2013. október 18., péntek

Olvass bele: Alma Katsu - Megtorlás

„Képtelenség letenni. Csodálatos regény.”
Scott Westerfeld, a Leviatán szerzője

Október 24-én – jövő hét csütörtökön – jelenik meg Alma Katsu Halhatatlan-trilógiájának a második része, a Megtorlás.
Aki szereti a komolyabb thrillereket, az bátran kezdjen bele a háromrészes sorozatba:  a történet egy évszázadokon átívelő szerelmi történetet mesél el természetfeletti szereplőkkel, ugyanakkor rendkívül realista ábrázolásban, sötét hangulatban és tapintható feszültséggel.

Rövid tartalom:
Lanore McIlvrae az a fajta nő, aki bármit megtesz a szerelemért. Ha kell, téglából és kőből emelt fal mögé zárja a férfit, aki szereti.
Nincs más választása, mint eltemetni Adairt, bosszúálló végzetét azért, hogy megmentse Jonathant, akivel az 1800-as évek elején nőtt fel Maine állam egyik aprócska városában. Azt hitte, Adair örök társa lesz majd, de a férfinak más terve volt Lanore-ral. Titokzatos, túlvilági hatalmát felhasználva örök életet adott neki, a nő viszont túl későn tudta meg, hogy milyen árat kell fizetnie az ajándékért. 
Kétszáz évvel azután, hogy Adairt bebörtönzik, Lanore vezekelni próbál a bűneiért. Megválik hosszú évek során összegyűjtött kincseitől, hogy megtisztítsa múltját, és boldog életet élhessen új kedvesével, Luke Findley-vel. Ám ahogy a londoni Viktória és Albert Múzeumban kiállított tárgyait szemléli, hirtelen rá kell eszmélnie, hogy bekövetkezett, amitől kétszáz évig rettegett: Adair megszökött a börtönéből. A férfi újra szabad, és el fog jönni érte. Lanore-nak pedig fogalma sincs arról, hogyan védje meg magát ellene.

A kötet előrendelhető az Agaveboltban kedvezményes áron, 2587 Ft-ért ITT.

Részlet a könyvből:

A szerzőről: 
Alma Katsu
Kép forrása
Alma Katsu a massachusettsi Concordban nőtt fel, ami saját elmondása szerint a világ legbizarrabb kisvárosa. Az egyetem elvégzését követően huszonegy évig dolgozott a nemzetbiztonsági szolgálatnál, majd további tízet a CIA-nál töltött. A változást végül egészségügyi problémák hozták el: egy időben erős fejfájásai voltak, és miközben orvostól-orvosig járt, figyelemelterelésül írni kezdett, és rájött, hogy már mióta szeretett volna ezzel foglalkozni. 
A komoly sikereket arató Halhatatlan (The Taker) című első könyvét 2011-ben adták ki, amihez azóta két folytatást is írt: a Megtorlás 2012-ben jelent meg, a The Descent pedig 2014 elején várható.


Megjelenés: 2013.10.24.
Kötés: keménytáblás fűzve
Terjedelem: 368 oldal
Műfaj: thriller
Fordító: Lakatos Anna
Borítóár: 3480 Ft              

2013. október 6., vasárnap

Olvass bele: Laurell K. Hamilton - Isteni vétkek

„Egy érzelmileg intenzív és izgalmakban bővelkedő történet annyi meglepetéssel, csavarral és fordulattal, hogy ne lehessen abbahagyni az olvasását.”
Romance Reviews Today
Október 10-én  jelenik meg Laurell K. Hamilton Isteni vétkek című regénye,a Merry Gentry-sorozat 8. része.
Az Anita-Blake sorozattal vált ismertté az írónő, és az egész világot meghódította és lassan hasonló népszerűséget ér el  a tündér hercegnőből magánnyomozóvá vált Merry Gentry kalandjaival is.

Rövid tartalom: 
Mintha nem lenne elég az ikreivel terhes Meredith NicEssus faerie hercegnőnek visszarázódnia a Los Angeles-i mindennapok valóságába – odahagyva trónt és koronát –, a rendőrség egy sorozatgyilkossági ügyben kéri segítségét: a városban élő féltündéket valaki brutális módon lemészárolja, a holttesteket pedig tündérmesekönyv-illusztrációk mintájára rendezgeti el. Ráadásul feltűnik az Angyalok városának tündérkeresztanyja is, csáberejének mindenhatóságába vetett megingathatatlan hitével.

Merrynek nemcsak az emberek világában kell helyt állnia, a mágia visszatérő hatalmával újraéledő sidhe udvartartások intrikái is megnehezítik életét, ugyanakkor testőrei és szeretői – belső konfliktusoktól, vetélkedésektől sem mentes – hadával is meg kell birkóznia. Azt hitte, sikerült hátrahagynia a vért és a politikát; idilli életről álmodott a napsütötte Los Angelesben, szerettei körében. De itt az ideje az ébredésnek, rájönni, hogy a gonosz nem ismer határokat, és senki nem él örökké – még a mágiával élők sem. 

Olvass bele: 
A kötet kedvezményesen, 35 %-kal olcsóbban előrendelhető az Agaveboltban.

Megjelenés: 2013.10.10.
Terjedelem: 336 oldal
Kötés: puhakötés ragasztva
Fordító: Hodász Eszter
Műfaj: fantasy
Borítóár: 3280 Ft

Maxim kiadó: 2013. október-novemberi megjelenések


A Maxim kiadó 2011-ben indította Dream válogatás YA sorozatát, az Angyalsors trilógia első részével. A könyv óriási siker lett és a kiadó azóta folyamatosan jobbnál jobb Ya könyvekkel rukkol elő, sőt 2012-től már szépirodalmi regényeket is megjelentetnek, melyeket 2013-tól Mont Blanc válogatás sorozatnévvel adnak ki. Idén is izgalmas és igényes köteteket hoznak el a magyar olvasóknak, ráadásul október 15-ig kedvezményesen, 30 %-kal olcsóbban juthatunk hozzájuk. További részletek és rendelés ITT.

Dream válogatás:
Wendy Higgins: Angyali gonosz
Sweet sorozat 1.
464 oldal
Várható megjelenés: 2013. november 29
.

A tiltott gyümölcs a legédesebb. Mi lenne, ha élnének olyan kamaszok, akik születésüktől fogva elátkozottak? A bukott angyalok leányai és fiai ezzel a sorssal szembesülnek. A jólelkű Anna Whitt hatodik érzékkel született, színek kavalkádjaként látja mások érzéseit. Jól ismeri lényének ellentmondásait, hiszen megmagyarázhatatlanul vonzza a veszély. Akaratereje nehéz próba elé kerül, amikor tizenhatodik életévét betöltve megismeri a szexi Kaidan Rowe-t. A fiú bevezeti félelmetes közös örökségük titkaiba. Az efféle démonikus srácok azok, akiktől téged is távol tartanak a szüleid. Bárcsak Annát is idejében figyelmeztetné valaki! Vajon mit választ, amikor szembe kell néznie végzetével: a szentek glóriáját vagy ördögszarvakat? A regény a Sweet sorozat nyitókötete.
ISBN 9789632613475    (fűzött)    Ára: 2 999 Ft
ISBN 9789632613468    (kötött)    Ára: 3 799 Ft 

Cynthia Hand: Angyalvágy
Angyalsors trilógia 3.
496 oldal
Várható megjelenés: 2013. október 7.

Az utóbbi évek több meglepetéssel szolgáltak, mint amire az angyalvérű Clara Gardner valaha is számított. Ám azt az első szerelem szédítő szárnyalása, és egy szeretett személy elvesztésének gyötrő fájdalma közepette sem tagadhatja, hogy a végzet kivételes életet szánt neki.
Miután kiderítette, hogy milyen különleges szerepet játszik a többi angyalvérű között, eltökélte magát, hogy megóvja Tucker Averyt a gonosz erőtől, amely őt magát követi. Megvédi még akkor is, ha ennek érdekében mindkettejük szívét össze kell törnie. A város elhagyása tűnt a legjobb megoldásnak, tehát visszatért Kaliforniába – akárcsak Christian Prescott, az ellenállhatatlan vonzerejű fiú abból a látomásból, amely egész kalandozását elindította.
Amíg Clara igyekszik helytállni egy számára ijesztően új világban, fölfedezi, hogy a bukott angyal, aki megtámadta őt, most minden lépését figyeli. És nem is egyedül. Fenyegetően közeledik a fekete szárnyúak elleni harc. Clara tudja, hogy végül teljesítenie kell küldetését. Az pedig áldozatokkal és árulásokkal jár.
Az Angyalsors trilógia hihetetlenül izgalmas záróakkordjában Clarának döntenie kell saját sorsáról egyszer és mindenkorra.
Ha még nem olvasta a nagy sikerű trilógia előző részeit, kezdje az Angyalsors című kötettel.
ISBN 9789632613062   (kötött) Ára: 3 499 Ft

Elizabeth Richards: A sötétség városa
Fekete Város krónikái 1.
392 oldal
Megjelent puhakötésben

A Fekete Város lakóinak egy véres, brutális háború után kell újjáépíteniük a füstölgő romokat és saját életüket. A városon emberek és sötétfajzatok osztoznak, csak a Határfal választja el őket egymástól. Egy elszabadult vírus sokakat megfertőzött, még tovább súlyosbítva a helyzetet, és a sötétfajzatok új mutációit hozva létre. Bár a háborúnak vége, lüktet a feszültség, a Fal két oldalán élők ugrásra készen várják az újabb összecsapást. 
Ebben a kiélezett helyzetben Natalie Buchanannal és Ash Fisherrel megtörténik az elképzelhetetlen: egymásba szeretnek. Natalie ember és egy kormánytisztviselő lánya. Apját megölte egy Haragvó sötétfajzat, és a lány még nem tért magához az egész életét felforgató megrázkódtatásból. Hogyan lehetséges ezek után, hogy beleszeretett Ashbe, ebbe a sötétfajzat félvér fiúba? Érzései felkavarják, minden szívdobbanása ellent mond annak, amiben addig hitt. Ez a féktelen szerelem választásra kényszeríti családja és Ash között. 
A fiú sem adja könnyen át magát érzéseinek, elvágyik saját vérei közé, a Határfal túloldalára. S bár hamar rájön, hogy Natalie a „vértársa”, meg kell küzdenie a külvilággal és önmagával.
Szenvedélyes románc veszi kezdetét ebben a lepusztult, mégis lenyűgöző világban, amelynek hangulata szinte magába szippantja az olvasót. Letehetetlen könyv, semmiképpen ne hagyja ki!
A Fekete Város krónikái című sorozat első része.
ISBN 9789632612959  (fűzött) Ára: 2 999 Ft
ISBN 9789632612942  (kötött) Ára: 3 799 Ft

Jamie McGuire: Az őrző
Sötétség és Fény angyalai trilógia 1.
484 oldal
Várható megjelenés: 2013. november 29.

A Rhode Island-i Providence városának békebeli árnyékában Nina Grey váratlanul Menny és Pokol összecsapásának középpontjába csöppen. Miközben keservesen igyekszik megbirkózni édesapja nemrégiben bekövetkezett halála miatti gyászával, véletlenül – vagy legalábbis ő ezt hiszi – megismerkedik Jared Ryellel. Bár a fiatalember lehengerlően jóképű megjelenése és titokzatos képességei kellemesen elterelik a figyelmét, hamarosan világossá válik, hogy Jared többet tud Nináról, mint a Brown Egyetemen a barátai. Amikor már több a kérdés, mint a válasz, Jared mindent kockára tesz, hogy megtartsa a lányt, akinek megmentésére született, éspedig úgy, hogy elárulja a titkot, amelynek megőrzésére felesküdött. Amikor Nina apjának korábbi társai követni kezdik Ninát a sötétben, a lány ráébred, hogy az apja nem az az ember volt, akinek hitte, hanem egy tolvaj, aki démonoktól lopott. Szeretné kideríteni, mi az igazság apja halála körül, s eközben olyasmire bukkan, amire álmában sem gondolt, és amire a Pokolnak égető szüksége van, a kulcs azonban egyedül Nina birtokában van…
A Sötétség és Fény angyalai trilógia első része.
ISBN   9789632612669 (fűzött) Ára: 2 999 Ft
ISBN   9789632612676 (kötött) Ára: 3 799 Ft          

Alan Bradley: De mi került a pitébe?
Flavia de Luce rejtélyei-sorozat 1.
348 oldal
Várható megjelenés: 2013. október 15.

 „Egy madár hevert a küszöbön, egy kis sárszalonka. Halott volt, merev szárnya úgy terült szét, mint egy őskori szárnyas gyíké, a szeme elég visszatetszően elhomályosult, hosszú, keskeny fekete csőre, mint egy tű, egyenesen az égre mutatott. A reggeli szélben valami lengedezett rajta: egy papírfoszlány.”

A bűbájos, gazdag képzelőerővel megáldott Flavia de Luce két undok nővérével és özvegy édesapjával Buckshaw valaha jobb időket látott kastélyában él. A szemfüles és kíváncsi lány a családi birtokon felfedez egy elhagyatott viktoriánus laboratóriumot, ahol kitanulja a vegyészetet – főként a méregkeverést. 
Egy különös haláleset és számos megmagyarázhatatlan rejtély arra sarkallja Flaviát, hogy nyomozásba kezdjen. Mikor édesapját letartóztatják gyilkosság vádjával, felgyorsulnak az események. A félelmet nem ismerő lány a kémia segítségével fedez fel ellentmondásokat és kapcsolódási pontokat, és fejti fel a bűnügy szövevényes szálait. 
Lendületes stílusú, lebilincselően izgalmas regény, amelyben a fiatal elbeszélő-főszereplő igazi Agatha Christie-krimibe illő leleményességgel és logikával ered a bűnügy nyomába. A De mi került a pitébe? egy hatkötetesre tervezett sorozat első része.
ISBN 9789632613239   (fűzött) Ára: 2 999 Ft

Rebecca Donovan: Elakadó lélegzet
Csak lélegezz! trilógia 1.
496 oldal
Várható megjelenés: 2013. október 7.

 „Senki sem próbált szóba állni velem, én is elvoltam magamban. Az volt az a hely, ahol mindennek biztonságosnak és könnyűnek kellett lennie. Hogy sikerült Evan Mathewsnak egy nap alatt lebontania az én állandó világomat?”

Weslynben, a connecticuti gazdag városban, ahol a lakosság többségének az a legfőbb gondja, hogy milyen benyomást kelt, és kivel előnyös mutatkozni, Emma Thomas a legszívesebben láthatatlanná válna. Ennek ellenére rögeszmésen ragaszkodik a gondtalan és boldog élet látszatához: úgy öltözik, hogy senki se lássa rajta a zúzódásokat, nehogy kiderüljön, mennyire távol esnek a tökéletességtől a mindennapjai. Egyszer azonban váratlanul beköszönt a szerelem, amelynek hatására Emma kénytelen szembenézni jelenlegi helyzetével és önmagával. Ám ez azzal fenyegeti, hogy kiderül a titok, amelyet olyan kétségbeesetten takargat…

Egy lány története az életet megváltoztató szerelemről, a leírhatatlan kegyetlenségről és a törékeny reményről. Az Elakadó lélegzet a kritikusok körében is nagy sikert aratott Csak lélegezz! trilógia első kötete.
ISBN 9789632612751    (fűzött) Ára: 2 999 Ft
ISBN 9789632612744    (kötött) Ára: 3 799 Ft         

Robin LaFevers: Gyilkos kegyelem
A halál szépséges szolgálólányai-trilógia 1.
492 oldal
Puhakötés megjelent

FIATAL, GYÖNYÖRŰ ÉS HALÁLOS
A késő tizenötödik században Mortain, a halál istene, kiválasztja a fiatal Ismae-t, hogy legyen a szolgálója és orgyilkosa. Egy távoli szigeten álló kolostorban a többi hozzá hasonló lánnyal együtt megtanulja a ravasz hadviselés és nőies művészetek minden fortélyát, így semmi nem akadályozhatja abban, hogy teljesítse küldetését, és végrehajtsa a halál istenének parancsait. 
A kolostor a válsággal küzdő bretagne-i udvarba rendeli a lányt, ahol a gyanakvó nemes, Gavriel Duval szeretőjének szerepét kell eljátszania. Ismae-nek itt meg kell tapasztalnia, hogy nincs felkészülve nemcsak az intrikák és árulások játszmáira, hanem a szívét fenyegető új érzelmekre sem. Képes lesz elhárítani a hercegségre leselkedő veszélyt? Fel tudja deríteni az árulónak hitt Duval valódi szándékait? Mert hogyan tölthetné ki a Halál bosszúját egy olyan emberen, aki – bármennyire küzdött ellene – meghódította a szívét? 
 
LaFevers könyve szövevényes, kifinomult, veszélyekkel teli történet. Minden sora inspirálja a képzeletet: a gyilkosság és az irgalom harca, megfűszerezve intrikával, mérgekkel, szerelemmel, finom csábítással és szenvedéllyel. De végül megmutatkozik a helyes út?
ISBN 9789632612713   (fűzött) Ára: 3 299 Ft
ISBN 9789632612706  (kötött) Ára: 3 999 Ft

Abbi Glines: Ha az enyém lennél 
Vincent fiúk-sorozat 1.
300 oldal
Várható megjelenés: 2013. október 15.

 „Volt Beau-ban valami rossz, ami vonzott. Mi ütött belém? Miért akartam annyira vétkezni?”

Ashton kezd belefáradni, hogy folyton a jó kislányt kell adnia, alkalmazkodni szülei és barátja, Sawyer Vincent elvárásaihoz. A fiú maga is a tökéletesség élő szobra, a gimnázium bálványozott élsportolója, minden lány álma. Ám amikor elmegy nyaralni a családjával, Ashton szeme megakad udvarlója unokafivérén, Beau-n. Nála szexisebb srácot életében nem látott, és bár a fiú a kisváros rossz hírű fekete báránya, végzetesen vonzódik hozzá. 
Beau a testvéreként szereti Sawyert, ezért százszor is meggondolja, mielőtt nyitni merne a tabunak számító Ashton felé. Igyekszik távol tartani magát tőle, noha kölyökkora óta szereti. Amikor Ashton fel akarja eleveníteni a gyerekkori barátságot Sawyer távollétében, Beau tudja, hogy nemet kellene mondania.
Egyikük sem szeretne fájdalmat okozni Sawyernek, ám minél inkább igyekeznek kerülni egymást, annál hevesebb lesz a vonzalmuk. Aminek egyre nehezebb ellenállni…

Csábuljon el a vonzás és árulás e forrón sistergő krónikájától! 
ISBN 9789632613192   (fűzött) Ára: 2 999 Ft

Ruta Sepetys: Kalitkába zárt álmok
352 oldal
Várható megjelenés: 2013. november 29.

1950-et írunk, és miközben New Orleans francia negyedében titkok fortyognak, a tizenhét éves Josie Moraine csendben szövögeti álmait. A helyiek között csak a bordélyban dolgozó prostituált anyjáról ismert Josie többet szeretne kicsikarni az életből, mint amit New Orleans kínálhat. Tervet kovácsol hát, hogy maga mögött hagyhassa a várost, de a negyedben történt rejtélyes haláleset olyan nyomozásba sodorja, ami próbára teszi az anyja, a lelkiismerete és a Conti Street rideg madámja, Willie Woodley iránti hűségét.
Ruta Sepetys magával ragadó jellemeket teremt, akárcsak a világon mindenütt nagy sikert aratott Árnyalatnyi remény című első regényében. A gazdag cselekményben titkok és hazugságok hálója szövődik, és a kísértő emlékeztető, hogy döntéseink sorsunkat alakítják.
ISBN 9789632613390    (fűzött) Ára: 2 999 Ft

Jennifer E. Smith: Milyen is a boldogság?
448 oldal
Várható megjelenés: 2013. október 15.

Két idegen, Graham Larkin és Ellie O’Neill akkor ismerkednek meg – legalábbis virtuálisan –, amikor Graham véletlenül e-mailt küld Ellie-nek. A két tizenhét éves fiatal e-mailezni kezd egymással, bár az ország átellenes felén élnek, és még egymás keresztnevét sem tudják.
Szellemes és feledhetetlen levelezésükben Graham és Ellie feltárják egymás előtt az életüket, reményeiket és félelmeiket. De mindent azért nem osztanak meg a másikkal: Graham nem tud Ellie családjának titkáról, Ellie-nek pedig fogalma sincs, hogy Graham a rivaldafényben él.
Miután Graham kihasználja a lehetőséget, hogy elutazhasson Ellie otthonába, a maine-i Henley városkájába, netes kapcsolatuk végre valóban személyessé válik. De lehet-e egy pár két ennyire különböző hátterű fiatalból úgy, hogy minden ellenük szól? 
Egy sorsdöntő nyár történetét elmesélve Jennifer E. Smith új regénye bizonyítja, hogy az élet – akárcsak a szerelem – tele van meglepő felfedezésekkel és szerencsés tévedésekkel.
ISBN 9789632613154  (fűzött) Ára: 2 999 Ft
ISBN 9789632613147  (kötött) Ára: 3 799 Ft   

Emma Garcia: Szerelem első kattintásra
368 oldal
Várható megjelenés: 2013. november 29.

Miután Rob, Viv volt vőlegénye háromszor is lefújta az esküvőt, a lány tudja, hogy csak segítséggel állhat talpra. S miközben összetört szívek történeteit kutatja az interneten, kipattan az agyából az isteni szikra – saját weboldalt létesít! Ahol az összetört szívűek mindent egy helyen találhatnak meg. Csakhogy az útmutatás, amelyhez a weboldal révén jut, mintha nemigen segítené Rob visszaszerzésében. Éppen ellenkezőleg, úgy tűnik, hogy legjobb barátja és tettestársa, Max irányába vezeti. De hát hol marad Max, amikor Vivnek leginkább szüksége lenne rá? És Rob belátja valaha a tévedését? Egyébként pedig létezik olyan hatékony böngésző, amely képes megakadályozni, hogy összetörjük saját szívünket... vagy másokét?
ISBN 9789632613314   (fűzött) Ára: 2 999 Ft

Sherry Gammon: Szerethetetlen
Port Fare trilógia 1.
366 oldal
Várható megjelenés: 2013. november 29.

A tizenhét éves Maggie Brown kiugró arccsontjával és karikás szemével a kábítószeres modellek mintapéldánya lehetne. Maggie problémáját azonban nem a drogok, hanem az anyja jelenti. A lány ráadásul egyre jobban belegabalyodik Seth Prescottba, az új srácba a suliban, és attól fél, hogy a fiú is cserben fogja hagyni, mint mindenki más. Seth Prescott a rendőrség beépített embereként került a Port Fare High iskolába, de munkája dacára beleszeret Maggie-be. Miközben Seth azon fáradozik, hogy a New York állambeli Port Fare-t megszálló szadista drogdílereket kifüstölje a kisvárosból, a hajsza halálosra fordul, és Maggie élete is veszélybe kerül. Seth és Maggie önmagukat is megismerik humorral tarkított, összetört szívekkel övezett, romantikus útjukon, és eközben a világuk mindörökre megváltozik.
Sherry Gammon első regénye, a Szerethetetlen egy trilógia első kötete. A sorozat az emberi szellem erejét és kitartását hirdeti – és azt, hogy soha nem szabad feladni, különösen ha szerelemről van szó.
ISBN 9789632613437    (fűzött) Ára: 2 999 Ft

Jamie McGuire: Veszedelmes sorscsapás
Gyönyörű sorscsapás 2.
488 oldal
Várható megjelenés: 2013. október 15.

 „Mélységes undorral nézett rám, ami még inkább a kedvemre volt. A legtöbb lány halálosan untatott, de ez a lány kíváncsivá tett. Sőt: mulattatott. Nem tudtam kibillenteni az egyensúlyából, legalábbis nem pozitív módon. […] Úgy éreztem, muszáj kiderítenem, hogy tényleg utál-e, vagy csak nehéz eset.”

Elsöprő szerelmi történet, melyben a kétségeket, a vágyakozást, az érzésekkel való szembesülést egy férfi szemén keresztül ismerhetjük meg.

Travis Maddox két dolgot őrzött meg abból, amit az anyja a halálos ágyán mondott: „Nagyon szeress! És még keményebben küzdj!” Travis életét könnyűvérű lányok, illegális fogadások és az erőszak teszik ki. De éppen akkor, amikor legyőzhetetlennek érzi magát, Abby Abernathy térdre kényszeríti.

Abby lénye teljesen magával ragadja Travist. Bár kapcsolatuk csak mókának indul, végül mindketten rabul esnek érzéseiknek, és már nem tudják többé elengedni a másikat.

Olvassa el a Gyönyörű sorscsapást is, hogy átélhesse Abbyvel is ezt a felkavaró szerelmi játékot!
ISBN 9789632613116   (fűzött) Ára: 2 999 Ft
ISBN 9789632613109   (kötött) Ára: 3 799 Ft 

Mont Blanc válogatás:
Mark Pryor: A könyvárus rejtélye
280 oldal
Várható megjelenés: 2013. november 29.

Hugo Marston, a párizsi-amerikai nagykövetség biztonsági főnöke kénytelen végignézni, ahogy barátját, Maxot elrabolja egy fegyveres ember. Hugo versenyt fut az idővel, hogy megtalálja az idős könyvkereskedőt. A nyomozásban segítségére lesz egy rejtélyes, vonzó újságírónő, egy félig-meddig visszavonult CIA-ügynök és egy kelletlen rendőrnyomozó, akik segítenek Hugónak megküzdeni az őt körülvevő politikai intrikákkal, rendőrségi korrupcióval, az egyre terjeszkedő drogháborúval és a náci kollaborálás szellemével, amely Párizs egyik legjelesebb személyiségét kísérti. A helyzet rosszabbra fordul, amikor egyre több könyvárus tűnik el, testüket pedig a Szajnából halásszák ki, és az ismeretlen gyilkosok már Hugóra vadásznak. Ahogy a kirakós darabkái a helyükre kerülnek, a férfi a nyomokat követve jut el az ellenség barlangjáig... pontosan úgy, ahogy a gyilkosok eltervezték. 
A regény egy modern Sherlock Holmes története, aki a könyvek világában nyomoz.
ISBN 9789632612997   (fűzött) Ára: 2 999 Ft

Luca di Fulvio: A lány, aki megérintette az eget
720 oldal
Várható megjelenés: 2013. október 15.

Hogyan válik a jövő nélküli fiatal lányból befolyásos ruhatervező? Milyen utat kell bejárnia egy csavargónak, hogy a szabadság védelmezője lehessen? És miképpen lesz egy zsidó tolvajból híres orvos? A válaszokat az 1500-as évek elejének Olaszországában kell keresnünk.
A történet Róma mocskos sikátoraiban, bűzös csatornáiban kezdődik. Amikor Mercurio, az árva, tolvaj fiú, a kis Zolfo, a szép Benedetta és a félkegyelmű óriás, Ercole kifosztják a zsidó Shimon Baruchot, nem sejtik, hogy az életük fordulóponthoz érkezett. Ugyanis miután a zsidó férfi a nyomukra bukkan, megöli Ercolét, miközben Mercurio a kése hegyével az ő torkát találja el. Mercurio úgy hiszi, megölte a kereskedőt, ezért úgy dönt, hogy Zolfóval és Benedettával Velencébe menekül. Az odavezető úton a három gyerek sorsa keresztezi két zsidó, Isacco és lánya, Giuditta sorsát, akik egy jobb élet reményében indultak új otthont keresni. A két fiatal egymásba szeret, de hogy álmaik beteljesüljenek meg kell küzdeniük ezernyi nehézséggel.
A regény több fiatal sorsát fűzi össze. Ahogy lassacskán megtapasztalják a számukra még ismeretlen érzéseket, úgy válnak gyermekből felnőtté. A szerelem, a gyermeki szeretet, a féltékenység, a bosszúvágy, a kilátástalanság hol kinyitja, hol bezárja szíveiket. Egy lenyűgöző világban feszül egymásnak a nyomor és a fényűzés, a gyűlölet és a megbocsátás, a ridegség és a szenvedély. Egyetlen érzés mutat utat ebben a kiszámíthatatlan közegben: a szerelem. Olyan egyetemes érzés ez, amely összeköti a lelkeket, amely képes jobbá tenni az embereket, és amely a világot mozgatja. 
„Az élet egy ösztönző zűrzavar, amelyben az ember próbálja megtalálni a geometriáját. A regény a maga tagoltságával megpróbál rendet teremteni az adott életek összességében. A sors ugyanezt a folyamatot játssza el, mert mindig adódnak olyan véletlenek, amelyek válaszút elé állítanak bennünket, nekünk pedig a választásunkkal döntenünk kell, rendet kell teremtenünk”. (Luca Di Fulvio)
ISBN 9789632613673   (fűzött) Ára: 3 499 Ft
ISBN 9789632613666  (kötött) Ára: 4 499 Ft 

Katherine Boo: Az örök szépségen túl
308 oldal
Megjelent

Az örök szépségen túl a Pulitzer-díjas Katherine Boo mérföldkövet jelentő elbeszélő tényirodalmi könyve, amely a huszonegyedik század egyik egyenlőtlenül fejlődött nagyvárosában lakó, jobb életért küzdő családok drámai, néha szívet tépő történetét mondja el.

Ez a nagyszerűen megírt, fordulatokban gazdag, magával ragadó eseménysorozat három évig tartó, megalkuvást nem ismerő riportíráson alapszik, és a globális változás és egyenlőtlenség döbbenetes korát emberközelivé, megérthetővé teszi.
Annawadi ideiglenesen összetákolt település a Mumbai (1996 előtt Bombay) melletti luxusszállodák árnyékában, és mivel India virágzó fejlődésnek indul, Annawadi lakosait is felvillanyozza a remény. Abdul, egy megfontolt és vállalkozó szellemű, keményen dolgozó muszlim kamasz fiú a gazdagabb emberek eldobált, újrahasznosítható hulladékaiban véli megtalálni a számítását, az elérhető „jómódot”. Asha, egy rendkívül éles eszű asszony, akit a gyerekkorában átélt falusi nyomor súlyosan megsebzett, rátalál egy bizonyos útra, amely a középosztályba vezet: a politikai korrupcióra. Gyönyörű, érzelmekben gazdag lánya – Annawadi „legremekebb teremtése” – egy kis szerencsével hamarosan majd a település első női diplomása lehet. Még Annawadi legszegényebb lakosai – mint például Kalu, a tizenöt éves ócskafémtolvaj – is hisznek abban, hogy a sorsuk nemsokára jobbra fordul, és így megismerhetik azt az életet, amelyet „teljes élvezetnek” neveznek.
Abdult, a szemétválogatót azonban egy megrázó tragédia során hamisan megvádolják. Terror és recesszió rázza meg a várost, és az elfojtott vallási, kasztbeli, szexuális, hatalmi és gazdasági gyűlölet brutálissá válik. Amint az igen törékeny egyéni remények összeütközésbe kerülnek a hatalmas globális valósággal, Annawadi lakosainak az elképzelései és bátor próbálkozásai mellett egy könyörtelen versenyen alapuló kor igazi körvonalai is föltárulnak az olvasó előtt.
Az örök szépségen túl okos belátással, humorral és az emberi kapcsolatok iránti mély együttérzéssel belevonja az olvasót egy sebesen változó korba, közvetlenül a huszonegyedik század egyik rejtett világába, és olyan emberek életébe, akiket nem lehet elfelejteni.
ISBN 9789632612874    (fűzött) Ára: 2 999 Ft

Gavin Extence: Az univerzum és Alex Woods
416 oldal
Várható megjelenés: 2013. november 29.

Alex Woods jól tudja, hogy nem éppen átlagosan kezdődött az élete. Azt is sejti, hogy egy érzékfeletti képességekkel megáldott leányanya, az édesanyja, nem teszi rokonszenvessé az iskola rémei előtt. Tudja továbbá, hogy az életben a legképtelenebb dolgok megtörténhetnek – a fejét elcsúfító forradás tanúskodik erről. Azt azonban ő sem látta előre, hogy a mogorva, megözvegyült remetével, Mr. Petersonnal való ismeretsége barátság lesz. Az idős férfi arra tanítja, hogy az életben egyetlen nagy dobásunk van, és hogy ezért jól, a lehető legjobban kell dönteni. Így hát, amikor a tizenhét éves Alexet Doverben megállítják a vámtisztviselők 113 gramm marihuánával a kocsija kesztyűtartójában, meg egy urnával az utasülésen, miközben az egész ország felbolydult miatta, halálosan biztos abban, hogy jól döntött.
ISBN 9789632613031   (fűzött) Ára: 2 999 Ft

Adam Makos: Felettünk a csillagos ég
392 oldal 
Várható megjelenés: 2013. október 15.

Négy nappal 1943 karácsonya előtt egy erősen sérült amerikai bombázó küszködött, hogy átrepüljön az ellenséges Németország területe fölött. A huszonegy éves pilóta mögött a gép személyzetének fele már súlyos sebesült vagy halott volt. Ez volt az első bevetésük. Hirtelen hosszú, sötét alak jelent meg a gép farkánál: egy német Messerschmitt vadászgép. A gépet egy mesterpilóta vezette, aki egyetlen gombnyomással képes lett volna elpusztítani az amerikai gépet. Ami ezután történt, minden képzeletet felülmúlt, és később a II. világháborús ellenségek közötti leghihetetlenebb találkozóként vált ismertté.
Igaz történet két pilótáról, akiknek élete azon a napon találkozott: az amerikai Charlie Brown hadnagyról, aki korábban egy nyugat-virginiai farmon dolgozott, majd a B-17-es pilótája lett, és a bajor Franz Stigler hadnagyról, aki korábban utasszállító repülőgépeket vezetett, és szerette volna elkerülni, hogy a háborúban harcolnia kelljen.
A Felettünk a csillagos ég Charlie és Franz megrendítő története. Charlie bombázópilóta, aki embert próbáló feladatokkal néz szembe: kénytelen az angol ködben felszállni, társai gépeinek égő roncsai között; légvédelmi ágyúk tüzében kell repülnie, miközben az ellenséges harci gépek cápákként köröznek körülötte; el kell viselnie félelmet, sérüléseket, társai elvesztését. Franz homokviharokat élt át a sivatagban, egyedül zuhant le a tengeren, és szembe kellett néznie azzal, hogy egy vesztes háborút vív, amely egymás után veszi el tőle a barátait.
Charlie és Franz találkozását az Amerikai Légierő 8. légi hadserege „szigorúan titkosnak” minősítette. Olyan pillanat volt ez, amely ha kiderül, Franzot kivégzőosztag elé állítják. A találkozás emléke negyven éven át sokszor felidéződött a két férfi tudatában, mígnem idős korukban megkeresték egymást. Ez a küldetés örökre megváltoztatta az életüket.
ISBN 9789632613277  (fűzött) Ára: 2 999 Ft
ISBN 9789632613260  (kötött) Ára: 3 799 Ft

Maria Semple: Hová tűntél, Bernadette?
382 oldal
Puhakötés megjelent

A HÍRHEDT BERNADETTE FOX
A Microsoft csodagyermeke, Elgie Branch számára: vidám, friss, tehetséges és kissé zűrös feleség. Az iskola előtt várakozó anyatársak szemében: fenyegetés. A tervezőmérnökök számára ő az építészforradalmár. A 15 éves Bee legjobb barátja, vagy egyszerűen csak: anyu. Egyszer csak fogja magát, és eltűnik. Beenek a világ végére kell utaznia, hogy megtalálja.

A Hová tűntél, Bernadette? kötelező olvasmány, ellenállhatatlan, mélyen megindító könyv a helyét nem találó zseniről, anya és lánya szerepéről a világban.
ISBN 9789632612836   (fűzött) Ára: 2 999 Ft
ISBN 9789632612829   (kötött) Ára: 3 799 Ft      

Peter Heller: Kutya csillagkép
380 oldal
Puhakötésben megjelent

Hig valamilyen okból túlélte az influenzajárványt, amely mindenkit elpusztított a környezetében. Meghalt a felesége, a barátai; egy elhagyatott repülőtér egyik hangárjában él kutyájával, Jasperrel és egy harcias, fegyvermániás, embergyűlölő férfival, Bangley-vel.
Hig az 1956-os Cessnájával mindig csak a reptér széléig merészkedik, néha pedig eljár a hegyekbe horgászni, hogy úgy tegyen, mintha semmi sem változott volna.
Ám amikor egy véletlen adást fog a gépének a rádióján, a hang reményt ébreszt benne, hogy létezik egy jobb élet a repülőtéren túl. Olyan élet, mint amilyen a régi volt. Mindent kockáztatva túlrepül azon a ponton, ahonnan még biztonságban vissza tudna térni a reptérre, és követi a recsegő rádióhangot. Amit talál, sokkal jobb és sokkal rosszabb, mint amit valaha remélni mert.
A San Francisco Chronicle és az Atlantic Monthly is az év legjobb könyvének nevezte.
ISBN 9789632612799  (fűzött) Ára: 2 999 Ft
ISBN 9789632612782  (kötött) Ára: 3 799 Ft