könyv tetszeni fog. Lehet, hogy gyerekeknek íródott, de én bátran oda merném adni bármelyik felnőtt kezébe, nagyon szórakoztató olvasmány, végig izgalmas volt. Jó ötletnek tartom, hogy egy régi magyar mondát porolt le az író, én eddig nem sokat tudtam a balatoni legendákról, de ezzel biztosan nem vagyok egyedül. Sajnos az iskolában anno lényegesen nagyobb hangsúlyt fektettek más népek legendáinak és mitológiájának megismertetésére és ez sajnos mostanra még rosszabb lett. Nemrég belenéztem egy alsó tagozatos olvasókönyvbe és szomorúan állapítottam meg, hogy az olvasmányok háromnegyede külföldi irodalom. Litván, olasz, japán és mindenféle népmese, de magyar csak elszórtan, kortárs magyar még kevesebb. Pedig ez a könyv tényleg megérdemelné, hogy tananyag legyen.
Nagyon élveztem, hogy olvasás közben bejárhattam a Balaton tájait, izgalmas volt olyan kalandregényt olvasni, aminek néhány helyszínén már én is jártam.
A karakterek is jól megformáltak és szerethetőek, kedvencem Tramini és Furmint, a két szeleburdi manó, és jópofák a nevek is, például a főszakácsot Ravi Olivérnek hívják.
Amit még megemlítenék, az az illusztrátor, Bohony Beatrix, akinek nagyon szépek a rajzai és ezzel még színvonalasabbá tette azt a könyvet (azt sajnálom csak, hogy a rajzok nem színesek, úgy egy kicsit hatásosabb lett volna). 

Mindenkinek ajánlom, gyereknek, felnőttnek egyaránt. Én eddig is imádtam a Balatont, és most megismerhettem néhány történetet is róla.
Értékelésem: 5/5

Betűtészta kiadó, 2011
308. oldal

Szécsi Noémi- Finnugor vámpír-Vérmese

Szécsi Noémi neve nekem nem mondott eddig túl sokat, a könyvére is csak véletlenül bukkantam rá a molyon. Egyből felkeltette az érdeklődésemet a borító, ami szerintem nagyon jól sikerült (a 2011-es kiadásé), amikor pedig elolvastam a fülszöveget, jót röhögtem és fel is jegyeztem a könyv címét a kölcsönzési listámra.

Fülszöveg:

"– Mit eszel, mi ez a szörnyűség?
– Saláta.
– Ez nem ad neked örök ifjúságot. Annyiszor mondtam már, Jerne, hallgass a nagymamádra. Ha akarsz valami igazán táplálót, rendelj egy pizzafutárt!
Tényleg elmondta már ezerszer, s töretlenül remélte, hogy egyszer lemondok könnyű vacsorámról egy-egy leizzadt kifutófiú vagy kifutólány kedvéért."

Így társalog egymással az új évezred elején a meseírói ambíciókat dédelgető, huszonéves Voltamper Jerne és kétszázharmincöt éves nagymamája.

2000-ben, helsinki ösztöndíjam első hónapjaiban szakdolgozatírás helyett egy vámpírtörténet szövögetésével töltöttem a finn tél kurta nappalait és hosszú éjszakáit. Ez volt első írásművem, és akárcsak a történet főhőse, én is azt reméltem, hogy rögtön fölfedez majd magának az irodalmi élet. A meseíró-palánta Jerne és a patinás budapesti vámpírdinasztiából származó örökifjú nagymama történetéből előbb forgatókönyv készült a 2001-es prágai Sundance Fesztiválra – a film azóta sem valósult meg –, majd 2002-ben a regény is eljutott az olvasókhoz.

És közben még föl is fedeztek bennünket.

Szécsi Noémi 1976-ban született. Az ELTE latin, majd angol és finn szakán folytatta tanulmányait. Kommunista Monte Cristo című regényéért 2009-ben megkapta az Európai Unió Irodalmi Díját. 2011-ben József Attila-díjjal jutalmazták. További művei: A kismama naplója; A baba memoárja; Utolsó kentaur; Nyughatatlanok. A Finnugor vámpír 2005-ben megjelent lengyelül, jelenleg olasz és angol fordítása készül.

A könyv még azelőtt íródott, hogy a vámpírtörténetek divatossá és elterjedté váltak, és nem is lehet ezekhez hasonlítani. Sokkal hétköznapibb, furcsább, kicsit sem romantikus és természetesen magyar.

Voltamper Jerne, a kissé életunt és depresszív hajlamokkal rendelkező főhős egy lepukkant budapesti bérház ötödik emeletén éli életét a több, mint 200 éves gyönyörű, de annál gonoszabb és kissé sznob nagymamájával, aki természetesen vámpír. A nagymama nevét nem tudjuk, hisz aki ennyi ideje létezik, az rendszeresen változtatja azt.
 Jernét kis korától a vámpírrá válásra készíti fel és ösztönzi, sajnos azonban főhősünk nem különösebben várja a vámpírlétet, amivel drága jó nagymamájának elég nagy csalódást okoz.
Jerne meseíró szeretne lenni és egy kis kiadónál dolgozik szerkesztőként. Meséit posztmodernnek, elvontnak és kissé bizarrnak mondanám, nem is akarja kiadni a kiadó( én imádtam őket, nagyon viccesek). A nagyi természetesen nem szeretné, ha unokája esetleg híres meseíró lenne, elvégre a vámpírok kerülik a feltűnést.
A könyv második felében hősnőnk már újdonsült vámpírként próbál helytállni kisebb-nagyobb sikerrel, miközben nagymamája próbál az élete minden területén uralkodni.

Ami elsőre megfogott,az az írónő fanyar és ironikus humora, illetve a változatos szókincse és kifejezőkészsége. Ilyen jókat régen nevettem egy könyvön, végre valaki, aki nem alpári szavakkal és közönségességgel próbál vicces lenni.
A karakterek nagyon jól ki lettek találva, természetesen a nagymama volt a kedvencem, nagyon bírtam a tömény szarkazmust a szövegeiben. Azt is jó ötletnek tartom, hogy ebben a könyvben a vámpír hagyományosan koporsóban alszik és denevérré tud változni.
Jernét is megkedveltem , a nemtörődöm stílusával igazán szerethető. 
A könyv második fele nekem kicsit kevésbé tetszett, bár a végén a csattanó jól ki lett találva.
Aki vágyik egy kis humorra és vámpíros könyv fronton valami másra, annak szívből ajánlom.
Értékelésem: 4,5/5

Kedvenc idézetem( az egyik):
" ...amikor megláttam a nemzeti lobogót a reptéren, könnyek gyűltek a szemembe. Piros, mint a vér, zöld, mint az epe, boldog, aki itt szív." 208.o.

Európa kiadó, 2011
252 oldal