Animus kiadó, 2006
416 oldal
Fülszöveg:
Judy, a fiatal, különleges tehetségű nő gyerekként került a nagytekintélyű Raas családba, egyesek szerint botrányos körülmények között. A kaveni hagyományoknak megfelelően apjának, Giinnek kell férjhez adnia. Giin, a nagycsalád feje galaxis-szerte ismert üzletember és politikus. Megosztó személyiség, aki egyre szorongatottabb helyzetbe kerül a kiszakadtakkal kapcsolatos álláspontja miatt. Yaan – új nevén Paul – évekkel ezelőtt a Raas családot és ezzel a Kaven világát hagyta el, s lett kiszakadtként egy olyan hatalom magasan képzett katonája, amely régi családját is veszélyezteti. Az ogfák vöröse című első kötetben megismert szereplők baljós, világégéssel fenyegető események közepette igyekeznek elveik szerint helytállni, s ha lehet, életben maradni… A Csodaidők nagyregény; egy családé is, egy világé is. Észrevétlenül ragad magával sodró erejű cselekményével, fantasztikus lüktetésével.
SPOILERMENTES
Az első kötet teljesen beszippantott, elvarázsolt a zseniálisan kidolgozott világ, a Kaven, a bokra, a nieseiek, a szereplők jellemének remek kidolgozása, egyszóval imádtam úgy, ahogy van. Ez nem változott a második kötetnél sem, viszont azt azért az első könyv végén sejteni lehetett, hogy a folytatás borongósabb hangulatú és kegyetlenebb lesz, de amit kaptam, arra nem számítottam. Fájdalmas volt olvasni a háborúról, a rengeteg kegyetlenségről, a deportálásokról és a táborokról. A háború természetesen a Raas családot is érintette, bár a könyv végén lévő brutális eseményekre nem voltam felkészülve, teljesen sokkoltak a történtek.
Végig átéreztem azt a bizonytalanságot és aggódást, amit a szereplők, a családtagok szorongása ragadós volt, igazából tiszta ideg voltam a könyv olvasása közben, főleg az utolsó 100 oldalon.
A könyv vége bővelkedik az eseményekben, fordulatokban és meglepetésekben is. Összességében szerintem nagyot dobott a könyvön a vége, a többi részt kissé hullámzónak éreztem: voltak számomra nehezen olvasható részek, ahol nekem túl sok volt a politika, az intrika. Ami még nehézkesebbé tette szerintem az egészet, az a rengeteg szereplő. Hihetetlen sok név van a könyvben, többször megkavarodtam, nem mindig tudtam hirtelen, hogy ki kicsoda.
Óriási piros pont jár viszont a szereplők jellemfejlődése és folyamatos változása miatt. Sikerült elérnie az írónőnek, hogy megkedveljem Yaant (Pault), ami szerintem nagy dolog.
Giin továbbra is kedvenc szereplőm és természetesen Judy is. Az öreg Yaant viszont valaki lepuffanthatná már.
Értékelésem: 4,5/5
Szerintem még ma befejezem a harmadik kötetet is, hamarosan írok arról is. :-)
Bejegyzés az első kötetről itt
Kedvenc idézetem a könyvből a kaveni himnusz volt, egyszerűen gyönyörű és megható:
Elmerült messze a láthatár,
feketén fonja be a semmi.
Valaki talán még hazavár,
de nem tudunk többé üzenni:
Hiába ragyognak fölöttünk csillagok,
Hazafelé irányt nem mutatnak többé.
Hiába ragyognak fölöttünk csillagok,
ösvényeiken eltévedtünk örökké.
Eltévedtünk sosem-járt úton,
nincs, ki megmondja: merre tovább.
Van-e, kell-e tovább, folyton
ez a kérdés, a legostobább:
Még ha ragyognak is fölöttünk csillagok,
Az igazi úthoz nincs szükség fényükre
Mert azért ragyognak fölöttünk csillagok
hirdessék õt, aki õket oda tette.
Még ha ragyognak is fölöttünk csillagok,
Az igazi úthoz nincs szükség fényükre
Mert azért ragyognak fölöttünk csillagok
hirdessék õt, aki velünk van örökre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése