Tatiana De Rosnay- Sarah kulcsa

Fülszöveg:
Párizs, 2002. Julia Jarmond amerikai újságírónőnek cikket kell írnia az 1942-es nagy párizsi razzia évfordulója alkalmából. Ezzel kapcsolatos kutatásai során lassan feltárulnak előtte azoknak a szörnyű júliusi napoknak az eseményei, amikor sok ezer zsidót, köztük több mint négyezer gyermeket hurcoltak el és zártak be napokra, rettenetes körülmények között a Téli Kerékpárstadionba, hogy onnan vigyék őket tovább a lágerekbe. Döbbenten tapasztalja, hogy még hatvan év elmúltával is milyen mély hallgatás övezi ezt a témát a franciák körében. És rájön, hogy a férje családja is súlyos titkot takargat Párizs, 1942. július 16. Kora hajnalban francia rendőrök dörömbölnek egy Marais-negyedbeli lakás ajtaján. A kis Michel rémülten bújik el kuckójában, a faliszekrényben. Tízéves nővérkéje, Sarah, úgy hiszi, ott biztonságban lesz, amíg délután vissza nem jön érte. Rázárja öccsére az ajtót és magával viszi a kulcsot. Nem tudja, hogy ahová ő megy, onnan nincs visszatérés.

A fülszöveg rögtön felkeltette az érdeklődésemet, a második világháborús téma szintén,  ráadásul arany pöttyös, nekem azokkal eddig pozitívak voltak a tapasztalataim.

Egy nagyon szomorú és megrendítő történet, néhányszor el is sírtam magam. Sarah története félelmetes és elképesztő. Nem tudom elképzelni sem, hogy hogyan lehet ilyen emlékekkel együtt élni, ilyen borzalmakat átélni és túlélni. 

Én eddig nem hallottam a párizsi razziáról, de nem csodálom, hogy a franciák el akarják felejteni. 1942. július 16-án francia csendőrök- nem német SS tisztek, franciák- terelik össze Párizsban a zsidó családokat, buszra rakják őket és elszállítják a Vélodrome d'Hiverbe, egy stadionba. Napokig itt tartják őket, nincs étel, víz és mosdó sem. Már itt sokan belehalnak a megpróbáltatásokba. Innen egy közeli gyűjtőtáborba szállítják őket. Az éhezés és az embertelen körülmények legyengítik és megtörik a felnőtteket és gyermekeket egyaránt.Egy nap jönnek a francia csendőrök és elválasztják a gyerekeket a szüleiktől.A felnőtteket felpakolják vonatokra és egyenesen Auswitzba viszik őket. Nem sokkal később a gyerekeket is. És erről nagyon sokáig nem beszéltek. Jacques Chirac volt az első, aki több, mint ötven évvel később felhívta a figyelmet erre a sötét foltra Franciaország múltjában egy megemlékezés keretében.( Jacques Chirac beszédét ide kattintva el lehet olvasni.)

Döbbenetes volt a könyvben leírt eseményekben az a közöny, ahogy az emberek viselkedtek, miközben szomszédaikat, barátaikat hurcolják el. Az, hogy a kedves csendőr, aki nemrég még mosolyogva köszönt, most tereli fel a családot a buszra, nem néz a kislány szemébe, pedig megismeri. 

A gyűjtőtáboros résznél is teljesen kiakadtam azon, ahogy a falubeliek viselkedtek. Hátborzongató volt belegondolni, hogy a tábortól néhány lépésnyire emberek normálisan élik az életüket és nem tesznek semmit..

" A szögesdrót túloldalán látszott a falu. A templom sötét harangtornya. Egy víztorony. Tetők és kémények. Fák. A kislány arra gondolt, hogy ezekben a házakban, melyek oly közel vannak hozzájuk, az emberek ágyban alszanak, lepedőn és takaró alatt, van mit enniük és inniuk. Tiszták, a ruhájuk jó illatú. Senki nem kiabál velük. Senki nem bánik velük úgy, mint az állatokkal. Pedig itt vannak egész közel, csupán a szögesdrót választja el őket."

Az események két szálon futnak a könyv közepéig, bár szerintem a Sarah-vonal külön is megállta volna a helyét.A két család, két történet lassan összefonódik és a könyv közepén ki is derül a kapcsolat Sarah és Julia családja között. Innentől nekem már gyengébbnek tűnt egy kicsit a könyv, nagyon nagy hangsúlyt kapott, hogy Juliára milyen hatással volt Sarah történetének megismerése. Én még szívesen olvastam volna a megmenekült kislányról. Persze nem volt rossz így sem, érdekes volt, ahogy lassan fény derül családi titkokra és múltbéli borzalmakra és a befejezés is nagyon tetszett.

Összességében véve szerintem nagyon jó könyv, bátran ajánlom mindenkinek, tényleg érdekes történelmi eseményre hívja fel  a figyelmünket.

A könyv alapján film is készült 2010-ben, de ha jól tudom, magyarra még nem fordították le, angolra is csak felirattal.

Értékelésem: 4,5/5
Könyvmolyképző kiadó, 2011

366 oldal