Mary Ann Shaffer- Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság

Park kiadó, 2010
290 oldal
Eredeti cím: The Guernsey Literary and Potato Peel Pie Society
Fordította: Szántó Judit
ISBN: 978-963-530-885-9
Részlet a könyvből: http://parkkiado.hu/pdf/421.pdf

Fülszöveg: 

1946 januárjában a Londonban élő Juliet Ashton levelet kap egy ismeretlen férfitól a Csatorna-szigeteki Guernsey-ről. A levél írója elmeséli, miért alakították meg a második világháború alatt, a német megszállás idején a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot, és hogyan segítette a sziget lakóit abban, hogy átvészeljék a háborút. Így kezdődik a szívet melengető, varázslatos kisregény, melyben levélváltásokból, apránként rajzolódik ki előttünk a festői Guernsey-n élők humorral átszőtt, embert próbáló története.

A legutóbbi könyvtárazásom során nagyon megörültem, mikor bent találtam ezt a könyvet, már régen szemeztem vele. Meseszép a borítója és a címe is nagyon eredeti.

A történet 1946-ban játszódik, közvetlenül a II. világháború után. Juliet, egy Londonban élő írónő írói válsággal küzd, legutóbbi kiadott könyve után nem találja a témát a következőhöz. Ekkor levelet kap egy idegen férfitól a Csatorna-szigeteki Guernsey-ről. A két idegen között levelezés kezdődik, mely során megismerjük a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság történetét, egy titkos disznóvacsora következményeit,  a szigeten élők mindennapjait a háború alatt, és nem utolsósorban a Társaság tagjait, akikkel szintén levelezésbe kezd Juliet.

Guernsey

Hihetetlenül bájos történet rejlik szépséges borító mögött. Egy hangulatos levélregény, mely stílusában kicsit Jane Austenre emlékeztet. Humoros, kedves, de ami engem igazán megfogott benne, az az, hogy egy számomra ismeretlen szegletét mutatta be a világháborúnak, mégpedig a hétköznapokat.
Guersney szigetét megszállták a németek, stratégiai fontosságú pontnak hitték, és itt állomásoztak évekig. Én nem is tudtam erről ezelőtt, sem arról, hogy teljesen elvágták őket a külvilágtól.
Ezalatt az itt élők persze próbáltak kitartani, de  ahogy telt az idő, egyre nehezebb volt az élet.
Szerencsére nem a az elborzasztás vagy az együttérzés erőszakos kikövetelése volt az írók célja, inkább az apró dolgokba láthatunk bele: hogy hogyan támogatják egymást a csoport tagjai, miként találnak szépséget a sok nélkülözés közepette is, vagy hogy mivel tartják életben a reményt.

Bár a történetben az Irodalmi Társaság ötlete először csak egy vacsora alibijeként fogant meg a szereplőkben, végül valódi értelmet nyert: közösséggé és barátokká kovácsolta a tagokat, akik az irodalom szeretetéből és egymásból merítettek erőt a mindennapokhoz.

Szeretek olyan könyveket olvasni, ahol ennyi irodalomkedvelő ember van. Ráadásul a szereplők nagyon eredetiek és szerethetőek, a levelezés során olyan jól kirajzolódnak a karakterek jellemvonásai, hogy a könyv végére úgy éreztem, mindannyiukat ezer éve ismerem.

Jó ötletnek bizonyult, hogy levélváltásokból ismerjük meg a történetet és a szereplőket is. Mivel több ember levelét olvashatjuk, mindig a levélíró szemszögéből láthatjuk az eseményeket. Ettől sokkal sokszínűbb és valóságosabb képet kapunk mindenről.

Összességében nagyon kellemes olvasmány volt, a vége kiszámítható, de ez számomra nem volt le az értékéből. Szerintem a legjobb választás, ha az ember valami könnyed, lélekmelengető történetre vágyik.

Értékelésem: 5/5

Kedvenc idézetem: 

" Ha az ember jó könyveket olvas, a gyomra már nem veszi be a rosszakat. " 61. o.