Körbenéztem a könyvkiadók oldalán és persze megint találtam néhány könyvet, amik felkeltették az érdeklődésemet. Nem valószínű, hogy mindet megveszem majd,- mert nincs az a fizetés, ami elég sok lenne, már ha könyvvásárlásról van szó,- de azért szeretnék minél többet beszerezni a vágyott könyvekből.
Az egyik könyv, ami nagyon megragadta a figyelmemet, az Isaac Marion Eleven testek című könyve.
Megjelenés: 2013.03.20 Libri kiadó
Fülszöveg:
Isaac Marion megírta a legváratlanabb romantikus történetet. Sose gondoltam, hogy ilyen szenvedélyesen érdekel majd egy zombi." – Stephenie Meyer, A Twilight-saga szerzője
R egy fiatal férfi. Éppen egzisztenciális válságban van – ő egy zombi. Keresztülverekszi magát a háborúban megsemmisült, összeomlott Amerikán, és az eszüket vesztett, éhes társai között mégis valami többre vágyik, mint vér és agyvelő. A többiekkel ellentétben ő tud beszélni – néhány felmordult szótagot ugyan, de a belső élete csupa mélység, csupa csoda és vágy. Nincsenek emlékei, nincsen személyisége, nincs pulzusa sem, de vannak álmai.
Ijesztő, vicces, és meglepően szívbemarkoló. Az Eleven testek arról szól, milyen élni, hogy milyen meghalni, és arról, hogy milyen az elmosódott határ a kettő között.
Amerikában minden nézőcsúcsot megdöntött a regényből készült film John Malkovich főszereplésével!
Miért érdekel? Mert szeretem a fura és abszurd történeteket. Egy élő ember és egy zombi szerelme pedig tényleg hihetetlenül hangzik.
A másik ok, hogy rajongok a zombikért, jöhet könyvben vagy filmben, teljesen mindegy. Kedvenc filmsorozatom például a Walking dead, ami egy zseniális zombiapokalipszis-sorozat.
Neil Gaiman: Óceán az út végén
Megjelenés: kb. 2013.június, Agave kiadó
Fülszöveg híján bemásolom az Agaveblog.hu leírását a könyvről:
"Júniusban jelenik meg Neil Gaiman új regénye Óceán az út végén címmel (Ocean At The End Of The Lane), ami a híres fantasy szerző első műve lesz több mint 5 év után. A könyv az emlékekről, varázslatról és túlélésről szól, a történetek erejéről és a bennünk lakozó sötétségről. Egy hétéves fiúról és egy ellopott autóról, amiben öngyilkosságot követnek el, olyan ősi erőket szabadítva a világra, melyeket sosem lett volna szabad megzavarni. Világunkon túli rémségek jelennek meg az életünkben, és a főhősnek mindent meg kell tennie, hogy életben maradjon. Menedéket csak az a három nő nyújthat neki, akik egy düledező farmon élnek az út végén. Közülük a legfiatalabbik váltig állítja, hogy a kacsaúsztatója valójában egy óceán. A legidősebb pedig emlékszik még a világ kezdetére."
Miért érdekel? Gaiman az egyik kedvenc szerzőm, eddig mindegyik könyvét nagyon szerettem, és a leírás alapján ez is nagyon érdekesnek ígérkezik.
China Miéville: Konzulváros
Megjelenés: 2013.03.28., Agave kiadó
Fülszöveg:
Az ismert univerzum peremén, az Arieka nevű bolygón áll Konzulváros, ahol az emberek nemzedékek óta békésen élnek légburokba zárt diaszpórájukban. Az őshonos faj élő, szerves metropolisza az univerzum legkülönösebb teremtményeinek ad otthont, akikkel kizárólag a különleges adottságokkal rendelkező emberek, a konzulok képesek kommunikálni. Ariekán emberöltők óta minden a legnagyobb rendben zajlik, és Konzulváros éli a világtól elzárt gyarmatok békés, unalmas életét. Egészen addig, amíg egy újonnan érkező hajó és furcsa utasai fel nem borítják a megszokott egyensúlyt...
Avice kislányként azt hitte, Konzulváros maga az egész a világ - aztán egyike lett azoknak a keveseknek, akik kijutottak a gyarmatosított űrbe, ahol különös hajók siklanak a mindennapi világ alatti térben. Mire visszatér egykori otthonába, már teljesen más szemmel nézi a valaha természetesnek vett furcsaságokat, és bármennyire is tiltakozik ellene, mégis központi szerepet játszik a bolygót megrengető eseményekben.
Miért érdekel? Bár a borító nem túl meggyőző, a fülszöveg annál inkább. Szeretem a sci-fiket, és ez igazán jónak ígérkezik, és a minőségre az Agave kiadó is garancia, akik a műfaj igényesebb köteteit adták ki eddig is.A könyv egyébként külföldön díjat is nyert, mégpedig a Locus díjat és jelölték Hugó díjra is.
Rebecca Hamilton: Az öröklétű - The Forever Girl
Megjelenés: 2013.03.19, I.P.C. Mirror kiadó
Fülszöveg:
"Mielőtt még legyintenél, hogy "Ó, már megint egy olyan könyv", higgy nekem: ez más. Nem gondoltam, hogy engem is leköt egy vámpíroktól, alakváltóktól, boszorkányoktól hemzsegő sztori, de a Hamilton által megteremtett mitológia értelmet ad e természetfeletti lények létezésének." (Robert Zimmermann/A Life Among the Pages)
A wicca Sophia Parsons egy Sziklás-hegységben fekvő kisvárosban él. A közösség kitaszítottjaként tengeti mindennapjait: az emberek kerülik, mert kapcsolatot feltételeznek közte és néhány megoldatlan gyilkossági ügy között. Sophia egyetlen vágya, hogy megszabaduljon a fejében duruzsoló zajtól. Ennek érdekében ártatlan bűbájhoz folyamodik, és elvégzi vallása egyik szertartását, aminek következtében az alapzaj suttogó hangokká változik. Amikor már végképp úgy véli, hogy kezd elmenni az esze, őrületéhez különös társak szegődnek, akik ráadásul veszélyesek. Az egyikük Charles, akibe Sophia maradék józansága ellenére beleszeret. A férfinak köszönhetően egy sokkal rejtélyesebb valóság tárul fel előtte, mint amiben valaha hinni mert. Ebben a világban a túlélés érdekében tilos kérdéseket feltenni, és illik kitérni a halhatatlanok útjából. Ám ő már réges-régen átlépte a határt...
"Paranormális románc, okkultizmus? Garantálom, hogy képtelen leszel letenni." (Geek News Network)
Miért érdekel? Bár a borító és a fülszöveg is kissé sablonos, azért egy esélyt mégis érdemel a könyv. A boszorkányok, wiccák mindig is érdekeltek, és ki tudja? Talán egy nagyon jó fantasy rejtőzik a borító mögött.
Ben Kane- Spartacus, a gladiátor
Megjelenés: 2013.04.16., Kossuth kiadó
Fülszöveg:
Nagyon keveset tudunk Spartacusról. Tudjuk, hogy Trákiából származott, hogy egykor Róma seregében harcolt, majd gladiátor, végül pedig két éven át egy rabszolgahad vezére volt, és kis híján térdre kényszerítette Rómát.
Ben Kane briliáns regényében akkor találkozunk Spartacusszal, amikor egy évtized távollét után visszatér Trákiába, készen arra, hogy letelepedjen. A trónt azonban egy új király bitorolja, egy hitszegő gazember, aki azonnal fogságba ejti Spartacust, és eladja egy gladiátorokat kereső római rabszolga-kereskedőnek.
Kezdetét veszi az odüsszeia, amelynek során Spartacus a történelem egyik legnagyobb legendájává és forradalmárok példaképévé válik, akit számos film is halhatatlanná tett - és aki most Ben Kane remek bestsellerében kel életre. A regény félig beszéli el a történetet, és folytatódik a Spartacus: a lázadás című kötetben.
Miért érdekel? Nagyon szeretem az ókori történelmet, azon belül is mindent, ami az ókori Rómáról szól, emellett nagy rajongója vagyok a Spartacus filmsorozatnak is. Spartacus története egy nagyon izgalmas szelete a történelemnek, remélem az író hitelesen írja le a kor szokásait és eseményeit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése