Széthullott birodalom trilógia 1.
Fumax, 2012
328 oldal
Fordította: Gy. Horváth László
Eredeti cím: Prince of Thorns
Könyvrészlet
Fülszöveg:
Óvakodj a Tövisek Hercegétől…
Kilencévesen végignézte, ahogy anyját és öccsét meggyilkolják. Tizenhárom évesen már egy vérszomjas rablóbanda vezére.
Tizenöt évesen király akar lenni…
Elérkezett az idő, hogy Honorous Jorg Ancrath herceg visszatérjen a várba, amelynek egykor hátat fordított, és elvegye, ami jog szerint őt illeti. Mióta egy tüskebokor tövisein vergődve végig kellett néznie, ahogy Renar gróf emberei lemészárolják anyját és kistestvérét, Jorgot pusztán a harag vezérli. Élet és halál számára csak játszma – és nincs vesztenivalója.
Ám atyja várában ármány leselkedik rá. Ármány és fekete mágia. Bármennyire megingathatatlan is az akaratereje, legyőzheti-e egyetlen fiatalember az elképzelhetetlen hatalommal bíró ellenséget?
Rajongok a jó fantasy regényekért, és a Tövisek hercege a fülszöveg alapján elég ígéretesnek tűnt, ezért úgy döntöttem, elolvasom a kegyetlen Jorg herceg történetét. Persze az is a könyv mellett szólt, hogy eléggé megosztotta az olvasókat, rengeteg dicsérő véleményt láttam és legalább ugyanennyi negatívot is. Az igazság az, hogy mindkét tábornak igaza van: ez a könyv zseniális és gyomorforgatóan kegyetlen is egyben.
A történet főhőse (vagy inkább antihőse) Jorg herceg, aki 9 évesen végignézte, ahogy megbecstelenítik, majd végeznek az édesanyjával, és megölik öccsét is. Csak a véletlenen múlt, hogy Jorg túlélte Renar gróf merényletét: egy tüskebokorba zuhant, ahol a támadók nem leltek rá. Jorg herceg testét a bokor tüskéi mélyen megsebezték, ahogyan a látott szörnyűségek a lelkét. A fiatal fiú -miután apja nem tett semmit-bosszút esküdött a merénylő gróf ellen, elszökött és egy rablóbandába állt be.
13 évesen már a banda kegyetlen, és ellentmondást nem tűrő vezére lett, akinek rengeteg gyilkosság szárad a lelkén. Társaival fosztogatnak, gyilkolnak, falvakat égetnek porrá.
Jorg megfogadta, hogy 15 évesen király lesz, így 14 évesen elindul haza, apja várába. Nem is sejti, miféle játékba keveredett, és mekkora hatalommal bírnak ellenségei...
"Még hogy tizenöt! Hát dúlnék én falvakat, ha tizenöt volnék? Tizenöt évesen Király leszek!"
Az író rögtön bedobja az olvasóit a mély vízbe, a történet közepébe csöppenünk, ahol
minden csupa vér és gyilkolás. Picit meglepett ezzel a kezdéssel és azzal a brutalitással, amit az első oldalakon olvastam, de erős a gyomrom, úgyhogy ez nem tántorított el a folytatástól. Az események itt még kissé zavarosak voltak számomra és a sok szereplő sem könnyítette meg a helyzetet, de a történet előrehaladtával szépen lassan kitisztult a kép.
"- Vizet! Vizet!- A haldoklók folyton vízért rimánkodnak. Fura, én pont az öldökléstől szoktam megszomjazni."
Ami szintén furcsa volt nekem, az
a nyelvezet, de pár oldal után megszoktam és meg is szerettem, mert a
szépirodalmi igényességgel megalkotott mondatok nagyon jól illettek a
középkori hangulathoz. Élvezet volt úgy olvasni egy véres, gyilkolászós jelenetet, hogy az egy cseppet sem volt primitív vagy alpári. Itt megemlíteném a fordítót,
Gy. Horváth Lászlót is, hiszen ez az ő érdeme is, nem lehetett egyszerű lefordítani ezt a könyvet, le a kalappal előtte.
Több meglepetés is volt a regényben, az egyik legnagyobb számomra az volt, mikor rájöttem, hogy ez a történet
nem a múltban játszódik, hanem egy elképzelt jövőben. Először nem is értettem, mit keres egy középkori dark fantasy-ban Platón, Nietsche, Shakespeare és vegyi fegyverek meg neurotoxiológia. Aztán a sok információmorzsa nagy nehezen felnyitotta a szemem. Ezer évvel járunk egy világégés után, amiben elpusztult az akkori civilizáció, és csak apró nyomok maradtak utánuk( utak, könyvek, épületek), a technikai tudás visszafejlődött középkori szintre, és a élők és holtak közötti határ meggyengült, ezáltal ebben a világban jelen van a mágia.
Tetszett ez az elképzelés, viszont a kivitelezés már kevésbé. Szerettem volna többet megtudni arról, hogy
hogyan pusztult el a világ vagy hogy miért fejlődött vissza ennyire a technikai tudás, de ezekre a kérdésekre sajnos nem kaptam választ.Teljesebb lett volna a kép, ha nem csak apró utalásokat kapok a múltban történt katasztrófára.
A történet egyébként
izgalmas volt, az események, a meglépett tettek tényleg egy sakkjátszmára hasonlítottak, ahogy a könyvben is többször említették. Nem lehet tudni, ki a bábu és ki a "játék" mozgatórugója. Elsőre úgy tűnik, hogy a királyságokat valóban a királyok irányítják, de ha mélyebbre tekintünk, már egyáltalán nem vagyunk biztosak a dolgunkban, mert olyan erővel találjuk szemben magunkat, amivel eddig nem számoltunk.
"Játszanak velünk, Makin. Figurák vagyunk a sakktáblájukon.
Mosolyra húzódott csupa seb szája.
– Mindnyájan figurák vagyunk valakinek a tábláján, Jorg."
Azt azért sajnálom, hogy a királyságokról, a köztük fennálló viszonyokról vagy az ott élőkről nem tudtam meg túl sokat. Érdekelt volna, pont ezt szerettem például a Trónok harcában is, hogy az író bőven ellátott minket háttérinformációval a szemben álló vagy éppen a szövetséges felekről.
Örültem, hogy
két idősíkon keresztül ismerhetjük meg a történet részleteit. Érdekes volt megismerni
Jorg életútját, látni, ahogy a kilencéves fiúban az őt ért tragédia hatására valami meghasad és
megszűnik gyereknek lenni, ahogy apja tétlensége belehajszolja őt egy esküre, miszerint megbosszulja szerettei halálát, és ahogy kegyetlen gyilkos lesz belőle. Elgondolkodtam, hogy vajon egy ilyen brutális élmény valóban ennyire meg tud változtatni valakit vagy talán Jorgban már előtte is ott volt az a tomboló őrült? Nem tudom, de az biztos, hogy a gyerekkorban szerzett sebek nehezen gyógyulnak.
"A gyűlölet akkor is életben tart, ha a szeretet kudarcot vall."
Talán meglepő, de én
megkedveltem Jorgot, annak ellenére, hogy brutális és kíméletlen rohadék. Végig
logikusan gondolkodott és következetesen haladt a kitűzött célja felé és ez nagyon tetszett benne. Persze ezt úgy tette, hogy bármit és bárkit feláldozott az ügye érdekében, akár saját magát is, de nem hagyta, hogy eltántorítsák vagy hogy játszanak vele.
"Amit nem tudsz feláldozni, az lebéklyóz. Kiszámíthatóvá, gyengévé tesz."
Ráadásul valahol tudtam vele azonosulni is vagy legalábbis meg tudtam érteni, hiszen a legfőbb mozgatórugója a bosszú volt, amiért meggyilkolták a szeretteit. Ki ne ragadna kardot és torolná meg azt, ami velük történt?
Örültem, hogy végre találkozom egy olyan főhőssel, aki nem hős és akit
egyáltalán nem könnyű szeretni.
Lawrence nagyon jól kidolgozta Jorg karakterét, talán ez a regény egyik legnagyobb erőssége. És itt jön a képbe az egyik gyengesége is:
a többi karakter sajnos elnagyolt, kidolgozatlan, mintha róluk megfeledkezett volna az író. Nagyon szerettem volna többet megtudni Makinról, a Núbairól , a többi bandatagról vagy éppen Jorg apjáról vagy Katherine-ről, de csak felületesen lettek ábrázolva. Kihagyott lehetőségnek érzem, mert lett volna potenciál a szereplőkben. Remélem a folytatásban jobban odafigyel rájuk is az író.
A regény egyébként
nagyon olvasmányos,sodró lendületű, eseménydús, tele van akciójelenettel, és a történet is jól kitalált (külön tetszett a sakkjátszmás hasonlat, ami végig jelen volt)
, az első 50 oldal után teljesen beszippantott. Voltak hibái és hiányosságai, de ezekkel együtt is szerettem és el fogom olvasni a folytatást is.
Első regénynek remek, Lawrence stílusa levett a lábamról.A magyar kiadás igényes kívül-belül, a borító gyönyörű, a fordító, Gy. Horváth László pedig tökéletes választás volt, kiváló munkát végzett.
A könyvet köszönöm a
Fumax kiadónak!
Értékelésem: 4,5/5
Kedvenc idézetem:
"Ellenségeink határoznak meg bennünket – őket viszont mi magunk választhatjuk meg."
A trilógia további kötetei:
