A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Animus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Animus. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. szeptember 26., szerda

Raana Raas: Csodaidők 2. – Kiszakadtak


Animus kiadó, 2006
416 oldal

Fülszöveg:
Judy, a fiatal, különleges tehetségű nő gyerekként került a nagytekintélyű Raas családba, egyesek szerint botrányos körülmények között. A kaveni hagyományoknak megfelelően apjának, Giinnek kell férjhez adnia. Giin, a nagycsalád feje galaxis-szerte ismert üzletember és politikus. Megosztó személyiség, aki egyre szorongatottabb helyzetbe kerül a kiszakadtakkal kapcsolatos álláspontja miatt. Yaan – új nevén Paul – évekkel ezelőtt a Raas családot és ezzel a Kaven világát hagyta el, s lett kiszakadtként egy olyan hatalom magasan képzett katonája, amely régi családját is veszélyezteti. Az ogfák vöröse című első kötetben megismert szereplők baljós, világégéssel fenyegető események közepette igyekeznek elveik szerint helytállni, s ha lehet, életben maradni… A Csodaidők nagyregény; egy családé is, egy világé is. Észrevétlenül ragad magával sodró erejű cselekményével, fantasztikus lüktetésével.

SPOILERMENTES
Az első kötet teljesen beszippantott, elvarázsolt a zseniálisan kidolgozott világ, a Kaven, a bokra, a nieseiek, a szereplők jellemének remek kidolgozása, egyszóval imádtam úgy, ahogy van.  Ez nem változott a második kötetnél sem, viszont azt azért az első könyv végén sejteni lehetett, hogy a folytatás borongósabb hangulatú és kegyetlenebb lesz, de amit kaptam, arra nem számítottam.  Fájdalmas volt olvasni a háborúról, a rengeteg kegyetlenségről, a deportálásokról és a táborokról. A háború természetesen a Raas családot is érintette, bár a könyv végén lévő brutális eseményekre nem voltam felkészülve, teljesen sokkoltak a történtek.

Végig átéreztem azt a bizonytalanságot és aggódást, amit a szereplők, a családtagok szorongása ragadós volt, igazából tiszta ideg voltam a könyv olvasása közben, főleg az utolsó 100 oldalon.

A könyv vége bővelkedik az eseményekben, fordulatokban és meglepetésekben is. Összességében szerintem nagyot dobott a könyvön a vége, a többi részt kissé hullámzónak éreztem: voltak számomra nehezen olvasható részek, ahol nekem túl sok volt a politika, az intrika. Ami még nehézkesebbé tette szerintem az egészet, az a rengeteg szereplő. Hihetetlen sok név van a könyvben, többször megkavarodtam, nem mindig tudtam hirtelen, hogy ki kicsoda.

Óriási piros pont jár viszont a szereplők jellemfejlődése és folyamatos változása miatt. Sikerült elérnie az írónőnek, hogy megkedveljem Yaant (Pault), ami szerintem nagy dolog.
Giin továbbra is kedvenc szereplőm és természetesen Judy is. Az öreg Yaant viszont valaki lepuffanthatná már.

Értékelésem: 4,5/5

Szerintem még ma befejezem a harmadik kötetet is, hamarosan írok arról is. :-)
Bejegyzés az első kötetről itt

Kedvenc idézetem a könyvből  a kaveni himnusz volt, egyszerűen gyönyörű és megható:

Elmerült messze a láthatár,
feketén fonja be a semmi.
Valaki talán még hazavár,
de nem tudunk többé üzenni:
Hiába ragyognak fölöttünk csillagok,
Hazafelé irányt nem mutatnak többé.
Hiába ragyognak fölöttünk csillagok,
ösvényeiken eltévedtünk örökké.

Eltévedtünk sosem-járt úton,
nincs, ki megmondja: merre tovább.
Van-e, kell-e tovább, folyton
ez a kérdés, a legostobább:
Még ha ragyognak is fölöttünk csillagok,
Az igazi úthoz nincs szükség fényükre
Mert azért ragyognak fölöttünk csillagok
hirdessék õt, aki õket oda tette.

Még ha ragyognak is fölöttünk csillagok,
Az igazi úthoz nincs szükség fényükre
Mert azért ragyognak fölöttünk csillagok
hirdessék õt, aki velünk van örökre.

2012. augusztus 10., péntek

Raana Raas- Csodaidők 1.- Az ogfák vöröse

Animus Kiadó, 2006
452 oldal

Fülszöveg:
A Csodaidők világa különös, futurisztikus, gazdag fantáziával megalkotott világ. Sem rosszabb, sem jobb, mint a miénk, csak éppen más. Amikor azonban átlépsz ebbe a világba, ahol már több bolygón él az emberiség, mégsem csak álmélkodni fogsz, sok mindent ismerősnek is találsz. Mi még ugyan nem utazunk naprendszerek között, nem lépdelünk narancsszín gyepen vörös levelű fák árnyékában, nem ismerjük a háromdimenziós sakkot vagy a holokapcsolat döbbenetes lehetőségeit, de jól értjük az árvaházban növekvő Judy vágyait, a zsarnoki apa ellen lázadó Yaan indulatát, s Giin, a tekintélyes közösségi és szellemi vezető vívódásait. És ismerősök a családi erőterek is, ismerős a hagyományőrzés fészekmelege, a fiatalok forrófejűsége, a nagypolitika boszorkánykonyhája – vagy éppen a terrorizmus. A Csodaidők nagyregény; egy családé is, egy világé is. Észrevétlenül ragad magával ez a világ sodró erejű cselekményével, fantasztikus lüktetésével.
"Emberek vagyunk mi mindannyian, még ha más nyelvet beszélünk is, más módon akarunk is boldogok lenni."
Féltem ettől a könyvtől, féltem, hogy nem fog lekötni, hogy túl távoli a jövő, amiben játszódik, hogy nem fog érdekelni az egész űrbéli világ. Tévedtem. Ez a könyv hihetetlenül jól van felépítve, nagyon izgalmas és a világ, amelyben játszódik egyedi és ötletes.

Nagyon tetszett, hogy nem egy ember szemszögéből láthattam az eseményeket, hanem három teljesen más ember szemén keresztül.
Judyt és Giint nagyon megkedveltem, Judynak nagyon becsülendő a kitartása és az ereje, amivel tartotta magát az intézetekben, később pedig az odaadása és az alázata.
Giin nagyon jó ember, olyan, akire fel lehet nézni, emberséges és becsületes.
Yaant-az idősebbet és a fiát egyaránt- ki nem állhattam. Az apa-Yaan zsarnokoskodó, kegyetlen és kicsinyes, a fiatalabb pedig -bár szép, hogy vannak elvei és vágyik a szabadságra- buta és irányítható, és undorító, hogy nemcsak hátat fordított a családjának, de egyenesen ellenük tevékenykedik.

Nagyon jó ötletnek tartom a niesiek nagycsaládját, tisztára, mint az olaszoknál, ahol több generáció él egy fedél alatt (bár én nem hiszem, hogy sokáig el bírnám viselni pl. nagyapámat).
Az írónő nagyon nagy fantáziával van megáldva, saját nyelvet talált ki, egy világot szokásokkal, vallással, mindennel együtt. Kicsit úgy éreztem magam, mint a Gyűrűk ura olvasása közben: szinte már elhittem, hogy ez a világ létezik valahol.

Amiért külön plusz pont jár, hogy nem volt benne nyáladzás és erőltetett szerelmi szál. Sajnos mostanság a legtöbb könyvbe bele próbálnak erőszakolni egy kis romantikát, pedig nem mindenhol van rá igény és szükség.

Családregény, kalandregény, scifi egy könyvben,  és szerintem ez nem ifjúsági, hanem felnőttirodalom.
A távoli jövő nem is áll olyan távol a mi világunktól, a társadalmi problémák hasonlóak, az emberek ott is ugyanolyan gondokkal küzdenek, mint mi.Vallás, család, hagyományok, eltaszított gyerekek, kiszakadtak... komoly témák ezek, és az írónő jól beleszőtte a történetbe ezeket a valós gondokat rámutatva ezzel talán a saját világunk gyengeségeire és hibáira is. Hiszen a segélyért vállalt gyerekek problémája megvan a mi társadalmunkban is, biztos mindenki hallott már legalább egy tucat ilyen történetet, és sajnos mindig a gyerekek sínylik meg. Vagy kegyetlen apákról, akik megkeserítik az egész család életét és a gyerekeiből pedig egy életre lelki sérült embert csinál.
Nagyon elgondolkodtató volt a könyv, remek társadalomkritika és emellett egy fantasztikus regény, el fogom olvasni a folytatást is.

Kedvenc idézet:
"Döntéseink mutatják meg, kik vagyunk. Amennyiben ez a mutató csalóka lenne, döntéseinkhez való viszonyunk árulkodik rólunk. Aki saját döntései mellett képtelen kiállni, életét vesztegeti el, álmait szórja a szélbe."
Értékelésem: 5/5 

További kötetek:
      

2012. július 5., csütörtök

Stieg Larsson- Millenium trilógia

Animus kiadó. 2009
576 oldal
Fordította: Péteri Vanda

Fülszöveg:
Negyven éve történt. Az agg milliárdos elveszítette unokahúgát, akit gyermekeként szeretett. S azóta is, évről évre, valaki - mintha az őrületbe akarná kergetni - minden születésnapján emlékezteti az idős urat arra a tragikus napra… Az évek óta tartó nyomozás új lendületet kap, amikor a férfi felfogad egy vesztes sajtóper után állás nélkül maradt, rámenősnek tűnő újságírót, hogy kísérelje meg az igazság kiderítését. Hisz sokan élnek még a rokonságból, akik akkor ott voltak. A gyilkosnak köztük kell lennie… Ugyanakkor egy jó hírű magánnyomozó iroda munkatársnője rááll az újságíróra, s szinte mindent kiderít róla, ahogyan mások sem bízhatnak abban, hogy titkuk rejtve marad a kivételes tehetségű, tetovált lány előtt.

Animus kiadó, 2009
528 oldal
Fordította: Torma Péter

Fülszöveg:
Tényfeltáró riport megjelentetésére készül a kérlelhetetlen szókimondásáról ismert folyóirat, a Millennium. Hogyan kerülnek Svédországba a prostitúcióra kényszerített fiatal külföldi lányok? Kik a futtatók? És mindenekelőtt: kik veszik igénybe – köztük befolyásos emberek – a rabszolgasorban tartott nők szolgáltatásait? Érthető, ha egyesek mindent megtennének, hogy a nevük kimaradjon a cikkből. A tetovált lány című regényből már megismert Lisbeth Salander is tudomást szerez a Millennium tervéről, mégpedig korábbi barátja és bajtársa, az újságíró Mikael Blomkvist számítógépéről. Így keveredik bele ez a furcsa, öntörvényű lány egy az egész országot izgalomban tartó gyilkossági ügybe. Hajtóvadászat indul ellene, de ha valakit, őt nem könnyű elkapni, pedig nem csak a rendőrség keresi…

Animus kiadó, 2009
624 oldal
Fordította: Torma Péter

Fülszöveg:
A zseniális és öntörvényű Lisbeth Salander életveszélyesen megsebesül. Még kórházban ápolják, amikor egy szűk, semmitől vissza nem riadó kör már szervezkedni kezd. A tét óriási a számukra: a svéd titkosszolgálat munkatársaiként bizonyíthatóan súlyos törvénytelenségeket követtek el. Mindenre képesek, hogy Salandert egyszer és mindenkorra eltüntessék, és ártalmatlanná tegyék szövetségesét, a sztárújságíró Mikael Blomkvistot is, aki jól dokumentált tényfeltáró riportban akarja leleplezni üzelmeiket. Rendőrök, titkos ügynökök, újságírók, közhivatalnokok válnak szövetségessé vagy halálos ellenséggé a küzdelemben, amely az egész politikai elitet óriási botránnyal fenyegeti.

SPOILERMENTES
Amit rólam tudni kell, hogy nem vagyok egy nagy krimis. Elolvasom, de nem a kedvenc műfajom. Filmen szívesebben nézek krimit, talán ezért alakult úgy, hogy előbb láttam a könyvből készült filmet (az amerikai változatot). Az viszont teljesen lesokkolt és meggyőzött, hogy ezt el kell olvasnom.
Az első kötet sztoriját tehát nagyjából tudtam (szerencsére a filmet azért már vagy egy éve láttam), de ennek ellenére izgalmas volt és így sem tudtam letenni. Ami szerintem érdekes, hogy a könyv eredeti címe nem ez volt. Man som hatar kvinnor, vagyis: Férfiak, akik gyűlölik a nőket. Ez sokkal többet mond el a könyvről. A tetovált lányt, Lisbeth Salandert is bántalmazták és a Vanger családban is van egy-két nőgyűlölő. Természetesen a könyvben van bőven korrupció, intrika és  hatalmi harcok is, de a fő vonal szerintem a nőkkel való erőszakoskodás.
Mikael Blomkvist, a tényfeltáró újságíró és Lisbeth Salander az első kötetben együtt dolgoznak, és a másik két kötetben is összefonódik a sorsuk.
Stieg Larsson
Mikael karaktere azért érdekes, mert szerintem Larsson saját magáról mintázta. Ő maga is hasonló témájú cikkeket írt, mint újságíró, és Larsson is alapított egy lapot, a máig létező Expot. Ami még érdekesebb, hogy rengeteg fenyegetést kapott a könyv megírása közben, és a könyv megjelenése előtt néhány hónappal hirtelen szívrohamot kapott. Kicsit gyanús, nem? Még 50 sem volt. 

Rooney Mara- The girl with the dragon tattoo
A másik fontos karakter Lisbeth Salander. Nem kicsit antiszociális, gyermekkorától kezelés alatt álló szociopata, emellett pedig hihetetlenül intelligens és zseniális hacker. Tetszik, hogy bár gyermekkorában is és később is bántalmazták, ő képes volt felállni, erős maradt és még vissza is vágott. Jó lenne, ha a valóságban is meg tudnák védeni magukat a megerőszakolt vagy más módon megalázott nők.

 A második kötet épp ezért nem meglepő módon a leánykereskedelemmel foglalkozik. Annyira alaposan és részletesen festi le az egész rendszert, a kiskapukat, a kormány szerepét, hogy elgondolkodik az ember, vajon mennyi igaz a történetből. Sajnos ezt már nem tudjuk megkérdezni az írótól, és azt is nagyon sajnálom, hogy az eredetileg 10 kötetesre tervezett sorozatból csak hármat sikerült megírnia.
Szerintem a harmadik kötet a csúcs. Itt is a rendszert boncolgatja, de kiderül, hogy milyen események húzódnak Lisbeth elmebeteggé nyilvánítása mögött. Egy kislány, akit el kellett hallgattatni. 
Hihetetlen, hogy mi mindenre képes a kormány, ha valaki megpróbál keresztbe tenni nekik.Amit Lisbethtel csináltak és amit Mikaellel az egyszerűen döbbenet és sajnos biztos van valamennyi valóságalapja. Tiszta paranoiás lettem a könyvek olvasása közben. Ennyire könnyű észrevétlenül lehallgatni valakit? Bejutni a lakásába? Turkálni a számítógépébe? Félelmetes...

"Elsősorban nem kémekről meg titkos társaságokról szól ez a történet, hanem a nőkkel szembeni erőszakról."
Összességében nagyon jól felépített és rettenetesen valóságos világot kaptunk, kidolgozott és hiteles karakterekkel és egy zseniális sztorit. Mindhárom kötet erősen bírálja a fennálló férfiközpontú rendszert és hiteles képet fest a nők elleni erőszakról és elnyomásról. Azt gondolom Larsson feminista volt. :)

 A legjobb krimi, amit eddig olvastam, talán mert nem egy tipikus krimi. Nálam abszolút kedvenc Lisbeth volt, az egyik legtökösebb női karakter, akiről valaha olvastam, nagyon bírtam.
Ami még érdekes, hogy az első kötetet nem ugyanaz fordította, mint a másik kettőt és szerintem ez érezhető volt. A második és harmadik nyersebb volt és talán ez jobban is passzolt a történethez.
Amit negatívumként megemlítenék, hogy rengeteg név van a könyvekben, nekem kissé nehezemre esett mindet megjegyezni és nem összekeverni, de egy idő után azért belerázódtam.

Értékelésem: 5*/5