László Zoltán- Egyszervolt

Agave Könyvek, 2013
256 oldal
ISBN: 9786155272240
Részlet a könyvből ITT
Agavebolt 

Fülszöveg:
TE IS AZT HISZED, HOGY A MESÉK CSAK A KÉPZELET SZÜLÖTTEI?

TALÁN JOBB IS ÍGY.

AZ IGAZSÁG NÉHA KIFEJEZETTEN ÉLETVESZÉLYES.

Karsa Harlan egy budapesti kórház patológiai osztályán dolgozik, és időnként emlékezetkiesései vannak. E két tény önmagában is beárnyékolja az életét, na meg a nőkhöz való viszonyát. Amikor azonban akaratán kívül belekeveredik a mesehősök leszármazottainak belső intrikáiba, egy csapásra vonzóbbnak tűnik a korábbi józan, unalommal bélelt élete. Csakhogy a normálishoz már nincs visszatérés, ha az ember megtudja, hogy elfeledett gyerekkora egyáltalán nem nevezhető hétköznapinak. Ha iratmániás hétfejű sárkányok, a parlamenti képviselőket manipuláló óriások és legalább két potenciális barátnő teszi kiszámíthatatlanná a mindennapjait.

Harlan csak úgy élheti túl az egyre veszélyesebb kalandokat, ha a maga kezébe veszi a dolgok irányítását, és dacolva az ellene szövetkezett erőkkel, fényt derít saját múltjára. A nyomok pedig a mesehősök titokzatos őshazájába, Transzóperenciába vezetnek.

A könyvheti megjelenések közül László Zoltán regényére voltam majdhogynem a legkíváncsibb. Kortárs magyar író, a történet Magyarországon játszódik, ráadásul urban fantasy, amibe népmesei elemek keveredtek. Izgalmasan hangzik, és erre csak ráerősített az, hogy a borítón Gaimanhoz hasonlítják, aki a kedvenc íróm.  A könyv elolvasása után pedig azt mondom, hogy pontosan ez hiányzott a magyar fantasykínálatból.

"Karsa Harlan felnőtt életét két körülmény súlyosbította igazán. Az egyik, hogy a patológián dolgozott, a másik pedig, hogy időnként emlékezetkiesésektől szenvedett. Valószínűleg a munkahelye volt a rosszabb."

A történet kissé balek főhőse Karsa Harlan, aki éli egyhangú, átlagosnak mondható életét, amiben nincsenek nagyra törő célok, se kalandok, csak egy munka a patológián, amit nem is igazán szeret. Az unalmas  mindennapokat csak a néha-néha előforduló emlékezetkiesései zavarják meg, a legutóbbi például egy randi közepén tör rá, aminek eredményeképp a fakénél hagyott lány dühös lesz, Harlan furcsa szerzetekbe botlik, majd egy számára teljesen ismeretlen világ nyílik meg előtte. Belecsöppen egy óriási kalandba, kinyílik a szeme a mások számára láthatatlan dolgokra és megismeri, hogy mi rejtőzik a felszín alatt.

Ha egy szóval kellene összefoglalnom a véleményemet, akkor azt mondanám: imádtam. Többek között azért, mert megerősítette a kortárs magyar szerzőkbe vetett hitem. Nagyon sokáig félve nyúltam magyar írók könyveihez, az okát nem igazán tudnám megmondani, talán a nem megfelelő kötelező olvasmányok miatt. Az utóbbi egy évben viszont több olyan -főleg kortárs- magyar íróhoz volt szerencsém, akik bebizonyították, hogy igenis érdemes nyitni feléjük, ők is tudnak olyan kreatív, egyedi, humoros és igényes műveket írni, mint külföldi kollégáik. Baráth Katalin, Schäffer Erzsébet, Nyulász Péter vagy éppen Ta-Mia Sansa után most László Zoltán volt az, aki olyat alkotott, ami felveszi a versenyt bármelyik külföldi szerzővel, akár a borítón emlegetett Neil Gaimannal is.

A történet ötletes, és tökéletes arányban keveri benne a szerző a valódi világ elemeit a népmesék

Hétfejű sárkány
Kép forrása itt

szereplőivel. Aminek örültem, hogy nem beleerőltette azokat a modern városi környezetbe, hanem úgy alkotta meg őket, mint akik alkalmazkodtak a mai kor elvárásaihoz. Nagyon eredeti, ahogy  a hétfejű sárkányt aktatáskás bürokrataként ábrázolja vagy  ahogyan a 'jó tett helyében jót várj' mesei elemet újraértelmezte. 

Élveztem azt is, hogy végre ismerős helyszíneken bukkannak elő a csodalények. Bár nem vagyok pesti, azért a Westendben én is sokszor jártam már, és éppen ezért volt olyan lenyűgöző a gondolat, hogy a vízesés mögött rejtőzködve élhet egy kígyótestű nőszemély.
Ezek miatt sokkal közelebb éreztem magamhoz a szereplőket és a történetet is, olyan volt az egész, mintha tényleg lenne egy rejtett világ a miénk mellett, és most Harlan szemén keresztül én is bepillantást nyertem volna a valóság színfalai mögé. Talán az én szomszédomnál, Marika néninél is mozognak a szobrok a vitrinben és mágikus hamuban sült pogácsa van a sütis dobozban?
Egyértelműen érezhető Gaiman hatása, de senki ne gondolja, hogy utánzásról lenne szó, László Zoltán nem Neil Gaiman, csak hasonló finomsággal csempészte be a mágiát a valós környezetbe, mégpedig úgy, hogy elhittem minden szavát.

Nemcsak a népmesei elemek tarkítják a könyvet, nem egy science fiction utalás is van benne, amik nagyon tetszettek, különösen a fanatikus sf kolónia vicces és mégis valahogy elfogadható kombinációja a kacsalábon forgó palotával. Én már ezért kiosztanék valami díjat László Zoltánnak.

Maga a történet fordulatos és meglepetésektől sem mentes, igazi kaland,ami magával ragadja az olvasót és az utolsó sorig el sem engedi. Mindez vicces helyzetekkel, humorral és egy kis szerelemmel  van fűszerezve, amit én megint csak imádni tudtam.
A szereplők egytől egyig élnek, nem üres karakterek. Mindenki egyéniség, csupa szerethető vagy éppen ellenszenves figura, a lényeg, hogy érzéseket váltanak ki az emberből. Nekem személy szerint Mayer néni volt a kedvencem a mellékszereplők közül.

Aki egy olvasmányos, pörgős és szórakoztató urban fantasyra vágyik, annak bátran ajánlom az Egyszervoltot, nem fog csalódást okozni a könyv. Könnyed stílusával és ötletességével engem abszolút levett a lábamról. Egy dologban azért reménykedem: hogy az író nem tervez folytatást. Annyira tetszett a befejezés és az egész történet, hogy nem igazán örülnék neki, ha ebből is sorozat lenne. Ez így jó, ahogy van. ( Persze, ha mégis ír még egy részt, biztosan elolvasom. :D )

A könyvet köszönöm az Agave kiadónak!

Értékelésem: 5/5 

Pár szó az íróról:

László Zoltán 1977-ben született Hatvanban. Hosszú ideje Budapesten él, webszerkesztőként és újságíróként dolgozik. 1999 óta publikál rendszeresen novellákat különböző folyóiratokban, antológiákban. Első sci-fi regénye 2005-ben jelent meg Hiperballada címmel, amelyben a kiberpunk elemei alternatív történelmi fejtegetésekkel keverednek. Szintén 2005-ben jelent meg az urban fantasy irányzatba sorolható Nagate, amelyben tudományos-fantasztikus írói szemszögből teremt meg egy ipari forradalmát élő világot. A regénynek négy évvel később Nulla pont címmel megjelent egy lazán kapcsolódó folytatása. 2007-ben látott napvilágot harmadik könyve, A keringés, amely a bolygókolonizálós sci-fiket keveri az időutazósokkal. (Forrás: Agave)

Laini Taylor- Füst és csont leánya

Kossuth kiadó, 2012
394 oldal
Eredeti cím: Daughter of Smoke and Bone
Fordította: Gálvölgyi Judit

Fülszöveg: 

Egyszer volt, hol nem volt, egyszer egy angyal meg egy ördög egymásba szeretett. A történet nem végződik jól.

A sodó erejű fantasy regénytrilógia első része egy tiltott szerelemről, egy ősi háborúról mesél és egy újjáteremtett világ reményét hirdeti.

Régóta szemeztem a könyvvel, mindig bent volt a könyvtárban, ott árválkodott a polcon. Kicsit furcsállottam, mert elég jó véleményeket olvastam róla.Legutóbb kikölcsönöztem és egyáltalán nem bántam meg. A számomra semmitmondó borító egy fantasztikusan felépített, egyedi és varázslatos világot rejtett.

A történet Prágában játszódik, a főszereplő Karou, egy 17 éves lány. Karou múltját homály fedi, nem tudja kik a szülei és azt sem tudja ő ki vagy mi. Kimérák nevelték fel( kiméra fogalma itt) egy rejtett kis zugban, ahonnan Karou kijárhatott a való világba.Számára ők jelentik a családot. Karou kettős életet él: hétköznapi életében művészeti suliba jár, de emellett titkos küldetéseket teljesít Kénkőnek, aki kiméra és apja helyett apja. Fogakat kell begyűjtenie- emberi és állati fogakat egyaránt- a világ minden tájáról. Azt nem tudja, mire jók a fogak. Egyik helyről a másikra különböző ajtókon, portálokon keresztül jut el. Ezeken az ajtókon baljós, fekete tenyérnyomok kezdenek megjelenni.
Mikor Karou Marrakeshbe utazik fogakat begyűjteni, találkozik egy szeráffal, egy angyallal, aki mindent megváltoztat, és teljesen felforgatja Karou addigi életét.

Mikor elkezdtem olvasni, csalódott voltam. Az első 60-80 oldal nagyon gyenge. Nem hittem el, hogy ez a könyv 89 %-os a molyon. Szerencsére nem adtam fel, mert a további oldalak fantasztikus, és teljesen új világot nyitottak meg előttem. Még soha nem olvastam szeráfokról és kimérákról, részbe állat, részben ember lényekről. Ez már felüdülés volt, de az írónő nemcsak ezzel tett rám nagy hatást, hanem a világ kidolgozottságával is. A könyvben rengeteget megtudunk a kiméra-szeráf háborúról, a mítoszaikról és történelmükről. Elvarázsoltak és teljesen beszippantottak ezek a részek, mindig is imádtam a mitológiával fűszerezett regényeket. Számomra ilyen egy igazi fantasy.
Volt benne egy kedvenc részem, szerintem -többek között- ezek miatt a részek miatt érdemes kézbe venni a könyvet:

"A megbánás gyermekei (részlet)
Egyszer volt, hol nem volt, még a kimérák és a szeráfok előtt létezett a nap meg a holdak. A nap eljegyezte Nitidet, a fényesebb holdat, ám a mindig merész nővére mögött bujkáló, tartózkodó Ellai gerjesztette vágyra. Egyszer meglepte, amikor a tengerben fürdött, és a magáévá tette. Ellai ellenkezett, de a nap azt gondolta, megkaphat mindent, amit akar. Ellai megszúrta, de ő elmenekült, ám a nap vércseppjei mint megannyi szikra hullott a földre, ahol szeráfokká- a tűz törvénytelen gyermekeivé változtak. És ahogyan az apjuk, ők is úgy hitték, hogy bármit megkívánhatnak és megkaphatnak.
Ellai elmesélte Nitidnek, hogy mi történt, és Nitid sírt. A két nővér kimérává, a megbánás gyermekeivé változott.
Amikor a nap ismét felkereste a nővéreket, egyikük sem fogadta el. Nitid a háta mögé tolta, és oltalmazta Ellait, bár a még mindig szikrákat vérző nap tudta, hogy Ellai nem annyira védtelen, mint amilyennek látszik.
Könyörgött Nitidnek, hogy bocsásson meg, de ő elutasította. A nap mindmáig követi a nővéreket az égen, egyre kívánja, de sosem kapja meg őket, ez a büntetése mindörökre." 352.oldal

A világ felépítésén és részletgazdagságán kívül nagyon jól kitalált szereplők is színesítik a történetet. Karou nagyon érdekes főhős, erős, okos és szerethető, de magányos is. Talán a benne lévő űrtől csak még érdekesebb számomra.
Akivat is megkedveltem, bár ő elsőre tipikus paranormál-romantikus férfikarakternek tűnik, de ahogy jobban megismerjük kettejük történetét, számomra ő is egyéniség lesz.
Aki viszont abszolút kedvenc, az Kénkő. Már a legelejétől kezdve valahogy szimpatikus volt, de a végére tényleg ő lett a legkedvesebb szereplőm.
A legjobb, hogy a mellékszereplők jelleme sem lett elnagyolva, mindenki nagyon jól ki lett találva és hitelesek, érdekesek voltak.

Prága- Károly híd

Nagyon örültem a helyszínnek is, Prága városa remek választás volt. Igazi történelmi város, macskaköves utcákkal, gótikus tornyokkal, sikátorokkal. Nagyon tetszettek a leírások, meghozta a kedvemet, hogy elutazzak Prágába, mert sajnos eddig csak képen gyönyörködtem benne.Ráadásul nem sok fantasyt olvastam, ahol egy cseh város lett volna a helyszín.

"Prága utcái olyan fantáziát képeztek, amelyet alig érintett meg a huszonegyedik század – vagy akár a huszadik, esetleg a tizenkilencedik. Alkimisták és álmodozók városa volt, középkori macskakövein gólemek, misztikusok, hódító hadseregek jártak egykor. Magas házak ragyogtak aranyvessző és kárminvörös és tojáshéjkék színekben, rokokó gipszcsipkékkel díszítve, egyforma piros tetők alatt. Barokk kupolák antik reze zöldellt lágyan, és gótikus tűtornyok nyúltak az égbe, hogy felnyársalják a bukott angyalokat. A szél mágia, hegedűk emlékét sodorta, és a macskaköves utcák úgy kanyarogtak, mint megannyi patak. Mozart-parókás banditák kamarazenét játszottak az utcasarkokon, és az ablakokból marionettek lógtak, amelyektől az egész város egyetlen, nagy bábszínháznak tetszett, láthatatlan bábosokkal a bársony mögött. Mindennek fölébe tornyosult a kastély a dombtetőn, körvonalai élesek voltak, mint a tövisek. éjszaka reflektorfényben fürdött, kísértetiesen." 31-32.o.

A könyvben egy szerelmi történet is kibontakozik, őszintén szólva én ettől féltem a leginkább. Nem rajongok a romantikus könyvekért, de itt egyáltalán nem tartottam zavarónak a dolgot. Szép és megható volt a szerelmi szál, és meglepő fordulatok is voltak benne. Amiért külön dicséret jár, hogy végre nem volt szerelmi háromszög. Manapság elég ritka az ilyen sajnos.

Összességében nagyon élvezetes olvasmány volt izgalmas fordulatokkal és meglepetésekkel. Tipikusan olyan könyv, ahol a végére áll össze minden egy kerek egésszé. Az eleje miatt le kell vonnom fél pontot, de ettől eltekintve mindenkinek ajánlom, aki szereti a fantasyt és a mitológiát. Én mindenképpen elolvasom a folytatást is, amint megjelenik.

Értékelésem: 4,5/ 5

Marissa Meyer- Cinder

Alexandra kiadó, 2012
432 oldal
Eredeti cím: Cinder
Fordította: Bujdosó István

Fülszöveg:
126 évvel a IV. világháború után emberek és kiborgok népesítik be Új Peking utcáit. A népességet halálos járvány tizedeli. Az űrből kegyetlen holdlakók figyelnek és várnak a megfelelő alkalomra… Senki sem sejti, hogy a Föld sorsa egyetlen lány kezében van… 
Cindert, a tizenhat éves kiborgot a társadalom nagy része technológiai tévedésnek tartja, mostohaanyja pedig ki nem állhatja. De a kiborglétnek is megvannak a maga előnyei: Cinder szinte mindent meg tud javítani (robotokat, lebegőjárműveket, sőt még a saját meghibásodott alkatrészeit is), ezért Új Peking legjobb műszerészének tartják. E hírnevének köszönheti azt is, hogy Kai herceg személyesen keresi fel, hogy hozza helyre meghibásodott androidját. A megbízás „nemzetbiztonsági ügy”. 
Vajon tényleg Cinder kezében van a Föld jövőjének kulcsa? Vagy a holdbéli királynőnek sikerül varázserejével és más fondorlatokkal meghódítania Kai herceget és vele az egész világot? A Holdbéli krónikák első könyve Hamupipőke klasszikus meséjét kombinálja a Terminátor és a Star Wars elemeivel. Az eredmény egy fantasztikus, magával ragadó történet.

Igazi tündérmese androidokkal, holdlakókkal és kiborgokkal. Elsőre ez így kicsit furcsának tűnhet, de én pont emiatt a furcsaság miatt vettem meg a könyvet. Imádom Hamupipőke történetét, és a többi mesét is és kíváncsi voltam, milyen lehet egy jövőbeli Hamupipőke.

Nem csalódtam, nagyon tetszett a könyv, teljesen elvarázsolt.
Minden benne volt, ami az eredeti történetben. Volt mostoha, gonosz és buta féltestvér, jóképű és kedves herceg, szegény, de jólelkű főhősnő és persze bál is.
Ezeket belehelyezte az írónő a távoli jövőbe, Új Pekingbe.
Cinder, egy kiborg (részben ember, részben robot), aki mostohájával és annak két lányával él. A gyámja gyűlöli és rosszul bánik vele, kihasználja, de Cinder ez ellen nem sokat tehet, mert a kiborgok nem számítanak teljes jogú embernek, inkább tulajdonként bánnak velük.
Cinder a történetben elismert és tehetséges műszerész, ebből tartja el családját és ennek köszönhetően ismerkedik meg Kai herceggel. Ezzel a találkozással indul el az igazi tündérmese. Izgalmas és kalandos történet kerekedik nemzetközi konfliktussal, elveszett hercegnővel, és egy halálos kórral. A történetnek ad egy kis pluszt a Cinder múltját övező homály is.

Szeretem, mikor elővesznek egy régi klasszikust, leporolják és egy modern és merész történetet kreálnak belőle. Szerintem a Cinder erre tökéletes példa. Nagyon jól ötvözte a régit és az újat az írónő, én máris Holdbéli krónikák rajongó lettem.
Meyer a részletekre is odafigyelt. Például nézzük meg, mivel érkezik Hamupipőke a bálba: tökhintóval. És Cinder? Egy narancssárga veterán autóval. Nagyon ötletes.
A szereplők nagyon jól ki lettek találva, teljesen bele tudtam élni magam a történetbe és együtt tudtam érezni Cinderrel és időnként Kai herceggel is. Cinder nagyon szimpatikus hősnő, nem egy önmagát sajnáló, sebeit nyalogató tehetetlen kislány. Kemény, szemtelen és talpraesett, de persze emellett sebezhető és bájos is. Ráadásul ő az első főhősnő,aki olajfoltos estélyiben érkezik a bálra. :)
(Egyvalamit azért irigyelek tőle: azt a kis szenzort, ami jelez neki, ha valaki hazudik. Hasznos lenne...)
Amitől egy kicsit féltem, hogy túl sok lesz a romantika, de ebben is pozitívan csalódtam. Nagyon szolid és visszafogott volt a szerelmi szál, egyáltalán nem volt túl sok.

A sztori természetesen kicsit sötétebb és komorabb volt, mint az eredeti mese, például volt egy-két nagyon borzasztó és szomorú leírás a pestis pusztításáról és a tét is komolyabb, mint Cinder vagy Kai herceg boldogsága. Több millió ember élete és jövője múlik a döntésükön,  és ettől talán még jobban tetszett.

A könyv vége nagyon meglepett. Arra számítottam, hogy mivel ez egy Hamupipőke átdolgozás, tudom , mi lesz a vége. Hát tévedtem, és nagyon csodálkoztam, hogy már csak 2 oldal és még sehol a happy end. A vége függőben maradt és így még jobban várom a folytatást.
 Nagyon élveztem ezt a könyvet, igazán egyedi és ötletes volt. Ez az írónő első könyve és szerintem ennél jobban nem is kezdhette volna el a karrierjét.

Értékelésem: 5/5 

A Cinder folytatása a Scarlet lesz (külföldi megjelenés: 2013 február), amiben Cinder kaladjai folytatódnak, de bekerül a képbe Scarlet, aki Piroska ultramodern megfelelője, és eltűnt nagymamája után nyomoz Wolf, az utcai harcos segítségével.
Ezeket még két kötet követi, a Cress Aranyhaj, a Winter pedig Hófehérke történetét porolja le.

Marina Gyacsenko – Szergej Gyacsenko: Alekszandra és a Teremtés növendékei

Metropolis Media kiadó, 2009
384 oldal
Eredeti cím: Vita Nostra
Fordította: Weisz Györgyi

Fülszöveg:
Szaska, a tizenhét éves iskoláslány anyjával nyaral a Fekete-tengernél, amikor egyszer csak észreveszi, hogy egy titokzatos, fekete ruhás, fekete szemüveges férfi követi. Próbál előle menekülni, de hiába. A férfi megszólítja, és szörnyű felelősséggel ruházza fel: egy látszólag egyszerű feladattal, amit azonban ha elmulaszt, az tragikus következményekkel jár.

A szeretteit féltve Szaska hamar megtanulja a leckét, és a következő év őszén, az ismeretlen ösztönzésére, beiratkozik a sosem hallott Torpa nevű városban a Speciális Technológiák Főiskolájára. Itt különleges tantárgyakkal tömik a fejét, és a legapróbb vétségekért is kemény büntetés jár. A katonás fegyelem és a jó tanulás jutalmaként azonban, a felsőbb évfolyamok tanulói azt pletykálják, csodálatos adományok kárpótolják majd a végzősöket.

No persze csak ha megérik.

A népszerű ukrán szerzőpáros, akiket 2005-ben Európa legjobbjainak kiáltottak ki, mesterien szövik át életünk hétköznapjait varázslattal, kézzelfoghatóbb, realisztikusabb, mégis álmokkal, mesével teli, komoly, felnőtt alternatívát nyújtva a Harry Potter-jelenségből kinőtt, ám a könyvek szeretetét megőrző olvasóknak.

Ez a könyv eszméletlen jó. Nem egy könnyed olvasmány, és -bár a fülszövegen ezzel reklámozzák- a valóságban az égvilágon semmi köze sincs a Harry Potterhez. Nekem inkább a Mátrixot juttatta eszembe időnként.
Az ukrán szerzőpáros fantasztikus ötvözetet hozott létre: urban fantasy keveredett igényes mágikus realizmussal és ehhez még hozzáadtak egy kis filozófiát és talán egy kis pszichológiát is. Minden sora tökéletes lett és nagyon elgondolkodtató. Amit én még szerettem benne, hogy érződik rajta a kelet-európai világszemlélet. Sötét, nyomasztó, nehéz megemészteni, sokáig hatással van az emberre és kicsit szürreális.
Szeretem az olyan könyveket, ahol nincsenek túlmagyarázva a dolgok és az olvasóra bízzák a kérdések megválaszolását Ez pont ilyen.Talán azért, mert bizonyos dolgokat nem lehet elmagyarázni, talán azért, mert a magyarázatra nincs szükség.

"– Elmagyarázni annyit tesz, mint leegyszerűsíteni – mondta a srác kis szünet után."

Beszippantott a regény az első oldaltól kezdve, láttam magam előtt ezeket a gyerekeket, akiket kényszerrel kiszakítanak az addigi életükből és ráveszik őket, hogy számukra érthetetlen és felfoghatatlan dolgokat tanuljanak  és értsenek meg. És megértik és én is értem, de nem hamarabb, mint ők. Csak akkor engedik látni a következő lépcsőfokot az írók, amikor már a diákok is láthatják. A tűrőképességük legvégső határáig hajszolják őket, aztán azon is túl. Szétesnek, majd újra összerakják magukat, de már mások. Az emberre hatással van ez a könyv. Tényleg úgy éreztem magam, mintha egy kicsit én is szétesnék, majd összeállnék újra, de talán bennem is valami megváltozott. Sokszor álltam meg olvasás közben és elgondolkodtam, hogy vajon mi van azon túl, amit látunk. Hogyan lehet az embereket információhalmazként, szavakként, szófajként látni?

Szaska átalakulását végigkövetni nagyon izgalmas, és időnként félelmetes volt. Ez a könyv egy fejlődésregény is: a történet végére Szaska- amellett, hogy emberből átalakul valami teljesen mássá- felnőtté is válik Nem könnyű ez a folyamat, sokszor elbizonytalanodik, vágyakozik vissza a korábbi életébe, dühöng, elfogad, fél. De végül sikerül. Nem kértek tőle lehetetlent.

Összességében az kell mondanom, sokkal többet kaptam, mint amit vártam. Nagyon mély és tartalmas könyv, emellett tökéletes a felépítés, a kidolgozottság, a karakterek, nem fogom elfelejteni egyhamar. Örülnék, ha több könyvük is megjelenne magyarul, biztosan elolvasnám.

Értékelésem: 5/5

Kedvenc idézetem:

" -Miért olyan fontos magának, Szasa, hogy éppen ember legyen? Talán csak nem azért, mert egyszerűen semmi mást nem ismer ?
- Megszoktam.- hajtotta le a fejét Szaska." 239. o.

Gail Carriger: Changeless – Változatlan

Könyvmolyképző kiadó, 2012
390 oldal
Fordította: Miks-Rédai Viktória
Eredeti cím: Changeless

Fülszöveg:
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Alexia Maccon, Woolsey grófnéja egy kora esti órán arra ébred, hogy férje, akinek, mint minden rendes farkasembernek, illedelmesen aludnia kellene, teli torokból ordít mellette. Később el is tűnik, magára hagyva Alexiát, akinek így egyedül kell megbirkóznia egy egész természetfeletti regimenttel, akik már ott várják lakása küszöbén; az űzött szellemek seregével, és Viktória királynő haragjával. Ám Alexia fel van fegyverezve: van egy legújabb divat szerint készült napernyője, és harapós modora. Még amikor nyomozása Skóciába, a rusnya mellények honába sodorja, és egy egész farkas falkával kerül szembe, akkor is helytáll. Erre pedig csak egy lélektelen képes… 
Arra is marad ideje, hogy megkeresse elkóborolt férjét – ha akarja.

Nagyon vártam már ezt a kötetet, az első rész (amiről itt olvashattok bővebben) zseniális volt, rögtön rajongója lettem az írónőnek. Egyedi stílusa van és remek humora, amivel engem megfogott.
Az elsőhöz hasonlóan a Változatlan is nagyon tetszett, talán izgalomból kicsit több volt benne, Lord Macconból pedig egy picit kevesebb.
Alexia továbbra is az egyik kedvenc karakterem, pimasz, vicces, szókimondó és nagyon jó éles helyzetekben. Ebben a kötetben kevesebb volt a közte és Lord Maccon közt zajló évődésből, de ez annak köszönhető, hogy az említett- egyébként nagyon imádnivaló- alfahím kevesebbet szerepelt. Elbírtam volna többet is belőle, de a hiányát az írónő elég sikeresen kompenzálta a rengeteg kalanddal és rejtéllyel.
Aminek örültem, hogy a cselekményszál elvezetett Londonból és egyenesen Skóciában köthettem ki Alexiával. Persze nem is akárhogyan, léghajóval utazott a kalapokra igen kényes főhősnő, ahogy az egy steampunkkal megbolondított viktoriánus kori történetben illik.
Skócia azért is tetszett nagyon, mert rengeteg dolog derült ki Lord Maccon múltjáról, ami még érdekesebbé tette a karakterét.

SPOILER
Amellett, hogy a régi szereplőkről sok új dolog derül ki, új szereplővel is gazdagodik a történet. Egy nagyon ellentmondásos, de alapvetően elég szimpatikus hölgyről van szó, Madame Lefoux-ról. Egy férfiruhát hordó tudós, aki kalapokat árul, és nem mellesleg a saját neméhez vonzódik. Khm... egészen szokatlan, de szerintem csak színesítette a könyvet és a történetet.
SPOILER VÉGE

Ami plusz pont, hogy kialakult még egy szerelmi szál, amiről nem szeretnék elárulni túl sokat, mindenesetre én jót mosolyogtam az események alakulásán ezen a fronton is. Igazán vicces, amikor egy ilyen prűd és illemszabályokkal teli társadalomban titkos viszony szövődik. Mindenki csak irul-pirul. :)

Amit továbbra is szerettem, azok a steampunk stílusú eszközök és gépezetek. Fantasztikusan lenyűgöznek ezek a dolgok. Ha hóbortos milliomos lehetnék, biztos, hogy ilyen stílusú holmikat és kiegészítőket hordanék. Alexia esernyője például tényleg eszméletlen. Nagyon jó ötlet volt az írónőtől, ezzel teljes lett Alexia megjelenése.

Egyetlen dolog nem tetszett: hogy úgy lett vége, hogy tiszta ideg lettem, Lord Macconra borzasztó dühös vagyok még most is, legszívesebben fejbe kólintanám, hogy kapjon már az eszéhez. Ennyire nem lehet h*lye!
Az írónő pedig igazi szadista, hogy ilyen kínok között hagyja vergődni hűséges olvasóit. Remélem nagyon gyorsan elkészülnek a magyar fordítással, mert ahogy megjelenik én rohanok is a boltba megvenni, az biztos.
Ezt leszámítva, vagy ezzel együtt nagyon imádtam az egészet és egy nap alatt ki is olvastam.

Értékelésem: 5/5

Kedvenc idézetem:

"– Tényleg foglalkoznunk kell a kommunikációnkkal. Talán, ha nem a házastársi érintkezés más formái érdekelnének egyfolytában, még hozzá is jutnék az adatokhoz, amikre szükségem van, hogy ne kapjak gutaütést! – Erősen oldalba bökte a férfit. – Több beszélgetés, kevesebb ágytorna!" 348. oldal

Aki a steampunk stílusról és műfajról szeretne többet megtudni, az katt ide!
Az írónő oldala: itt

És a végére néhány steampunk kiegészítő:

Karen Marie Moning: Új nap virrad- Tündérkrónikák 5.

Cor Leonis, 2012
596 oldal
Eredeti cím: Shadowfever
Fordító: Laskay Ildikó

Fülszöveg:
A nagy sikerű Tündérkrónikák 5. része. Mac sokszor érezte már, hogy mindent elveszített, de ahogy ott áll a sziklaszirten, lábai előtt egy halott férfival, akit ő segített megölni, már tudja minden átélt borzalom csak rózsaszín közjáték volt. 
A nővére miatti bosszú már túl kevés, a szülei utáni aggódás eltörpül, a világ megmentése csupán másodlagos. A bűntudat, amit az emberélet kioltása okozott, és a remény, hogy van kiút az ismeretlen, tündérátokkal sújtott világból, szinte jelentéktelenné válik az egyre több kérdés, és a sürgető vágy mellett, hogy visszaszerezze azt, amit saját önön hibájából elvesztett. Az Új nap virrad nem csak az alternatív tündérbirodalmakat, de Olvasók világát is kiforgatja a négy sarkából, mielőtt választ adna bármelyik kérdésre is! Titkok és izgalmak rejtőznek minden oldalon, ahogy egyre inkább haladunk a történet vége felé. Az Új nap virrad is elemi erővel ejti rabul az embert a legelejétől, és nem is ereszti egészen a legvégéig, ahol a legnagyobb rejtély megoldása vár. Mit akar a Sinsar Dubh? Igaz-e a prófécia, és Mac tényleg pusztulást hoz-e a világra? Még mindig az Alina halála miatti bosszú a legfontosabb? Mi történet valójában V’Lane-nel? Egyáltalán ki a halott férfi Mac lábainál? Na és kicsoda valójában Mac? De ami a legfontosabb, maradt-e még annyi fény a világban, hogy minden jóra forduljon?

SPOILERES
Nagyon nehezen vettem rá magam, hogy elolvassam ezt a kötetet, nem akartam, hogy vége legyen McKayla történetének. Végül persze győzött a kíváncsiság, és ismét csoda történt. Nem gondoltam volna, hogy a negyedik kötetet felül tudja múlni az írónő, de sikerült neki. Ez volt a legfantasztikusabb és magával ragadóbb könyv a sorozatban.
Tökéletes volt, beszippantott, teljesen belesüppedtem a történetbe és nem akartam visszatérni belőle. Ott akartam sétálni a szerető palotájában, órákig gyönyörködni a szebbnél szebb szobákban és kertekben.
Persze van, ami még csábítóbb McKayla világában: Barrons. Ez a pasi... A legjobb. Ha lenne három kívánságom, ő lenne az egyik. :) 
Az előző kötetnek nagyon kegyetlenül lett vége és el sem akartam hinni, hogy Barrons meghalt. Teljesen kétségbe estem, faltam az oldalakat, és közben azt mondogattam: nem, ez nem történhet meg. Nem halhat meg! Persze Moning csak húzta az idegeimet, de végül megkegyelmezett. A könyvben minden esemény, mozzanat a helyére került, végre McKayla is ott volt, ahol lennie kell: Barrons mellett. Imádtam a kettejük közt zajló hangos és néma párbeszédeket.Tökéletesen összeillenek.
 V'lane mindig is kicsit gyanús volt, de erre nem számítottam. A mocsok! Meg bírtam volna nyúzni.

Olyan az egész könyv, hogy azt sem tudtam, hová kapjam a fejem, az utolsó oldalak is fordulatokat és meglepetést tartogattak.  Jól átgondolt és felépített történet, zseniális kivitelezés. 
Imádom, ahogy a szereplők- Főleg Mac- változnak, alkalmazkodnak és fejlődnek. Rózsaszín Macből igazi dögös kemény harcos lett. Barronsról pedig végre megtudhattunk egy csomó mindent, ezt vártam a legjobban a könyvek olvasása alatt. :)

Tudom, hogy ez a bejegyzés is ömlengős, de nem tehetek róla. Nem tudok rosszat írni, csak egy problémám van: még akarok!!! A legjobb tündéres sorozat, amit olvastam. 

Értékelésem: 5/5**** nagybetűs KEDVENC

Bejegyzés az előző kötetről: http://mangaolvas.blogspot.hu/2012/07/karen-marie-moning-rossz-hold-kelt-fel.html

Rachel Vincent: Stray- Kóborok

Könyvmolyképző, 2012
478 oldal
Eredeti cím: Stray
Fordító: Miks-Rédai Viktória

Fülszöveg:
Már csak nyolc fogamzóképes nőstény vérmacska van. És én vagyok az egyik. Éppen úgy nézek ki, mint akármelyik amerikai egyetemi hallgató. De vérmacska vagyok; alakváltó, két világ lakója. Bár a családom és a falkám rossz szemmel nézte, elszöktem a kényszer elől, hogy továbbvigyem a fajt, és kialakítottam magamnak egy saját életet. Amíg egy este az a kóbor meg nem támadott. Tudtam a kóborokról – a falka nélküli vérmacskákról – akik állandóan hozzám hasonlókat keresnek: csinos, termékeny nőket. Ezt a példány elkergettem, de aztán megtudtam, hogy két másik nőstény eltűnt. A veszélyből ennyi is elég volt, hogy a falkám hazahívjon a saját védelmem érdekében. Persze. Csakhogy én nem vagyok ijedős kiscica. Bárkivel vagy bármivel megküzdök, ha kell, hogy megtaláljam a barátnőimet. Vigyázzatok, kóborok – karmaim vannak, és nem félek használni őket!

Egy újabb fantasztikus könyv a Könyvmolyképző kiadónál. Imádtam! Szeretem az alakváltós történeteket és örültem, hogy a változatosság kedvéért most vérmacskák a főszereplők. Már a borító is nagyon tetszett, és szerencsére a történetben sem kellett csalódnom.
Olvasmányos, nagyon gyorsan végeztem vele, tele volt izgalmas eseményekkel és fordulatokkal.

Tetszett a vérmacskák családias falkája, sokan egy rakáson, nagyon bensőséges. Annak örültem volna, ha több betekintést enged az írónő a vérmacskák hierarchiájába, társadalmukba, de persze lehet, hogy ezt a következő kötetre tartogatja. Érdekes volt a falka viszonya a nőstényekhez, bár úgy tűnt, hogy egy Faythe-féle független és makacs macskával nehezen boldogulnak.
Szimpatikus volt Faythe, végre megtaláltam azt a regényhőst, aki bizonyos dolgokban nagyon hasonlít rám: makacs, a függetlenségéhez ragaszkodó és csökönyös. Természetesen a leglehetetlenebb időkben is csak a szabaduláson járt az esze, még ha tudta is, hogy jót akarnak és bajba kerülhet. Igazi vadóc, aki a végsőkig küzd, akármilyen kicsi az esélye a győzelemre. Tipikus harcos. És ott volt Abby, akit szintén nagyon megkedveltem. Ő pont Faythe ellentéte: túlélő, aki inkább behódol és engedelmeskedik, tűr, de életben marad.
A srácokat is nagyon bírtam, Jace nagyon édes volt, Mark nekem kissé tapadós, de a végére őt is megkedveltem.
Az elrablásos részek igazán idegőrlők és dühítőek voltak, tiszta ideg voltam, miközben olvastam.Ordítani tudtam volna, annyira irritált Miguel. Szerintem túl olcsón megúszta a végén.

A borító hátuljára 16 év van írva, mint alsó korhatár, szerintem ez inkább 18. Ez nem tinikönyv, felnőttekről szól, vannak benne elég kegyetlen és véres részek is, én csak felnőtteknek ajánlanám.

Remélem hamarosan hozzájutok a folytatáshoz, szeretnék ebben a világban még jobban elmerülni. 

Értékelésem: 5/5

Kedvenc mondatom a könyvben: 

"A fiúk nagyobbak lesznek, de fel sosem nőnek."

Következő rész:

Richelle Mead- A szukkubusz dala

Agave kiadó, 2012
352 oldal
Fordította: Török Krisztina
Eredeti cím: Succubus Blues


Fülszöveg:

Georgina Kincaid, a gyönyörű könyvesbolti eladónő látszólag mindennapi életet él Seattle-ben. Reggelente a macskájával játszik, napközben elbűvölően csacsog a vásárlókkal, este pedig táncórákat ad barátainak, vagy éppen valamelyik környékbeli banda koncertjén lóg. Legjobb barátai két vámpír és egy kisördög. Ja, igen, ő maga pedig szukkubusz. Férfifaló, alakváltó démon, aki áldozatai gyönyöre közben elszívja életerejüket, s lelküket a kárhozat felé taszítja. Nem ma kezdte a pályát, mintegy 1600 éve, 16 évesen adta el a lelkét a halhatatlanságért, azóta csábítja a hímnemű halandókat, főnökei legnagyobb megelégedésére.

A hangulatos estéket azonban egy gyilkos zavarja meg, aki a halhatatlanokat vette célba, és aki ráadásul szerelmes vallomásnak szánt levelekkel bombázza Georginát. Angyalok, démonok, vámpírok és más különös lények bukkannak fel, és bár a pokol és a mennyek harca folyamatos, az örökkévalóknak ez meg sem kottyan...

 Mi is az a szukkubusz? Szex-démon, aki bármilyen attraktív nő alakját magára tudja ölteni azért, hogy az ágyába csalogassa a védtelen férfiakat. A középkorban úgy tartották, ha egy nő szexuális bűnöket követett el, akkor minden bizonnyal Succubus szállta meg. Azonban az idők során a férfi megfelelője, Incubus is megjelent. Ő megtermékenyítette áldozatait, hogy azok a nők újabb Incubusokat hozzanak a világra. Valószínűleg erőszak vagy szexuális erőszak eltusolásaképp hívták életre őket.(Forrás)

Révai nagy lexikon szerint: Succuba (lat., succubare a. m. aláfeküdni),  középkori néphit szerint női démon, boszorkány.
Incubus (lat. reáfekvő), a latin nép babonájában szereplő gonosz erdei démon, kit néha Faunus-szal azonosítottak, ki az asszonyokat álmukban felkeresi s rémes álomképekkel
gyötri. Alakja még a kereszténység korában sem veszett ki a latin nép képzeletéből; ekkoriban boszorkánnyal szeretkező gonosz szellemnek képzelték.

Magyar kötődésű szex-démon is létezik a világon, ő pedig nem más, mint a lidérc. Az ország északi részein él, egy fekete tyúk első tojásából kel ki és azt mondják, sokszor az emberek zsebében rejtőzködik. Kulcslyukon mászik be a házakba és sokszor még halott rokonok alakját is felveheti. Erőszakot követ el áldozatain és távozása előtt még a házban is káoszt teremt. Arról is szól a legenda, hogy a lidérc hozzácsapódik áldozataihoz és sosem hagyja el őket. Ezért a gyerekek általában rálépnek a fekete tyúkok első tojásaira. (Forrás)

Ez volt az első könyvem Richelle Mead-től, de nem az utolsó, ez már biztos.
Nagyon jó ötletnek tartom, hogy a démonoknak eme (nálunk) kevésbé ismert fajtája szerepel a könyvben. Végre egy kis változatosság a sok vámpíros, angyalos, vérfarkasos és démonos könyv után (persze azokkal sincs semmi baj)!
Nagyon szeretem a jó és rossz harcáról szóló könyveket, ezért is érdekelt nagyon ez a könyv, és már az első mondatával meg is fogott:

"A statisztikák szerint a halandók nagy többsége öt okból kész eladni a lelkét: szexért, pénzért, hatalomért, bosszúból és a szerelemért. Ebben a sorrendben."

 Georgina Kincaid karaktere nagyon szimpatikus volt, tetszett az ellentmondásossága, a humora és a pimasz stílusa és szerintem jó ötlet volt az írónőtől, hogy betekintést engedett hősnőnk múltjába is, azok a részek különösen érdekesek voltak számomra.

Nagyon izgalmas és szexi volt a könyv végig, olvastam-olvastam, egyszerre ráeszméltem, hogy már csak pár oldal van hátra. El is gondolkodtam azon, milyen jó ötlet Georgina könyvolvasási módszere, hogy egy nap csak öt oldalt olvas, mert így tovább élvezheti a jó könyveket. Sajnáltam, hogy ilyen gyorsan a végére értem.
A történet nagyon jól ki lett találva, örültem, hogy nem tudtam kitalálni a végéig, hogy ki a "hunyó". Nem szeretem a kiszámítható könyveket, olvasás közben több "gyanúsítottam" is volt, már mindenkire gondoltam és persze rosszul tippeltem.
Imádtam az esetlenül szexi és hallgatag írót, nagyon édes volt, ahogy bénázott, de mindig ott volt, ha kellett. Persze jópofa volt Hugh, a kisördög és persze a démonokkal cimboráló angyal is.
Nem is szaporítom a szót tovább, a lényeg, hogy imádtam az egészet, úgy, ahogy van és izgatottan várom a folytatást.
Értékelésem: 5/5

A sorozat további kötetei (egyenlőre csak angol nyelven):

Karen Marie Moning- Rossz hold kelt fel- Tündérkrónikák 4.

Cor Leonis kiadó, 2012
400 oldal
Fordította: Laskay Ildikó
Eredeti cím: Dreamfever

Fülszöveg:
„Ki a fene maga?
Itt, a padlón, az utolsó pillanataimban, MacKayla Lane utolsó nagy mámorában, már látom, hogy erre a kérdésre az a válasz, hogy az vagyok, aki mindig is voltam.
Egy senki.”

ROSSZ HOLD KELT FEL

Elvesztette a nővérét, távol került a családjától, az otthonától, a régi, gondtalan életétől. Egy új, veszélyes helyen, két világ között üldözi testvére gyilkosát, ám őt még többen akarják kiiktatni.

MacKayla Lane azt hitte, készen áll, hogy szembenézzen a pokollal is, ám rá kell döbbennie, hogy sokkal rosszabb is van, mint a halál.

A Rossz hold kelt fel ott folytatódik, ahol a Hajnalra várva vége szakadt.

Amikor a világok közötti kapu kinyílt, a Dublinra szabaduló szörnyű hercegek Prí-yát csináltak Macből, aki így immár a szabad akaratától is megfosztatott.
Meztelenül fekszik egy templom kőpadlóján, kiszolgáltatva a lelket is porrá zúzó szexuális éhségtől, s immár nem az a kérdés, hogy a sidhe-látó véghez tudja-e vinni tervét – hogy megszerezi a Sinsar Dubh-t és megöli testvére gyilkosát –, hanem, hogy van-e még egyáltalán esély arra, hogy valaha újra önmaga legyen.

Van-e még remény ott, ahol minden elveszettnek látszik? Van-e kiút abból a borzalomból, amitől Mac egész végig tartott, s ami nővére életét is követelte?
Vajon a titokzatos Barrons és a MacKeltarok, vagy V’lane, az érzéki Seelie herceg segíthet-e még ezek után, vagy ők is elbuktak azon az éjszakán, amikor az Árnyak elözönlötték a világunkat?

Arra az éjszakára, melyre rossz hold kelt fel, virradhat-e még reményt és enyhülést hozó hajnal?

Mindig maradj a fényben!

Nagyon vártam már ezt a kötetet, az előzőnek úgy lett vége, hogy azt hittem bekattanok, ha nem kaphatom meg azonnal a folytatást.
Szerencsére a Cor Leonis kiadó kézbe vette az ügyet és végre az olvasók kezébe kerülhet a Rossz hold kelt fel.
A borító gyönyörű lett és passzol az első kettőhöz (a harmadikat nem tudom, miért rontotta el a Kelly kiadó annyira :( ).

Egy fél nap alatt kiolvastam, nem tudtam letenni. Hihetetlen jó volt, végig izgalmas, pörgős,néha vicces,  a Barrons-os részekről meg ne is beszéljünk! A legjobb könyves pasi!
Teljesen beszippantott a könyv, hihetetlen a világ, amit Moning kitalált és egyre jobb és jobb lesz.
Interdimenzionális tündérkátyú, teleportáló ezüstök, halált hozó szextündérek... nem tudok betelni a sok egyedi és bizarr dologgal, amik Mac világában megjelennek. És ott van a könyv, aminek saját akarata van és képes alakot változtatni! Tényleg zseniális!

Nagy piros pont, hogy rózsaszín Macből végre vérszomjas Mac lett, nagyon vártam már ezt a pillanatot (nem mindha bajom lenne a rózsaszínnel, egyszerűen be kellett végre keményítenie kicsit! ). Mac végre igazán és komolyan felvette a kesztyűt.

Barrons még mindig egy nagy rejtély, de azért egy kis információt róla is megtudtam, ennek örülök, remélem a következő kötetben még többet megtudhatok róla.
Én nagyon bírom V'lane-t is, remekül kitalált karakter, ahogy Dani is.
Ami különösen tetszik ebben a sorozatban, hogy senki nem egyszerűen rossz vagy jó. Mindenkiben vannak hibák vagy egy kis rossz, senki sem fekete vagy fehér. Ja, és a szereplők fejlődnek, változnak. Ettől annyira hiteles és szerethető ez a könyv ( többek között ettől is ).
Eddig ez a kedvenc kötetem a sorozatból, pedig a többit is imádtam.

Már csak egyet nem értek: hogy lehet így abbahagyni??? Ez felér egy kínzással! Remélem nagyon hamar kijön a folytatás, mert fennáll a veszély, hogy a rettentő gyenge angolom ellenére elkezdem a folytatást eredeti nyelven!

Értékelésem: 5/5*

A könyv trailere:

A következő kötet:

Gail Carriger: Soulless-Lélektelen

Könyvmolyképző Kiadó, 2012
374 oldal
Fordította: Miks-Rédai Viktória
Eredeti cím: Soulless

Fülszöveg:
Alexia Tarabotti több okból sem élhet komolyabb társasági életet.
Elsősorban azért, mert nincs lelke. Másodsorban azért, mert vénkisasszony, apja pedig olasz, ráadásul már meg is halt. Harmadiknak feltétlenül meg kell említenünk a vámpírt, aki az illemszabályokat semmibe véve, bárdolatlan módon lerohanja őt.
De hogyan tovább? Alexia kilátásai nem túl rózsásak, mivel véletlenül megöli támadóját, majd rögtön színre lép a szörnyű Lord Maccon (a nagyhangú, lompos öltözetű, de jóvágású farkasember), hogy Viktória királynő nevében fényt derítsen a haláleset körülményeire.

Míg bizonyos vámpírok váratlanul felbukkannak, mások ugyanilyen váratlanul tűnnek el, és közben mindenki Alexiára mutogat. Vajon ki tudja nyomozni, mi zajlik London legfelsőbb társadalmi köreiben? Hasznosnak bizonyul-e lélektelen mivolta, amely semlegesíti a természetfeletti erőket, vagy csak felbosszantja ezek gazdáit? És a legfőbb kérdés: ki az igazi ellenség, és van-e nála cukorszörptorta?

Nagyon régóta szemezek ezzel a könyvvel, rögtön megfogott a borító és a fülszöveg. Meg is rendeltem a Könyvmolyképző nagy féláras akciójában, de csak most olvastam el. Eddig a könyvtári könyvek voltak a porondon, de nem bírtam tovább és lekaptam a polcról.

El sem tudom mondani, mennyire tetszett. Jó könyvre számítottam, de sokkal jobbat kaptam.
Az írónő stílusa remek, nagyon tetszettek a párbeszédek. A világ, amit alkotott szintén fantasztikus. Kinek jutna eszébe, hogy Jane Austen világába belekeverje a vámpírokat, vérfarkasokat, lélekszipolyokat és ezt mind megbolondítsa egy kis steampunk beütéssel? Zseniális! Még hasonlót sem olvastam eddig.

A  kor miliője is nagyon tetszett, magam előtt láttam a korabeli Londont, a sok puccos hölgyet és urat.
Alexia Tarabotti karaktere egyszerűen felülmúlhatatlan, nagyon jól szórakoztam, ahányszor csak megszólalt. Értelmes, gyakorlatias és rettentő vicces. Nagyon bírtam, hogy micsoda tragédiaként élte meg például a barátnője borzasztó kalapjait vagy a rá támadó vámpír öltözetét.
Másik kedvencem Lord Maccon volt természetesen. Amit Miss Tarabotti kisasszonnyal műveltek, az egyszerűen csúcs volt. Lord Maccon nagyon szimpatikus pasi, tetszett a hirtelensége és a nyers stílusa.

Amellett, hogy jól szórakoztam, a történetben volt kellő mennyiségű romantika-szintén nem a megszokott módon tálalva- és izgalom is bőven akadt.
A titkos tudós társaság a polipmániával, az elvakult tudósokkal és a gólemmel szintén remekül ki lett találva és dolgozva.

Egy szó, mint száz, le vagyok nyűgözve. Alig várom a folytatást, amiből szerencsére lesz bőven.
Értékelésem: 5/5*

Kíváncsi lettem és rákerestem az írónő képére, mikor megláttam, azonnal szimpatikus lett. Látszik a hölgyön, hogy nagyon eredeti figura. :)

Az írónő fölolvas a könyvből:



További kötetek: